Fradi műsorlap (1985/86)
1985-1986 / 9. szám
4 Fradi műsorlap 1985/86-OS IDÉNY 9. SZÁM BAJCZINÉ: „Szeretem, nagyon szeretem a Fradit!” A kezdetről: ... Ős ferencvárosi vagyok, a IX. kerületben nőttem fel, a Bakáts téri általános iskolába jártam. A negyedik osztályt végeztem, amikor 1970 májusában kézilabdás-toborzóra szóló felhívást szögeztek ki a hirdetőtáblára. Hárman, négyen összebeszéltünk és elhatároztuk, hogy ezt a sportágat is kipróbáljuk. így kerültem annak idején, idestova tizenhat évvel ezelőtt a Fradi kézilabda-szakosztályába. Előtte más sportágakba is belekóstoltam. Atletizáltam, asztaliteniszeztem, de a kézilabdát hamarosan megszerettem. Itt együtt van a mozgás, a labda, a játék. De bizony az egykori barátnők azóta abbahagyták. Akkoriban kiváló ifjúsági csapatunk jött össze, a válogatottba is többen bekerültünk, s mikor leérettségiztem, s 1978-ban kiöregedtem az ifiből, s a nagy csapatunk éppen a KEK-ben szerepelt, egyből meghívtak a legjobbak közé. Két mérkőzésen csereként játszottam, de a fináléban persze csak néhány percre juthattam szóhoz zöldfülű újoncként. A csapatról: ségtelen, hogy akadnak is egyes játékosok, akik a játékvezetők gyengeségeit, pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva visszaélnek a lehetőségekkel. Ám kézilabdázni is lehet keményen, határozottan, de sportszerűen. Áz utóbbi időszakban egyébként középen játszom, ha úgy tetszik, én vagyok az irányító ember. Nekem kell a legjobban ismernem a különféle figurákat, s azokat úgy célszerű alkalmaznunk, hogy lehetőleg a leghatásosabbak legyenek ellenfeleinkkel szemben. Különben a könnyű súlyú játékosok közé tartozom, hiszen csak 167 centi és 60 kiló vagyok. így elsősorban a földön mozgok otthonosabban és eredményesebben. Felugrásos lövésekkel hiába is kísérleteznék, hiszen ezeket a magas ellenfelek rendre leblokkolnák. így a föld közelében lapos, elhajlásokból leadott lövésekkel próbálkozom, már csak azért is, mert a magas játékosok keze sem ér le addig, ahol én célba veszem a kaput, vagy vetődéses lövésekkel kísérletezem. A játékban, sajnos, nem tudom állandósítani a formámat. Egy- egy mérkőzésen képes vagyok olyan rosszul játszani, hogy én sem ismerek magamra. Minderre egyrészt nem találok magyarázatot, másrészt ilyen esetekben én szégyellem magam a legjobban. Különösen bosszantanak azok a kapott gólok, amelyek az én lelkiismeretemet terhelik, amiket miattam kapunk. De az is nagyon bosz- szant, ha nem megy úgy a játék, ahogyan én szeretném. Ilyenkor, sajnos, túl sokat beszélek a pályán, és az is előfordul, én magam kérem lecserélésem. Bizony legtöbbször talán a túlzott akarás, a nagy idégi terhelés hat rám bénítólag, más hátráltató okra nem is nagyon tudok hivatkozni. A családról: ... A férjemet, az egykori újpesti futballistát is itt ismertem meg az egyesületben. Ma is szorosan ide tartozik, hiszen a klub alkalmazottja. Öt évvel ezelőtt keltünk egybe, és Zsolti fiunk áprilisban lesz négyéves. Amíg nem járt óvodába, addig a nagyszülők felváltva vigyáztak rá, most, hogy megnőtt, s már óvodás, még több törődést, foglalkozást igényel. Már felnőttek társaságában is nagyon jól érzi magát, és így nélküle nem is szívesen megyünk el sehová. Szórakozásnak marad a televízió, meg az olvasás, de kötni is nagyon szeretek, ami jó kikapcsolódást jelent. Nagyon kedvelem Berkesi András műveit, „Szerelem három tételben” című Zala Jenő ügyvezető elnökhelyettes Bajcziné Nemere Tündét 300. FTC mérkőzésén köszönti könyve a kedvencem, de a sportkönyveket is mind elolvasom. Ámi a kötést illeti, főleg Zsoltinak kötök mellényeket, pulóvereket. Zsolti különben nagyon mozgékony, élénk gyerek. Legtöbbször még az ebédet is futtában, játék közben kapná be. Nem tudom, hogy melyik sporthoz lesz kedve, de feltétlenül szeretnénk, hogy rendszeresen sportoljon, bár valami fejlődési rendellenessége miatt kicsit beesett a melle, s az orvosok azt tanácsolták, hogy először úszni tanuljon meg. Erre igazán jó lehetősége nyílik majd itt, a népligeti uszodánkban. Nálunk odahaza is minden a sport körül forog. Férjem is ott van minden mérkőzésen. Hivatalos ember, a versenybíróság asztalánál vezeti a mérkőzések jegyzőkönyveit. Benne él a kézilabdában, s ha látja, hogy fáradt, ideges vagyok, segít a háztartásban. Elmosogat, sőt még a mosást is vállalja. Egyedül a fakanalat nem adom a kezébe, a főzést nem engedem át neki. A jövőről: ... Nagyon szeretnénk már, ha az ígéretek megvalósulnának és saját otthonhoz jutnánk. Talán már volna is lakásunk, ha időközben klubot változtatok. Több helyre is hívtak. Igaz ugyan, hogy vidékre, ahová viszont nem akartunk menni, egyrészt mert Zsolti is kicsi volt, másrészt, mert szeretem, nagyon szeretem a Fradit. S most, ahogyan már mondtam, a 9sapat is egyre jobban együtt van. így nem bántam meg, hogy maradtam. Még legalább nyolc-tiz évig szeretnék játszani, hiszen a sport, a kézilabda életem egyik, nem is akármilyen része. A magánpénztárcámból aligha futotta volna arra, hogy eljussak Afrikába vagy Skandináviába. De a környező európai országokat is bejártam, s szinte valamennyi utazás nagy élmény, maradandó emlék marad. Azt hiszem a kézilabda-pályafutás utáni életre is felkészültem. Az érettségit követően elvégeztem a vendéglátó-ipari szakközépiskolát, amivel öt szakterületen is el tudok helyezkedni. A szakács, felszolgáló, cukrász, üzletvezető-helyettes vagy szállodai portás közül alighanem a felszolgálást választanám. Ott is emberek között lehetek majd, s gondolom, ha becsülettel ellátom a munkámat, keresek annyit, amiből rendesen meg tudunk élni. De addig még jó játékkal, sok-sok góllal szeretném megörvendeztetni a Fradi népes, bennünket, kézilabdázókat is szerető szurkolótáborát. Vad Dezső KEDVENCEK A Fradi-futballkoktél című könyvecske zárórészében a labdarúgószakosztály 31 tagja — vezetők, játékosok — öt kérdésre válaszoltak. A kedvenc ételek, italok, vágyak mellett a fiúk szavaztak közismert személyekre is. íme a szakosztály népszerűségi listáján ők kapták a legtöbb szavazatot: KEDVENC SZÍNÉSZNŐK: KEDVENC SZÍNÉSZEK: KEDVENC TÉVÉBEMONDÓNŐK: Pécsi Ildikó Ruttkai Éva Hernádi Judit Haumann Péter Sinkovits Imre Kern András Kudlik Júlia Tamási Eszter Baleczky Annamária 7 szavazat 5 3 5 4 3 9 6 5 KEDVENC SPORTRIPORTEREK A TELEVÍZIÓBAN: Vitray Tamás 15(!) Knézy Jenő 7 A RÁDIÓBAN: Vass István Zoltán 21 szavazat(!) Novotny Zoltán 8 Következő számunkban a kedvencek közül megszólaltatunk néhányat... ... Hűh, de régen volt, s bizony azóta, abban a KEK-döntőben szerepelt csapatból csak hárman maradtunk meg hírmondónak Csiha Magdival, meg Fiedler Adrival. A többiek abbahagyták, vagy máshová igazoltak. A csapat összetételének változásával azután eredményeink görbéje is egyre inkább a leszálló ágba került, s tavaly, még a kiesés réme is nagyon fenyegetett bennünket. Hadd tegyem azért hozzá, hogy a mai, rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben a Vasas és a Spartacus ugyan kiemelkedik a többiek közül, s ez a két csapat idegenben is csaknem biztosra mehet. A további találkozók sorsát azonban általában egy-egy gól, a pillanatnyi forma dönti el. Bármi lehet az eredmény, bármelyik csapat legyőzheti a másikat. Jó példa erre a mi tavalyi MNK-szereplésünk. A kiesés elkerüléséért vívott sikeres küzdelem után a kupában valamennyien nagyon ösz- szeszedtük magunkat, mindig akadt valaki, aki kiváló játékával magával ragadta társait. így azután végül a döntőig jutottunk el, ahol az első mérkőzésen minimális előnyt tudtunk szerezni a debreceniek ellen. A visszavágón is negyven percen át teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk, s csak ezt követve estünk visz- sza, de hiába, a többségében fiatalokból álló csapatunk idegileg nem bírta. A rendkívüli körülményekkel is meg kellett küzdenünk, hiszen több mint háromezren biztatták a hazaiakat, a nézők olyan közel helyezkedtek a pályához, hogy csaknem az oldalvonalon álltak, s a jó hangulatról katonazenekar gondoskodott. Ennek ellenére nem vallottunk szégyent és állítom, hogy többre lennénk képesek. Nagyon remélem, hogy ebben az évben ősszel is nyugodtabban játszhatunk majd, mint az elmúlt esztendőben, nem kell rettegnünk a kieséstől!... A játékról: ... A kézilabda látszólag kemény, sőt helyenként durva, nem kifejezetten nőknek való sportnak tűnik. S kétAranyért az Arany Mokkán Néhány évvel ezelőtt, ha a magyar pályakerekesekről esett szó, egyszerű legyintés jelentette az értékelést. Pontosabban fogalmazva: a régi idők feltűnő sikerei után hosszantartó hullámvölgybe került a sportág. Kifogások pedig akadtak jószerivel, voltak akik a létesítmények, mások a felszerelések gyengeségével magyarázták a visszaesést, s csak kevesen mondták ki nyíltan és őszintén: talán a felkészítési módszerekben van a hiba. Szerencsére ez a helyes meglátás mind több irányból tapasztalható volt, s elhangzott a jelszó: újítani kell az edzéseken, többet követelni a versenyzőktől. Ennek most már vagy öt esztendeje, s hogy nem volt hiábavaló a kardoskodás az új mellett, az a legjobban tavaly mutatkozott meg. A magyar pályakerekesek a külföldiek körében is elismerést váltottak ki, híres szaklapok foglalkoztak Pais, Somogyi és a többiek eredményeivel. Nem alaptalanul. A honi legjobbak a nemzetközi erőpróbákon sem vallottak szégyent. Örömünkre az „új hullám” több jeles képviselője az FTC versenyzője, akik a szigorú és nagy szakértelemmel dolgozó Schillerwein István vezető edző, s egyben szövetségi kapitány útmutatásai alapján hajtottak be a híres külföldiek mezőnyébe. Pais Péter is ennek az új gárdának a tagja, a 24 éves sportoló, aki 1980-ban került a KSI-ből az Üllői útra, 1985-ben az eddigi legsikeresebb esztendejét könyvelhette el. Az öt bajnoki címből négynek a részese volt, az 1000 méteres számban 1:07.3 perccel rekorder, s ugyancsak az ő nevéhez fűződik a sprint 10.86 másodperces csúcsideje is. Amikor nemrég találkoztunk és beszélgettünk, éppen két nagy verseny között volt. Áz igazsághoz tartozik, nem is a saját szakágában, hanem országúton hajtotta végig az algériai körversenyt és a szomszédos Ausztriába készült egy újabb, háromnapos erőpróbára. Először arról, ami volt... — Ha már a volttal kezdjük, akkor én egészen szeptemberig lapozok visz- sza a naptárban, mert akkor ért az eddigi legsúlyosabb balesetem, amely miatt hónapokig pihenőre kényszerültem — mondta a többszörös bajnokunk. — Egy esés következtében három helyen eltörött a csuklóm, valamint a kézfejcsontom, így természetesen nem ülhettem a nyeregbe. Emiatt kimaradt a kubai körverseny is, amely pedig mindig remek felkészülési állomás a kerekeseknek, hiszen miközben itthon tél van, ott sokkal jobb időjárási körülmények között lehet pedálozni. Én közvetlenül az algériai viadalra összpontosítottam, amely mindennek mondható, csak nem könnyű kis versenynek. — Méghozzá nem is pályaversenynek! — Persze, hogy nem, s most már sokéves tapasztalat, hogy nekünk, pályásoknak is sok-sok országúti verseny kell a formába hozáshoz, az erő, az állóképesség, a kitartás megszerzéséhez. Ez az új módszer egyik sarkköve. Algériában például három szakaszt a Szaharában tettünk meg, sokszor homokviharban, de megtettük. Büszke vagyok arra, hogy a viszontagságos viadalon sikerült egy szakaszgyőzelmet elérnem. Ezt egyik hazai versenyzőtársam sem tudta megtenni. Jó formában éreztem magam, s nem is gondoltam már a kihagyott hónapokra. Pais Péter nagy lelkesedéssel beszélt idei terveiről, arról, hogy szeretne kijutni a világbajnokságra, amely az Egyesült Államokban lesz, nívós sorozatot ígér júliusban a moszkvai „Jóakarat Versenyek”, amelyeket az 1980-as olimpiai kerékpáros-stadionban bonyolítanak le, s ezt a két kiemelkedő eseményt még sok hazai és nemzetközi egészíti ki. így a már hagyományos Ärany Mokka-viadal a Millenárison, amelyre évről évre híres sportolók jönnek el. — Az Arany Mokkán is több számban indulok, s nem titkolt célom, hogy győzelmeket szerezzek, aranyérmes legyek — folytatta. — A magyar válogatott most jól összeforrott gárda, egészséges a versengés, s azt hiszem, ennek a sportág is nagy hasznát veheti. Meggyőződésem, hogy a mostani módszerekkel, az erőteljes edzésekkel még messzire juthatunk. íme, így hangzik egy fiatal, a jövőben és önmagában is bízó sportoló terve. Mert Pais Péterről elmondható, azóta, hogy 1973-ban ezt a nem éppen játékos, könnyed, szórakoztató sportágat választotta, mindig helyes úton járt. Egykori edzője, Bara- nyecz András, továbbá jeleníegi mestere, Takács Gyula és természetesen a mindenki felett atyáskodó Schillerwein István is tanúsíthatja ezt. — Nem panaszkodom, elégedett vagyok és nagyon örülök, hogy erre az évre egy csodálatos Peugeot gépet szerzett nekem Sili bácsi — mondta befejezésül. — Ezen a két keréken nem is száguldók, hanem szinte repülök. Nem is maradhatnak el a jó eredmények! Ehhez kívánunk sok sikert, győzelmeket, amelyek a Ferencváros kerékpáros-szakosztályának is tovább növelhetik a tekintélyét, a hírnevét. Kozák Mihály <
