Mózessy Gergely (szerk.): Shvoy Lajos: Önéletrajz - Források a Székesfehérvári Egyházmegye Történetéből 1. (Székesfehérvár, 2002)
ÉVRŐL-ÉVRE
vették át a rend fenntartását. A szerdai tüntetés után elfogták az ávósokat. A Nemzeti Bizottság nem engedte, hogy bosszút álljanak rajtuk, őrizetbe vette őket, hogy majd bíróság vizsgálja ki ügyüket. Mint villámcsapás jött a híre, hogy Mindszenty hercegprímás urat a rétsági helyőrség kiszabadította fogságából épp akkor, amikor az oroszok őt el akarták hurcolni az ÁEH elnökének segítségével. Nem ilyen csendesen folyt le a forradalom Budapesten, ott az orosz tankok is beleszóltak. Bizony a Rákóczi utat, a Nagykörutat alaposan elintézték. Mindenki boldog reménykedéssel várta a szabadság rég várt óráját, mikor november 4-én, vasárnap hajnali 3/4 4 órakor megszólaltak Székesfehérvárott az orosz tankok. Részben riasztólövéseket adtak, részben pedig a városházát, a megyeházát, a postát, a tiszti klubot lőtték. Itt, az utóbbi helyen 6 szabadságharcost le is lőttek. Síri, dermesztő csend borult a városra. Aki kilépett az utcára, azt lelőtték az oroszok. Hétfőn este vonult el a városház elől a tank, de még sokáig nem jártak az utcákon az emberek. A hét közepén kezdett élénkülni a város. Azután egy őrült vásárlási láz tört ki, attól félve, hogy leromlik a pénz értéke, mindenki vásárolt mindenfélét. Lassan előkerültek a kommunista vezetők. Megjelent ötheti távoliét után az előadó is nagyban mentegetve magát távollétéért, és erősítgetve, hogy ő soha nem volt ávós. A fogságból több pap is kiszabadult. Az orosz megszálló csapatok Budapesten borzasztó mészárlást végeztek. Lőtték a védtelen embereket, asszonyokat, gyerekeket. Szemtanúk mondják, hogy az orosz tankok ellen asszonyok is és gyermekek is csodálatos hősiességgel harcoltak. Ahogy elcsitultak a harcok, megindult a deportálása az ifjú embereknek, leányoknak az oroszok részéről az ávósok közreműködésével, s ugyanakkor a fiatalság özönlése Ausztria felé, a szabad világ felé. Decemberre már 130.000-nél többre tették a nyugatra menekültek számát. Egyházmegyénket közelről is érintette a szabadságharc. Először a csepeli munkásság küldöttsége kérte vissza Ágh atyát plébánosnak a Belvárosba, mivel Csepel valamennyi számottevő katolikus munkásának ez a kívánsága. A munkástanács visszaállította a Szabó-telepi és Királyerdei lelkészségeket, amelyeket a rendőrség 1949-ben „saját hatáskörében” felfüggesztett. Ugyanakkor az újpentelei munkástanács (Dunapentelén) Langhammer Jánost kívánta plébánosnak, s még 3 hitoktatót kért. Garda József, Lisinszky János és Salamon László OFMCap. atyát küldtem első apostolokként, akiket a munkásság határtalan lelkesedéssel fogadott. Tapolczai Jenő tanácselnök szemben a legnagyobb udvariassággal tárgyalt Langhammer Jánossal, de a háta mögött az orosz városparancsnokot [és] a megyei tanácselnököt megmozgatta, hogy a misézésre kiszemelt iskolát vagy kultúrtermet a lelkész ne kaphassa meg. A munkástanácsnak erélyes közbelépésére a kultuszminiszter magáévá tette a kérést s még az ÁEH-nál is 129
