Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1928-12-19 / 51-52. szám
1928. december \ 9. Függeilen Budapest 11 Az új élelmiszer nagyvásáttelep és az állami Exportintézet. Irta: Aii.jii» Eílc tanácsnok. A belügyminiszter legutóbbi döntése folytán most niár véglegessé vált a fővárosnak az az elhatározása, hogy a központi vásárcsarnok körül, a duna- parton, szabad ég alatt folytatott nagyvásár áthelyeztessék a ferencvárosi helyi kikötő szomszédságában lévő területre. Itt'ez a vásár hajlékot nyer egy 290 m hosszú csarnokban, ugyanekkora pinceraktárral, a vasúti áruszállítmányok pedig 1,600 tn hosszú rakodóvágányzaton lesznek ki- és berakhatok, úgy azonban, hogy ez a rakodó vágányzat a szükséghez képest 4,500 m hosszúra bővíthető. E berendezésekhez csatlakozik az ötemeletes irodaépület, amelyben a vasúti irodák, posta-, távirda-, adó- és vámhivatalok, nemkülönben a vásárpénztár és végül a bizományosok irodahelyiségei nyernek elhelyezést. A telepnek még kiegészítő részei az élelnúcikke- ket szállító gőzösöknek és dereglyéknek 320 m hosszú kikötői, továbbá a vidéki kocsiárusok elhelyezésére alkalmas 15,000 m2 vásári szabadtér. Mindezek a berendezések megnyugtató képet nyújtanak arra, hogy a főváros élelmezésének ez az új központja kényelmes és célszerű otthont biztosít a kereskedelemnek és az áruknak. Itt ugyanis a kereskedelem nemcsak védelmet talál a maga és árui számára az időjárás káros viszontagságai ellen, de a gyors kirakás lehetősége, a zaklatás nélküli vagónhasználat, a különféle károktól való mentesülés, az áruosztályozás alkalma és mindazok a fölösleges üzleti költségek, amelyek miatt eddig a kereskedelem állandóan panaszkodott, olcsóbbá teszik a kereskedelem rezsijét és így megkönnyítik a boldogulását. A vásártelepnek ilyen keretekben és nagyságban való méretezése alkalmassá teszi a telepet arra, hogy az nemcsak a főváros élelmezését szolgálhatja ma és a belátható jövőben egyaránt, de ezek a korszerű vásári berendezések arra is alkalmasak, hogy az ország élelmiszeriölöslegei, amelyeket a belföldi szükséglet fölvenni néni képes, amelyek tehát exportra hivatvák, ezen új nagyvásártelepen keresztül kerüljenek kivitelre. Ez annál kívánatosabb, mert a tapasztalat azt igazolja, és ezt az utóbbi időben az illetékes felsőbb helyről is megerősítették, hogy t. i. a mezőgazda- \ sági exportunknak az eddigi primitív módjáról ma- . gasabb színvonalra kell emelkednie. A régi nagy monarchiában ugyanis a magyar 1 mezőgazdaság erősebb verseny nélkül tudta termé- , keit értékesíteni. A mai csonkaország azonban a 1 mezőgazdasági terményeinek nagyobb részét a vámkülföld piacaira kénytelen kivinni, ahol pedig ! föl kell vennie a versenyt a fejlettebb külföldi kereskedelemmel és annak tökéletesebb üzleti eljárásaival. Ezt belátta már minden illetékes közigazdasági tényező és ez a belátás indította legutóbb a kormányhatóságot is arra, hogy a magyar exportot állami támogatással, sőt speciális állami intézményekkel, két állami exportintézettel segítse, irányítsa és tökéletesítse. Közelfekvő tehát a gondolat, hogy a mezőgazdaságii exportnak az előbb említett módon való támogatására a fővárosnak új élelmiszer nagyvásárja kiválóan alkalmas és a legkönnyebben fölhasználható. Nincs kétségem arra nézve, hegy mindezeknek belátására és felismerésére az illetékes tényezők is jutottak és hogy ennélfogva az állami exportintézetek megszervezése és működtetése ebben az j irányban fog megtörténni és hogy nem kell attól tartani, hogy előbb kísérletezések történnének más irányú megoldások céljából, amelyek a természetes és legegyszerűbb mód mellőzésével vidéken, vidéki intézmények útján akarnák azt megvalósítani, ami csakis az ország földrajzi és gazdasági centrumában oldható meg jól és egészségesen. Bízom tehát abban, hogy az új állami exportintézetek és export szolgálatára legalkalmasabb új fővárosi nagy vásártelep egymásra fognak találni, mert hiszen ez a természet és a logika rendje épp úgy, miként az ország és a főváros harmonikus érdeke. Megkezdik a piacok és vásárterek rendezését. A kormány jöváliuuyíu a csepeli nagy'keresketlelmi Yásárfelep terveit. — A napok kas* megérkezik a Cüaray-téri. Ferdmántil-téri és Krisztinsi-téri piacok szabályozásának jóváhagyása is. Nagy türelmetlenséggel várja Budapest népe a piacok rendezésének és a közélelmezési intézmények fejlesztésének végrehajtását. Évek óta aktuális már ez a kérdés és jóllehet a tervek már készen állnak, a minisztériumok késlekedése miatt a nagyarányú beruházásokat nem lehetett megkezdeni. Most végül mégis megindulhat a nagyarányú munka, mert a belügyminisztérium az első jóváhagyó leiratot megküldte a városházára. Egyelőre csak a Csepel közelében létesülő nagy vásártelep építéséhez járult hozzá a belügyminiszter, de ehhez a jóváhagyáshoz is fontos kikötéseket és feltételeket fűzött. Ismeretes, hogy két év előtt jutott komoly stádiumba az a terv, hogy az élelmiszer nagykereskedelem számára új intézményt kell létesíteni. Előbb a Központi vásárcsarnok kibővítésével akarták a kérdést megoldani, de később belátták, hogy ez a terv kivihetetlen s ezért a csarnok közelében akartak telket vásárolni az új vásártelep céljaira. Ez a terv is megbukott s végül Vájná Ede tanácsnok hosszas körültekintés után úgy határozott, hogy a csepeli kikötő mellett a Soroksári-út mentén építteti meg az intézményt, ahová kitűnő vasúti és vízi közlekedési utak vezetnek. Kidolgozták a részletes terveket, amelyek megvalósítása 15—20 millió pengőt igényel. Az összes fórumok hozzájárultak az elgondoláshoz, a közgyűlés is hozzájárult a tervek^ kiviteléhez^ s már csak a belügyminiszteri jóváhagyás hiánya késleltette a munka megkezdését. Közben különböző érdekeltségek részéről akció indult meg a tervek elbuktatására. Felhozták, hogy a kiszemelt terület messze van, kívül esik a forgalomtól és azt hangoztatták, hogy az új telep teljesen alkalmatian elhelyezésénél fogva az élelmiszervásár céljaira. Ennek ellenére a főváros nem tágított és szilárdan kitartott álláspontja mellett. Hosszas sürgetésre a múlt hét végén érkezett meg a miniszter jóváhagyása, amellyel hozzájárul a Soroksári-út menti vásártelep létesítéséhez. Ezt a jóváhagyást különböző észrevételekkel és kikötésekkel súlyosbította a miniszter. Mindenekelőtt utasította a főváros vezetőségét, hogy a tervezett telep közelében, levő gyárakat sajátítsa ki és szüntesse meg. A miniszter szerint ugyanis e gyárak áltai keletkező füst és bűz káros hatással lenne a telepen felhalmozott élelmiszerekre. A várható nagy forgalomra való tekintettel szükségesnek tartja a miniszter a Soroksári-út kiszélesítését már a Boráros-tértöl kezdve. Több más fontos intézkedést is tartalmaz a leírat, de a főváros valamennyit teljesíthetőnek tartja. Ilyenformán a nagy vásártér építési munkáit rövidesen megkezdik. Néhány napon belül a többi piaci ügyekben is megérkezik a kormányhatósági jóváhagyás a városházára. Értesülésünk szerint a minisztei csekély változtatással hozzájárul valamennyi tervhez s most már bizonyos, hogy a Qaray-téri piac a mai helyén fog modernizálódni. Tavasszal a leggyorsabb tempóban fog megindulni a Qaray-téri, a Ferdinánd-téri és a Krisztina-téri piacok újjáépítése is. A Független Budapest eddigi évfolyamai, 1906-tól kezdődően kaphatók a kiadóhivatalban BUDAPE S T, US!., Szövetség-utca 22. sz. ADDRESSOGRAPH címirógép jtv3 B I í? S dfw O űri amerikai sokszorosító és házinyomdagépek Képviselet: Addressogr. & Muti. Co. V., Gróf Tisza István-utca 22. Telefon: T. 230-86. ZŐDY SZILÁRD R szobrász, művész, tanárképző főiskolai szobrász-tanár Tel.: J. 2-71. Műterem : Mária Terézia-tér 8. BCopomoky Esfván papirnemű gyára Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyorsfűzőket okmánygyüjtőket, szarnia- és iratrendezőket, irományfedeleket. irat- es kartotékd,ov ozokat vezei lapokat, előre dez két minden nagyságban. — Budapest, VI., Hajós-utca 25. Iroda- bejárat Gróf Zichy )enő-utca 2t. Telefon: Terez 134—19. Gőz- és motor bitumenező hengerek zuzaSékszórókkal f'fSagyss’ ctyárllsTiáfty 1 John Fowler & Go. Budapest Kelenföld | 11. sz. postahivatal. Telefon: József 382—11. mw SKriT<« M; seholaj legyen minden menföszekrényben. Eerfőzésfől megvéd és gyorsan gyógyít. M. kir. népjóléti és munkaügyi M kir kereskedelemügyi miniszter 72 455/1924. sz. miniszter 92,062 XX 1925. sz. körrendelet. rendelet. Zongoravásárlók figyelmébe!KatS«?“ cégből kiváltani, zongora- es gramofonüzletemet Szabadi A. és Fia cég alatt VI., ANDRÁSSY-ÚT 17. sz. a. megnyitottam Szabadi Adolf rÄfKiAÄ Ó I { ,V <» Y .-v 1£ Nyilvános órák, toronyórák központi villamos óraberendezések Vili., Tömő-utca 26. Telefon: J. 414—91. Felsenfeld Rudolf bélyegző- és pecsétbélyeggyár véső- és dombornyomó- műterem Budapest, V., Bálvány-utca 16-18 Telefon: 103-94. | KÖZTISZTVISELŐKNEK CSALÁDI HÁZ I építéséhez L-gelőnyösebben folyósíttat építési kölcsönt bank- és páRzwáité-iizIet. VI., Jókai-utca 6. Telefon : Lipót 966- 63. csillárok falikarok és állólámpák, 4 lángú díszes bronzcsillár 36 pengötöt iakasban felszerelve KIKLŐS OEZIÖ hat. eng elekrotechnikai vallalat, VII., Síp ucca 6. (Rákóczi útnál > Tel.; J. 416-97 IZZÓLÁMPÁK, RÁD5Q, VILLANY FŐZÖK, SZERELÉS ASCHNER JÓZSEF TEXTILIPARI-, GŐZMOSÓ-, KELMEFESTŐ- ÉS VEGYIPARI GYÁRAK BERENDEZÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, V., HOLLAN-UTCA 5. TELEFON : LIPÓT 992 89.