Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-06-06 / 23. szám

Függeilen Budapest 2 Í 928. fúníus 6'.' Ennek a kérdésnek a hullámai átcsaptak az orszá­gos és a-.fővárosi politika területére is. Legutóbb a képviselőházban is szóvátették ezt az ügyet és pedig ügy ellenzéki, mint kormánypárti oldalról. Mindetj oldalon az iparosság súlyos sérelmét látják a ren­delettervezetben, amely legnagyobbrészt a fővárosi iparosokat érinti. Az iparosok testületéig és különböző érdekeltségei a politikai pártoknál és a községi frakcióknál keresnek védelmet. Arra hivatkoznak, hogy a kisipar ma képtelen méntököket foglalkoz­tatni és képtelen őket eltartani. A rendelettervezet szerint több kisiparos közösen tarthat mérnököt, ez azonban szintén lehetetlenség, mert hiszen több egy­mással könkurráló kisiparos nem helyezheti magát közös vezetés alá. A Dolgozó Polgárok Pártja a kisiparosok állás­pontját teljes egészében magáévá teszi és illetékes helyen erélyes akciót indít meg a kisiparo­sok érdekeinek megvédelmezésére. Ennek a mérnöki munkáról szóló rendelettervezetnek rengeteg fő­városi vonatkozása van, éppen ezért a június 9-i ankétre meghívást kaptak a városháza illetékes ügy­osztályainak vezetői is, köztük Lobmayer Jenő ta­nácsnok, mint a közgazdasági, Solty Lajos és Rum- bach Dezső tanácsnokok, mint az építkezési ügy­osztályok vezetői is. A június 9-i ankét eredménye elé nagy érdeklő­déssel és meglehetősen súlyos aggodalmakkal tekin­tenek a fővárosi iparosok. 2SX Ernőd József elöljárót nyugdíjba küldik. Valószínűleg ősszel töltik be a két elöljárói állást. — Rupp László elöljáró csak 1929-ben tölti be 35 éves szolgálati idejét. A Független Budapest akciója, melyet a kiérdemesült főtisztvise­lők visszatartása ellep indított, teljes sikerrel járt. Jelenthetjük, hogy a tanács Ernőd József elöl­járó ügyében betartotta pontosan a kétheti meggondolás) időt s an­nak leteltével a csütörtöki tanács­ülésen ismét napirendre kerül az elöljáró nyugdíjazása. Hivatalos helyen nyert információnk sze­rint a tanács Ernőd József nyug­díjazása iránt tesz előterjesz­tést a közgyűlésnek. A legközelebbi közgyűlésen szerepel is Gallina Fri­gyes főjegyző referátumában a tárgy, úgy hogy július 1-jei hatállyal Ernőd Józsefet tényleg nyug­díjazzák. Ez az eljárás megpecsételi a többi idős kerületi elöljáró sorsát is. A halálozás,-folytán megüresedett . X. kerületi elöljárói álláson > kívül, egyelőre azonban csak a IX. kér illeti elöljárói szék ürül meg. Nagy az“ izgalom most a főjegyzők körében, vájjon betöltik-e még a nyári szünet előtt az állást, vagy pedig őszig helyettes, esetleg behelyet­tesített elöljáró vezeti-e a kerület ügyeit. Nagy a valószínűség, hogy ez' a választás őszre halasztódik. Ez esetben a rangban legidősebb főjegyzők jöhetnek számításba a helyettesítés tekintetében. A két leg­idősebb főjegyző Spannberger Alajos és Bucsánszky Bertalan. De az is lehetséges, hogy Holzspacli Ödön főjegyző fogja vezetni az elöljáróságot, aki a IX. kerületben is eddig Ernőd József helyettese volt. Mint érdekességet említjük meg, hogy Rupp László elöljáró nyugdíjügye csak a jövő év őszén lesz aktuális. Eddig mindenki abban a hitben volt, hogy az elöljáró idén tölti be 35 évi szolgálati idejét, miután 1893. augusztusában lépett a főváros szolgá­latába. Most azonban kiderítették, hogy Rupp László a város szolgálatába lépésekor egy évig ingyen hiva- talnokoskodott, ezt az időt pedig nem számítják be a tényleges szolgálatba. Rupp László 35 éves szol­gálata tehát csak jövőre lesz teljes. Az elöljárói állások megüresedése folytán rövide­sen két új főjegyzője lesz a fővárosnak, még pedig Unger Ferenc és Vigyázó Liéza. Unger Ferenc a köz- élelmezési ügyosztályon teljesít hosszú ideje szol­gálatot és ott a piaci és vásárcsarnoki ügyek refe­rense. Kitűnő fötisztviselő, akire még nagy jövő vár a Városnál. Vigyázó Géza neve is előnyösen ismert, mint a íiirdőügyek előadója. Vigyázó különben, amint főjegyzői előlépése megtörténik, helyettes vezetője lesz a városgazdasági ügyosztálynak, tekintve, hogy