Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)

Aszódi járás

279 HÉVIZGY ÖRK Nagyközség. — Hozzátartozik: Szilosmajor, Tófalupuszta, Szilos tég­lagyár és Állami útkaparó ház. A község a Galga patak völgyében fekszik. A középkorban V ámosgyörk néven említik az oklevelek, 1470-ben V ámosgyörki Pohárnok család birtoka, melyet a Sápiak­nak zálogosított el. 1530 táján Tahy Ferenc szigetvári kapitány és fölovászmestér bir­tokában találjuk. A török korban az el hagyatott helyek között szerepel és csak a XVIII. század elején népesült be újra. 1720-ban már 30 adóköteles háztartásit vették fel e községben, melynek lakosai mind magyarok voltak. 1737-ben egyrésze a hatvani, a másik rész a buják.! uradalomhoz tartozott. Később gróf Grassalkovich Antal birtokába ■került és ez időitől kezdve a gödöllői uradalom sorsában osztozott. A régi r. ikath. tem­plom az Árpádok korában épült, a török hódoltság alatt nem pusztult el egészen, 1724- helyreállították, A templom 100 lélekü befogadóképessége folytán, szükségessé vált egy új templom, melyet Kausz József plébános fáradhatatlan buzgó működésére, köz­adakozásból 1925-ben kezdtek építeni és felszentelését 1931-re tervezik. önálló plébá­niává 1919-ben alakult, a lélkészi lak 1927-ben épült. A református templom 1704-ben épült, de 1904-ben újjáépítették, E templom szcmtedényei közül egy 1723-ból való kehely érdemel említést. A tagosítás 1863-ban történt meg. A világháborúban bevonult katonák száma: 402, a hősi halottaké: 76, hadiözve­gyeké: 35, hadiárváké: 40. A hősi halottaknak 1924-ben állítottak emléket. A földbirtokreform folytán az igénylők között 408 kait. h. földet osztottak ki. ÁLTALÁNOS ADATOK. Lakosság az 1920. népsz. szerint: 2500 lélek. Színmagyar. R. katli.: 210, ref.: 1100, g. kath.: 6, egyéb: 61. Házak száma: 420. Az 1030. évi népszámlálás szerint a községben 2555 lélek és 543 ház van. Területe: 4244 kh., melyből a köz­ségé 105 kh. Szántó: 2831, rét: 459, legelő: 216, erdő: 169, szőlő: 306, kert: 52, terméketlen: 211 kh. Erdő- birtok: volt úrbéresek tulajdona, 1—30 éves akác, 40—50 éves mocsá­ri tölgy. Talajviszonya: felerész­ben futóhomok, felerészben vályog. Termények: búza, rozs, árpa, gyümölcsök, főleg szilva, évi átlag 10 vágón és konyhakerti vetemé- nyek közül különösen káposzta (40 vágón). Vas. áll.: Aszód, 6.5 km., megálló­hely: helyben 1 km-re, Posta: hely­ben. Törvsz., Pü. ig., Keresk. kamr., Iparfü., Mezőg. kamr.: Bpest. Fő- szb., Táv., Pü. szak.: Aszód. Járás­bír., Tkv., Adóit., Pü. bizt: Gö­döllő. Cső.: Kartal. Vál. kér.: Túra. HATÓSÁGOK, INTÉZMÉNYEK Községi elöljáróság. Tel.: Aszód 36. Vezető jegyző: Faska Lajos. iKözépiiskaláit és a jegyzői tanfolyamét Budapestem végezte. Pályáját Bagón kezdte 1902-ben. 1943—1925-ig ,Daliad, 1926—30-Lg Don ony vezető jegyzője volt. 1930-ban Vá­lasztották meg Hévizgyörgy vezető jegyző­jévé. Testnevelési és iskolánkívüli népmű­velési bizottság elnöke, azonkívül elnöke a Hangya Szöv.-mek is. István fivére a háború­ban hősi halált halt. Aljegyző: Kemény fi Elemér. Közs. írnok: Schuchtár Endre. Közs. bíró: K. Mrkva András. Született 1881-iben helyben, hol iskolái el­végzése után édesatyja birtokán gazdáit > dóit. 1920 óta gazdálkodik önállóan 28 hőid birtokán. 1926-ban egyamgulag válaisztották meg községi bírónak. Az építkezési bizottság elnöke, Levernie Egyes, pártoló tagja, 1939- ban a pestmegyed törv. hat. bizottságba is beválasztották. Törv. bíró: Vaigei Mihály. Ősrégi gazdálkodó családból származik. 26 kh. földjén gazdálkodik. 1913—-24-ig a Hév.-néll minit kalauz szolgált, azután szikvíz gyárat létesített. 1927-ben átvette a községi szeszfőzdét, mely már az előző években is saját tulajdona volt. Azt telj esen átalakítva, ma a járási fcözp. szeszfőzdéje, 1929-ban megvette az akkor még egyedüli községi sü­tödét. A község életében tevékeny munkás­ságot fejt ki, 1924—30-ig közs. 'képviselő, 1930-'ban törvény bírónak választották meg. Az OKH., a Hangya ig. tagja, a Lövész Egylet titkára, stb. Pénztáros: Lukes András. Iskolái elvégzése után édesatyja birtokán gazdálkodott. 1910-től önálló gazda, 3Ö hold birtokán gazdálkodik, 1909-től közs. képv. test. tagja, ágh. ev. egyház presbitere és ellenőre, stb. 1923-bian községi pénzitámok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom