Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-08-24 / 34. szám
8 Független Budapest 1927. augusztus 24. ILKOVITS J. központi fűtések és vízvezetéki berendezések vállalata Budapest, VI., Andrássy-út 92. sz. Telefon : 12—07. Pénz és Hitel. H vas- és gépipari kiállítás snegnyitása. A Vas-, Gép- és Háztartási Ipari Kiállítás, Ráiió Kiállítás, továbbá az I. Nemzetközi Rek1 ám kiállítás csütörtök délelőtt megnyitotta kapuit. A kiállítás megnyitása délelőtt tizenegy órakor volt ünnepélyes külsőségek között. Wcilko Lajos miniszter képviseletében megjelent báró Wimmersperg Frigyes kereskedelmi államtitkár, Fodor Jenő kereskedelemügyi h. államtitkár, a székes- főváros képviseletében pedig dr. Ripka Ferenc főpolgármester. Az érkező notabilitásokat a rendezőbi.zottsag^ elen Bíró Ármin, a kiállítás igazgatója és Pásztor József, a kiállítás helyettes igazgatója fogadták, Sütory Ernő ügyvezető elnök üdvözölte báró Wimmersperg Frigyes államtitkárt. A megnyitás! után a notabilitások megtekintették a kiállítást. Csoknyay első szentendrei szerszámgyár rt. (Lázárutca 7.) A cég, amely 1865-ben alapíttatott, kiállított ács-, bognár-, bádogos-, kovács-, lakatos-, kádár-, kőfaragó-, kövező-, palafedőszers'zámokat, tűzoltófelszerelési cikkeket és mészárosipari^ cikkeket. A gyönyörűen elrendezett kiállítás feltűnést keltett és állandóan nagy látogatottságnak örvendett. Ez a régi kiváló cég ismét bebizonyította nagy teljesítőképes!- ségét. Hirmann Ferenc iémárugyár (VII.. Csányi-utca 7.) országszerte híres egészségügyi berendezéseket és ,,Pax“ kézi tüzoltókészülékeket állított ki nagyon szép elrendezésben. Az egészségügyi berendezések modern új típusok és az új szanatóriumok már így rendezkednek be hydrotherapiiai cikkekben. Borászati és fürdőszoba felszerelési cikkek gyártásában a cég közismert. Feltűnt még az Autopax kézitűzoltó- készülék benzin, olaj oltására, melyet Chamberlain itt tartózkodása alkalmával híres oceánjáró repülőgépére is felszerelt. Báró Wimmersperg államtitkár elismerésének adott kifejezést. Gutternmth János fogorvoslása (Baross-tér 18.) újra meglepte az emberiséget egy cs'odás találmányával: az arany és ezüst amalgamhidakkal, amelyek hajszálnyi pontos artikulációjával és tartóssága szempontjából csaknem felülmúlhatatlanok. Guttermuth szájpadlásnélküli, higiénikus légszívó-kamrás fogsorai is oly fényesen váltak be, hogy sokan áldják érte a feltalálót. Spitzer Salamon nagyiparos (Visegrádi-utca 29.), vízvezeték, fűtésűi és szellőztetési berendezésű vállalat. Szállít építészeknek, gyáraknak légnedvesítő és fűtési berendezéseket, épít' városi vízmüveket. Kiállította az országszerte híres és minden házban nélkülözhetetlen „Sürgős“ fürdőkályhát, amely 15 perc alatt 2 kiló fa tüzelése mellett 160 liter 40 fokos forró vizet szolgáltat, valamiint egy légnedvesítő készüléket, szövő- és textilgyárak részére. Saját gyártmányú legmodernebb berendezésű fürdőszobája teljes üzemben általános feltűnést keltett. Báró Wimmersperg államtitkár Spitzer mesternek melegen gratulált az értékes kiállításhoz. Jugh Lajos József lakatos mester (Budapest VII., Stefánla-út 2.) lakatos munkákat, valamint tűzhelyeket állított ki, amelyek úgy Wimmersperg báró államtitkár, valamint Ripka Ferenc dr. főpolgármester elismerését váltották ki. A magyar kefe-, kosár- és seprögyár r.-t. (Kispest Irányi Dániel-utca 3—5.) szenzációs találmánya: a szab. hygieuikus lábtörlő és csodakefe rendkívüli tetszést aratott. Ripka főpolgármester nyomban nagyobb megrendelést is tett és az egyes minisztériumok is nagy érdeklődést tanúsítottak e találmány iránt, amelyet a tüdőbetegség elterjedésének meg- gátlása céljából iskolákban, szanatóriumokban és nagyobb tömegek által látogatott helyeken rendszeresíteni szándékoznak. Nyulassy Károly (VII., Egressy-út 8.) mechánikai tömegcikkek gyártásával foglalkozik. Kiállított tárgyai közül nagyon tetszettek a tésztavágógépek, a pénzgyüjtöperselyek, kávédarálók stb. Varga testvérek gyára (Röppentyű-utca 6.) újfajta szabadalmazott centrifugális ventillátor készülékeket, valamint újtípusú szabadalmazott alacsonynyomású ventillátorokat állított ki, amelyek az ösz- szes érdeklődők legnagyobb dicséretével és elismerésével találkoztak. Varga Lajos lakatos és faárugyára (Csepel, Ki- rály-út 50.) kiállított saját gyártmányú porcsávázó gépéi általános tetszést és elismerést arattak. A gazdatársadalom különösen nagy érdeklődést tanúsított e kitűnő találmány iránt, amely a szabadba való porzást teljesen kizárja. A Weisz-xendszexű szab. gyalufák is a gyár versenyképességét dicsérik. Telefon: •T. 290-28. ISO M. Telefon. T. 200-28. niüsziUO vállalata központi fűtések, vízvezeték, csatornázás, igszeszvezeték és angol fürdőszoba-berendezés részére. BUDAPEST, V. KÉR,, ARANY JÁNOS-UTCA 9. Esőbiztosítás. — A legújabb magyar biztosítási ágazat. — Néhány év előtt még elképzelhetetlennek tartották Magyarországon az esőbiztosítást s ma már az egyes biztosító társaságoknál mégis komoly üzletágként szerepel. A biztosító társaságok, amelyek ezt az ágazatot a magyar piacon elsőként bevezették, máris nagyobb biztosításokat kötöttek, sőt már több mint 300 millió koronát ki is fizettek kártérítés fejében a biztosított feleknek 10 bejelentett káresetért. Az eddigi károsultak nagyobbrészt zöldbeli vendéglősök voltak, akik arra az eshetőségre kötöttek biztosítást, ha az eső elmossa az üzletet. Biztosításokat kötöttek még a lóversenyegyletek az egyes futtatások elmaradása esetére, ha a váratlan eső távoltartja a város közönségét a verseny látogatásától. Az esőbiztosítások ieggyakoribb formája ezentúl is alkalmasint a versenybiztosítás lesz, mert itt sokkal nagyobb a kockázat és a kártérítés módja is egyszerűbb. Eddig az esőbiztosításnak két formája divatos nálunk. Az egyik a fix alapon való biztosítás, amelynek az a lényege, hogy az üzletkötő fél fix kártérítési összeget biztosít eső esetére, például 5.000 pengőt, ha két milliméternél több eső esik. Ez az olcsó biztosítás. Másik formája az üzletnek a teljes értékben való biztosítás, ahol a fél könyveivel igazolja az eső okozta károsodását. Minthogy itt korlátlanok a lehetőségek, ez a biztosítás drágább. A kockázat, helyesebben a kártérítési kötelezettség csak a két milliméternél magasabb esőknél áll be, azért az eső mennyiségét és kiterjedését az Országos Meteorológiai Intézet, mint hivatalos kárbecslő igazolja. A biztosított fél is felállíthat üzlete területén esőmérő készüléket, amely esetben a kár megállapítás kevesebbe kerül. A biztosítás érdekesebb vállfája az, amikor az eső nem a biztosított területen, hanem attól távolabb eső helyen kell leesnie, hogy kárt okozzon. A budapesti lóversenyen az eső például csak abban az esetben számít kárnak, hogy egy bizonyos vonaltól beljebb például a Baross-téren innen esik le s így a városi közönséget megakadályozza abban, hogy a lóversenytérre kimenjen. A kártérítés időpontja legtöbbször vasárnap délután 5—10 óra között van, míg az ennél korábban, vagy későbben történt esőkárokért a biztosító társaságok nem nyújtanak kártérítést. Az úszóversenyek, vagy repülőversenyek és egyéb látványosságok jövedelmezőségének biztosítására. még a vonatok indulási idejére is kiterjed az esőbiztosítás, mert ezek sikere attól függ, nem marad-e el az eső miatt a közönség s így a versenytelepre befutó vonatok üresen érkeznek-e meg vagy megtelten. ' A díjak Magyarország vízrajzi térképei alapján vannak megállapítva, ezért májusban és júniusban a legdrágább, júliusban olcsóbb, augusztusban a júniusi díj fele az esődíjtétel, szeptemberben pedig újra drágább. Ha a fél 3 vagy 4 milliméternél magasabb eső esetére biztosít, a díj természetesen olcsóbb. Az eső megállapításának azonban minden esetben a helyszínen, a meteorológiai intézet szakértője útján kell történnie. PASZTY IMRE fémőnfő telepén Alapítva 1912. KISPEST, KLAPKA-UTCA 38. Alapítya 1912. A Belvárosi Takarékpénztár félévi mérlege. A Belvárosi Takarékpénztár Rt. igazgatósága megállapította az intézet félévi mérlegét, mely 467,257,59 pengő tiszta nyereséggel zárul az előző teljes évi 434,111,79 pengő nyereségével szemben. Az idei félév nagyobb nyeresége egyrészt annak a következménye., hogy a Belvárosi Takarékpénztár az év elején alaptőkéjét 3,000,000 pengőről 6,000,000 pengőre emelte fel, másrészt az elmúlt félévben a Belvárosi Takarékpénztár igen élénk üzletmenetre tekinthet vissza. Az intézet kezelésére bízott idegen tőkék összege, 22 millió pengőről 31 millió pengőre, a váltótárca állománya pedig 11 millió pengőről 20-5 millió pengőre em(elkede!tt. Jelenítékeny mértékben fellendült a takarékpénztár jelzálogüzlete is, miután az intézet záloglevele iránt a külföldön állandó kereslet mutatkozott. A legutóbbi időben a községi köl- csönüzletet is újból megkezdte a takarékpénztár. A Belvárosi Takarékpénztár 7V2%-os angol fontra szóló zálogleveleket és 7%-os pengőre szóló községi kölcsönkötvényeket bocsát ki, amelyekből eddig összesen mintegy 10 millió pengő értéket helyezett el a külföldi piacokon: Amszterdamban, Londonban és Newyorkban. A Belvárosi Takarékpénztár legutóbbi alaptőkeemelésében tudvalevőleg jelentékeny mércékben vett részt az angol tőke is. Az intézet részvényeit Angliában teljes sikerrel helyezték el és ennek következtében a londoni tőzsde vezetősége hozzájárult a Belvárosi Takarékpénztár részvényeinek a londoni tőzsdén való jegyzéséhez. Scheiber Miklós okleveles gépészmérnök központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest, VII., Vörösmarty-u. 19. Telefon : J. 352-92. Alapítási év : J897, Telefon : T. 241—68. LORENCZ DANIEL épület- és díszműbádogos, légszesz- és vízvezetékberendező Saját házában. ||. |jer.f Margit-körút 69. Saját házában. rendelő Ask WkL (jCa OS8 vér- és nemibetegek részére ■ ■ EZÜST SALVARSAH-OLTÁS I Rendelés egész nap. — Rákóczi-út 32., I. em. 1., Rókussal szemben Magántanulók SSUfs%%nhÄ"yvek’ J magánfanfolyamnál Budapest, VII., Dohány-utca 84. Telefon : József 424-47. özv. CZIER GUSZTÁVNÉ épületbádogos, légszesz- és vízvezeték berendező Budapest,VIII.,József-körút 55. Telefon: ].348—50. MAUTNER ÉS TÁRSA BUDAPEST, X., LIGET-UTCA 37. SZ. — Saját telepén. TERVEZ ES KÉSZÍT: Központi fűtés és szellőztetés központi melegvíztermelő-, gőzfürdő-berendezéseket, léqszesz-, vízvezeték-, fürdőszoba-, kloset-, csatornázási-, szivattyú- es badogos-munkálatokat, — Telefon : József 314—79 LICHTMANN ADOLF egészségügyi berendezések vállalata Budapest, V., Sólyom-utca 20. — Telefon : 97—56. Tervez és készít: vízvezetéket, csatornázást, épület-, és mindennemű bádogosmunkát. BAKA GYÖRGY légszeszesz-, vízvezeték-, csatornázások és épület-bádogosmunkák műhelye Budapest, VIII., Bezerédi-u. 11. Telefon: ]. 424-75. Alapíttatott : 1892. Telefon: József 433—33. GABOR ES GLASNER bádogos és szerelő iparvállalata Iroda és szerelőműhely : Budapest, VIII., Reviczky-u. 9 _________Bádogáru ipartelep: VII., Pelerdy-utca 22. LA JOS bádogos-, légszesz-, vízvezefékszerelésf, vállalja új és régi épületek felszerelését és szakszerű javítását. VIII., Szentkirályi-utca 38 b. Telefon: J. 406—23. MITTERMAYER ISTVÁN ÉPÜLET- ÉS DISZMŰ-BÁDOGOS, CSATORNÁZÁS-, LEGSZESZ- ES VÍZVEZETÉK-BERENDEZŐ ' BUDAPEST, Vili. KÉR., BEZERÉDI-UTCA 6. HAJDÚ TESTVEREK vízvezeték, csatornázás, légszesz, épület- és díszmű-bádogos munkák vállalata BUDAPEST, VIII. KÉR., BAROSS-UTCA 103. SZ. Alapíttatott: 1894-ben. Telefon: Teréz 139 03. SKODNITZ MAKK épületbádogos, gáz-, víz- és csatornázási berendező BUDAPEST, VI. KERÜLET, RÓZSA-UTCA 68. SZ. Házak évi jókarbantartása. STREIT ANTAL épület- és díszműbádogos, légszesz, vízvezeték, csatornázás és fürdőberendezési vállalata Budapest, I., Kriszfina-körúf 85. Telefon : K. 502-97. Cllő- és fürdőkádak állandóan raktáron. BERGER MÓR épület- és díszműbádogos, légszesz-, vízvezeték-, • csatornázás- és egészségügyi berendező vállalata Pesterzsébet, Piac-tér 3. sz. Telefon: T. 156—33. egészségügyi berendezések és bádogos-munkák vállalata. Közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás, légszesz- vezeték, fürdőszobák berendezése. Autogénliegesztés Budapest, V., Mária Valéria-utca 19. szám SZAVA SÁNDOR egészségügyi berendezések gyára BUDAPEST, I. KERÜLET, BUDAFOKI-ÚT 73. SZ. Telefon : József 416-07. 17R741 fii tAí- vízvezeték, csatornázás és szel- JHlca, lőző-berendezések szerelése, lakatosáruk és kovácsoltvas szíjkerekek gyártása. ROHONCI HUGÓ °í,Irunts EGÉSZSÉGÜGYI MŰSZAKI BERENDEZÉSEK GYÁRA Budapest, VI., Fóti-út 19. szám. — Telefon: Lipót 908—76. SPITZER SALAMON nagyiparos, I központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés légszesz-, vízvezeték- és egészségügyi berendezési munkák valamint épület- és díszmű-bádogos munkál gyártelepe Budapest, V., Visegrádi-utca 29. Telefon : L. 904-50. JfáT/iJi/l A D A mozgóképszínház Frícsay ' 9/ i*£■ JL' Dohány-utca 42. Telefon : József 440-27. ElSŐren vezetésével 30 tzgú zenekar! Elsőrendű műsor minden héten!