Fradi műsorlap (1984/85)
1984 / Karácsonyi ajándékszám
8 Fradi műsorlap SAJTÓMÜZEUM ERKEL FERENC, A SAKKOZÓ „Sokan fognák még rá emlékezni, hogy a mi hallhatatlan emlékű Erkel Ferencünk nemcsak híres zeneszerző, hanem közismert sakkjá- tékos is volt, akit a külföldi oham- pionok is felkerestek, hogy vele megmérkőzzenek. Neve a nemes sport viadoraié közé van feljegyezve.” E sorokat Jókai Mór „Egy régi adoma, mely mindig új marad” című elbeszélésében olvashatjuk. Két érdekessége van. Az egyik az, hogy a legnagyobb magyar regényíró a sakkozást sportnak minősítette, tehát az akkori általános véleménynyel ellentétben azt a felfogást képviselte, amit a fél évszázaddal későbbi nemzedék vall magáénak. A másik érdekesség közvetlenül Erkel Ferencre vonatkozik. Olyat említ róla, ami ma már egyáltalán nem közismert. Megtudjuk belőle, hogy 1859^ben Pest rendőrfőnöke — egy bizonyos Prottmann — visz- szautasította a Pesti Sakkor feltámasztására irányuló kérést, mert a „sakk a királyok elleni játék: az összeesküvés szellemét tartja ébren”. A pesti sakkor 1840-ben alakult meg. Szén József, az első magyar nemzetközi sakkmester gyakran megjelent ebben a körben, s olykor-olykor mérkőzést is vívott a legerősebbekkel. Több játszmában mérkőzött a fiatal Erkel Ferenccel is, s ezekben Erkel egyenrangú ellenfélnek bizonyult. Amikor az abszolutizmus fojtó légkörében a Pesti Sakkört betiltották, a sakkozók kávéházakba kényszerültek. Vessünk egy pillantást az egykorú megemlékezésbe: „A nemes játék iránti tisztelet olyan nagy vala, hogy 20—25 nézőtől körülvett játékasztaltól kiindult csend még a pincérekre is elha- tolt... A pincér szinte súgva kér- dé, hogy mi a kívánságom. Szén József, a fővárosnak igen silányul fizetett levéltárosa mindennap játszott, leggyakrabban Bécsivel, ritkán már Erkellel, de ha igen, ez valóságos esemény volt.” Szén József halála után (1857) a magyar sakkozók Erkel köré tömörültek. A Pesti Sakkört 1864-ben végre újjáalakíthatták. Az első évben Erkel a Kör alelnöke volt, majd 1865-től egészen 1893-ban bekövetkezett haláláig Erkel töltötte be az ország első sakk-körének elnöki tisztét. Az FTC Baráti Kör otthona Októberben régenvórt eseményt ünnepelhettek a Baráti Kör-tagok. Magyar Zoltán, az FTC Baráti Kör titkára - a képein Losonci Tibor elnök mellett balra megnyitotta a szurkolók állandó otthonát jelentő Baráti Kör házat. A három helyiségből álló tágas épületben kulturált körülmények között találkozhatnak a ferencvárosi szurkolók. Színes televízió, olvasósarok, és természetesen zöld színű bútorok várják a Baráti Kör tagokat. Amint Nagy István „vezérszurkoló” elmondta, ügyelnek majd arra, hogy az idelátogatók otthonosan érezzék magukat a Baráti Kör székházában, - amelyet az iFTC Sportlétesítmények Vállalata a stadiontól mintegy 200 méterre építtetett, a Könyves Kálmán krt.-i részen. Hatan a 2X10. helyezésről MI OKOZTA A KÉZILABDÁZÓK VISSZAESÉSÉT? Amikor néhány héttel ezelőtt a férfi kézilabdázók egyik Duna Kupa mérkőzésén a fradisták parádés gólt szereztek, a jelenlevő osztrák újságíró kollégám értetlenül kérdezte: „Az a csapat, amelyik ilyen pompás támadást vezet és gyönyörű gólt lő, miért nem tud a magyar bajnokságban a 10. helynél előbbre jutni?” Miért? ... Sokáig lapozgattam a régi ferencvárosi naplókban, hogy rátaláljak az ideihez hasonló gyenge kézilabda mérlegre. Mert nem csak a férfi együttes, hanem a női is 10. lett, mintha a két mester, Horváth István és Elek Gyula öszebeszélt volna. Persze ez még tréfának is rossz, de valóság, és talán nem is túlzás a megállapítás: megdöbbentő. Annál is inkább, mert elképzelhetetlen, hogy a két csapat tagjai elfelejtettek volna kézilabdázni. (Lásd az osztrák újságíró fenti megállapítását.) A bajt bizonyára másban kell keresni és kerestem is. A megfejtés érdekében hosszan beszélgettem a férfi és női csapat edzőjével, a csapatkapitányokkal, s egy- egy fiatal játékossal. Csaknem tele írt jegyzetfüzetemből azokat a véleményeket, őszinte szavakat vetettem végül is papírra, amelyek a Ferencváros szurkolóit, barátait és a kézilabdát figyelemmel kísérőket a legjobban érdekelheti. Ezúttal viszont nem kérdés-felelet formában igyekszem képet adni, hanem átadom a „szót”, a hat érdekeltnek. A 2X10. helyezés részeseinek. Horváth István, a férfi csapat vezető edzője: — Éppen a közelmúltban kaptam meg az egyesülettől a tízéves törzsgárda jelvényt, s nem tagadom, nem tudtam önfeledten örülni. Nyomaszt a gyenge bajnoki szereplés, az, hogy sikeres esztendők után ennyire visszaestünk. Mennyivel más volt, mint amikor 1980-ban a bajnoki ezüstérmet ünnepelhettük. De még azt sem mondhatom, hogy az akkori sikerek megártottak volna, vagy változtattunk a felkészülésünkön, a szakmai munkán. Nem! Idén is szinte válogatott szintű edzéseket végeztek a játékosok, néha még magam is sajnáltam őket, olyan kemény volt a gyakorlás. Más vezetett idáig, s ha egyáltalán lehet magyarázat, akkor azt kell elfogadni. Az elmúlt esztendők során mind többen hagyták el a klubot, sok korábbi kulcsjátékosunk ma más színű mezben versenyez, néhány an külföldön folytatják pályafutásukat. Nem hinném, hogy akadna egyetlen olyan csapat, amely ne érezte volna meg Szilágyi, Szaba- dics, Kovács Miklós, Tenke és mások távozását, s rövidesen le kell mondanunk a visszavonuló, vagy kisebb csapatban folytató kapusunkról, Hoffman Pálról is. Igaz, utánpótlásunk kielégítő, tehát voltak és vannak játékosok, akikkel sikerült feltölteni az NB I-es keretet, de a klasszisok pótlásához klasszisok kellenek, s ők még nem azok. Éppen ai megváltozott játékos állomány miatt módosítani kellett a csapat korábbi játékstílusán. Miután hiányoznak az átlövők, akik távolabbról is bátran, célozzák meg a kaput, a mostani játékunk elsősorban a bejátszásokra épül. Ez pedig nem elég hatásos, azok az együttesek vannak előnyben, amelyek variálni is tudják a játékukat. Es még egy: ha lenne bajnoki mérkőzésekre is alkalmas csarnokunk, nem kellene örökké a Körcsarnokban vendégeskednünk. Mi nem élvezhetjük a hazai pálya előnyét, s a közönség is szívesebben jönne el a mérkőzésekre, ha nem mindig idegenbe kellene menni. Hogyan tovább? Keleti Emil, szakosztályunk elnöke és Deák László szakosztályvezető sokat tesz értünk, de a csapatba nem állhatnak be. Erősíteni kellene, kész, kiforrott, már rutint is szerzett játékosokkal, akik mellett a fiatalok bevetése meghozhatja az egyensúlyt. De sajnos nehéz olyan játékost találni, vagy inkább megszerezni, aki ne lépne fel olyan igénnyel, amelyet a mi egyesületünk nem tud teljesíteni.. Pedig két ütőképes átlövő úgy hiányzik nekünk, mint a Szaharában a szomjazónak a víz ... Fodor János, 24 éves, csapatkapitány: — Tizenötödik éve vagyok ferencvárosi, tehát gyerekkorom óta rajongok a zöld-fehér színekért. Az NB I-ben hatodik esztendeje szerepelek, részese voltam a csapat bajnoki második helyének is, a válogatottban pedig 80 alkalommal játszottam. Bár sok társam távozása alaposan meggyengítette együttesünket, a visszaesésben más tényezők is közrejátszottak. Megítélésem szerint az a régi szellem, a szívvel és lélekkel való küzdés, a csapat egysége hiányzik most a legjobban. Nincs meg az az összhang, amely nehéz akadályokon is átsegített bennünket, felütötte fejét a széthúzás, az egyéni érdekek előtérbe helyezése a pályán és azon kívül is. Nem mondok vele újat, hiszen akik kijárnak mérkőzéseinkre, észrevették és szóvá is tették, hogy még a játék közben is hallatszanak veszekedések. Pedig mennyivel jobb lenne az egymás biztatása, a sikerélmény, a győzelem feletti közös öröm, amelyben sajnos, a legutóbbi bajnokságban kevés részünk volt. És más is volt, a sok sérülés, így magam is kénytelen voltam egy időre kiválni, s mindez meghatározta őszi szereplésünket. Azt, hogy miként estünk vissza a tavaszi hatodik helyről a tizedikre. Edzőnk igazán erős felkészülési programot állított össze, változatos is volt ez, de a mérkőzéseken képtelen volt a csapat minden elképzelést megvalósítani. Én remélem, hogy előbb-utóbb visszaáll az egység, sikerül néhány „kész” játékossal erősítenünk, hiszen a versengés az NB I-ben igen nagy. Azt is tudjuk, hogy jövőre Csizmadia János külföldre szerződik, tehát az ő pótlása is előtérbe kerül. Nekem sajnos még pihennem kell, de várom, hogy mielőbb rendbe jöjjön a sérülésem, és újból a pályán legyek. Én büszke vagyok arra, hogy megtanultam, mi a klubhoz való ragaszkodás. Győrffy Sándor, az együttes 18 esztendős fiatalja: — A klub neveltje vagyok, s nagy megtiszteltetés, hogy én is nyilatkozhatom. Régi vágyam volt, hogy bekerüljek az NB I-es csapatba, amelyndk a bátyám is tagja és régen annyi szépet mesélt, milyen érzés az élvonalban játszani. Az első tervem tehát, hogy a keret tagja legyek, megvalósult, a második pedig, a helytállás. Ez már nehezebb, mert leszálló ágba kerültünk, s hiába a sok-sok gyakorlás, képtelenek voltunk a mezőnyben előbbre jutni. Mi fiatalok — mert vagyunk jó néhányan — igen nagy felelősséget érzünk, én például sokszor azt, hogy tőlünk várják a változást. Igaz, lendületünkkel sokat tehetünk, hogy csapatunk frissebb, gyorsabb legyen, de nekünk még nincs olyan, tapasztalatunk, mint az idősebbeknek. Mintha nem lenne megfelelő az összhang, amely nélkül pedig nem alakulhat ki jó és eredményes csapatjáték. Nem lenne célszerű, ha generációs kérdések lennének a jellemzők a csapatunkra. Nekünk mindenáron arra kell törekednünk, hogy javítsunk a mostani gyenge helyezésen, s 1985-ben próbáljuk feledtetni az 1984-es tizediket... Elek Gyula a női együttes vezető edzője: — Sokszor kértek már tőlem nyilatkozatot, s én mindig örömmel válaszoltam. Erre többnyire megvolt az alap, hiszen jobbára jól szerepelt a csapat. Nagy sikereket értünk el, négyszer nyertünk magyar bajnokságot, voltunk MNK győztesek, s a nemzetközi porondon is elég messze jutottunk. Ugye nem felejtették még el a KEK győzelmünket és ezüstérmünket, a második helyünket a BEK-ben? Ez volt a múlt, most sajnos még ehhez hasonlót sem tudok mondani. Az 1983-as elfogadható 6. hely után csak tizedikek lettünk, mindössze 20 pontot szereztünk. De mennyit vesztettünk úgy el, hogy kicsúszott a kezünkből a győzelem vagy a döntetlen. Néha már úgy éreztem, hogy elfelejtettünk nyerni, nincs önbizalmunk kiharcolni a győzelmet. Az igazsághoz tartozik, hogy most hiányoznak az egykori kitűnőségek, klasszisok utódai. Szókéné, Takácsné, Lelkesné, Csulikné vagy Csajbókné magukkal ragadták az egész csapatot. Velük nem igen fordulhatott elő, hogy pillanatok alatt vesztettünk el mérkőzéseket, méghozzá többnyire egészen kis különbséggel. Ezt hűen tükrözi, hogy pozitív gólaránnyal zártuk a bajnokságot, noha a 6. helyezetté is negatív. Tehát többnyire nem „nagy”, hanem „kis” vereségek értek bennünket. Már felmérést is végeztettünk, hogy mi okozza ezeket a kihagyásokat, a hullámzó játékot, amely nem csak az egész csapatra, hanem egyenként minden játékosra is vonatkozik. 19. éve vagyok az FTC női csapatának az edzője, az eddigi leggyengébb évet zártuk, s ilyenkor szokták mondani: ez után csak jobb jöhet. Én is ezt vallom, bízom a tehetséges fiatalokban is, s meggyőződésem, előbb-utóbb lesznek klasszis játékosaink. Tudom, hasonló „cipőben” járnak most a férfi csapat tagjai is, tehát 1984-ben mi, kézilabdázók nem kerülhetünk ki az Üllői úti székház kirakatába ... Csiha Magda csapatkapitány: — Nehéz elhinnem, hogy már 16 éve játszom a Fradi első csapatában, amely nélkül nem is tudnék meglenni. Részese voltam nagy diadaloknak, most viszont — sajnos — az eddigi legnagyobb kudarcnak. Mert én feltétlenül annak tartom a 10. helyet, hiszen célkitűzésünk az 5—6. elérése volt. Mégis állítom, hogy nem vagyunk rosszabbak, mint több előttünk végzett együttes. A felkészülésünk is hasonló volt, mint máskor, hetenként többnyire 7—8 alkalommal tartottunk edzést. A játékunkba azonban sok hiba csúszott, s ezt mindnyájunknak el kell ismerni. Történtek bosszantó védekezési és kapushibák, s akadtak 10—15 perces időszakok, amikor képtelenek voltunk az ellenfeleink hálójába találni. Koncentrálási hibák voltak, figyelmetlenségek, s a csapatszellem sem a régi már. Ez pedig nagy baj! Véleményem szerint tehetséges játékosokban nincs hiányunk, de elkelne néhány érett, befutott, tapasztalt társ. Szívesen segítek abban, hogy hozzunk erősítést, legalább két játékost, s ha ez sikerülne, minden bizonnyal előbbre jutnánk. Én már túl vagyok a 750. tétmérkőzésemen, szeretnék eljutni talán az ezerig is. Jobban össze kellene fognunk, hogy kijussunk a kátyúból, és szép évek után ne álom legyen egy esetleges ötödik- hatodik hely. Szabó Annamária, 20 éves, kapus: — Mindössze egy éve vagyok a Ferencváros játékosa, az NB I-ből kiesett Postásból igazoltam át. Nem tagadom, nagy reményekkel, hiszen mi fiatalok mindig „felnéztünk” a Fradi csapatára, én is láttam sokszor villogni a régi gárdát. Azt hiszem, egy-egy vereségben én is hibás voltam. Megtorpantam, s ez már elég volt az ellenfélnek helyzete kihasználásához. Más viszont, hogy úgy tapasztaltam, nem elég egységes a mi csapatunk, széthúzások vannak, s még a mérkőzések közben is gyakoriak az idegeskedések. Főleg, ha nem sikerül az elképzelést végrehajtani. Nagyobb versengés is elkelne a csapatban, a rivalizálás jobb teljesítményre ösztönözne. Igaz, mindezek feltárása nem az én feladatom, de azért tettem, hogy jobbak legyünk, jobb eredményt érjünk el, mint az idén. Tagja vagyok a válogatottnak, hat mérkőzésen játszottam, képviseltem egyesületemet. Igyekszem az ott megszerezhető tapasztalatokat a klubcsapatomban is hasznosítani. Hát... Igen, ezt hallottam, ezt jegyeztem fel. S akárhányszor is gondoltam vissza a beszélgetésekre, mindig arra a következtetésre jutottam: nem lehet, hogy a két csapat az elért 10. helynél ne legyen többre képes. De a jobb eredmények érdekében sokat kell tenni. Sokaknak! Kozák Mihály BADÓ RAYMUND, az FTC legidősebb birkózója, egykori Európa-bajnoka látható a képen. A 82 éves sportembernek a messzi távolba is erőt, egészséget - s hozzá hasonlóan valamennyi idős fradistának kellemes karácsonyi ünnepeket kiván az egész ferencvárosi tábor. Fradi műsorlap AZ FTC Baráti Kör Lapja. Felelős kiadó: dr. Trethon Ferenc, a Baráti Kör elnöke. Felelős szerkesztő: Nagy Béla. Szedés, grafikai előkészítés: Zrínyi Nyomda, Budapest. Felelős vezető: Vágó Sándomé vezérigazgató. 84.2703/9 — Nyomás: Szikra Lapnyomda, Budapest. 5972 Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató. Megjelenik: az FTC mérkőzéseire. Szerkesztőség címe: Bp. IX., Üllői út 129. Telefon: 136-025
