Az Erzsébetváros - Független Budapest, 1907 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-06 / 18. szám
II. évfolyam. 1907. május 0. (AZ ERZSÉBETVÁROS) Budapest székesfőváros egyetemes érdekeit felölelő város-politikai és társadalmi Budapesti függetlenségi és 4S~as pártkörök HIVATALOS LAPJA. 18. szám. Megjelenik minden hétfőn, a szükséghez képest többször is. Előfizetési ára : Egész évre ... ... ... ... 10 korona. Fél évre ... ... ... ... ... ... — 5 Főszerkesztő : Dr. SOMOGYI LAJOS. Felelős szerkesztő: B. VIRÁGH GÉZA. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VII., Almássy-tér 17. Mindennemű levelek és előfizetési pénzek a lap- tulajdórios B. Virágh Géza czimére küldendők VII., Almássy-tér 17. Telefon 88—98. Türelmetlenség. (S.) A hatalom tudata kellemes, de egyúttal felelőséggel teljes állapot. Rendelkezni az erőkkel, igába fogni az alkotó tényezőket, tenni, cselekedni, ennél nemesebb becsvágya nem lehet földi embernek, földi hatalomnak. Teljes az elégtétel, ha valaki megérheti, hogy a hatalomhoz küzdés árán, saját energiájából jutott, ha végigharczolva egy évtizedet, egy emberöltőt, megérheti, hogy ellenfelei legyőzve mind; a gátak ledöntve mind; s ott áll 6, a győztes, a küzdés terén, kezében a harcz eszközével, agyában az eszmék sokaságával, lelkében a meggyőződésnek, a hitnek az erejével; ott áll az általa megtisztítani kívánt közéletnek kisöpört, kitisztított mezején! Csalóka napfény. Tavaszi káprázat. Ha ott áll, látnod kellene! Ha eszméje diadalt aratott, gyümölcsét élvezned kellene. Ha erő vitte őt fel a győzelem polczáig, akkor ez erőnek a legyőzőiteken és a győzőkön érvényesülni kellene! Ha a közélet tisztaságáért küzdött, akkor diadala nyomán a közéletnek már meg kellett volna tisztulnia! A szervilizmus, a nepotizmus, a protekczió, a korrupczió mind oda voltak pmgálva a nagy reklámtáblára, mint a kimúlásra érdemesített férgek, a nagyszabású »Zacherlin« tábláján ott szerepeltek ezek mind, égnek meredő lábakkal, illusztrálva a mindenható Zacherlin pusztító, tisztitó erejét. Hogy van az, hogy azért nem pusztult el egy sem a diszállatkák közül? Sőt mintha még intimebb viszonyba kerültek voltak ezek a házi állatkák a főváros többi, még eddig érintetlennek tartott kerületeivel és szerveivel. Hiába zúgták kórusban a pereat-ot feléjük, nem akarnak tőlük megijedni, sőt mintha az ölükbe ültek volna ez ártatlan teremtések a marczona hadfiaknak és mintha jólesnék ezeknek, ha a tokájukat, vagy a bajuszuk helyét simogatják, vakargatják. Hiszen Sámson sem tudott ellenállani nyájas szónak, sima beszédnek, dédelgető ölelésnek, el kábító itatásnak, etetésnek! Hogyan vehetjük hát zokon a mi vitézeinktől, hogy ők is ledobják magukról a fegyverzetet, ledobják a már berozsdásodott kardhüvelyeket és a kávéházi kerek asztaloknál, a politikát kizáró klubok fehér és zöld asztaléinál csintalan élezekben, profán közbeszólásokban fárasztják ki magukat és ölelkeznek, bruderoznak bajtársaikkal, barátaikkal és farizeuskodó, csuszó-mászó, a konezra mindig éhes, a győztes sereg után kullogó martalóczokkal is. Hiszen úgyis csak »demokraták« maradnak ők! Bocsánat! Ezáltal bizonyítják be, hogy ők nem demokraták. Mert a ki az előszoba fogasaira fel tudja akasztani a munka, a haladás, a tökéletesülés ködmenét csak azért, hogy az uj vendégek ne érezzék magukat feszélyezve a nekik még mindig idegen fogalmakkal szemben, az lehet udvarias vendéglátó, de már elvesztette a jogezimet arra, hogy a közéletben komolyan vegyék azt, hogy ő »demokrata«, az már hiában köpköd, hiába szidja a pápát, a prímást, a zsidót, a polgármestert, azt elhiszszük róla, hogy mosdatlan szájú, neveletlenkedő, de hogy ő ekkor »demokrata« erényeket gyakorol, azl csak hitesse el maga magával. Az utolsó időkben, mint a részeg embert néha egy-egy józan pillanat, fel-felrázta