Független Budapest, 1927 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-22 / 51-52. szám
-)927. december 22. Független Budapest Szemére vetik a fővárosnak, hogy ingatlanvagyonúnak jövedelme dem áll arányban annak értékével. így a házingatlanok jövedelme a leltári értéknek csak 1-7%-át teszi, holott az ezekbe fektetett kölcsöntőke törlesztési részletei és kamatai a jövedelem megállapításánál nincsenek számításba véve. Eltekintve attól, hogy a főváros bérházakat, különösen — mint legutóbb — kislakásos bérházakat sohasem tőkeelhelyezés, jövedelemszerzés céljából építtetett, hanem mindig szociális’ áldozatként a lakásszükség enyhítése érdekében, azzal a bevallott, elismert, kifejezett tudattal, hogy azokat nem tekinti pl. 5%-ot biztosító befektetésnek, sőt megelégedve azzal, hogy azok a befektetett tőke törlesztését és kamátterhéí biztosítsák, a főváros nincs is abban a helyzetben, hogy a bérházak jövedel- mezését — kivéve a fenntartási és egyéb erre fordított kiadások csökkentését — befolyásolja, mert ebben kormányintézkedés köti meg a kezét, még akkor is, ha a mai gazdasági helyzetben lehetséges volna a béreket emelni. A fizetendő bért kormányrendelet állapítja meg, ugyancsak rendelet rögzítette meg az alapbért, amelynek negyedévenkint emelkedő százaléka a bér. Ezeket emelni, másként megszabni nem lehet. A bérszázalék emelkedésével emelkedni fog a bevétel is, de a költségvetésbe csak azt a bérösszeget lehet bevételként beállítani, amit a kormányrendelet .megenged. A most épült kislakásos bérházaknál nem ez a helyzet, de a mai viszonyoknak megfelelően ott oly drága volt az építkezés s a kölcsön, hogy a bérek előreláthatóan még a kölcsöntőke törlesztését és kamatát is alig fogják kitenni, mert nincs, aki ennél nagyobb béreket megfizetni tudjon. Ilyen szociális, úgyszólván kényszerépítkezéseknél lehetetlen azt kívánni, hogy azok jövedelme az érték valamilyen nagyobb százalékát tegye ki, mert az építkezésnek éppen ellenkező volt a célja s a főváros azzal egy magasabb feladat teljesítését vállalta. A fővárosi szántóföldek stb. 1,200 □ ölének haszonbérjövedelmét kellő óvatossággal 1927- ben átlag 43 P 32 fillérben irányozták elő. Az a felfogás nyilvánult meg, hogy ez kevés s így a gazdálkodás itt rossz. Úgy tudom, hogy a tényleges eredmény a 100 pengőt is meghaladja; de bármennyi, az tény, hogy a haszonbérbeadás nyilvános árlejtés útján, tehát a kereslet teljes részvételével történik, a legtöbbet ígérő nyeri el s így minden figyelembe van véve, i hogy a lehető legkedvezőbb eredményt érjék el. Az az ajánlott módszer azonban, hogy a főváros a szükséges takarmányt ezeken a területeken a saját okszerűleg kezelt gazdaságában házilag termelje, egyrészt az üzemek leépítése idején egy újabb üzem létesítésére vezetne, másrészt eredménye a haszonbérbeadás útján elért eredményt1 aligha érné el. Mert ha tényleg helytelen és nem gazdaságos az, hogy a főváros a takarmányt a piacon és nem közvetlenül a termelőtől szerzi be, akkor ezen a legegyszerűbben nem új mezőgazdasági üzem felállításával, hanem úgy lehet segíteni, hogy a beszerzés a termelőktől történjék, ha ugyan ez tényleg gazdaságosabb lesz. Az üzemek eladási árait általában drágáknak, a fogyasztó közönséget túlságosan terhelőknek tartják, viszont felmerül az a panasz, hogy az üzemek nem elég nagy összeggel járulnak hozzá a háztartás költségeihez. Ebben a kérdésben végre végleges elvi megállapodásra kell jutni. Ki kell mondani, hogy az üzemek tisztán szociális intézmények-e, amelyek rendeltetése az önköltségi áron való eladás, vagy leiadatuk az is, hogy nyereséget érjenek el s ezzel a nyereséggel a háztartás