Budapesti hivatali útmutató (Budapest, 1947)

Budapest székesfőváros üzemei és intézményei

a közélelmezési, közegészségügyi és iparügyi ügyosztályokba fellebbezés folytán kerülő kihágási ügyek másodfokú elbírálásához szükséges szakvélemények adásával ; továbbá a városi kövezet­vám és fogyasztási adó kivetésével kapcsolatban készített javaslataival. Az iparhatósági telep- engedélyekkel járó helyszíni tárgyalásokon, a kerületi elöljáróságok által lefolytatott tűzrendészeti gyárvizsgálatokon is részt vesz. Számtalan esetben — sőt amióta az élelmiszerrendészeti kihágások a IV. kerületi elöljáróságon központosíttattak állandóan — a kihágási ügyek tárgyalásain mint szakképviselő szerepel az intézet. A jövőben a vizsgálatok száma valószínűleg növekedni fog, mert a földművelésügyi kormány több olyan élelmiszer forgalmát szabályozta, amelyeknek hatályosabb ellenőrzése csakis ezután a szabályozás után válik lehetségessé. Vezető : dr Hunkár Béla igazgató, Lindner Elek, dr Bognár Gusztáv és dr Faragó János igazgatóhelyettesek. VÍZMŰVEK. IV., EGYETEM-UTCA 2. — TÁVBESZÉLŐ s 185—855, 185—854, 185—853, 185—852, 185—851, 182—847 Budapest vízellátásának alapját, a mai Vízműveknek alapját Lindley angol mérnök vetette meg 1868-ban. Wein János vízműigazgató 1878-ban építette az országházién gyűjtő- csöves víztermelőberendezést, majd 1881-ben egy újabb vízmű épült Budaújlakon. Ezek a beren­dezések azonban a gyors ütemben fejlődő város szükségletét nem tudták kielégíteni, még a szűrt dunavíz felhasználásával sem. A járványos betegségek fellépése kényszerítette ki a véglegesnek nevezett Vízművek megépítését. Ennek eredményeképen 1893-ban kezdték meg a káposztás­megyeri vízműtelep építését, amelyet 1896-ban fejeztek be. Víznyerés szempontjából Budapest igen kedvező helyzetben van, mert a Duna-folyam a Visegrádtól délfelé húzódó lapos területet homokos kavicshordalékkal töltötte fel, s ez szinte kifogyhatatlannak mondható ivóvíznyerő réteget hozott létre. Ebben a hatalmas kavicsmedencében természetes úton szűrt víz tárolódik, mégpedig a dunatalajvíz és a csapadékból eredő talajvíz aknázható ki onnan. A víz minősége teljes mértékben megfelel az ivásra is alkalmas víz követelményeinek. A káposztásmegyeri vízmű üzembehelyezése után jelentős bővítésre csak az 1914— 1918-as világháború után, 1926-ban kerülhetett sor, amikoris egyrészt a víztermelés növelése és a gépi berendezések korszerűsítése, másrészt a mindjobban fejlődő budai oldal vízellátásának jobb biztosítása volt a cél. Ekkor épült a békásmegyeri vízműtelep és vele kapcsolatban a szentendrei sziget nyugati oldaláról kiindulóan, egy kisebb méretű vízvezető alagút. Ezen az alagúton keresztül jut a monostori vízműtelep vize a békásmegyeri telep közvetítésével a budai vízcsőhálózatba. Az üzembiztonság fokozását szol­gálja a váci Dunaág alatt épített két járható, vízvezető tartalékalagút. Ezek az alagutak a szigeti és a partokon levő víztermelő berendezések összekötésére szolgálnak. Az ostrom és a bombázások a Vízművek épületeiben, műtárgyaiban, gépeiben, főleg pedig csőhálózatában jelentős károkat okoztak. A hibák kijavítása és az újjáépítés már jórészt befejeződött, úgyhogy a Vízmű teljesítő- képessége elérte a régi mértéket. A sérülések, főleg a csőtörések helyreállítása — mint sürgős szükségesség — már az ostrom alatt megkezdődött. A helyreállításon dolgozó munkások közül 21 hősi halált halt. A csőhálózat hossza 1946. év végén 1,365.865 m volt. A beépített vízmérők száma az 1942. évi 40.256-tal szemben az elpusztult ingatlanok kikapcsolása folytán 38.442-re csökkent. Az évi termelt vízmennyiség 1946-ban 82,264.426 m3. A termelt vízmennyiség túl­haladta a háborúelőtti békeévek termelését. A napi fejadag 1946-bap kb. 200 1 volt. Vezető : Jámbor Alajos vezérigazgató. Helyettes vezérigazgató : Molnár Dénes. Máttyus Sándor igazgató, az üzemi ágazat vezetője, Balázs Endre igazgató, az általános műszaki ágazat vezetője, Beke Lajos igazgató a kereskedelmi ágazat vezetője. Üzemi választmány : Elnök : dr Pásztor Tamás, h. elnök : Türk Ödön, tagok : Horváth Péter, Boday Antal, Sárközi György, Szemelka Ernő. Üzemi Bizottság : Elnök : Szanyi Dezső, alelnök : László József, rendes tagok : Tóth Béla, Binder Mihály, Vida István, póttagok: ízeli György, Rusoczky József, Behringer József, Meszlényi Sándor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom