Fradi újság (1993)
1993 / 7. szám
10 FRADI ÚJSÁG „Szeretem a kicsiket” Játékosként fél tucat esztendeig viselte a Fradi-mezt, edzőként már jóval többet húzott le itt az Üllői úton. Kaszás Pál, az utánpótlás egyik istápolója harmadik korosztályát viszi, s természetesen, ahogy azt tőle és csapataitól megszokhattuk, minimum dobogós helyezésig vezérli a rábízott fiatalokat.- Miért csak hat évig futballoztál, ez így egy kicsit kevésnek tűnik első hallásra?- Nem biztos, hogy stabil élvonalbeli labdarúgó lett volna belőlem, nem is vártam ezt magamtól. Inkább elvégeztem a Műszaki Főiskolát, emellett nem is jutott volna időm a futballra. Ezért hát az ifiből kinőve már csak egy évet fociztam és abbahagytam a versenyszerei sportolást. A sportágtól viszont képtelen voltam megválni, merthogy szenvedélyesen szerettem, s szeretem ugyanúgy a mai napig.- S a „civil" életben mi a foglalkozásod?- Hangmémöki diplomával rendelkezem, van egy saját vállalkozásom. Nem panaszkodhatom, bőven akad munkánk. Hogy egy-két rangosabb feladatot említsek, tizenöt éven keresztül mi hangosítottuk a parlamentben, vagy a pápa magyarországi látogatásakor mi kaptuk a máriapócsi helyszint. De a Szegedi Szabadtéri Játékokon is jónéhányszor :a mi stábunk működött közre.- S mikor döntötted el, hogy neked az edzői iskolát is feltétlenül el kell végezned? WestEgyütt az élvonalban! A zöld-fehér tábor minden tagjának sikert kíván a West, a Ferencváros hivatalos támogatója! Kaszás Pál „gyerekeivel”... Balról: Kaszás Pál edző, Tollner, Vass, Egervári, Fehér, Kubatov Márk intéző, Hídi, Schurmann, Korolovszky, Túri. Elől: Földházi, Tímár, Balázs, Veres, Mogyorósy, Almássy, Felföldy- Meglehetősen fiatalon érlelődött meg bennem a gondolat. Itt, a Fradi utánpótlás csapatokban rengeteget tanulhattam olyan edzőegyéniségektől, mint Száger Misi bácsi, Ördög Laci bácsi, vagy éppen Bozóki Jani bácsi. Tizenhétévesen, tehát harmadikos gimnazistaként a nyári vakációban lementem Egerbe, s részt vettem egy hathetes, speciális edzői tanfolyamot, amely segédedzői képzettséget adott. Az iskola tanárai által javasolt diákok mehettek csak oda, én is ott lehettem.- Melyik volt a legelső csapatod?- A katonaság után ugyan még elmentem egy kicsit futballozni egy katonacsapatba, a harmadosztályba, de ez sem tartott sokáig. Aztán 1973- ban megkötöttem életem első edzői szerződését, a Postás együttesénél, utána a Ganz-Mávagban az ifikkel dolgoztam, majd a Hungária körúton, az MTK-nál eltöltöttem két röpke esztendőt. Tizenkét évvel ezelőtt No- vák Dezső hívott vissza a Fradihoz. Nem kellett kétszer szólnia.- Azóta kik fordultak meg a kezed alatt?- A serdülő V-nél kezdtem, játéDÓRY JÓZSEF nótaénekes köztudottan nagy ferencvárosi szurkoló. Új, most megjelent magnókazettájának még a szine is zöld... kosom volt a kis Szurgent, Korolovszky, Vári, a fiatalabbak közül Bubcsó és Sós. A mai felnőttcsapatból Szekeres Tamás tartozott még hozzám, Balogh Torony pedig már a Postásnál volt játékosom. Egyébként amikor idekerültem, még élt szegény Logodi Laci bácsi, a felejthetetlen intéző. Komolyan mondom, amikor megjelentem, hogy megtartsam az első edzésemet a zöld-fehéreknél, bejött az öltözőbe, és fejből elsorolta az adataimat. Hiába, ő már csak ilyen volt. Nem volt adat, amit ő nem tudott volna.- Most hány évesekkel dolgozol?- A jelenlegi tizennégy évesek az enyémek. Szerénytelenség nélkül állíthatom, eddig minden csapatommal minden évben szereztünk bajnoki érmet, s nem volt olyan együttesem, amellyel egyszer sem lettünk volna bajnokok. Ez a mostani gárda is sokra hívatott, éppen ezért kicsit félve dicsérem őket, mert vigyázni kell velük. Értékes tehetségek, jópárukból lehet élvonalbeli játékos.- Ha egyetlenegy játékost ki kellene emelned eddigi tanítványaid közül, akit te a legtehetségesebbnek tartasz, ki lenne az?- Lisztes Krisztián. Tudom, ő már a sajtónak köszönhetően hamar a reflektorfénybe került, valóban kiváló adottságokkal rendelkezik. S emberileg is példamutató a többiek számára, soha nem volt probléma a szorgalmával, a magatartásával vagy viselkedésével. Én most beszélek először újságban róla, remélem nem lesz szüksége sztárolásra, magától is kiemelkedik majd a hazai mezőnyből. Mondom, a tehetsége megvan hozzá.- Nem lehet nem beszélni öcsédről, aki szép reményekkel, mi több, eredményekkel robbant be a hazai edzői karba. Sajnos, tragikusan korai halála meghiúsította, hogy gazdagodjon ez az eredménysor.- Gábor 11 hónappal volt fiatalabb nálam még tőleg kapott kedvet az edzősködéshez. Soha nem értette, miért nem ülök le egy felnőtt együttes kispadjára. Amikor a fia nálam kezdett el futballozni, s igen sűrűn kijárt az edzésekre, azért már gondolkodóba esett, lehet, hogy mégis nekem van igazam. De ő akkor már NB I-es edzőnek vallhatta magát. Leírhatatlan fájdalmat éreztem, amikor értesültem a halálhíréről.- Gábor annak idején megpróbálta, sikereket is elért. Te soha nem fogsz nagycsapatnál munkát vállalni?- Jobban szeretem a kicsiket. Nem szeretnék függeni anyagilag és egzisztenciálisan a futballtól Ezek a fiatalok még őszinték, nem csapták be soha az embert. Náluk mindig tudom, mikor mire számíthatok. S nagyon tudnak örülni is. Szerencsére itt a Fradiban van minek. Mert jönnek a sikerek is. Nemrég volt, hogy Albert Flórián, a Császár, és Nyilasi Tibor is kijött a mérkőzésünkre. A srácok ettől teljesen feldobódtak, valósággal szárnyaltak a pályán. Ez is rengeteget számít, hogy a vezetőség mennyire kiséri figyelemmel a fejlődésüket. Az Üllői utón erre sem lehet panasz. Szóval örülök hogy itt dolgozhatok a gyerekekkel, nem vágyom a felnőtt élvonalba. Azt hiszem, az nem az én világom. Naszály György FRADI FORINTOT NYERTEK A Fradi újság 5. számában „Valami nem stimmel...” címmel feladott kérdés megoldása: Az FTC-Kispest mérkőzésen az 5-ös számmal Szergej Kuznyecov volt nevezve a kezdőcsapatba, de a bemelegítéskor megsérült, így helyette Szenes Sándor játszott. Nos, mindössze négy helyes válasz érkezett: Vadász Erzsébet Budaörs, Szakács Ernő Szentes, Szolomájer Imre Hidasnémeti, és Tomasek- né Vida Anna Budapest. A Fradi futballmúzeumban átvehetik a kívánt Fradi forintot.