bevételeit szaporítsák, ha pedig mind a két törekvést az üzemek feladatául tűzik ki, mi az a mérv, amit az üzemeknek be kell tartaniok. Mindaddig, amíg ez meg nem történik, az üzemek más-más szempontból ugyan, de mind a két részről támadásoknak és elégületlenségnek lesznek kitéve. Úgy a háztartás vezetésében, mint általában a községi politikában meg kell állapítani az irányelveket, megjelölni az utat, amelyen haladni kell s ennek helyességéről meggyőzni minden tényezőt, helyreállítani a bizalmat, megteremteni az összhangot s lángra gyújtani a főváros szeretetét a szívekben. Mert minden tényezőnél, amelynek a főváros életére befolyása van, az életfelfogások, a világnézletek, a pártok harcában a főváros szeretete kell, hogy az összekötő kapocs legyen. Ezt soha, senkinek nem szabad szem elől téveszteni. Minden szót, amit kiejtünk, ennek a szeretetnek szűrőjén kell át- bocsátanunk, minden sort, amit leírunk, erre a mérlegre kell helyeznünk, minden cselekedetünket, állásfoglalásunkat meg kell előznie annak a vizsgálatnak, hogy szolgálja-e ezt a célt. A Karácsony fenséges ünnepének szelleme hasson át bennünket s fakadjon ki. nőjjön naggyá i annak melegétől a főváros szeretete. M0UMÍMMWMtlMMnNIM8MK BUDAPEST JÖVŐJE Irta De0. DÉRS FE&SNS ny. alpolgármester. A legtöbb ember szívesen megy jólhangzó jelszavak után és kerget utópiákat, ami esetleg nem is volna nagy baj, ha nem mulasztana el a mellett és azalatt reális lehetőséget valamely más nem kevésbbé hasznos, sőt talán fontosabb cél elérése szempontjából. Az utóbbi időben sokszor hallottuk a ,.Budapest fürdőváros", meg a „Magyar Dahlem“ jelszavakat olyan értelemben hangoztatva, amely azt akarná jelenteni, hogy az az irány, amely bennük kifejezésre jut, döntő Budapest sorsára és jövőjére nézve. Talán nem fog senki félreérteni és nem fogja szavaimat félremagyarázni, hiszen egyrészt az a tény, hogy Budapest székesfőváros rendszeresen és szervezetten foglalkozik az idegen- forgalom ügyével, az én csoportvezető alpolgármesteri működésemhez fűződik, másrészt szerénytelenség nélkül hivatkozhafom arra, hogy Budapest közreműködése terén is végeztem munkát, nekem tehát sem az egyik, sem a másik jelszó ellen kifogásom nem lehet. Meg merem azonban — vagy éppen azért — mondani, hogy Budapest jövőjét nem dönti el sem az egyik, sem a másik jelszó, hanem egyedül és kizárólag csak a kereskedelemnek és az iparnak a sorsa. Ez az, amit1 sohasem szabad szem elől téveszteni. Kevés olyan intézmény van, amely Budapest kereskedelmére és iparára nézve olyan nagy fontosságú volna, mint a kereskedelmi és ipari kikötő. Már régen felismerte ennek a fontosságát és szükségességét Budapest kereskedő és iparos társadalma és már több mint harminc esztendővel ezelőtt indokolt memorandumban kérte a kikötő megépítését. Körülbelül egy negyedszázadon keresztül alig történt valami és ami történt, az is kínos lassúsággal ment. Lassan, annak dacára, hogy Bécs lázas igyekezettel fogott hozzá Duna-kikötőjének a megépítéséhez és mindenáron meg akarta előzni ebben Budapestet. 1916-ban, amikor csoportvezető alpolgármesteri minőségemben először kezdtem hivatalosan foglalkozni a kérdéssel, még úgyszólván alig volt valami: az állam részéről egy „tanulmány“, a főváros részéről pedig egy félénk határozat, mely a kikötőt lassú részletekben kívánta volna megépíteni. 1918-ban már épült nemcsak! a fővárosi helyi kikötő, hanem az országos kikötő is. Büszkén hivatkozom legsajátosabb egyéni munkámnak erre az eredményére. Bár előbb kezdhettük volna el. Bárcsak befejezhettük volna arra az időre, amikor elért bennünket az a sorscsapás, amely idegen kézre juttatta Pozsonyt és Komáromot. így azonban a csehek is megelőztek, mindkét helyen gyors tempóban megépítették a dunai kikötőt és a forgalomnak már régen átadták. Csak mi nem sietünk, pedig senkinek sem lett volna olyan sürgős, mint nekünk. Budapest már azelőtt is mindig predesztinálva volt a tranzitó- kereskedelemre, azóta pedig még inkább létérdeke és elsőrendű életszükséglete. Életszükséglete, mert a magyar kereskedelem csupán Csonka-Magyarország belföldi áruforgalmának a közvetítéséből meg nem élhet és létérdeke, hogy a tranzitó-kereskedelem útján fenntartsa a kapcsolatot az elszakított területek magyarságával. Nem kell sok szó annak az átérzésére, hogy ez nemcsak a magyar kereskedelemnek az érdeke, hanem érdeke annak a nagy célnak, amely első helyen kell hogy álljon minden magyar ember lelki szemei előtt, legyen az kereskedő, iparos, őstermelő vagy bármi egyéb. igazi, jelentős tranzitó-kereskedelem azonban nincsen kikötő nélkül, amely hivatva van arra, hogy a vasúti és a víziúti áruforgalmat összekapcsolja, hogy kihasználja a víziúton való szállítás olcsóbbságát, hogy lehetővé tegye a tárolást és a szükséges ipari feldolgozást. A késedelemmel kétségtelenül máris sok előnyt vesztettünk, de talán még visszaszerezhetünk egyet-mást, ha sietünk. Segítene ebben bennünket Budapest földrajzi fekvése, kereskedelmének a versenyző szomszédokénál nagyobb fejlettsége és felkészültsége. Legalább Budapest mutassa meg, hogy milyen jelentőséPÁSZTY IMRE fémőntő telepéri | Alapítva 1912. KISPEST, KLAPKA-UTCA 38. Alapítva 1912. | get és fontosságot tulajdonít a kikötő mielőbbi elkészülésének, mutassa meg azzal, hogy az ő építése alatt levő kikötőrészt sürgősen befejezi és átadja rendeltetésének. Különben is a kikötő fővárosi részletének a helyi jellegen felül sokkal nagyobb jelentősége van, mint általában gondolják. Hiszen azokon az ankétszerű tárgyalásokon, amelyeket mindjárt az építkezés megindítása után a kereskedelmi és ipari érdekeltségek különböző csoportjaival lefolytattunk, kiderült, hogy közülök nagyon sok kérte a részükre szánt helynek a fővárosi kikötőben való kijelölését, mivel ott megfelelőbb elhelyezést találhatnak. Nagyon fontos volna tehát, sok szempontból, a fővárosi kikötőnek mielőbbi befejezése és rendeltetésének való átadása s mindenképen indokolt, hogy a főváros azt az anyagi eszközt, amelyet más, utópisztikusabb célokra szánhat, erre a reális célra fordítsa. Ha a főváros a kereskedelem és ipar fellendülése révén anyagilag megerősödik, fog majd jutni anyagi erő minden egyébre is. De természetesen a kikötő kérdése csak egy részlete annak a gondoskodásnak, amelyet a kereskedelem és az ipar az országtól és elsősorban Budapest székesfővárostól joggal elvárhat. A kereskedelem és az ipar szülője a városnak, éltetője minden városi kultúrának. Budapestnek elől kell járnia minden olyan létérdek istápolásában, amelytől a kereskedelem és az ipar sorsa függ. Minden olyan alkalommal, amikor olyan intézkedésről van szó, amely megbénítja a kereskedelmet és ipart, a fővárosnak elsősorban kell a szavát hallatnia. És ilyen alkalom — sajnos — nagyon sok van. Budapest kell hogy segítségére legyen mindenben a kereskedelemnek és az iparnak. Mert a kereskedelem és az ipar boldogulásától függ Budapest jövője. A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a Spolarich-étterem söröző BUDAPEST. IV. KÉR., FERENCIEK-TERE 7. SZ. Legjobb magyar konyha! A legszebb kávéház pedig a Spolarich-kávéház BUDAPEST, VIII. KÉR., JÓZSEF-KÖRÚT 37~39. Esfénkénf cigányzene, Expresso kávé. Saját süfö- és cukrászipari üzem. VILLÁNYI PEZSGŐ SCHAUMBURG-LIPPE HG. udv. pince Csak régi évjáratok. Dr. DÉRI FERENC.
