Független Budapest, 1929 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-13 / 11. szám
11. szám. XXIV. évfolyam. 1929. március 13. Várospolitikai és közgazdasági lap. Megjelenik minden heten. ELŐFIZETÉSI ÁRA a Nagy Budapest melléklettel együtt Egész évre 24 pengő. Fél évre 12 pengő. Egyes szám ára 60 fillér. Főszerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA Felelős szerkesztő: LIPPAY GYULA dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VII., Szövetség-utca 22. Telefon : József 31/5—82. Postatakarékpénztári csekkszámla: 45.476. Itt van-e, eljött-e már a tavasz? Március idusa van-e a magyar nemzetnek március 15-én? A naptárral nem lehet vitatkozni, a kalendárium azt állítja, hogy március idusa elkövetkezett, de ha körülnézünk, ha szemlét tartunk kívül és belül, akkor nem hiszünk a dátumnak: a magyar március még nincs itt. Az idei hosszú, életet pusztító zord tél mintha szimbóluma lenne a magyarság háború utáni életének. Reménytelen és vigasztalan minden. ,,Lesz-e még tavasz?“ — kérdezik az emberek. A meteorológiai jelentés a legfőbb olvasmányuk és a lelkek hangulatát Reaumur meg Celsius szerint mérik meg. Abban a hangulatban élünk, amelyet oly gyönyörűen fest meg Jókai „Az új földes úr“-ban, amikor-a medve kijön barlangjából és széjjeltekint a hideg téli világban, hogy megnézze, lesz-e tavasz, felenged-e valaha a fagy a földön és a lelkekben, van-e reménység új fogamzásra, új csirákra, vagy vissza kell-e még egy időre vonulnunk a kétségbeesés barlangjába, amelynek homlokzatán ott a felírás: „Lasciate ogni speranza voi, clíentrate“. Március idusa ... Mennyi ujjongás, mennyi fakadó reménység, mennyi beteljesült szépség van ebben a dátumban! Van?... Volt. Ma még nincs március, akármit mond is a naptár. Nincs tavasz a természetben és nincs idebent sem tavasz. Nem jött meg a langyos szellő, amely megöli a telet, nem olvadnak meg a jegek, a hosszú, halálba dermesztő tél jégcsapjai nem ereszkedtek meg a magyar közélet házatájékán. A gazdaság romokban hever és csak véletlen, hogy nem éppen március 15-én verik rá a béklyót a magyar sajtóra, amelynek március 15-e csak kegyeleti dátuma lesz nemsokára. Dátum, amelyre úgy fognak emlékezni, hogy volt egyszer egy március 15, amelyen meggondolatlan ifjú poéták levették a bilincset arról az intézményről, amelyre meggondolt, komoly bölcsek ugyanazt visszatették. Petöfi-e, vagy Ángyán? ... Itt a kérdés, válasszatok. De nem is kell választani, — nem is lehet, — természetes, hogy Ángyán és nem Petőfi, mert még tél van, mert még nincs itt az igazi március és ki tudja, eljön-e még valaha. A medvemeteorológia nem ad rá reménységet és a mai idők Garamvölgyi Ádámjai még nem jönnek ki barlangjaikból. A városháza márciusa talán még reménytelenebb. A tél kegyetlenebb Budapesten, mint az ország többi részében, a fagyasztó kurzus-széllel nem tud megbirkózni a tavasz gyenge lehel- lete. A városházi fákon még ott károg a varjak serege, a farkasok még ott tanyáznak a behavazott, élettelen pusztaságon. Lesz-e március valaha? Lesz-e még élet, egészség? Van-e reménység arra, hogy egyszer mégis felszáll majd a fákra, a városházára és „új szelek nyö- getik a bús magyar fákat?“ Egyelőre még maradjunk a barlangban, ne, még ne merészkedjünk ki a zimankós télbe. Maradjunk a. barlangban, aludjunk tovább és álmodjunk. Álmodjunk márciusról, március idusáról, álmodjunk szabadságról, szabad sajtóról és szabad lélekről, álmo_djunk arról, hogy ragyog a napfény és elkergeti a tél lakmározóit, álmodjunk igazi tavaszról, a magyar lélek feltámadásáról, mert akármilyen csúnya és kegyetlen is a tél: álmodni szabad, álmodni kell. Mert ha még csak nem is álmodhatnánk, akkor egészen össze kellene ömlanunk. Álmodunk nagy megújhodásról, tavaszi, friss rügyekről, friss, nagy munkakedvről, új szántásról és új vetésről, álmodunk a bilincsek leomlásáról, lágy szellőről és tág tüdőről, új magyar életről és boldog, virágos tájakról. Az álmok nem hazudnak. Akármilyen vigasztalan is a városházi hőmérő, akármilyen lehangoló is Celsius és Reaumur magatartása, a Impozáns, szinte várakozáson felüli harmonikus hangulatban folyt le a múlt heti rendkívüli közgyűlés, amelynek egyetlen tárgya a szomorú gazdasági helyzet és a munkanélküliség volt. A munkanélküliség okait kutatva, megdöbbentő tények és adatok kerültek nyilvánosságra. Ez adatoknak rendkívüli halmaza kétségtelenné tette, hogy nem a sokat támadott községi üzemek azok, amelyek a kereskedelem és ipar megrontói, hanem elsősorban az állam szubvenciókkal meg kedvezésekkel támogatott kisipari üzemei. Természetes, hogy a felesleges községi üzemeknek is meg kell szűnniök, ezek már halálra is vannak ítélve és napjaik megszámlálva. De nyilvánvalóvá lett, hogy a kiskereskedőnek és legfőképen pedig a kézművesiparnak nem a íő- város üzemei csinálnak elviselhetetlen konkur- renciát, hanem az állam ipari üzemei, amelyekkel szemben a magánipar teljesen tehetetlen. Nem mondjuk azt, hogy a munkanélküliség egyedüli oka az állami üzemek túltengő kon- kurrenciája, amely ha magánosok részéről történik, közel jár a konkurrenciának azokhoz a nemeihez, amelyek ellen komoly etikai kifogások merülhetnek fel. Mert például a fegyliázak olcsó munkaereiét nem szabad arra felhasználni, hogy száz meg száz ipari munkástól vegye el az állam a kenyeret. Állításaink igazolására néhány eklatáns és mindennél hangosabban beszélő példát hozunk fel. így nézzük meg az állam tevékenységét a nyomdaipar terén. Valamikor a nyomdászipar volt az ország egyik legvirágzóbb ipara, ma pedig a legválságosabb időket éli. Legfélelmetesebb konkur- rense itt az államnyomda, meg az egyéb állami kezelésben levő nyomdák, amelyek sem forgalmi adót nem fizetnek, se papírvámot és így minden állami műnkéit irreálisan olcsó lírákon kapnak meg és ragadnak el a magánipartól. Az állami nyomdák árrontással lekonkur- rálják a magánnyomdákat, mint az a Budapesti Közlönynél is történt, amelyet azelőtt magánnyomdákban állítottak elő. A posta, a postatakarékpénztár és a statisztikai hivatal is külön önálló nyomdákat létesítettek. Van azonkívül már saját nyomdája a belügyminisztériumnak, a hadtestparancsnokságnak, az Iparművészeti Múzeumnak, sőt a Földtani Intézetnek is, úgyhogy állami megrendelést a magánipar már alig kaphat. télre mégis csak el kell következnie a tavasznak. Ma még tél van, még kárognak a varjak és süvölt az északi szél, de holnap ,.. holnap ... ragyoghat a nap és örömtől lehet hangos ez a szomorú, reménytelenné sorvadt város. És akkor lesz majd március. Ezen felül még a váci fegyház nyomdája is leküzdhetetlen konkurrendéit támaszt, mert magánfelektől is elvállal mindenféle munkát a rendes áraknál 50%-kai olcsóbban. Vagy nézzük a kézműipart. Itt van a fegyházakban berendezett asztalosáru-, cipő-, vasbútorgyárak, nagy szabó- és lakatosműhelyek versenye is, ahol a rabok vagy fegyencek napi 6—12 fillérért dolgoznak a bérlővállalkozóknak, akik munkavezetőt is állítanak a fegyházi műhelyekbe. A fővárosban azelőtt 10 magáncég készített ládákat és nagyszámú munkást foglalkoztatott műhelyeiben. Most a gyüjtőfogházban működik egy ládagyár, ahol 80 rab dolgozik. A cukor- és szappangyárak majdnem kivétel nélkül itt szerzik be ládaszükségletüket, úgy hogy a ládaipar teljesen tönkre ment. Érthető is, hiszen a rabok napi 12 fillérért dolgoznak, míg kint legalább egy pengő a szakmunkás órabére. A budapesti gyüjtőfogházban az egyik budapesti faárugyár 40 rabot bérel ilyen munkára, de a ládaárakban azért nem nyilvánul meg a 12 filléres napibér. A szegedi csillagbörtönben nagy bútorgyár van, amely a magánpiac számára dolgozik, ahol hetenkint 40 komplett szoba készül, teluit több, mint amennyit az egész alföldi piac felvenni képes. Ugyancsak asztalosműhely van a váci fegyházban és a békésgyulai fogházban, amely magánfelek részére is dolgozik. A soproni fegyház is berendezett már asztalosüzemet. A fegyházakon kívül más állami intézményeknél is működnek ilyen asztalosárugyárak. így az állami javítóintézetek, a soproni erdészeti és bányászati főiskola, a győri rendőrség és csendőrség, a békésgyulai közkórház szintén berendezett magának asztalosműhelyt s az utóbbiban még a lábbadozó betegek is dolgoznak. Túlteng az állami szabóműhelyek működése is. A posta, a különféle minisztériumok, a korona- őrség, a csendőrség, az országgyűlés, a katonaságnál minden kaszárnyában külön önálló szabóműhellyel rendelkezik és egész sereg szabóiparost foglalkoztat az állam is. Ezekben az üzemekben nemcsak a formaruhákat készítik, hanem tisztviselőknek, azok hozzátartozóinak, sőt protekció révén még idegeneknek is varrnak ruhát. Legmodernebb gyógy- |1„ ff§ 1 ISfip Q A P A THHPBHMI BUDAPEST, Vili. Idegbetegek, üdülők gyógyintézet sebészi és bel- Ul. T Miit! H“llftSil4 1 tlffliJili VAS-UTCA 17. sz. helye, vízgyógyintézet, napbetegek részére szít- és éubetegkknek tjj osztály és légfiirdők. Hogy veszi el azátlam ezer meg ezer kisember kenyerét. Megdöbbentő adatok az állami üzemek és ipari vállalkozások tevékenységéről, amellyel csendben, feltűnés nélkül veszik ki a kenyeret a magánvállalkozás kezéből. B. Virágh Géza szóvá tette a rabintézetek ipari műhelyeinek dolgait.