Bucsánszky főjegyzőt előreláthatólag elöljáróvá vá­lasszák. Mind a két új főjegyző, akiknek kiváló ké­pességeit úgy feletteseik, mint az összes pártok ki­vétel nélkül elismerik, a közeli tanácsnokválasztás­nál erős vetélytársai lesznek az idősebb kollégáknak. Tizenkét és félmillió pengő a közegészségügyi költségvetés jövő évi deficitje. Hatalmas beruházások, szép tervek valósulnak meg, ha — lesz pénz. : Némethy tanácsnok beszámol az ügyosztály terveiről. Javában folynak a költség- | vetések tárgyalásai s előrelát­hatólag június végére, mire a közgyűlés nyári szünetét meg­kezdi, az összes ügyosztályi és üzemi költségvetések keresz­tülmentek a bizottságok első retortáján. Az ügyosztályok közül a közegészségügyi ügy­osztály készült el legelsőnek költségvetése teljes anyagúval, amelyben az összes közegész­ségügyi intézmények bentfog­laltatnak. Amint a költségvetés­ből kiderül, a főváros .lövőre jelentéke­nyen nagyobb összeget kí­ván fordítani a közegész­ségügy szoigálására, mint ebben az évben. r . Kitűnik ez már az első számadatból, mert amíg erre az évre alig 17 millió pengő kiadást irányoztak, elő ilyen célra, addig jövőre több mint 21*í millió pengőt akarnak a közegészségügyi intézmények fenntartására és fejlesztésére fordítani. NÉMETHY BÉLA tanácsnok az új költségvetéssel kapcsolatban ezeket mondotta munkatársunknak : Most terjesztettük elő az ügyosztályunkhoz tartozó intézményeink új költségvetését. A szük­ségletekhez mérten mindenütt igyekeztünk gondos­kodni azok .fejlesztéséről. Felvettünk az új költ­ségvetésbe többféle rendkívüli beruházást, így többek között előirányoztuk a rég tervezett új közkórház építési költségének első részletét, a szemétégetőtelep építésének fedezetét, a por­mentes Jiáziszemétgyüjtés bevezetésének költse­ATTER le-WÁC p^pirosáruk, üzleti könyvek gyára, vonalozó intézet, könyvnyomda IBUDAPEST, Vili., MÁRIA TERÉZIA-TÉR 15. SZ. Telefon : József 386 02. geit, a kórházak tatarozásának befejezéséhez szükséges hitelt. Ugyancsak a jövő évben akarjuk megépíteni a közegészségügyi és bakteriológiai intézet új otthonát.- Az egyes intézmények szükséglete különben a következő:- A bakteriológiai intézet kiadása az új épület 300.000 pengős építési költségeivel együtt 410.000 pengős lesz s miután csak 1,800 pengő az intézet bevétele, ezt az egész összeget a községi alapnak kell viselnie. A fertőtlenítő intézet kiadása 767.466 pengőben van előirányozva, ami 50.000-rcl több az ideinél. Ebből kerek 360.000 pengő a hiány. A fertőtlenítő intézetnél semmiféle különleges beru­házást nem végzünk jövőre. A tüdőbeteggondozó intézetek fenntartása 766.000 pengőt igényel, tekintve, hogy 360,000 pengőt kívánunk fordítani új intézetek felállítására. Erinél a tételnél 726,000 pengő a hiány az idei 600.000 pengővel szemben. Sokba fog kerülni az utcák tisztogatása, amennyiben ilyen címen 8*U millió pengő kiadással kell számolnunk, holott ez évben csak 6-7 millió az úttakarítási költség. A nagy különbség oka elsősorban az, hogy 450,000 pengő költséggel ú.i munkásl akóházat, kerületi raktárakat és laktanyákat akarunk építeni, 440,000 pengőt kívánunk fordítani a budai garázs és javító­műhely építésére. Egy millió pengővel többe, közel 2-5 millióba kerül az utak intenzivebb öntözése, olajozása.- A háziszemét fuvarozása szintén majdnem 3-5 millió pengőjébe kerül a fővárosnak. De ebbe az összegbe bele van számítva L2 millió pengő rend­kívüli költség, amit a pormentes háziszemétgyiij- tés bevezetésére fordítunk. A szeméttelep amely eddig jövedelmethajtó üzem volt és ebben az év­ben is 260,000 pengő felesleg van előirányozva — a jövő évben nem szolgáltat be a községi alap­nak készpénzt, mert várható jövedelmét nagy beruházásra akarja fordítani. így 160,000 pengő költséggel megépítjük az ugyancsak régen aktuális kísérleti szemét- égetötelepet s 90,000 pengőt szemétrostáló és ki­válogató berendezésbe ruházunk be. A helybeli illetőségű szegény betegek ápolási költségeire 150,000 pengőt irányoztunk elő. Végül a legfontosabb beruházás az új 2,000 ágyas kórház építésének megkezdése lesz. A művészét, technika es magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-étterem söröző BUDAPEST. IV. HER., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha!---------------------------------------------------------------------------------1----­A legszebb kávéház pedig a Spolarich-kávéház BUDAPEST, Vili. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37—39. Esténként cigányzene. Expresso kávé. Saját sütő- és cnkrászipari üzem. Az építést már jövő évben, meg ..űkarjut: kezdeni s első részletként 3 -millió pengőt vaktünk fal 'a* költségvetésbe. Gyökeresen helyre akarjuk állí­tani a meglevő kórházakat is és a tatacozási mun­kák befejezésére 580,000 pengőt foxdftimk. Mint ezekből az adatokból láthutáy az ügy­osztály nagy áldozatokat akar hozni a közegész­ségügy fejlesztése érdekében. Már mosL^iorvény.-, hatósági bizottság jóindulatától és a Jöyárgis .pénz-, ügyi helyzetétől függ, hogy mindebből a, szép terv­ből mennyi és mi valósul' ni ég. 'TékintveV' högy^aí- íuvartelep 108,000 és a két' temetőé Í1,Ó0Ö pengő jövedelmet hajt, ezek levonátsáv'al • ~ ■ --r1 közel 17*5 millió pengő az az; összeg, melyet a községi alapnak kell viselnie a közegészségügyi intézmények 'jövő :évi- költííék- vetése szerint, Elismerem, hogy nagy összeg-véz,: de minden fillér, amit a főváros., polgárai. egészsé-.» gének védelmére költ, kamatostól tprul; meg,. , Közel 25,000-rel kevesebb a községi választók száma Budapesten/ mint az országgyűlési képviselővalasztóké, Közszemlére teszik a kész névjegyzéket. meddig lehet fellebbezni. Mikor, és i Az új községi választás "küszöbön •' van s'mines kizárva, hogy még ez év végén a lejáró mandátumok helyébe más bizottsági tagokat keik választania'a fő­város polgárságának. Ezzel az eshetőséggel;]-.szá­molnia kell a főváros vezetőségének, s ezért ajnost- elkészült ideiglenes országgyűlési . képviselővájiisztó névjegyzék alapján . , • . isrir ■ ■ elkészítették a községi választók ideiglenes név­jegyzékét is. <. i - ; A kiválogatás természetesen hivatalból történt és . csak azokat vették föl a községi választók jközé, - akiknek 6 évi helybenlakását minden nagyobb-;után­járás nélkül beigazoltnak látták. így i' a 305,699 képviselŐváíaszi.ó közül csak 281,031 választó jntott a törvényhatósági választók.név­jegyzékébe. . ' s C- X. • 4 névjegyzék kerületenkint most . a következőképen oszlik meg: . ,Vgb.. . Képviselő- Közséíjt1' ^erulet választó választó;. 1.............................. 361,532 ' ''34,437./..' : " 1!........................... 18,11.4. 17.273, . III .............. 15,306 •/ - 13,782-; IV ............... 10,218. • k-9,58Í.: . V........................... 27,165 -25,223'/: VI...................... . 48,799- v 44,387*': ' VI I.................................564749 ' 52,3511''; •>.' ­Vi li........................... 414.123 4(),78ifM IX........................... 28,372 25,898 y ■' X.......................... 20,321 17,324 ór ' 30 5,699 ; 281,031 , ■ - . • xtdfíí A névjegyzéket már közszemlére tették, a' ivtíw)S- házán és az elöljáróságokon, ahol június 15ág:'meg~ tekinthetők. Ez idő alatt mindenki -lemásolhatja:-a^év- jegyzéket és a kihagyottak listáját. . Felszólalni június 15-ig lehet tíTí. és a felszólamlást az elöljáróságok útján az igqzöló választmányhoz kell intézni. Természetesen csíöt&hn kell az igazoló okiratokat. A felszólalókat megidézik s ■ ha még sem veszik fel a névjegyzékbe, 15 niwon. beiül panasszal élhetnek a közigazgatási Ahrősátgf\QZ­A kiigazított névjegyzéket augusztus t-töl 15-jg: és október 1 -töl 15-ig újra közszemlére teszik,. s akkor ismét lehet 15 napos fellebbezéssel elúi. Fel­lebbezést csak azon a címen lehet bejelenteni, holy ha 6 év óta a fővárosban lakó választót kihagyták, i vagy e kellékkel nem rendelkezőt felvettek. Községi választó csak az lehet, aki a képviselővájasztíik . névjegyzékében is benne van. Magyar Általános Gépgyár R.-Y. MÁTYÁSFÖLD MAGOSIX AUTÓK Eladási központ: IV., VÁCI-UTCA 1. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom