Független Budapest, 1928 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1928-05-30 / 22. szám

4 Független Budapest 1928. május 30. I Gallérokat csak a Király gőzmosoda tisztít kifogástalanul ^;'B?ia.an3/-'u“‘2l~. tf!!::Sohln7-u.1io Latinák Jenő, Ereky Károly és Becsey Antal előadásai a Dolgozó Polgárok Pártja második előadó estjén. A kisipar és kiskereskedelem bajai. — Mik a segítés módozatai. Az aktuális városi, szociálpolitikai és társadalmi kérdések ismertetését célzó előadássorozat második estéjét tartotta szerdán este a Dolgozó Polgárok Pártja. A Wesselényi-utcai párthelyíséset ez alka­lommal is zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, akik között különösen nagyszámban jelentek meg a KÉKOSz. tagjai. Latinák Jenő törv. hat. biz. tag, a kisiparosok és a kiskereskedők bajait és a sérelmek orvoslásának a módját ismertette nagy érdeklődés­sel várt előadásában. Előzőleg B. Virügli Géza törv. hat. bizottsági tag üdvözölte a jelenlevőket, az illusztris vendégeket, akiknek sorában ott volt Ereky Károly volt minisz­ter és Becsey Antal bizottsági tag. B. Virágh Géza bejelentette, hogy a Dolgozó Polgárok Pártja céljául tűzte ki a fehér asztal mellett megvitatni a tásada- lom aktuális problémáit és a jövőben hétről-hétre ha­sonló előadóestéket rendeznek. A mai estén Latinák Jenő a kisiparosság érdekeinek leghivatottabb inter- pretálója fog az ipari és kereskedelmi kérdésekkel foglalkozni. Ezután nagy érdeklődés közepette emelkedett szó­lásra Latinák Jenő. Előrebocsátotta, hogy egy társasvacsora keretei nem alkalmasak arra, hogy ott elmondhassa a kiskeres­kedelem és kisipar helyzetének javítási módozatait. Rátérve az ipari problémákra, szóvátette, hogy jelenleg 252,000 ipari üzeme van az országnak. Ebből csak 1,900 a gyárszerű, több munkással dolgozó üzem, míg 162,000 az olyan ipari üzemek száma, amelyeket segéd nélkül, egyedül az iparüzö tulajdonos tart fenn. A kis- és középkereskedők száma 120,000 és 60,000 a törpe kereskedők, házalók, kapu alatti és piaci áru­sítók száma. Ezek a kisemberek tele vannak jajjal és keserűséggel a jövő iránt. Közös a bajuk, közösen viselik az egyaránt nyomasztó terheket, de mégis óriási szakadék van ma a kiskereskedő és a kisiparos világ között. Ezt a szakadékot kell áthidalni, hogy a közös terhek alatt nyögő kisembereket közös platt- f,ormon szervezhessék meg. Ma az a helyzet, hogy Standard-billentyűzettel világszerte legjobban bevált irodában, otthon és úton egyaránt legalkalmasabb. Felhívásra díjmentesen, vételkényszer nélkül bemutatja Budapesten és vidéken 18 havi részletfizetésre is kapható. Remington Írógép Rt. Budapest, VI., Andrássy-út 12. szám. Telefon: Teréz 218—09, Lipót 975—20. 450,000 kiskereskedő és kisiparos választónak mind­össze egy-két képviselője van a parlamentben. A kézműiparnak, melynek művelői százezrekre ragnak, egyetlen képviselője sincs a törvény­hozásban. Ezzel szemben láthatjuk, hogy a mostani francia vá­lasztásoknál 65 iparos és 26 kereskedő jutáit be a parlamentbe. A múlt heti német választásnál a német gazdasági párt, amely a kisiparosokat és kiskeres­kedőket képviseli, 26 mandátumot szerzett, kétszere­sét az előző ciklusokban bírt mandátumoknak. Majd rátért arra_, hogy meg kell oldani a kisiparo­sok hit elkér de sét. Meg kell adni a lehetőséget a ter­melés fokozására, mert ha több a munka, nagyobb a fogyasztás és ez nemcsak a munkásnak, iparosnak ad kenyeret, hanem a kereskedőnek is, mert elő­mozdítja a fogyasztás növekedését. Elvileg ellen­sége minden forgalmi adónak. De most nem az a fon­tos, hogy egyik napról a másikra elkerüljék a for­galmi adót, hanem az a kérdés, hogy mi van, mi lesz a forgalommal. Igazságtalannak tartja az átalá- nyozási rendszert, mert még most is az egy-két év előtti átalányösszeget hajtják be a kereskedők és iparosoktól, holott azóta forgalmuk a réginek cg3^ hányadára csökkent. Sérelmezi, hogy iparosok helyett a bankok építe­nek. Szükségesnek tartja, hogy biztosítsák az iparo­sok munkái után járó követeléseket, a felépített in­gatlanok értékével. Rendezni kell a kontárkérdést is. Büntetni kell azokat a háziurakat, akik csak azért alkalmaznak iparos házmestert, hogy velük ingyen végeztessék el a háznál szükséges javításokat. Osto­rozta a kartelleket, amelyek mesterségesen hajtják fel az árakat. Tarthatatlan a kormány kereskedelmi politikája is. A fogyasztás mai csődje mellett egy év alatt 342 millió pengő értékű árut hoztak be kül­földről. Itthon pedig, ahol nagy termelési és fogyasz­tási lehetőségek vannak, üresen állanak a műhelyek, tétlenek a munkások, a polgárok keresetképtelenek. Követelte az igazságos adóztatást. A használati tár­gyak fényűzést adóját el kell törölni. Szükséges a S órai munkaidő törvénybeiktatása, mert nem lehet rendszert csinálni a 10—14 órai munkaidőből. Súlyt kell helyezni az iparosok és kereskedők művelődé­sére. Ne a kiskereskedők és kisiparosok proletarizá­lódianak, hanem a munkások polgárosodjanak. Az állam lássa el gépekkel a kisiparosokat. Szük­séges a tanonckérdós korszerű rendezése is. Ellene van a vasárnapi tanoncoktatásnak, mert a tanoncnak is kell egy szabad napot hagyni. Önsegélyző szövet­kezeteket kell alapítani. Az országot megfelelő köz- gazdasági és kereskedelmi érzékkel és tudással ren­delkező személyek képviseljék a külföldön. Tiltako­zott az áliparosok felkínálkozása ellen, akik csak azért akarnak az iparosok vállain pozícióba emel­kedni, hogy azután saját maguknak szerezzenek eb­ből hasznot. Olyan emberek kellenek az iparosság­nak, mint Becsey Antal, aki tud és akar önzetlenül küzdeni a kisemberek boldogulásáért. Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és tapsvihar követte Latinák szépen felépített, hatalmas beszédét. Ereky Károly beszélt ezután az általános közóhajnak engedve. Be­szélt külföldi tapasztalatairól az angol-szász nem­zetek nagy közgazdasági fejlődéséről. Egész orszá­gokat clektrifikálnak, hajtanak a termelés, a munka nagy szolgálatába. Ha a gazdasági lehetőségeket cél­szerűen kihasználnák, öt év alatt Európa leggazdagabb országává tehetnék Magyarországot, helyes közgazdasági vezetés mellett. Hogy ez nem utópia, azt bizonyítja a kis Hollandia, a kis Dánia és Belgium, amelyek szintén nem na­gyobbak, sőt kisebbek Magyarországnál, de a világ leggazdagabb államai, mert az ország vezetői nagy gazdasági hozzáértéssel vezetik az ország szekerét. Csak felülről kellene megindítani az alkotó munkát, Magyarországon senkinek sem lenne oka a panasz­kodásra. De ma, amikor a jegybank több nyereséget mutat ki, mint ameny- nyi aranya van, nem lehet csodálkozni, ha mindenki siránkozik. 