Fradi műsorlap (1987/88)

Fradi futballmúzeum

OLIMPIAI EMLÉKEK „Addig nem hallhatsz meg, amíg egyszer el nem látogatsz Olimpiába.” Ez a mondás járta az ókori Görögországban, s ez is bizo­nyítja, milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak az olimpiai játé­koknak. A görög mitológia szerint idő­számításunk előtt 1200 évvel a Zeusz—Héra istenkultusz kap­csán kezdődött az ókori olimpia, a dórok már csak folytatói vol­tak a hagyományoknak. A dórok hőse, Heraklesz — a monda sze­rint — személyesen mérte ki a stadion - hosszát, majd maga is elindult a versenyeken, s vala­mennyi számban győzött. Arról már írásos feljegyzések szólnak, hogy az időszámítás előtti VIII. századtól, 776-tól már rendszeresen négyévenként megrendezték a játékokat Zeusz tiszteletére. Eleinte csak a görög városállamok, a poliszok vettek részt rajtuk, de lassan már egész Görögországból érkeztek Olürn- piába. A játékokat rendező élisziek hírnökei útrakeltek egész Görög­országba, és egyhónapos szent fegyverszünetet hirdettek meg a versenyek idejére. Egyetlen egy­szer fordult csak elő, hogy a fegyverszünetet megszegték, méghozzá éppen Olümpiában a játékok idején. I. e. 364-ben pizai és éliszi katonák az Altisz templomai között csaptak össze a jelenlévők szeme láttára. Né­hány évszázaddal a harc után, amikor még állt a templom, a tetőszerkezet javításakor egy éli­szi katona holttestére bukkantak! Olümpiában már több, mint két évezrede volt fedett futó­folyosó! Itt gyakoroltak az olim­piára készülő versenyzők. Egyébként Spartában szokás volt, hogy az életképtelennek ítélt szülötteket a Taigetosz he­gyéről ledobták. . . * # # Az ókori olimpiákon a leg­nagyobb dicsőségnek azt tartot­ták, ha valaki ugyanazon a na­pon győzött birkózásban és pankrációban. Az illetőt Herak­lesz utódjának tartották. A győztes jutalma aranykés­sel levágott vad olajfaágakból font koszorú volt. A koszorúk drága fém és elefántcsontokból készült asztalkákon voltak köz­szemlére kitéve, ahonnan a ver­seny végén ünnepélyes keretek között tették a győztes homlo­kára. A megkoszorúzás alkalmá­val kihirdették a győztes apjá­nak a nevét és szülőföldjét. A szülővárosba négylovas dísz- hintón vitték az illetőt. Szokás volt, hogy amikor a győztes közelgett szülővárosa kapujá­hoz, a védőfalak egy részét le- döntötték annak jeléül, hogy ahol ilyen bajnok van ott nem szorulnak a bástyák védelmére. A győztest anyagi javakban is részesítették. Felmentették min­den adózástól és ajándékokat ka­pott a város lakóitól. A Spártai­aknál még egy külön kegy jutott az olimpiai bajnoknak: joga volt a csatamezőn a király közvetlen közelébe harcolni. Hajós Alfréd emlékei az első olimpiáról A felújított olimpiászok meg­nyitó ünnepségének emlékei MI, HOL KAPHATÓ? FRADI AJÁNDÉKBOLTBAN: FTC címeres kulcstartó 60,— Ft Műanyag napellenző 25,— Ft Kis FTC zászló 15,- Ft FTC címeres öntapadós levelezőlap 14,- Ft Labdarúgókról színes poszter 40,- Ft Ki, kicsoda az FTC történetében I. 30,- Ft Ki, kicsoda az FTC történetében II. 49,- Ft A régi, dicső KK 50,—Ft Fradi futballmúzeum II. 58,—Ft Fradi futballmúzeum III. Tetszőleges árért! In memórián Pusztai László 25,—Ft Kupaköny (BEK, KEK, UEFA Kupa) 72-Ft A Fradi ajándékbolt nyitva: minden munkanapon 11-17 óráig, valamint az Üllői úti mérkőzések kezdete előtt 3 órával. A Fradi ajándékboltban június 27-től július 22-ig lesz a nyári szünet. Nyitás július 25-én. A BOY LEÁNYVÁLLALAT ÜZLETÉBEN KAPHATÓ: Valamennyi FTC kiadvány — vidékre küldést is vállalnak - valamint FTC emblémás fehér rövid ujjú póló 98-112,- Ft. (Boy Leányvállalat üzlete: Bp. V. Bajcsy Zs. út. 20.) KRUJ FRADI SHOP-ban kapható: Zöld-fehér melegítők 5 méretben 600—1250 Ft FTC sapkák és kalapok 75—130 Ft FTC címeres trikók 130—240 Ft Sípcsontvédő — 1 pár ' 260 Ft Fehér sportzokni — pamut — Hajrá Fradi felirattal: 110—128 Ft. FTC fejpánt és csuklószorító 35—75 Ft Zöld-fehér foci (meccslabda) 720 Ft FTC sportszatyor két kivitelben 130—320 Ft Az üzletben (Bp. IX. Hárnán Kató út 86) különféle Hollóházi porcelán ajándéktárgyak, korsók, hamutartók, stb. — FTC címerrel díszítve is kaphatók 75-430 Ft-os árakon. 999 azok, amelyek felejthetetlenül vésődtek szívembe. Leírhatatlan tömegben zarándokolt akkor Görögország minden részéből odasereglett érdeklődők, hogy a Hellasz felszentelt földjén évez­redek után megismételt olimpiai játékok megnyitásának . tanúja legyen. Ott volt a királyi család rendjelekkel ékesített díszruhás katonatisztek, öreg athéniek vö-. rös fezzel a fejükön, fehérszok­nyás nemzeti viseletűkben, böcs- korral a lábukon, albán asszo­nyok, pápaszemes német profesz- szorok, mindenütt nevetgélő, hangosszavú amerikaiak és zár­kózott természetű angolok, a mindig egy csoportban tömö­rült kis magyar kolóni| és a lép- ten-nyomon kodakos amatőr fo- tografusok. Végtelen sürgés-for­gás, ittott a zene ütemei s mint egy nyüzsgő hangyaboly tárult eléntk a világnak akkor legna­gyobb színháza, a márványlép­csős panathenei Stadion. Csak Averoff, a nagylelkű alexandriai görög bankár, ki fél­millió drachmás ajándékkal tette lehetővé a Stadion újjáépítését, nem jött el, de a hálából emelt márványszobra előtt ott adó­zott a királlyal élén az egész nemzet nagy görög honfiának. A miniszterelnök leteszi a nemzet nevében a kék-fehér szalaggal díszített babérkoszorút s csak­hamar odakerül egy másik is. a magyar trikolórral, amelyet Ke­mény Ferenc igazgató tett le néhány francia szó kíséretében a ma rvány talapza tra. Ork án szerű taps és Zito i Hungária! (Éljen Magyarország!) kiáltás reszkette meg a levegőt s a kis magyar szi­get meghatottan állott ezernyi tömeg ovációjának tengerében. A zene a görög hinffiuszt into- nálja előbb félénken, elnyomva halkan dúdolja, majd pedig teljes hangon vele énekli 60 000 em­ber Zamora zenköltő remekmű­vét. György herceg szálas alakja áll a zsűri élén. A tengerész egyenruha gyönyörűen fest raj­ta. Miniszterek, társadalmi és ka­tonai kitűnőségek segédkeznek neki. A megnyitás felejthetetle­nül szép ünnepsége befejeződik és kezdődik a versenyzők mun­kája, melynek első napjain a csil­lagos lobogó lengett a győzelem árbocán. Szorongó érzéssel és dobogó szívvel nézünk a start­hely felé, ahol a magyar sport kiküldöttei: Dáni Nándor, Szokoly Alajos, Kokas Gyula, Kellner Ernő és Wein Dezső küzdenek a testi erő és ügyes­ség világpróbáján a magyar név­nek, a magyar sportnak dicsősé­géért. A 100 m-es futásban har­madik lett Szokoly Alajos, a 800 méteresben második Dáni Nándör, a marathoni futásban harmadik Kellner Gyula, az úszásban csekélységem két íz­ben első. A versenyeken való részvétel­lel bekapcsolódott a magyar sport a világ sportjába, az ered­ményekkel pedig a világ nemze­teivel megértette, hogy Euró­pában magyarok is laknak és a sportban fejlett Magyarország­nak európai nívójú kultúrája van. KÉP A LABDARÚGÁS ŐSKORÁBÓL A labdarúgás ősét a görögöknél episkuros-nak. a rómaiak­nál pedig harpastum-nak nevezték. Valami labdajáték volt, na­gyon messze mai formájától. Julius Caesar katonái ismertették meg vele Derby és Chester lakóit Nagy-Britanniában. Ettől fog­va úgszólván csak angol világtörténete van a labdarúgásnak. Az első hiteles feljegyzést a szerencsétlenvégű II. Eduard korában találjuk. 1314-ben bünteti a labdarúgást, mert veszélyezteti a közrendet. Ekkor már felfújt marhahólyag volt a labdául szolgáló bőrburokban. Vagy harminc év vél később határozot­tan eltiltják, mert a hadsereg fegyelmét lazítja és az íjászat nagy ellenségét látják benne. A XV. században hogy hogynem, át­csap a lángja a kontinensre is, Olaszországba, ahol szinte nem­zeti játékszámba megy. Most felgördül a függöny! Hallgassuk, nézzük csak, mi is történt az Ur 1470. évében Sienában, ebben a kis toscanai vá­rosban, ahonnan majdnem eljutott a labdarúgás Magyarország­ra is.- Lélekszakadva rohan egy olyan 15 év körüli, feketehajú, pelyhesállú polgár kifelé a városból. Lent jár már a bőrgyár körül, mikor egy kapu alól rákiált valaki: «Hé, Tonio, itt va­gyok». Tonio liheg, hogy nem jön a szava. —‘ «Sikerült, mondd hát, sikerült?» — «Mhm» — integet vissza és kapkod levegő után. — « Szóval loptál?» — Erre aztán már kell vála­szolni. «Micsoda? Dió mio, miket beszélsz!? Hogy loptam!? Én!? Aljas vagy, Mariolino, komolyan, aljas vagy. Napok óta főzzük a tervet közösen, lelkesen és most, hogy félig sikerült, azt mondod, — loptam. Hát nem. Esküszöm, nem loptam. Ott settenkedtem csak a Dúca palotájának kertje körül és cgyszer- csak kiröpült a kerítésen és én felvettem és most itt van és. ..» Nem tudta tovább mondani, mert nem volt ereje. Leült egy lépcsőfokra, a kezébe temette a fejét és lihegett. - « Most inkább azt mondd meg, hogy hol van?. , ,» «Hol lenne? Itt! Nálam! És a kabátkája alól. dühösen kirántva, egy bőrdarabot dob oda Mariolino elé. «Nesze!» «Bravo, Tonio, re niek fiú vág. Micsoda feltűnés lesz, ha egyszcrcsak mi is elkezdjük játszani a campon ezt a . . . izét. Te, hogy is hívják voltaképpen ezt a játékot? Borzasztóan örülök. . . No, ne húzd már az. orrodat. «Szóval az az előbbi dolog tréfa volt, Tonio?» «Mi lett volna más! Hát mi a neve ennek a játéknak?» «Rugdaló­zás vagy valami hasonló. Most csak az. a fontos, hogy még. ma éjjel lemásoljuk ezt a labdát. Holnap visszaviszem.» Kifordul­tak a kapun és megindultak hazafele. « Szorgalmas a fiúnk, asszony. Még — a mécsnél is dolgo­zik» — büszkélkedik Messer Brugnoni. mikor látja, hogy az, udvar végében'Tévő szíjgyártóműhelyben még késő este is szorgoskodik Tonio. «Á magyarunk a mintaképe. Kár, hogy holnap viszszaindul hazájába. Rendes, dolgos fiú. Jól kitanult. Hé, Giovanni, ott vagy te is!?» — kiabál át az udvaron. «Itt vagyok, uram.» «No csak ügyelj Toniora. Jó éjszakát.» «Jó éjszakát, uram.» — Tonio térdén a bőfeszítő, kezében a tű meg az ár és dolgozik. «Mondd csak, Giovanni, tulajdonképpen mi szél hozott téged ide Itáliába?» «Hosszú a meséje. Tudod, van nekünk otthon egy nagy királyunk. Úgy hívják: Corvin Má­tyás. Szépséges szép olasz asszony a felesége: Beatrice. Budán láttam őt egy ünnepségen és akkor határoztam el, hogy meg-' nézem azt az országot, ahol ilyen szépségek születnek. És eljöttem. Nem bántam meg. Világot láttam. Kitanultam egy jó mesterséget és most megyek haza.» «Ügy beszélsz, mint egy meglett ember. Giovanni. Pedig te is csak épp hogy 18 esz­tendős vagy.» «Igaz, Tonio. Csak, tudod, ahány száz mérföld­del jön el az ember a hazájától, annyi évvel öregszik. De in­kább arról beszélj, mi a csudát fabrikálsz?» Tonio rejtelmesen körülnéz, nincs-e ott még valaki, aztán súgva azt mondja: « Rúgólabdát!» « Micsoda? Csak nem azt, amivel a Dúca ünnepségem az urakat szórakoztatják az ügyes ‘Udvaroncok?» «Pontosan azt.» «És hogy?. ..» «Ne kérdezz, — vág szavába Tonio — mert úgysem felelek. Elégedj.meg ennyivel és hidd el, hogy mindenre képes lettem volna ezért a labdáért. Nem tudom megmagyarázni neked, de valami küldött, ösztökélt, bujtogatott: miért csak ők, miért ne lelhetnénk örömünket mi is benne? A nép, a sokaság, aki terjeszti, fejleszti, neveli, örül neki. Kis pihenés a munkában, mozgás a tespedésben. Meg­lásd, Giovanni, ez lesz a jövő szórakozása! A palio gyönyörű, de csak ünnepi játék. Ehhez egy bőrdarab, egy marliahólyag kell, meg egy kis tüdő és kész.» «Valamit mondasz, Tonio. Te, mi lenne, ha én is készítenék egyet magamnak és haza­vinném?» — Mire pirkadt, két mosolygó barna bőrlabda gurult ki a műhelyajtón. Giovanni másnap útrakelt, hogy pár holdfordulta után is­mét János legyen. A tarisznyájában a chiahti és a panforte mellett ott kuksolt a tifokzatos bőrlabda is. Csakhogy Firen­ze alatt egy fiesolei Beatrice örökre megolaszosította a nevét. Erről az egész kis történetről egy fejfa tanúskodik Firenze gyönyörű temetőjében. A régi-régi fejfa betűi szerint: Giovan­ni Kisbéri nacaue a Buda nel 1452. E morto dopo un, onestis- sima vita nel 1521. És latinul:Requiescat in pace. Gellért Gábor egykori írása

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom