Fradi-híradó (1972)
1972. január
r o Jókedvűen, sikeres évet zárva kezdtük el 1971-et. A rajt viszont egyáltalán nem volt sokatígérö. A tavaszi forduló első mérkőzésén vereséget szenvedtünk a K. MÁV-tól, majd a BKV Előrétől is. Kidőlt a sorból Arvainé, hiányát a csapat megérezte, tetejébe még Kilinné is abbahagyta a játékot. Már-már úgy látszott, hogy nem szólhatunk be a bajnokságba, hiszen a K. Porcelán elég tekintélyes előnnyel zárta az első idényt. Igaz, hogy valamennyi mérkőzését otthonában bonyolította le. Az őszi forduló biztatóan indult. Idegenben győztük le a Csepelt. Ez a siker fokozta csapatunk önbizalmát. Tudtuk azonban azt is, hogy csak teljes erőbedobással, odaadó, lelkes játékkal védhetjük meg bajnoki címünket. Mindössze hatan voltunk... Felcsillant előttünk az első hely. A K. Porcelán leadta előnyét. Idegenben nyertünk a Z. Danuvia ellen, otthon legyőztük az első helyre pályázó Kecskeméti MÁV-ot. Aztán két „kisiklás” következett, igaz, mindkettő idegenben, viszont hazai pályán jól vettük az újabb akadályokat. Vetélytársunk, a K. MÁV is derekasan küzdött az első helyért és végeredményben egyforma pontszámmal végeztünk, de jobb „gólarányunk” révén nekünk jutott az első hely. A csapatban minden mérkőzésen, azaz 22-szer Nádasné, Tóthné és Kissné játszott, Bartha, Szilassyné 18—18, Gazdag Judit 17, Arvainé, Kilinné 6—6 mérkőzésen szerepelt. A megszerezhető pontokból Tóthné és Kissné 17—17, Szilassyné, Nádasné 13—13, Gazdag 11, Bartha 3, Árvainé 5, Kilinné 1 pontot szerzett. Beszámolóm nem lenne teljes, ha nem emlékeznék meg sikerünk kovácsáról, Garbás Gusztávról, aki ismét bajnokságra vitte csapatunkat. Sikeres edzői tevékenysége mellett még a férfi csapat segítségére is sietett, újra csatasorba állt és nem kis mértékben járult hozzá az újabb bajnoksághoz. Egyesületünk vezetői hatékony erkölcsi és anyagi támogatást nyújtottak, amiért ezúton fejezem ki kö- szönetemet a csapat tagjai nevében. Elmondta: Kiss Györgyné \ ______________________________ Csányi Béla, -férfi tekecsapatunk egyik erőssége. A fiatal versenyző 1971-ben megnyerte az ifjúsági Európa-bajnoksá- got és első lett a Budapest- bajnokságon is. Több alkalommal ért el 1000 ponton felüli kiváló teljesítményt — idegen és hazai pályán egyaránt. Még nem teljesen kiforrott tekéző, ezért további fejlődés várható tőle — e Nehéz helyzetben volt edzőnk, Stafa Károly, amikor ismét átvette a férfi tekecsapat szakmai irányítását Előző évi bajnokegyüttesünkből hárman hiányoztak. Tetejébe még elég kedvezőtlen sorsolást is kaptunk, és derekas helytállást vártak tőlünk a BEK-ben is. Mindezek magas követelményeket állítottak együttesünk elé. Tavaszi szereplésünk elég mérsékelt volt, ami részben azzal is magyarázható, hogy Csányinak az ifjúsági EB-re is készülnie kellett, ez a formaidőzítése nem egyezett klubcsapatbeli szereplésével. Az EB-n viszont nagyszerűen megállta a helyét, kiemelkedő szereplésével dicsőséget szerzett a magyar tekesportnak és egyesületünknek is. A csapatbajnokságban hatpontos hátrányba kerültünk, a BEK-ben pedig elég nagy balszerencsével 1 fa különbséggel jutottunk a második helyre. Az őszi forduló előtt minden vonatkozásban átformálódott csapatunk. Visszatért Garbás Gusztáv, javult a kollektív szellem, ütőképesebb lett csapatunk. Mindezek a tényezők azt eredményezték, hogy az őszi idényre játékerőben is jelentősen feljavult gárdánk. Győzni tudtunk Pápán. Kiesett a versenyből a tavasszal első helyen végzett Rába ETO, kialakult a hármas élmezőny. Szerencsére fel tudtunk nőni a megnövekedett feladathoz. Csányi és Várfalvi mellett javult Hack és Harcz is és rengeteget nyertünk Garbással. Fontos mérkőzéseken ért el átlagon felüli eredményeket. Az utolsó hét mérkőzésünk mérlege: hat győzelem, egy döntetlen. Végeredményben két pont előnnyel szereztük meg a bajnoki címet. A csapat tagjai: Csányi Béla, Garbás Gusztáv, Hack Lajos, Harcz Árpád, Horváth József, Várfalvi Gyula, Szota János, Bencze János. Dicséret illeti az ifjúsági együttesünket, amely a második helyet szerezte meg — elég nehéz körülmények között. Bencze, Nagy és Bolla voltak a csapat tagjai. Még egyet: szeretnénk idén a BEK-ben a döntőbe kerülni. Ügy érzem, alapos felkészüléssel ez nem elérhetetlen. Elmondta: Horváth József ______________________________/ I DÉNYNYITÁS ELŐTT 20 ÍGY NYERTÜNK KÉT BAJNOKSÁGOT