6%-tól 16%-ig nyújtanak hitelt a bankok, holott 3%-os hiteleket kellene folyósítani a termelés fellen­dítésére. Nem a pénz, hanem a produktiv munka a közgazdasági élet alapja. Több gondot kellene for­dítani az exportra. Ö is arra az álláspontra helyez­kedik, hogy közgazdasági érzékkel bíró követeket kellene külföldre küldeni, akik feltárják az export- lehetőségeket. Az a néhány borház, amit külföldön felállítottak, nem egyéb naivitásnál. Az egyes szak­mák nem segíthetnek magukon önerejükből, ide egy jó pénzügyminiszter kell, aki a dolgok mélyére tud látni. A gazdasági életet a nagy néptömegek fogyasz­tására kell alapozni. Ereky Károly beszédét is nagy lelkesedéssel és tapsviharral fogadták. Utána Becsey Antal emelkedett ezután szólásra. Nem lehet eleget beszélni ezekről a problémáikról — mondotta. Azon dől el az ország sorsa, mennyire ismerik fel gazdasági hiva- tottságát. A mezőgazdaságnak hozzá kell idomulnia a világpiaci szükségletekhez. RENAULT mezőgazdasági és vontató traktorok KEI MA A’ Vörösmarty-íér 3. Helytelen, hogy a kiskereskedelmet és kisipart minden támogatás nélkül hagyják elsorvadni, a nagyipart és a nagykereskedelmet azonban a ban­kok dédelgetik. Rendezni kell a hitelkérdést. Helyes­nek tartja az önsegélyző szövetkezetek felállítását. Károsnak tart minden kényszergazdasági eszközt, mert ezek korrumpálták a gazdasági életet. Az ipari termelő erőket a zseb alapján kell megszervezni, mert az érdekek harcában csak az érdekek ereje győzhet. Bejelentette, hogy rövid időn belül megépítik a kéz- müiparosok országos házát és talán az új otthon megteremti a békét is a különböző ipari szakmák között. Becsey Antal beszédének igen nagy sikere volt. Percekig zúgott a tapsvihar a hatalmas, lelkesítő és gyújtó hatású beszéd után. Lajta Rezső szintén azt hangoztatta, hogy a kereskedőnek és iparosnak azonosak az érdekei, csak a gyáriparral szemben állnak fenn ellentétek. A szövetkezetekről szólva, szükségesnek tartja a termelő szövetkezetek működését, de károsnak ítéli a fogyasztási szövetkezeteket, melyek a legális kereskedelem és ipar ellenségei. Dr. Posta Sándor zái ószavaiban megköszönte Latinák Jenő nagy ér­tékű előadását s a magas nívójú hozzászólásokat. Mindenki egyetért abban — mondotta — hogy az országban a dilettantizmus az uralkodó tényező, ez vezeti ma az egész közgazdasági életet. Jórészt ennek tudandó be a főváros dolgozó polgárságának mai nehéz, szinte vigasztalan helyzete. A Dolgozó Polgárok Pártját éppen ezért nem érdeklik világnéz- leti kérdések, hanem minden erejével azokat az ér­dekeket szolgálja, amelyek a főváros népének köny- nyebb megélhetéséhez, súlyos terheinek megkönnyí­téséhez vezetnek. A párt ebben a törekvésében máris maga mellett tudja a dolgozó néprétegek nagy töme­geit, akiknek támogatása a pártnak hatalmas energia- forrása. Posta Sándor dr. beszédével fejeződött be a nagy­sikerű estély. A Latinák előadása feletti vita foly­tatását a Dolgozó Polgárok Pártja június' hó 6-ára tűzte ki. G* E> 7") p f W/ udvari fényké- L*f\Ls I I pész MŰINTÉZETE IV. KERÜLET, SEMMEL WEIS-UTCA 2. SZÁM BEKE PÉTER PÁL HEGEDŰK — LANTOK — GITÁROK GORDONKÁK — NAGVBŐGŐK Budapest, Vili., Dobozi-utca 31. szám. (Saját házában.) Speciális műterem művészi kidolgozású és luxus-hangszerekben. Eladás nagyban és Uí<*sínyV>eii. T eherautópótkocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép- és szállítóeszközgyár Budapest, X, Kápolna-tér 27-29 Telefon: József 395-80. | Budapest, V. kér., Vilmos császár-úf 76. szám. \ I Telefon 62—5j. ( Budapest székesfőváros útjait special-Impregnol-ola- í jaival szabadalmazott eljárás szerint porfalanítja. i mAAAAAA\AVWSAAAAAMMAAAA/VVVWVR\AAAAA(WvMAAAAANVWW\AAAMAAAAA/ Becsey Antal. Ereky Károly. Latinák Jenő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom