Független Budapest, 1932 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1932-11-02 / 44. szám

HUSZONHETEDIK évfolyam 1932 november 2 44. szám Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám éra 50 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ: B. VIRÁGH GÉZA Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Báthory ucca 3. Telefon : 19-9-80 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 Kedden, november 8-án lesz a töpolgármesferválasztás A vasárnapi hivatalos lapban jelent meg a Ripka Ferenc főpolgármester felmentéséről szóló kormányzói kézirat. E felmentéssel kapcsolatban hétfőn délelőtt kapta meg' Sipőcz Jenő polgármester a belügyminiszter útján a kormányzó leiratát, amely a főpolgármes­teri állásra a már ismert hármas jelölést tartalmazza (Hús zár Aladár, Beesey Antal, Platthy György). A leirat követ­keztében Sipőcz Jenő polgármester intézkedett, hogy a főpolgár mester választó közgyűlést keddre, november 8-á r a összehívják. Ripka Ferenc A kormány felmentette Ripka Ferenc főpolgár­mestert, egyben ki is szemelte már utódját Huszár Aladár volt főispán személyében. Nyolc és fél esz­tendei becsületes munka után távozik Ripka Ferenc a főváros éléről, hogy átadja helyét a megváltozott idők új fiának. Ripka Ferenc . .. Hányszor írtuk le e nevet ezen a helyen, ahol a városháza munkáját kísérjük figye­lemmel hétről-hétre. Bíráltuk és dicsértük, kifogá­soltuk, vagy helyeseltük működését, de most, hogy befejezte a fővárosért való munkájának egy kor­szakát, meghatódottan, szerető elfogultsággal írjuk le ezt a nevet. Túl az elfogultságon, politikai ellen­téteken, most már teljes objektivitással ítélkezhe­tünk: becsületes, szeretettel teljes, igaz munkát végzett Ripka Ferenc és munkálkodását a szíve ve­zette, amely rajongva dobog Budapestért, annak minden egyes kövéért, emberéért, annak fejlődéséért és boldogságáért. Amikor most feláll eddigi munka­asztala mellől, nyugodt önérzettel tekinthet vissza a nyolc és fél esztendős múltra: igaz ember volt, hű szolgája városának, becsületes sáfárja a beléje ve­tett bizalomnak. Ember volt és ember maradt mind­végig, a főváros egyszerű polgára, aki minden sza­vával és cselekedetével csak használni akart, soha­sem bántani, segíteni, sose ártani. Igen; polgár. A szó legurbánusabb és legdemokratikusabb értelmé­ben, polgár születésénél, gondolkozásánál, egész lé­nyénél fogva. Egyik szeme annak a gyönyörű lánc­nak, amely a régi Pest és Buda bírálnak és polgár- mestereinek sorozatát foglalja magában. Amikor ezeket most, utólag állapítjuk meg, sen- kisern vádolhat bennünket a bizantinizmus vádjá­val. Aki a közéletben vezető pozíciót tölt be, az meg­szokhatta a hízelgést, az érdekhajhászók hozsanná­ját: ezek közé mi nem tartoztunk. Amíg hatalmon volt, fukarkodtunk az elismerés szavaival, néha olyankor is, amikor szívünk szerint talán több me­legséggel szerettük volna méltatni munkáját. Most, hogy elmegy, megszűnik az a lelki gátlás, amelyet eddigi pozíciója kényszerített reánk, most már el­mondhatjuk, hogy igaz szeretettel voltunk iránta, mert éreztük, hogy az ő művét is a szeretet vezérli. Polgári sorból jött és polgár maradt. Soha nem is akart más lenni. A demokrácia nem volt póz nála. Lényege volt, melyet, ha akart volna is, nem tudott volna levetkőzni. De nem akarta. Az egyszerű pol­gár erényei déterminálják Ripka főpolgármesteri működését, Budapest hálával tartozik ezért Ripka Ferencnek. Nem búcsúztatjuk ezt a polgárt, mert itt marad köztünk és dolgozni fog tovább is Budapest érdeké­ben. Egész bizonyos, hogy folytatni fogja a fővá­rosért való küzdelmet, mert szenvedélye a munka és szenvedélye Budapest, ez a rakoncátlan, furcsa és szeszélyes gyermek, melynek ő szerető atyja volt. Csak a főpolgármestertől köszönünk el most: az embertől és polgártól nem. Ripka Ferenc munká­jára és szívére még szükségünk van. Az utód, Huszár Aladár új ember. Nem kötik a múlt szálai Budapesthez, a főváros népe sem ismeri őt. Gömbös Gyula bizonyára tudja, miért kívánja a főváros élén látni és hogy mit vár tőle. A kor­mány új stílust és új tempót diktál, Huszár Aladár­nak kell irányítania ezt a stílust és ezt a tempót, amely elé fokozott várakozással néz az ország és a főváros népe. A nemzet életében új korszakot jelent Gömbös Gyula korínányrajutása, új erőt és új re­ménységet és amikor a nemzeti élet szívének, a fő­városnak irányítására Huszár Aladárt ítélte a leg­megfelelőbbnek, várakozással nézünk az ismeretlen vezető elé. Stílus és tempó változhatik, a módszer, a hang, az akarat lehet különböző. Egynek azonban nem szabad változnia: a szeretetnek, a fővároséit való bővülésnek. Huszár Aladár ezt nem szívhatta ma­gába, nem a főváros fia, de hisszük, hogy amikoi átveszi Ripka Ferenc helyét, a genius loci megilleti őí és amikor kezét ennek a városnak a pulzusára Irszi, megérzi, mi fáj, mi kell, hogyan lehet segí- t<>ni Budapest ezer baján, hogyan kell folytatni azt a munkát, amely a magyar fővárost a világ egyik legszebb kultúr empóriurnává tette. i Ui egységes kormányzó­párt alakul a városházán Huszár* M.ladán, az új főpolgármester*jelölt a városházi eröh összefogásának programjával vállalta a városházi Gömbös­párt megalakítását Huszár Aladár főpolgármesterségét úgy vá­rosházi, mint politikai körökben egyaránt be­fejezett ténynek tekintik. Wolff Károly és Kozma Jenő között Huszár Aladár megválasz­tására nézve végleges megállapodás jött létre és e megállapodás alapján a két városházi párt­vezér garantálta Gömbös Gyula miniszterelnök előtt Huszár Aladár megválasztását. Nem két­séges, hogy Huszár Aladár nagy többséggel nyeri el a főpolgármesteri pozíciót, bár számítani lehet arra is, hogy a népszerű Becsey Antal, akit a kormány második helyen jelöl, szintén tekintélyes számú szavazatokat kap. Városházi körökben Huszár Aladár főpol­gármesterségével kapcsolatosan rendkívül ér­dekes hír terjedt el. Arról van szó ugyanis, hogy új városházi kormánypárt megalakítá­sát tervezik és ez a terv — hír szerint — magától Gömbös Gyula miniszterelnöktől származik. Azok, akik ezeket a híreket terjesztik, utalnak ^ a távozó főpolgármester 7 évvel ezelőtti példájára, ami­kor Ripka Ferenc Kozma Jenővel új kor­mányzópártot teremtett a városházán. Gömbös Gyula környezetében az Egysé­ges Községi Polgári Pártot mai kere­teiben nem tartják alkalmasnak a több­ségi elv érvényrejuttatására és éppen ezért ugyanúgy, ahogy Gömbös Gyula kívánsága szerint a parlamenti egységes pár­tot is átszervezték, a városházi kormánypárt­nak az átszervezését is szükségesnek tartják. Huszár Aladár, az új főpolgármester, hír sze­rint, vállalta is ezt a feladatot. A városházán mindenesetre nagy érdeklő­déssel várják Huszár Aladárnak, az új főpol­gármesternek hivatalbalépését, annál is inkább, mert csak akkor derülhet ki, vájjon valóban sor kerül-e az új kormányzópárt alakítására. Az új városházi egységes kormányzópárt megalakításával kapcsolatban politikai körök­ben rendkívül érdekes hírek terjedtek el. Híre jár ugyanis, hogy Gömbös Gyula miniszter­elnök, abban az esetben, ha ezt az egységes városházi kormányzópártot nem sikerülne meg­teremteni, feloszlatja a törvényhatósági bizottsá­got és új községi választást rendel el. A beavatottak szerint Gömbös Gyula miniszter- elnök birtokában van az erre vonatkozó felha­talmazásnak. Ezeket a híreket nem sikerült ellenőrizni, de megállapíthatjuk, hogy beava­tott városházi vezetőegyéniségek maguk is szá­mítanak a törvényhatósági bizottság feloszla­tásának és új választások kiírásának a lehető­ségével. Bródy, Friedrich és Láng nyilatkoznak a Független Budapestnek a városházi rendszerváltozásról Várospolitikai körökben nagy érdeklődéssel tekin­tenek az elé a rendszerváltozás elé, ami Gömbös Gyula kormányra jutása következtében várható. Göm­bös Gyula miniszterelnök „új stílust“ jelentett be a kormányzati politikában és azok, akik legközelebbi terveit ismerik, azt állítják, hogy ez az új stílus a városházára is bevonul. Maga az a tény, hogy a kor­mány kívülről hoz főpolgármestert Budapestre, amel­lett bizonyít, hogy Gömbös Gyula általános rendszerváltozást akar a városházán. I j Felmerül ezekután a kérdés: milyen álláspontra !' helyezkednek Huszár Aladár főpolgármesterségével | szemben az ellenzéki pártok vezetői. A szociáldemo- i krata párt álláspontja ezekben a politikai természetű { kérdésekben ismeretes. A bárom városházi polgári I ellenzéki párt vezetőihez fordultunk azzal a kérdés- I sei, hogy mit várnak ettől a rendszerváltozástól és j milyen reményekei fűznek Huszár Aladár főpolgár- i mesterségéhez? a következőket mondotta a Független Budapest munkatársának: _ Nem hiszem, hogy a városházán rend­szerváltozás következnék be. Az országos poli­tikában is azt tapasztaljuk, hogy csak a szemé­lyek változnak, a, rendszer a régi maradt. Arra azonban el kell készülnünk, hogy a legközelebbi jövőben erős harcot kell folytat­nunk az autonómikus problémák védelmében. A főváros autonómiáját az új törvény úgyszólván telje­sen elkobozta. Azon a. kis szigeten kell most megvet­nünk a lábunkat, amely sza­munkra még megmaradt. A mi feladatunk nem lehet más, mint a városházi adminisztráció munkájának az ellenőrzése és a termékeny kritika lehe­tőségeinek a kihasználása. A legutóbbi idők eseményeiből is arra .lehet következtetni, hogy kemény küzdelemre kell felkészülnünk, mert különben olyan terhek zúdulnak a fővárosi polgárság nyakába, ame­lyek egyenesen katasztrófához vezethetnek. A főváros az elmúlt esztendőben is teljesítette szociális természetű kötelezettségeit és pedig anélkül, hogy akár az adókat, akár a közszol­gáltatások árát fel kellett volna emelni. Az rí.i kormányzati rendszer első ténykedése az volt, hogy »inségakciók céljaira« felemelte a jöve­delmi adót, a társulati adót és a kereseti adó­alapot. A városházi adminisztráció hiába készít deficitmentes költségvetést és hiába hivatkozik Dn. Bnódv Ernő, nemzeti szabadéIvUpánti tanácstag Bródy Ernő

Next

/
Oldalképek
Tartalom