Független Budapest, 1930 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-19 / 11. szám
/ HUSZONÖTÖDIK jubiláris évfolyam 1930 március 19 11. szám FüggetenBuclapesl Várospolitikai és közgazdasági lap Megjelenik minden héten Előfizetési ára a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő — Fél évre 12 pengő Egyes szám ára 50 fillér Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA Dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség ucca 22 Telefon: József 345-82 Postatakarékpénztári csekkszámla: 45476 1930 március 15 Egészen különös ünnep lett március 15- éből, olyan ünnep, amilyen nincs több a világon. Bizarr, furcsa dolog az, ami a magyar szabadságünnep körül történik 1930-ban. Szorongó, kellemetlen érzés vesz erőt az embereken, akik csak suttogva mernek ma Budapesten beszélni. Suttogjunk hát mi is, mondjuk el, mit láttunk márciusnak idusán, a magyar sajtószabadság ünnepi napján. Vagy talán mondjuk el előbb, hogy mit nem láttunk? Nem láttuk a sajtószabadságot és nem láttuk a többi, tizenegy pontba foglalt szabadságjogot, amelyeket az egyetemi ifjúság 1848 márciusában követelt. Nem láttuk a márciusi ifjúságot az egyetemeken és nem láttunk semmit sem abból, amit ezelőtt 82 esztendővel úgy neveztek, hogy „szabadság, egyenlőség, testvériség“. És még sok egyebet, hasonlót nem láttunk. Ezzel szemben láttunk olyan rendőri megszállást, amilyenre nem is emlékszünk Budapest történetében. Láttunk: gyűlésbetiltásokat, láttuk, hogy a sajtószabadság napján nem jelennek meg a lapok és — hogy a magunk dolgáról beszéljünk — a képviselőházban a javaslatot, .amelyből nemsokára törvény lesz és amely egyenes kicsúfolása mindannak, amit Kossuth Lajos és Petőfi hirdettek, mindannak, amit egyetlen szóval úgy neveznek Magyarországon, hogy — 1848. A kormány hivatalos nemzeti ünneppé emelte március 15-ét. Ennélfogva volt ünneplés is. Felvonultak az úgynevezett társadalmi egyesületek, az iskolák és az egyetemi ifjúság. Beszéltek Petőfiről és 48-ról, de beszéltek elsősorban a mai rendszer megváltó voltáról és közben ünnepelték önmagukat. Nem tehettek egyebet, mert hiszen nem ünnepelhették az igazi Petőfit és az igazi 48-at, amely ma messzebb van. mint valaha volt. Volt nemzetiszínű kokárda, nemzeti lobogó és hazafias szónoklat. Volt és elmúlt. Még a szabadságról is beszéltek. Kicsit kelletlenül, kicsit kesernyésen, mert kényes a téma. Kerülgetni kellett a dolgot, köntörfalaz- ni és átsiklani felette. Ahol komolyan vették a márciusi ideálokat, a polgárság és a munkásság márciusi ünnepein, ott úgy érezték magukat az emberek, mintha összeesküvők lennének, akiknek bujdosniok kell. Félve ejtették ki a szavakat és óvatosan néztek körül, amikor sajtószabadságról beszéltek: vájjon nem hívják-e ki maguk ellen az államrendszer haragját? És még óvatosabban, amikor jogegyenlőségről, testvériségről és szabadságról szóltak; szabadságról, amelynek egyetlen alapja az — önkormányzat szabadsága. Nem illettek ezek a szavak a mai március hangulatába. 1930 márciusában végez a képviselőház a fővárosi törvényjavaslattal. És mire- elkövetkezik április 11-e, a 48-as törvények szentesítésének évfordulója, akkorra valószínűleg már törvénnyé válik a javaslat, amely megszünteti Budapest önállóságát és nevetségessé tesz minden önkormányzatot. 1848 márciusában született meg a szabadság, 1930 márciusában pedig koporsóba fektetik és eltemetik. Mereskovszky, a nagy orosz író, azt írta az orosz nacionalista szervezetekről (akkor, amikor még teljes díszében ragyogott a cári Oroszország), hogy „ha ezek a hazafiak, akkor én hazaáruló vagyok és az is maradok“. Ha azok az igazi márciusi ünneplők, akiket a szószékeken, a nyilvános fórumokon láttunk, akkor mi ünneprontók vagyunk. És iinneprontók mindazok, akik hisznek abban, hogy lesz még egyszer igazi ünnep is a világon és igazi március, olyan, mint 48-ban A Kormányzó úr őfőméllósága felhívta a főváros nála tisztelgő küldöttségének figyelmét a komphajóra. Ebből az alkalomból nem lesz érdektelen, ha elmondom a „Független Budapest“ hasábjain, hogy miképpen jutottam ón ahhoz a kitüntetéshez, hogy mindaddig, amíg a vásárpénztári pozíciómat elfoglaltam, a komphajó ügyének előkészítésében aktív részt vehettem és ugyanezen alkalommal egyidejűleg' ismertetem a komphajó közgazdasági jelentőségét. Mikor 1928. évi elején a Kormányzó úr őfőméltóságánál angliai tapasztalataimról re- f emit am és felhívtam a figyelmét arra, hogy a magyar közgazdasági életet nyugati mintára kell sürgősen reorganizálni, ha nem akarjuk, hogy az új világára ml at elfő dorjon bennünket a föld színéről, akkor a Kormányzó úr azt mondta, hogy neki is van egy gondolata, amely őt, mint tengerészt, foglalkoztatja és ez az, hogy Budapestet egy új találmány révén tengeri kikötővé tegye és pedig a szomszédois államok tarifapolitikájától függetlenül, a nemzetközi Duna révén. Ettől az időtől kezdve Dittrich ellentengernagy úrral együtt dolgoztam a komphajó problémáján és nagy vonásokban a következő kép alakult ki bennem: A folyóvizek nagy áruforgalma már régóta felszínre hozta azt a kérdést, hogy a tengeri torkolatoknál hogyan lehetne elkerülni a drága átrakodást és miután a kérdést nem sikerült megoldani, először a vasúti kocsikat szállították át a tengeren, hogy az áruk át- í'akását elkerüljék. Az első ilyen vasúti komphajó 1851-ben épült és azóta olyannyira fejlődött, hogy például Amerikában az elmúlt esztendőben New- Orleans és Havanna között egy olyan vasúti komphajót építettek, amelyikre 5 óra alatt 100 vasúti kocsit lehet felrakni és ugyancsak 5 óra alatt ki is szednek belőle 100 vasúti kocsit. Ez a hatalmas vasúti komphajó 52 óra alatt teszi meg a tengeri utat New-ürleáns és Havanna között, úgyhogy — a rakodás 10 óráját is figyelembe véve — 02 óra alatt tesz meg egy utat és évenként 104-szer fordul meg a két tengeri kikötő között. A New-Orleans és Havanna közötti áruforgalomban a vasúti komphajó olyan nagy pénzügyi előnyöket nyújt az átrakodás megtakarításával, hogy érdemes volt több millió dollár befektetésével a. komphajókat, a hozzátartozó elevátor óriásokat és a vasbeton kikötőket megépíteni. Tessék most elképzelni ezzel az óriási befektetéssel szemben a Popper-féle komphajót, amelyik vasúti kocsik helyett uszályokat szállít és minden költséges kikötői berendezkedés nélkül úgy veszi magára a folyami uszályokat, hogy mint dockhajó a víz alá süllyed és amikor az uszályokat föléje úsztatják, akkor ismét volt, amikor a szavak meggyőződést is jelentettek és a szabadságeszmék hitet, amelyért meg is lehet, sőt meg is kell halni, nem pedig frázist. Nem a szabadság hanem a pozíció szónokolt öblös hangokon ezen az ünnepen: szabadságról csak a suttogok beszéltek őszintén, a suttogok, meg a némák, és a némák közt is a legnémább, — a sajtó. kiemelkedik a vízből és mint tengerjáró hajó az uszályokat magával viszi. A Dunára tervezett Popper-féle komphajó átrakodás nélkül két darab 1000 tonnás uszályt vesz magára, tehát kétszer akkora, mint a Havanna—New-Orleans-i vasúti komphajó és 2öí) vágón árut szállít el egyik tengeri kikötőből a másikba. Ezt a komphajót Dittrich ellentengernagy úgy képzelte el, hogy Szulinából kiindulva megy el az egyes tengeri kikötőkbe, miután magára veszi a Duna torkolatánál a Budapestről megérkezett teheruszályokat. A komphajó korszak- alkotó első előnye tehát az, hogy költséget és időt kiméi, mert az áruk átrakását feleslegessé teszik. A szakemberek számításai szerint ez a meg-takarítás olyan nagyjelentőségű, hogy amíg 1 tonna cukornak viteldíja például Budapest—Fiúmén át Egyiptomba 85 pengő, Budapest—Szulinán át ugyanoda átrakással 70 P. addig Budapest—Szulinán át átrakás nélkül komphajóval 40 pengőA viteldíjak olcsóságán kívül nagypolitikai előnye a komphajónak az, hogy Csonka-Magyarország tengeri összeköttetését teljesen függetleníti minden külföldi kormány befolyásától és a nemzetközi Dunán át kinyílik az út a szabad tengerhez. Imponáló a Kormányzó úr őfőméltóságának az az elgondolása, hogy Budapest a komphajó révén tengeri kikötő lesz és Szulinán át nemcsak a Levante kikötőket éri el, hanem Port-Szaid-on keresztül belekapcsolódik a világforgalomba is. Ha meggondoljuk, hogy jelenleg a teljesen kontinentális Csonka-Magyarország az Adriai tengert csak két idegen állam vasútjának és egy idegen állam kikötőjének igénybevételével közelítheti meg és hogyha Szerbiával és Olaszországgal egyidejűleg nem tud kedvező vasúti tarifamegegyezést kötni, akkor el van zárva a tengertől. Ezzel szemben a nemzetközi Dunán komphajó segítségével árucikkeink minden akadály nélkül elmehetnek Szulináig és ott román kikötő igénybevétele nélkül és átrakodási költségek nélkül folytathatják útjukat a szabad tengeren. Hogy mit jelent ez a politikai függetlenség, arra vonatkozólag hivatkozom a múltra, amikor a magyar kormány megalapította a Levante tengerhajózási rt.-ot, abból a célból, hogy SzuHnát összekösse a tengeri kikötőkkel; azonban ez a vállalkozás egészen más irányba terelődött, mert a magyar kormánynak 15 esztendő alatt — a háború előtti időkben — nem sikerült egy négyzetméter rakodó területet kapnia■ a román Dunaparton azért, hogy az átrakodás ott román hatóságoktól függetlenül eszközöltethessen. A komphajónak ebből a szempontból is óriási fontossága van, mert függetlenít bennünket az idegen duna- parti hatóságoktól, A komphajó írta: EREKY KÁROLY Legmodernebb gyógyintézet sebészi és bel- betegek részére Dr. PAJOR-SANATORIUM SZÍV- ÉS ÉRBETEGEKNEK ÚJ OSZTÁLY BUDAPEST, VIII. VAS-UTCA 17. SZ. Idegbetegek, üdülők gyógyhelye, víz gyógy intézet, nap- és légíiirdők.
