Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 78. szám

Nováknak tetszettek a hévízi dombok, a játékosoknak...

A Therinál szálló halijában a Recepciómban érdeklődtem először a ferencvárosi játékosok holléte felől. A barna hajó, bájos fiatal hölgy kedvesen csilingelt.

— Nincsenek itthon. Keszthelyre mentek. — mondta.

— Csak nem kirándulnak? — kérdeztem én.

— Ugyan. Edzésre járnak oda délelőttönként. A tornaterembe.

— Délután viszont már megtalálhatom őket itt ugye?

Mosolygott.

— Ebéd alatt s után bizonyosan. De aztán megint elmennek.

Nos ebéd után újból felkaptattam az impozáns hotelba s megint érdeklődtem a portán.

— Már itthon vannak — igazított el a kisasszony. — Lementek az étterembe. Kis ideig tehát még várnia kell rájuk.

Vártam. „Hídfőállást" foglaltam el az egyik öblös karosszékben, s mint az a bizonyos vadász, ültem méla lesben. De nem sokáig. Egyszerre csak zöld trikós férfiúk jelentek meg a látóhatár szélén, élükön Ebedli Zoli, aki barátságosan integetett.

— Látogatóban, ilyen zord időben?

— Oda se neki, ha futballistákról van szó . . .

— A vezérkar még lent van. Itt erre jobbra, aztán le a lépcsőn s el sem lehet veszíteni őket a szem elől. Nekünk sem sikerült mindez ezidáig — mondta s kedélyesen hunyorított a dologhoz.

De nem kellett lemenni az edzőkhöz, jöttek már ők is, Novák, Szűcs, Monostori s a technikai vezető, Havasi Mihály.

— Mi újság? — kérdeztem a kölcsönös üdvözlések után.

— Semmi rendkívüli — jelentette ki Novák Dezső. — Edzünk, aztán megint edzünk az egyik nap, másnap pedig ugyanezt megismételjük.

— Nem tűnik túlzottan zsúfoltnak a létszám? — néztem szét a társaságon.

— Hát alig vagyunk többen egy csapatnyinál — magyarázta Monostori. — Koch egy hét után hazament vizsgázni, hiányoznak a válogatottak, így aztán nem kell attól tartani, hogy nem férünk el délelőttönként a tornateremben.

— Délután a szabadban tréningezik a társaság?

A szakemberek bólogattak.

— Igen — így Szűcs Lajos. — Megyünk futni, aztán meg a helyi együttes pályáján gyakorolunk, vagy játszunk egymás között. Ilyen magas hóban egy órás órás játék felér egy erőfejlesztéssel.

A délutáni edzés kezdetéig aztán elbeszélgettük az időt a szakemberekkel. Novák Dezső ez- idő alatt kifejtette, hogy bizony nehéz, kemény tavasz elé néz az együttes. Az itteni napok alatt meg kell jól alapozni a várható munkát, hiszen a sűrített program, a szerda, szomabti játék alaposan igénybe veszi majd a labdarúgókat s csak az igazán jól felkészített, kifogástalan erőállapotban lévők bírják a strapát. Nehéz lesz a tavasz azért is, mert még a dereka felé is alig közelít az ősszel kezdett csapatépítési munka. S a kilátások továbbra sem biztatók, hiszen a válogatottak most sincsenek itt s köztük van Szántó és Pö- löskei, akik bizony az elmúlt őszön még nem érezték az új társak között a játékot.

— Nehéz lesz, tudjuk jól, de igyekezni kell legyűrni a nehézségeket — zárta le a kérdést a vezetőedző. — Amit játékban nem tud a csapat, azt szívvel, lelkesedéssel kell pótolnia. Noha leszakadtunk az élről, de egy esetleges jó rajttal csökkenteni lehet a hátrányt. Meg kell küzdeni érte, hogy ott lehessünk a dobogón az évzárásnál.

Aztán megint egybegyűlt a játékoshad s irány a — természet.

Novák Dezső körbemutatott.

— Jó kis terep nemde? Van itt lejtő, kaptató, domb is, meg völgy is. Ideális a ,,kellemes" futásra. — Ott lent a távolban látszik az a falu. Ha oda lefutnak a fiúk s ezt a nagy kört megteszik — vezette végig mutatóujját a tájon — az közel kilenc kilométer. És lefutják . ..

Ezúttal kevesebb volt a táv. Csupán négyezerhatszáz méter. A játékosok elporzottak, köztük egy fekete hajú fiatalember, aki ismeretlen volt számomra.

— Ki Ő? — kérdeztem a vezetőedzőt.

— Kölcsönjátékos. Takács Józsefnek hívják s a Baja csapatában futballozik. Már régóta figyelemmel kísérjük szereplését, a jelek szerint jóképességű, tehetséges labdarúgó. Beállóst, vagy középpályást játszik s fiatal. Csak 21 éves. Ha megyünk túrára, magunkkal visszük, mert egyébként is szükségünk van játékosra. Azután ha úgy találjuk, kétfíbb ide is költözik hozzánk. Az Üllői útra.

Jóska végig az élmezőnyben futott. Amikor szuszogva megérkezett a havas pályára, Novák megkérdezte tőle.

— Te már futottál időre háromezer métert?

— Mármint, hogy részt vettem-e már 12 perces futáson? — így a fiú.

— Igen.

— Nos lefutottam már ezt a tesztet.

— És mennyit tettél meg?

— Háromezerötszázötven métert.

Aztán a játékban ügyesen, minden különösebb gátlás nélkül mozgott az NB l-esek között a bajai legény. Sőt, egy alkalommal úgy ütközött, hogy ellenfele hosz- szabb légiút után nagy huppanás közepette landolt a hóban.

— Nem rossz — esett intett Havasi Mihály. — Ez a srác nem tiszteli a tekintélyt, ami futballisták esetében nem mindig számít neveletlenségnek. Különösen a pályán nem.

Este volt már, mire a kiadós játék után hazacaptatott a társaság. Hogy mint Novák Dezső mondta, másnap kezdjen mindent elölről.

Várkonyi Sándor

Nyilasi

Mint emlékezetes, a hó eltemette az elmúlt év decemberében az NB l-es bajnoki idény fináléját. Pontosabban a tavaszról előrehozott fordulók utolsó mérkőzéssorozatát. így aztán néhány kivételtől eltekintve egy hétvégével korábban búcsúzhattak a labdától a futballisták s várhatták a karácsonyi ünnepeket. A kivételek közé tartozott most is a Ferencváros gárdája, akik mintha mi sem történt volna edzettek rendületlenül tovább, mivel hasonlóan mint a korábbi esztendőhöz, ezúttal is meghívást kapott a csapat Grázba, a hagyományos karácsonyi teremtornára. Nos ha teremtorna, akkor teremben illő rá felkészülni, s hová megy az ember, ha nincs saját terme, mint a — szomszédba. Az Építők remek tornacsarnokába. Az NB 11-es klub segített, így aztán sikerült bizonyos fokig ráhangolódniuk az elkövetkezendő feladatokra. Még mindenki meggyújtotta a fenyőfán este a csillagszórókat, átnyújthatta, illetve átvehette az ajándékokat, de másnap reggel már felmarkolta az utazótáskát s irány — Gráz.

A mezőny ezúttal is közel azonos volt az elmúlt évihez, a Sturm és a GAK mellett egy másodvonalbeli osztrák gárda „fente a kér