Független Budapest, 1913 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1913-02-17 / 7. szám

2

adni a régi társaságnak — bár ez 600.000 korona alaptőkéjével nagy reformok megvalósítására nem képes — de a kormánynak a fővárossal közösen kellene megállapítania ezzel szemben a közönség érdekében való reformokat. Vagy jöjjön más, ha a régi társaság nem vállalkoznék nagyszabású feladatokra; esetleg részesedjék a vállalatban maga a főváros.

Arról van szó, hogy kultuszt kell csinálni a Dunából. S ezt a kultuszt nem azok a fantasztikus tervek fogják megvalósítani, amelyek mulató-engedélyekről s vizi-kávéházakról szólanak, hanem főképen s első sorban a kitűnő vizi közlekedés. A hajóknak keresztül- kasul kell járniok a Dunát; sok hajónak kell járnia és sok viszonylatban, úgy hogy ne kelljen negyedórákat is várni, mig a Pestről Budára induló propellerre felszállhatunk. Nagyszabesu vállalatot kell csinálni a propellerből s ha ez nem megy máskép, áldozzon rá a főváros is, a kormány is, mert ez a cél megéri a pénzt. Ha meglesz a jó közlekedés, akkor az a rengeteg ember, aki ma gyorsabban ér át Pestre, ha gyalog megy a hídon, a propellert fogja használni, tehát kellő befektetés mellett ez az üzem még nagy jövedelemmel is jár. Még két esztendő, hogy tűrnünk kell ezeket a mai állapotokat, de szeretnők remélni, hogy ez alatt a két esztendő alatt mégis fog valami történni, ami hozzáfűzi Budához és Pesthez — a Dunát.

NAGY BUDAPEST

akkor a fővaros tartozik évente százezer koronát fizetni a közraktárt hatvan esztendőre bérlő Leszámítoló banknak — harminc esztendeig.

Jövedelmezett-e vájjon a közraktár többet» mint öt százalékot? A kérdés túlságosan naiv — természetes, hogy nem. Megállapította-e valaha az a bizottság, amelynek kötelessége volt a könyveket felül vizsgáin li hogy csak egy tétel is helytelenül volt elkönyvelve? Ez a kérdés is naiv — természetes, hogy nem. A Leszámitolóbank nyugodtan fölszedte a harmincszor százezer koronákat és most, hogy letelt a harminc esztendő, amikoron túl semmiféle szubvenció nem jár, meg szeretne szabadulni az immár kényelmetlen bérletből.

Azelőtt sohasem hallottuk, hogy a közraktár szűk. De most, amióta elkezdődött a szubvencióján időszak, egyre az a hir járja, hogy a közraktárakat ki kell bővíteni, s ez a kibővítés a főváros feladata. Mért épen a fővárosé? Azért, mert a főváros feladata továbbá az is, hogy — megváltsa a közraktárakat.

Ez a kérdés tehát: megváltani. Az érdekeltek — a Leszámitolóhank érdekeltjei — egyre másra sürgetik a „közérdek“-bői való megváltást. S a sok sürgetésnek most végre az lett az eredménye, hogy a tanács megkérdezte a közraktárat bérlő Leszámitoló- bankot: vájjon mivel lehetne a túlzsúfoltságon segíteni ?

A kérdés, a várva-várt kérdés tehát megjött, s most jöhet az üzlet, a megváltás! így gondolja bizonyára a Leszámitolóbank, de szeretnők hinni, hogy ez nem fog igy megtörténni. Mert a fővárosnak előbb követelései vannak a Leszámitolóbankon, s előbb ezeket a követeléseket kell kiegyenlíteni. S mindezek után mi azt tanácsoljuk a közgyűlés lelkiismeretes, s a közönség javáért küzdő tagjainak :

Tessék azt indítványozni, hogy harminc esztendőre visszamenőleg vizsgálják meg a közraktárak könyveit, vájjon jogosan vették-e föl az évi százezer koronákat9

Mert:

1. Ha a közraktár szűk volt, akkor folyton tele kellett lennie áruval, tehát a jövedelmezősége feltétlenül túlhaladta az öt százalékot, ha csak mesterségesen nem tüntették el a jövedelmeket.

2. Ha pedig a közraktár nem volt tele, mért nem adott helyet a zabringnek, amely végül kénytelen volt Bécsben beraktároztatni a zabot? Talán azért nem adott helyet, mert a Leszámitolóbank a tőzsdén a zabring ellen dolgozott?

Mindenesetre érdekes kérdések s meg- vagvunk róla győződve, hogy a feleletek még sokkal érdekesebbek lesznek. S hogy végül helyes megoldással is szolgáljunk, ha csakugyan szűk a közraktár, építtessen egy másikat a főváros — Csepelen vagy Erzsébet- falván. A szerződés szerint a főváros területén nem szabad, tehát építtessen a főváros területén kívül, de ne engedje meg, hogy a Leszámitolóbank a harmincszor százezer koronák után még nagy eret is vágjon rajta.

APOLLÓ

műsora

dominál!

Megint továbbképző.

A tanács elrendelte, hogy az elemi iskolai tanitó személvzet részére egy lizhetes továbbképző tanfolyamot rendezzenek s ennek szervezésével a közoktatási ügyosztályt bízta meg. A tanfolyamnak az a feladata, hogy a tanítókat megismertesse a testgyakorlás tanításának újabb módszereivel, azonkívül megismertesse őket a svéd tornarendszerrel.

Amint igen helyes a tanítók és óvónők továbbképzője, épen olyan örömmel üdvözöljük ezt a testgyakorlási továbbképzőt, amelyre igazán szükség van most, a sportok fejlődésének idejében. Es igen okos a közoktatási ügyosztálynak az a rendelete, hogy a tanítótestületeknek kéthetenkint ülést kell tarianiok, amelyeken a tanfolyamon résztvevőknek be kell számolniok arról, amit tanultak, hogy igy a többiek is megismerhessék az uj módszereket.

Ennek a továbbképzőnek meglesz a maga eredménye. Ami különösen fontos épen ebben a dologban, hiszen a nagyvárosi gyerek ilyenformán — egészséget fog tanulni ebben a betegséggel teli városban. Itt csakugyan mindenkit meg kell tanítani arra, hogy edzze a testét, különben nem állhat ellent a nagyváros betegségekkel teli levegőjének.

Megjött a kérdés:

Most jöjjön az üzlet.

A közraktárakról van szó természetesen. A közraktárról, amely immár harminc esztendeje van a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó bank bérletében, de még sohasem jövedelmezett annyit, bogy a főváros ne fizetett volna évi százezer korona szubvenciót. A szerződés azt mondja, hogy : ha a közraktár nem haladja túl az öt százalékos jövedelmezőséget,

A gázgyár sikere.

Sok embernek feltűnt, hogy Heltai főpolgármesteri programmbeszédében miiven sokat foglalkozott a gázgyárral, sőt ezt az alkalmat használta fel arra is, hogy a közgyűlést tájékoztassa az 1912. esztendő üzleteredményéről. S jól tette Heltai, hogy ebben a nevezetes beszédében mondotta el a gázgyár sikereit: azok a számok, amelyeketelősorolt, minden szónál ékesebben fejezik ki azt, hogy aki ennyire a szivén viselte a főváros érdekeit, az képtelen arra, hogy bármilyen kérdésben szembehelyezkedjek a fővárossal.

Ezen a helyen most annak akarunk kifejezést adni, hogy a főváros valóban hálás lehet Hellainak ezekért a mindenkit meglepő, kitűnő eredményekért s kívánatos vona, ha Heltai, mint főpolgármester is jó tanácsokkal látná- el a gázgyárat. Amit mindenesetre remélünk is.

Azok a tarifakedvezmények, amelyeket Heltai a maga egyéni befolyásával ért el a főváros számára, arról győznek meg mindenkit, hogy Heltai minden eszközt felhasznált arra, hogy a gázgyár üzleti eredménye minél kedvezőbb legyen. A programm, amelyet a gázgyár jövőjére nézve fölemlített, nagyszerű perspektívát mutat: mi nem vártunk ennyit, de reméljük, hogy azért, mert Heltai elkerült a gázgyár éléről, nem is kapunk kevesebbet.

Beszélgetés.

(Két bizottsági tag a társalgó egyik zugában.)

— Ne használjon olyan szigorú szavakat. Hát megírták, hogy kijáró.

— Nem baj, azért nem kell úgy dühön- genie. Nincsen abban semmi szégyen.

— Ne mondja, hogy nem igaz. Mert lehet, hogy ma nem igaz, de hát ha holnap igaz lesz ?

:— Ne tegyen fogadalmakat, mert ugv is hiába. S ha már igy dühösködik amiatt, kénytelen vagyok elmondani magának, hogy úgy teszi legjobban, ha elmegy és köszönetét mond annak, aki kiirta magáról, hogy kijáró.

— Nem tréfálok. — Mert — beszéljünk csak őszintén — ön eddig még nem járt ki semmit. És miért nem járt ki semmit? Azért, mert nem tudták, hogy ön kijáró. X-ról, Y-ról tudták, tehát hozzájuk sokan fordultak, de magát senki sem kereste fel. mert magáról senki sem tudta, hogy kijáró.

Nevetséges kérdés. Hát az az értelme, hogy ebből a cikkből megtudták, hogy ön kijáró. Elvégre is, maga nem tehet közzé hirdetést a lapokban, hogy X. Y. bizottsági tag elvállal mindenféle kijárásokat, de arról csakugyan nem tehet, ha magának valaki reklámot csinál.

— Persze, hogy ilyen szempontból fogom föl. Az üzlet a fontos. És nyugodt lehet, ezentúl majd sokan fogják magát keresni az üzletekkel. A körben már beszéltek is róla, hogy maga nagyon ügyes ember.