Fradi műsorlap (1984/85)
1984-1985 / 2. szám
1984;85-ÖS IDÉNY, 2. SZÁM Fradi műsorlap 11 Amit az evezős nyolcasunk bajnokságáról tudni kell A napilapokiból annak idején bárki értesülhetett arról, hogy az országos bajnokságon Szegeden, az új Maty-éri pályán — némi meglepetésre — a Ferencváros nyolcasa szerezte meg a bajnoki címet. A nyolcas a mindenkori evezősversenyek fénypontja, s egy ilyen egység összeállítása az edző számára már- már művészet. Evezős szakosztályunk vezető edzőjét Forró Dezsőt és Marton László technikai vezetőt kértük, válaszoljanak kérdéseinkre. — Mikor nyert a FTadi utoljára bajnokságot ebben a hajóegységben? Marton L.: Egy év híján 20 éve, 1965-ben. Hosszú ideig a Csepel volt ennek a számnak a íavoritja, s nyert még nyolcasban az MTK és a Vác is. — Mikor, hogyan állt össze a mi nyerő nyolcasunk? Forró D.: Valamivel több mint egy éve határoztuk el a fiúkkal, hogy ráállunk erre a számra. Egy nyolcas összeállítása természetesen úgy lenne az igazi, ha sok embert lehetne kipróbálni, s ennek alapján állna össze a végső csapat. Nálunk a szakosztály felnőtt versenyzőinek száma viszont alig haladja meg a nyolc főt, vagyis sok lehetőség nem volt a változtatgatásra. Következik mindebből, hogy nem homogén a csapatunk, vannak közöttük, akik nem kifejezetten evezős testmagas- ságúak, a 170 centimétert alig haladják meg. — Van még egy különlegessége ennek a nyolcasnak ... Forró D.: Pontosan utána kellene nézni, de tudomásunk szerint sem itthon, sem nemzetközi szinten nem nyert még számottevő versenyt olyan nyolcas, amely balos sztrókkal, vezérevezőssel rendelkezett volna. Szinte kizárólagosak a jobbos sztrók, de a mi egységünk úgy ment a legjobban, ha a 22 éves Strochmayer Attila ült a vezérevezős helyén. Marton L.: Ami még ehhez tartozik: nem a legjobb hajónkkal lettek bajnokok a fiúk. Az előbb elmondottak miatt ugyanis azt teljesen át kellett volna szerelni, így azután a második számú hajónkkal futottak elsőként a célba. Érdekesség még, hogy kormányosunk éppen elérte az előírt 50 kg-os súlyhatárt. Forró Zoltánnak hívják, 14 éves és vezetőedzőnk fia. — Mit jelentett ez a győzelem a szakosztály számára az eredményen túl? Forró D.: Az idősebbek, Vavra és Kiss már sokadik bajnoki győzelmét könyvelhette el, de négy versenyzőnk a hajóból most érezhette meg először, milyen érzés felnőtt bajnokságot nyerni, s ez a siker segítheti, ösztönözheti őket a további munkában. Minthogy sok embert érintő egységről van szó, mindenképpen jó hatással volt ez a közös munka, a kivívott győzelem a szakosztály közösségi életére, amelynek milyensége alapvetően befolyásolja valamennyi szakosztályi tag munkáját. — Összességében — ha már itt tartunk — hogyan értékelhető az evezős szakosztály 1984. évi teljesítménye? Forró D.: A felnőtt bajnokságon a nyolcas mellett megnyertük a kormányos nélküli négyest is. Az utánpótlás bajnokságon szerzett győzelmekkel, helyezésekkel 85 hazai olimpiai pontot hoztunk, ami 5-tel kevesebb, mint az FTC Elnöksége által kitűzött, a mi terveinket némileg meghaladó 90 pont. Nemzetközi vonatkozásban az utánpótlásnál voltak terveink, de ezeket egyelőre nem tudtuk realizálni. Evezős szakosztályunk idei szerepléséről tehát elmondhatjuk, hogy értek el szép, maradandó sikereket, de a maguk és az FTC Elnöksége által kitűzött céljaik egy részét nem tudták teljesíteni. Mindenesetre, jó alapokkal kezdhetik meg a felkészülést a következő idényre, hiszen esetükben érvényesül a „minden jó, ha jó a vége” ismert mondás. Az evezős bajnokság forgatókönyve szerint ugyanis a többnapos magyar bajnokság befejező száma, fénypontja a nyolcasok küzdelme. Így volt ez most is. S amikor a célba- érkezés után az első három helyezett felállt a dobogóra az eredmény- hirdetéshez, a többi hajóegység a vízen sorakozott fel a győztesek' és a bajnokság tiszteletére. Azután felcsendült a Himnusz, amit így a mi versenyzőink tiszteletére is játszottak. Magyar Zoltán Országos bajnok evezős nyolcasunk: Nagy Attila, Galamb Dezső, Juhász Zoltán, Vavra András, Kiss László, Polgár Vilmos, Ladocsy Zoltán, Strochmayer Attila, Forró Zoltán (kormányos) Atlétikai szakosztályunk néMJk hány éve jó erőikből álló m ■ közép- és hosszútávfutó csapattal rendelkezett. Aztán sérülések, átigazolások, visszavonulások stb. miatt elkerülhetetlenné vált az őrségváltás. Közép- és hosz- szútávfutóink edzéseit jelenleg Kálmán László irányítja, aki „civilben” a MÁV vezérigazgatóság munkavédelemmel foglalkozó mérnöke, s 1976 óta az FTC mellékfoglalkozású edzője. Tanítványai között egy szem maratoni futót is találunk. Mózes András a neve, s ebben az évben hívta fel magára a figyelmet kiemelkedő eredményeivel. — Mit jelent számodra az, hogy a Fradiban te vagy az egyetlen maratoni futó? — kezdjük a beszélgetést a Népstadion toronyépületében. — Részben előny, mert az edzések időbeosztását illetően nem kell másokhoz igazodnom. Ez azért lényeges, mert dolgozom, tanulok és sportolok is egyszerre, vagyis nem könnyű az időpontokat egyeztetnem. Ugyanakkor nehézséget is okoz, mert egyedül nehéz edzeni, többet kihoz az ember magából, ha valaki mindig ott liheg mellette. — Hol folytatod a felkészülésedet? — A résztávos jellegű munkát itt a Népstadionban, továbbá a Margitszigeten végzem. A hosszabb futások színtere jobbára a Hármas- határhegy, Pomáz, Fót, Veresegyház környéke. — Futás közben — időd elvileg van rá a táv hossza miatt — szoktál gondolkodni? — Többen is kérdezték ezt már tőlem ... Nos, amikor edzés gyanánt futok, többnyire a tanulmányaim foglalkoztatnak. Matematikapéldák, vizsgatételek járnak a fejemben. Persze előjönnek a magánéletemet, a munkámat érintő dolgok is. Amikor versenyzek, a versenyről kell gondolkodnom, mit kell éppen tennem, mi a taktikai feladatom. — Érdekesen alakult eddigi sportolói pályád, hisz nem kifejezetten atlétaként kezdted ... — 10 éves koromban vízilabdával próbálkoztam a Spartacusban. majd edzőmet követtem a Vasasba. Nem nőttem azonban valami nagyra — 167 cm magas, 58 kg súlyú vagyok —, így egy idő után szerencsét próbáltam az atlétikában is, itt a Fradiban. Párhuzamosan űztem a két sportágat 18 éves koromig, majd végleg az atlétikánál kötöttem ki. Volt edzőm Kelen JáAki futás közben is tételeken gondolkodik MÓZES ANDRÁS maratoni futónk nos bácsi, Máosár József, 1979-től pedig Kálmán László. — Igaz, áttértél az atlétikára, de a számaidat változtattad. — Először 3000 méteren próbálkoztam, egy év múlva pedig 5000 méteren, s mindjárt el is értem az aranyjelvényes szintet. Ezután jött a tízezer, majd kísérletképpen, hogy egyáltalán bírom-e, a maratoni. — Mikor döntöttél véglegesen utóbbi mellett? — 1979-ben az országos maratoni csapatbajnokságon az FTC háromfős csapatában amolyan kiegészítő emberként kerültem be eredetileg. Végül én érkeztem be a legjobb idővel hármunk közül. Ez volt a döntő esemény számomra. — A tavalyi éved nem sikerült valami jól. Miért? — A korábbinál 20—25%-al többet edzettünk, de ez az átállás nem hozott sikert. Lehet, hogy sok volt ez egyszerre, és én különben is kevesebbet tudok edzeni az említett okok miatt, mint a többi ma- ratonista. — Ebben az évben viszont betörtél az élvonalba, pedig nem indult valami jól az éved. — Így igaz. A tél nekem egyébként sem kedvező. A csúszós terepen nem tudom igazán kilépni magam. Ennek következtében mindig később kezdek formába lendülni, mint a többiek. Aztán előjöttek különféle sérülések, nyavalyák, a végén már azt sem tudtam, hol fáj. Mégis, az első nagy verseny, az IBUSZ-maraitoni nem sikerült rosz- szul, aminek már csak azért is örülhettem, mert ez OB is volt egyben. Következett a nagy mezőnyt felvonultató amszterdami maratoni, ahol egyéni csúccsal a tizenegyedik lettem. A legjobban a szlovákiai Breznóbányán rendezett Csehszlovák Nemzetközi Bajnokságon jött ki a lépés. Harmadik tudtam lenni 2 óra 14.30 perces idővel, amit már „jegyeznek”. — Milyen erőpróbák vannak még hátra az évben, s milyen feladatok várnak rád jövőre? — Októberben Pekingben lesz egy nagy nemzetközi maratoni verseny, remélem, kiharcolom az indulási jogot. Jövőre a márciusi országos bajnokság az első nagy verseny, amely egyben válogató a Japánban rendezendő Világ Kupára. Szeretnék az ötfős magyar csapatba bekerülni. 1985 harmadik nagy eseménye az őszi Európa Kupa viadal lesz. — Mit várhatunk tőled? — Szeretnék részt venni és helytállni ezeken a versenyeken, amihez többek között az kell, hogy a 2.14:30 körüli időt rendszeresen meg tudjam futni, esetenként pedig túlszárnyalni. Nem előzetes mentegetőzésnek szánom, de nagyon nehéz lesz. A BOSCOOP-nál dolgozom, végzem a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán a szervezési és számítástechnikai szakot. Jövőre lesz az államvizsgám, be kell adni a szakdolgozatot. Ezért mondtam, hogy nehéz lesz, de remélem, a feleségem segítségével túljutok ezen a nehéz időszakon. — Egy „átlagembernek” — tudjuk — körülbelül 72 a nyugalmi pulzusszáma. A tied mennyi? — 48. — Ez a közelmúltban — nem az edzésterhelés hatására — fölmehetett vagy 200-ra ... — Igen, amikor kiderült, hogy a gépkocsinyeremény-ibetétköny vemmel nyertem egy 105-ös Skodát! Kálmán László edző szerint Mózes András a különösen céltudatos, szorgalmas versenyzők közé tartozik. Reméljük, sikerül a jövő évben minden fronton, a tanulásban és a sportban is helytállnia. Kati és kabalái Az ifjúsági kajakozok számára ebben az évben a Moszkvában rendezett Ifjúsági Barátság Verseny jelentette a legfontosabb erőpróbát. Versenyzőnőnk, a 18 éves GYULAY KATALIN kajak egyes 500 méteren aranyérmet szerzett, s minthogy a negyedik helyen célba ért magyar négyes hajóegységnek és a hatodiknak befutott párosnak is tagja volt, összesen 8,25 utánpótlás nemzetközi ponttal gyarapította az FTC idei „termését”. Szép hagyományt folytatott, hiszen 1981 óta minden évben a dobogó legmagasabb fokán álltak — olykor több számban is — a Fradi kajakos lányai az IBV-ken! Gyulay Kati — vagy ahogyan a kajaksportban mindenki szólítja: Cili — váci születésű, első lépéseit a sportágban ott tette meg. — Mennyi idős voltál, amikor először vettél lapátot a kezedbe? — A bátyám csalt le 10 éves koromban a Váci Hajó vízitelepére. ö is eredményes volt ifjúsági korában, tazóta már felnőtt világbajnokságon is indult. A bátyám, Zsolt oltotta tehát belém a sportág szeretetét, de a szüleimnek is sokat köszönhetek. Mindketten nagyon szeretik a sportot. — 1983 januárjában igazoltál a Ferencvároshoz, s mert régi klubod nem adott ki, vállaltad az egy éves kivárás keserveit. Miért? — Mert gyorsan akartam kajakozni! — Ez kétségkívül egyértelmű válasz, de kicsit fogalmazhatnál bővebben ... — Talán nem hangzik nagyképűségnek, ha azt mondom: éreztem, tudtam, hogy lényegesen többet tudnék inyújtani ebben a sportágban, mint amennyit Vácott kihoztak belőlem. Elég jó barátságban voltam a nálam idősebb Fradis lányokkal, akik évről évre sikert sikerre halmoztak az IBV-ken, ifi bajnokságokon. Tudtam, azért van ez így, mert ahol több jó versenyző ivan együtt, ott minden edzés komoly küzdelmet jelent, is így lehet igazán fejlődni. Nagyon vonzott az edző, Kluka József személye is, aki ezt a csapatot összehozta. Kevesen veszik ennyire komolyan ezt a munkát, áldoznak annyit ezért a sportágért, {mint Dodó. — Mennyire váltak be az elképzeléseid? — Eddig teljes mértékben. Az volt a vágyam, hogy IBV-győz- tesként fejezhessem be ifjúsági pályafutásomat. Ez Moszkvában — legnagyobb örömömre — sikerült! — Mi a helyzet a beilleszkedéssel? Sokan azt mondják, ahol több élsportoló nő van egy fedél alatt, ott a helyzet hasonlatos egy középkori itáliai udvarhoz, méregkeverőkkel, pletykafészkekkel stb ... — Ideális képet festeni túlzás lenne, mert előfordulnak súrlódások, de hol nem? Engem végül is az idősebb lányok, Polgár, Horváth, Makrai, Tábori szívesen fogadtak, a fiatalokkal is jól megvagyok. Remélem így lesz ez a jövőben is. — Az ifi bajnokságon — amelyre az IBV után került sor — K—1 500 méteren „csak” második lettél, pedig az év folyamán minden alkalommal, beleértve a tájékoztató és válogató versenyeket is, biztosan nyertél. Éppen ekkor miért nem? — Bizonyára sokan azt gondolják, elbizakodottá váltam. Vallom, hogy nem ez volt a helyzet. Egyszerűen elfáradtam a versenyek sorozatától. Nem fizikailag, inkább pszichésen. Talán az egy év kihagyás is hozzájárult ehhez. Azért a bajnokságon a következő napon a 2000 métert megnyertem, pedig nem az az én igazi számom. — Az edződ szerint az állóképességeden van mit javítani, és akkor . . . Egyetértesz ezzel? — Hát... Igen! — Pestet megszoktad már? — Nem. És azt hiszem, nem is fogom soha. A Fradi biztosítja, hogy a csónakházban lakhatom. iEz nagyon jó, mert a. mindennapos bejárás borzalmas lenne, különösen télen. Mégis, gyakran hazajárok, mert szükségem van az otthoni, váci levegőre. — Ha jól vettem észre, édesapád a legnagyobb szurkolód .. . — Igen. Apu — ha teheti — még a külföldi versenyeimre is elkísér. Anyut is nagyon érdekli, hogyan szerepelek, de ő nem jó kabala számomra. Azokon a versenyeken, amelyeken ott van, vagy kikapok, vagy nagyon keservesen nyerek. Az ifi bajnokságon is ott volt... — A kajakozás mellett milyen tervek foglalkoztatnak? — Szeretném, ha sikerülne az érettségim, s mert a cukrász szakmát szemeltem ki magamnak, ilyen irányú tanulmányokat akarok majd folytatni. — Éppen most nyerted meg az Újpesti Öbölben rendezett felnőtt keretfeltöltő versenyt. Mik a közelebbi terveid a kajakozást illetően? — Jövőre a felnőtt válogatott tagjaként szeretnék indulni a mecheleni (Belgium) világbajnokságon! Ezt a merésznek tűnő kijelentést nagyon határozottan mondta, ezért kíváncsi voltam, hogyan reagálnak minderre Kati kabalái. Nos, a mindig derűs bölcsességet árasztó maci most sem tagadta meg önmagát, a kis róka is hamiskásan hunyorgott. Az „együttes” egyetlen élő, hús-vér tagja pedig, Saci macska — Kluka edző feleségének, Ritának az ajándéka — jelentőségteljesen nyávogott egyet, s fölugrott az asztal tetejére. ök tudják!? M. Z.
