Független Budapest, 1926 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1926-11-24 / 47. szám

6 Független Budapest 1926. november 24. Sipőcz rendeletben szabályozta a tisztviselők szabadságolását. Ezentúl a hivatalfönökök intézik el a szabadságolás kérdését. Sipőcz Jenő polgármester a héten új rendelettel örvendeztette meg a városi tisztviselőket. A rende­letben egyszersmindenkorra szabályozza a tisztvise­lők és alkalmazottak szabadságidejét, még pedig oly- képen, hogy ezentúl a szabadságolások adminisztrá­ciójából az elnöki ügyosztály teljesen ki van zárva. December 1-étől, amikor a rendelet életbelép, egye­nesen a hivatalfönökök hatáskörebe tartozik a tisztvi­selők és alkalmazottak szabadsága s a betegség miatt távollevőket is kizárólag a hivatal- és üzemvezetők tartoznak nyilvántartani. A polgármester eddig minden évben szabályozta rendeletileg a szabadságidőt s az elnöki ügyosztály állapította meg, hogy ki mikor mehet szabadságra. Több ilyen rendelet most már nem jelenik meg, mert a legújabb rendelet végérvényesen intézkedik ebben a kérdésben. E szerint a közgyűlés által válasz­tott minden tisztviselő és az ilyen állásokra be­helyettesített tisztviselő évenkint 6 heti szabadságot vehet ki. A többi végleges tisztviselő cs alkalmazott közül a XI. fizetési osztályban levők 3 heti, a X. fizetési osztályban levők 4 heti, a IX. fizetési osz­tályban levők a szolgálati idő szerint 4—5 heti, a VIII., VII. és VT. fizetési osztályban levők 5—6 heti szabadságra tarthatnak igényt. Az ideiglenes és havi­díjas tisztviselők, szolgálati idejükhöz képest, 8 napi, illetve 3 heti szabadságot kaphatnak. A szabadságolást ezentúl nemcsak nyáron, hanem az év minden hónapjára elosztva kell kiadni a tiszt­viselőknek. A betegség címén távol töltött időt a rendes szabadságidőbe be kell számítani. Jogában áll a hivatalfőnöknek a közszolgálat érdekében bár­mely tisztviselő szabadságolását megtagadni. HÍREK.- j_Uajc^>”111111 1 'uhu Wildner Ödön lemondott városi mandátumáról. Wildner Ödön ny. tanácsnok, akit, mint a Független Budapest elsőnek megírta, a főváros tanácsa a Vá­rosi jogszabályok szerkesztésével bízott meg. a na­pokban elfoglalja úi hivatalát. Wildner Ödön meg­jelent Ripha Ferenc dr. főpolgármesternél és bejelen­tette, hogy kinevezésére való tekintettel!, törvény- hatósági bizottsági mandátumáról lemond. A főpol­gármester a lemondást tudomásul vette és Wildner Ödön helyébe a soron következő Mayer Ernő dr.-t hívta be a törvényhatósági bizottságba. Mayer Ernő dr. azelőtt is tagja volt a közgyűlésnek, ahol általános szimpátiának örvendett. Az országos л álasztások befejezéséig szünetel az élet a városházán. A képviselőválasztások miatt a főváros eredeti munkarendje ismét eltolódott. Előbb a tisztújítás következtében szünetelt a munka a városházán, most pedig a képviselőválasztások akasztották meg a torony alatt az élet folyását. Az ügyosztályok vezetői éppen mostanában akartak egy sereg szakbizottsági ülést egybehívni, de ezek meg­tartása lehetetlenné vált. A vezető városatyák nagy­része képviselőjelölt az ország különböző részeim s ezeknek az országos politika előbbre való, mint a főváros helyi jelentőségű ügyei. Tekintve, hogy a községi pártvezérek ilyen módon nem jelenhetnek meg a városházi bizottsági üléseken, a polgármes­ter intézkedett, hogy december 20-ig semmiféle ülést ne hívjanak össze a városházán. Egy hónappal is­mét halasztást szenvednek a fontos kérdések s ez ideig a közgyűlés sem fog összeírni. Negyven év a pedagógia szolgálatában. A főváros tanácsa nagv elismeréssel adózott Outi József elemi iskolai igazgatónak, aki 40 éve működik pályáján. A ritka jubileum alkalmával a tanács meleghangú el­ismerőlevelet intézett a kitűnő pedagógushoz, amely­ben hangsúlyozza azokat a kiváló érdemeket, ame­lyeket a jubiláns tanférfiú hosszú működése alatt szerzett. ,,A hazafias szellemtől áthatott becsületes és lelkiismeretes munkálkodás elismeréséül“ a ta­nács Gáti Józsefet külön jutalommal tüntette ki. A ta­nítói kar üdvözletét Kardos Gyula, a Szent László- utcai iskola igazgatója tolmácsolta meleg szavakban. Guti József ünneplése a főváros társadalmának élénk rokonszenvével találkozik. Meg akarják hosszabbítani az Állatkert három vendéglősének bérletét. Ez év végén jár le az állat­kerti Gundel-vendéglŐ, a Kutasi-kávéház és a Freisl- féle Szikla-vendéglő bérleti szerződése. A város- gazdasági ügyosztály már most intézkedett, hogy az illetékes bizottság határozzon a felszabaduló bérle­tek ügyében. A tanács azt javasolja a bizottságnak, hogy a vendéglők múlt szezonjának rossz üzleti eredmé: .vére való tekintettel a főváros automatiku­san hosszabbítsa meg néhány évre a jelenlegi bér­lők szerződését. Arra hivatkozik a tanács, hogy új bérlő nem igen fog jelentkezni, mert a vendéglőbe 1 és a kávéházba sok milliárdos befektetést kell esz­közölni. Ezzel szemben a bizottság tagjainak egy része arra az álláspontra helyezkedett, hogy nyilvá­nos versenytárgyalást hirdessenek a három állatkerti vendéglő bérletére és a legkedvezőbb ajánlattevőnek adják ki a bérleteket. Nem szabad egyes cégek gyártmányainak beszer­zésére versenytárgyalásokat hirdetni. Az utóbbi idő­ben többször megtörtént, hogy közületek, közintéz­mények, így a főváros tanácsa is bizonyos szükség­letek beszerzésére versenytárgyalást hirdettek s a szövegben határozottan kifejezték, hogy például csak Thonet-bútorr, vagy Eternit-palát ajánlhat a pályázó cég. A belügyminiszter most körrendeletét küldött szét a törvényhatóságoknak, így a főváros tanácsának is, és a rendeletben szigorúan előírja, hogy a közszállítási szabályzathoz alkalmazkodva, a községek és a közintézmények bizonyos gyárosok és iparosok telepét, vagy gyártmányait a verseny- tárgyalási hirdetményekben nem jelölhetik meg semmiféle formában. Pénz és Hitel. Reinitz és dr. Pajor bankbizományi cég. Reinitz Armand, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, ültetve a Magyar Élelmiszerszállító nyug. igazgatója és dr. Pajor Emil. a Magyar Jelzálog Hitelbank v. cég­vezető-ügyésze Reinitz és dr. Pajor cég alatt az Andrássy-út 2. szám alatt bank- és bizományi üzletet nyitottak. Minkét cégtulajdonos neve annyira köz­ismert és köztiszteletben álló. úgy a bankvilágban, mint a társadalom legszélesebb rétegeiben, hogy az új cég egészen bizonyosan csakhamar közgazdasági életünknek egyik hatalmas tényezője lesz. Részvénytársaság villamos és közlekedési válla­latok számára (Trust). Az igazgatóság a december 1-ére összehívott rendkívüli közgyűlésnek javasolni fogja az alaptőkének 14 millió pengőről 21 millió pengőre való felemelését. Az összes, 1927. január 1-től osztalékjogosult új 280,000 db. 25 pengő n. é. részvény a régi részvényeseknek 2 :1 arányban 350.000 К-ás árfolyamon fog felajánltatni. Az esetleg át nem vett részvényeket a fenti kibocsátási árfo­lyamon a Magyar Általános Hitelbank, a Gesellschaft für elektrische Unternehmungen (Berlin) és a Société Financiére de Transports et d’Entreprise.s Indus­trielles (Brüssel) fogják átvenni. A társaság üzlet­menete kielégítő és az 1926. évre előreláthatólag 25.000 К (tavaly 18,000 K) osztalék fog kifizetésre kerülni. Szobrász m“kő > stucco- (mennyezeti) és mü- ■ ■ ■ márványmunkák elsőrangú kivitelben BUDAPEST, VII., SZT. DOMONKOS-UTCA 5. — Telefon : József 80-37. Hilrlarí PC (írpnrlpn a legtökéletesebb műgrafitos kenö- Uliuay CD UlCallay anyagok minden gép és motor számára több mint 400 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. Arm Tnn Áron Qnolit amerikai formálható azbeszt fedő- HIOU I up, HlbU-OCdlIl, és szigetelő anyagok, 10 30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. ArCO 380, hőálló festék, 380 fok Celsiusnak ellenáll. I/ fl fl V О rWirkt* Budapest, IV., Ferenc lyUll jalllUII József-rakpart 18. sz. Alapítási év : 1892. Sürgönyeim : KUNSHIP. Telefon: József 61—23. Vezérkép­viselet : KÉZFERTŐTLENITÉSNÉL nélkülözhetetlen n EG VED JÁNflC épület-, mű- és bV JCU szerkezet-lakatos Specialista : cukrász-, pék-, hentes- és vendéglő-berendezésekben Budapest, VI., Szondy-u. 44/b. Alapíttatott 1901. Varga és egészségügyi berendezések és műszaki vállalata Budapest, VI. kér., Csengery-utca 62/b. sz. Központi fűlés és szellőzés. Vízvezeték és csator­názás. Autogén hegesztés. Vegyipari-, szappan-, cukor- stb. gyárak szerelése. Weidemann és Társa Cégtulajdonos WEIDEMANN konrAd Budapest, VIII., Gólya-utca 7. Telefon : József 75-04 Központi fűtések, szellőztetések, bádogroe, légszesz- vizvezetékberendezési vállalat éa műszaki iroda ’ К ÖNÖZSY LIFTVÁLLALAT Budapest, IX., Ferenc-utca 8. — Telefonhívó : József 92-73. Épít, átalakít, javít és karbantart mindennemű felvonókat. DICK ÁDÁM özvegye épület-, mű- és vasszerkezetlakatos ipartelepe BUDAPEST, VII., MEXIKÓI-UT 6. Saját ház. - TELEFON. A Ferenc József lovassági laktanyávat szemben. Elvállalok épület- ésrnűlakatos-munkákat, vasszerkezetek ké­szítését. Költségvetéssel és tervekkel készséggel szolgálok. CSAK EREDETI ¥/// IMI VIZET IGYUNK. Szent LokáesflirdS Rt. „Kristály“ Kútvállalata III., Zsigmond-utc 25—27. Telefon 43-90. ércszobor­műöntőde FICZEK és MENCSIK BUDAPEST, VII. KÉR., TABORNOK-UTA 12. SZ. Öntetnek: szobrok, síremlékek, épület-díszmunkák kész kivitelben és mindennemű nyers öntvények. Legszebb Legjobb Legolcsóbb PAPlan pap LAN PAPlan kárpttosáru. vas- és rézbútorgyára. — Szőnyeg, pokróc, függöny, ágy- és asztalterítők, gyermekkocsik, nyugszékek, leányszoba-, előszoba- és kertibútorok, ernyők és sátrak min­den kivitel- л» Budapest, VII., ben kaphatók ^Я*СППвГ JoHOS Erzsébet-körút 20. POSSELT GYULA felvonógyár BUDAPEST, V., GÉZA UTCA 7. Telefon : L. 912 49, L. 972-69. a vezető világmárka. Ними RészvM Eladási osztály : IV., Váci-utca 12. Telefon: T. 124-53 és T. 150-76 Telep és javítóműhely : I., Fehérvári-út 100. Telefon: József 22—15. GATTERBURG FRIGYES és PAPP GÉZA egészségi berendezések vállalata Budapest, VIII., Főherceg Sándor-utca 11. (Szentkir lyi-utca sarok.) Telefonhívó: József 4-67. — Elvállalunk épület- és díszműbádogos munkát, gáz- és vízvezeték, csatornázás központi fűtés, szivattyú, mosdók és fürdőszoba-berendezések stb. készítését. — Rajzokkal, tervekkel és költségvetéssel szolgálunk. SOVANYITO GYÓGYTORNA a Szent Gellért Gyógyfürdő legtökéletesebben berendezett gyógytorna (Zander) termében. Mérsékelt árak. Rufián István egészségügyi beren­dezési vállalat Budapest, VI., Kmetly-utca 7. Telefon: L. 966-25. (Felsőerdősor-utca sarok.) Központi fűtések, szellőztetések, légszesz- vízvezetéki, csatornázási és bádogos-munkák tervezése és készítésé.

Next

/
Oldalképek
Tartalom