a nagy, hatalmon lévő tábort a gondolat, hogy hát neki dolgozni is kellene. Hiszen ő alkotásokat Ígért, ő cselekvésre tett fogadalmat. De hát mit tegyünk?! Mi a legégetőbb szükség ? ! Az uj fővárosi törvény ? Az üres pénztár? A közigazgatás nyomorúsága? A hivataloknak a polgárokkal szemben való basáskodása ? A kulturális intézmények tökéletesítése? Az állammal a teherátvállalás tekintetében való megállapodás kijárása? stb. stb.? Krónika. Egy kis árvíz. O-Budán fölül kiöntött a Duna. Valóságos hamisítatlan árvízi jelenetek játszódtak le. Menekülő emberek, czihelődés, mentőcsolnakok, védőgátak épitése, szóval minden, a mi egy tisztességes árvízzel velejár. Hogy a nedves elem duhajkodása inkább a kedélyesség határán belül maradt és nem nőtte ki magát katasztrófává: a modern technika úgynevezett vívmányainak köszönhető. Folyamszabályozás, védgát, magas töltés a legféktelenebb hullámokat is visszaszorítják a jó öreg Duna medrébe, és hiába nő magasra a viz, az emberek találékonysága a kőpartokat még magasabbra tudja építeni. így esik meg, hogy egy-egy kiruczczanása a hármas folyamok e legnagyobbikának nem képes nagyobb emócziókat kelteni és egy modern árvizvesze- delem nélkülöz minden poézist. Hol az egykori mentőcsolnak, melyet erős karral irányit a veszedelem színhelyére egy-egy árvízi hajós! Hol az árvíz egykori romantikája, a menekülő házi állatok, az úszó teknőben vízre eresztett csecsemő, a szerelmes pár, melyet légyotton leptek meg az indiszkrét hullámok! Semmi nyoma mindennek. Az árvíz is roppant prózai lett. Kommandóra dolgozó pionnirkatonák, napszámemelést követelő földmunkások a gáton, egy kis sztrájk a fékevesztett elem tőszomszédságában, és nyomban a helyszínén a sztrájkolok leverésére szolgáló katonai erő. A mentési akczió középpontjában pedig egy székesfővárosi tisztviselő, a kerületi elöljáró, a ki higgadt nyugalommal adja ki a rendelkezéseket. Vége hát a a romantikának, de helyében legalább biztos az életünk. És ez is csak ér valamit. Vörös május a demokratáknál. A községi demokrata párt, mely tudvalevőleg a legradikálisabb politikai elveknek hódol és egyedüli igaz barátja a népnek, nem szalasztotta el a világszabadság ünnepét: május 1-ét, és ünnepélyes közgyűlést tartott. Minthogy a Vázsonyi- kertet a munkások foglalták le, az Erzsébetvárosi Bank gyüléstermében jöttek össze a demokrata városatyák. Jelenvoltak: Hűvös és Jelűnek ö Villamos- ságáék, Radocza, Morzsányi légszeszdemokraták, Márkus és ITeltai dramaturgok, Eötvös Károly konzervatív nemzeti demokrata, Vázsonyi Vilmos antiszemita demokrata egész törzskarával, valamennyi fővárosi nagy kartel képviselője, valamint a virilista házbéruzsorások ligájának tagjai. Az elnöki széket Ehrlich G. Gusztáv foglalta el, a ki ropogós magyarsággal méltatta a nap jelentőségét, rámutatván arra, hogy könnyű a szegényeknek szoczialistának lenni, de nehéz a Panama és Sáp lovagjainak demokratáskodni. Utána Eötvös Károly mókázta el, hogy a Bakonyban 1822-ben hogyan ünnepelték meg Rózsa Sándor szépszülői a vörös májust, mely nem is vörös, hanem piros, a mint ezt Páriz- Pápai sok évtizeddel ezelőtt megállapította. (Perl Soma helyeslőleg bólint.) Holtai Ferencz a május 1-ét különösen a menetrend-változás szempontjából méltatta, Rácz Dezső, Pető Sándor és Bródi Ernő fiskális-demokraták zajos ellentmondásai közepette. A viharossá vált hangulatot Vázsonyi Vilmos csillapította le »nem vagyunk zsidó- piaczon!« kiáltással. Az ünnepi közgyűlés után Ehrlich G. Gusztáv mások pénzén az erzsébetvárosi gyermekek között sóspereczet és ingyen mozi-jegyeket osztatott szét. A mozi első tablója a világ teremtése volt, melyben az Úristen — nyilván félreértésből — nem a Vázsonyi képét hordozta. A gyermekek azért mégis jól mulattak és végezetül parancsszóra éktelenül megabczugolták Hecht Ernőt. \
