Fradi újság (1995)
1995 tavasz / 2. szám
5 FRADI ÚJSÁG A pokolból a mennybe Ötödször is: hokiarany! Nyugadtan mondhatom: országos fradista kívánság volt, hogy a jégkorongbajnokság döntőjében az Álba Volánnál mérkőzzön a Ferenc- város-Whirlpool. A fehérváriakat ugyanis az utolsó nyolc találkozón - a riválisok közül egyedüliként - mindig legyőzték Juhászék. A kívánság teljesült, és a fentiek ismeretében a zöldek hfvei már előre elkönyvelték az újabb aranyérmet. Annál is inkább, mert hazajött Kanadából Simon Joe is. A - végére! - a BS-ben rendezett finálé első ösz- szecsapásának első mozzanata ezt látszatott alátámasztani, hiszen Pin- dák már a második perc elején bevette a Volán kapuját. Szárnyaltak a Zöld Sasok, és csak a bravúrosan védő Feketének köszönhetik a vendégek, hogy nem kaptak több gólt. Ekkor már az a cikk sem érdekelte a drukkereket, amelynek másolatát a kezdés előtt terjesztették a fehérvári fradisták: a Fejér megyei Hírlapban megjelent fércmű szinte kocsmai színvonalon pocskondiázza a Ferencvárost és híveit. Aztán az emberelőnybe került Volán egyenlített, és ami ezután következett, arra a legrosszabbra számító Fradi-szurkolók sem gondolkodtak. Amíg a fehérváriak támadásaiban állandóan ott volt a gólveszély, addig az FTC akcióiban kevés elgondolást láthattunk. Ráadásul sokat játszottak hátrányban Horváthék (24:12 volt a büntetésben töltött percek aránya...). Három kapott gól után ugyan sikerült a szépítés, de a vége 4-2 lett - oda. A nézőtér nagy részén pedig elkeseredett Fradi- szurkolók szedelőzködtek. Na, de nem azért fradista a fradista, hogy sokáig keseregjen. A két nappal későbbi második mérkőzésre még többen jöttek ki a BS-be, s bár tudták: a lélektani előny a fehérváriaknál van, úgy gondolták, a Fradi- szív mindent legyőz. Mivel a szükség úgy kívánta, az idényben először csatába szállt a 41 éves Farkas „Ca- ja" is. A csaknem zsúfolt nézőterű BS- ben aztán közel félórán át úgy tűnt, cseppnyi esély sincs a Fradi-arany- ra. A Volán a második harmad elejére kétgólos előnyt szerzett, s a Ferencváros játékából nem érződött, hogy képes fordítani. A kiállítási arány megintcsak alaposan eltolódott (12:2...), és ez tovább nehezítette az amúgy is harmatosán koron- gozó zöldek dolgát. Fjodorov hálószaggató gólja aztán egycsapásra visszaadta a ferencvárosiak hitét. A záróharmad elején Pindák egyenlített, és a csarnokot majd szétvette a hangorkán. Néhá- nyan közel álltak az infarktushoz, amikor Joe egymás után három hatalmas helyzetet puskázott el. De alig több, mint négy perccel a vége előtt mégis a mennyország kapujában érezték magukat a Fradi-hívők: Tyeplakov megszerezte a vezetést. Tombolt a lelátó - joggal. A fradi valami elképesztő akaratetőről téve tanúbizonyságot a kiszámolás előtt felállt a padlóról, és milliók láthatták az egyik Fradi-nóta igazságát: „zöld és fehér, ez a két szín minden másnál többet ér". Fordult a kocka, hiszen a Volán szájából kiénekelték a sajtot, és a mindent eldöntő harmadik találkozó előtt a fehérváriaknak volt több okuk az izgalomra. A közönség az utolsó Paraizs Ernőt - az évad nagy vesztesét - az öröm pillanatai ban sem feledték a társak... Horváth Csaba, majd Bognár kezébe is bajnoki arany került lépcsőfokig megtöltötte a BS-t - minden jegy elkelt! A kezdés előtt néhány perccel 1500 forintot kértek feketén egy belépőért, de volt, aki háromezret is adott volna érte, ám már az üzéreknél is elfogyott. Nem szabad hibázni -érződött mindkét csapat játékán, egyikük sem mert kockáztatni. Hetvenkét órán belül három meccs, ez bizony, sok idehaza. Talán nem véletlen, hogy a döntőre ismét hazarepült Simon Joe törte meg a gólcsendet, és váltott ki eufórikus hangulatot a nézőtéren. Az első harmad után 2-0, és a Fradi- szurkolók már ünnepeltek. De a Volán újfent igazolta, hogy nagyon ért az emberelőnyös játékhoz (a döntőn lőtt nyolc fehérvári gólból hat született fórból), és előbb szépített, majd egyenlített. Akkor és ott közel nyolcezren tudtuk: aki lő egy gólt, azé lesz a bajnoki cím. Öt és fél perccel a dudaszó előtt „Tyepi" a hálóba emelte a pakkot, és már éghettek is a csillagszórók a sokezres Fradi-táborban. A végén Oreskin még negyvenötről az üres kapuba csúsztatta a korongot, de ez már csak hab volt a tortán. Mámorosán ünnepelt a lelátó népe és a csapat. A győztesnek járó Postabank Kupát a fiúk a sérült Paraizs Ernőnek ajánllották, akit a vállukon vittek körbe a jégen. Odakint meg felcsendült a Himnusz, s a sokat szidott Fradi-tábor vastapssal köszöntötte az ezüstérmes Volánt is. Az öltöző hangos volt a boldogságtól. Folyt, aminek ilyenkor folynia kell, egymás nyakába borultak a játékosok, vezetők, a csapathoz közelálló szurkolók, aztán jöttek a barátnők, feleségek. Csodálatos volt - mondta tőle szokatlan rekedtséggel Mihók Béla, a biztos anyagi háttér megteremtéséért rengeteget fáradozó szakosztályelnök. Az ifjoncnak is kellett már egy aranyérem - veregették meg a csupaszív Farkas Caja vállát a többiek. Árki, azaz Arkagyij And- rejev, a mester csillogó szemekkel magyarázta: jók voltunk, jók voltunk. A hetvenes években volt egy Fradi, amely zsinórban tízszer nyert bajnokságot. Bár az ellenfelek évről-év- re erősödnek, azért nem árt tudni: Dobosék egyelőre ötnél tartanak... Margay Sándor D/largai Sándor, a cikk írója bevallottan nagy Fradi jeges rajongó. „Illett” megkérdezni, hogy ű hogyan élte át az 1995- ös bajnoki finálét? Legemlékezetesebb pillanatokat akkor éltem át, amikor a döntő harmadik mérkőzése végétért. A meccs után a Fradi öltözőbe mentem ahol elképesztő ünneplés folyt. Egymás nyakába borult mindenki - bizony már arra sem emlékszem, hogy kivel „ünnepeltem” először. Azt viszont soha nem feledem, hogy ennek az „aranytársaság” baráti tagjának tekintenek. A bajnoki aranyérem mellett ennek legalább annyira örülök...
