Forrás, 2009 (41. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 1. szám - Konczer Kinga: Tizenkét nap (Szép Ernő: Natália)
Konczer Kinga Tizenkét nap Szép Ernő: Natália „Most jön kérem Natália. Az ő nevét tettem címnek a könyvemre, így azt az illúziót kelthetem az olvasóban, hogy szerelmes regényt vett a kezébe." A Natália 1945 környékén keletkezett (erre utalnak a regényben szereplő utcanevek és a második világháború említése), s az eddig kiadatlan kéziratot az Országos Széchényi Könyvtár őrizte, két, nagyrészt megegyező változatban. Az olvasóközönség elsőként a Holmiban találkozhatott a szöveggel, folytatásokban, Vida Lajos sajtó alá rendezésében és szövegközlői jegyzetével. Tökéletes helyen, a folyóirat Nyugatra emlékező számától kezdődően, hiszen a századelő hangulatát, a Nyugat születését megelőző időszak atmoszféráját élhetjük meg az emlékező-elbeszélő 1905-ös évének krónikájában, így az önéletrajzi mű, mely a Szép Ernő-életműbe szervesen illeszkedik - a Dali, dali, dal és a Lila akác között eltelt idő emlékeit öleli fel -, korrajzként is olvasható. A mű a költővé válás időszakának leírása. Az elbeszélő mesél, állandóan kiszól, megszakítja az emlékfolyamot -„Hol is tartunk?”, „Elmesélem, hogy mulattassam az olvasót vele...”, „Eszembe jut valami" terelgeti magát és az olvasót. Hangja közvetlen, „emberi", akárcsak szemléletmódja - a mindenkit és mindent elfogadni képes ember hangja. Persze nem az emberi igazságtalanságot. Hanem az emberit az emberben. Szánja a tehetségtelen költőt, színészt, kóristát éppúgy, mint a csúnya nőt. Mindenkinek van valami hibája, amivel el kell fogadni, neki magának is - hiszen „a tökéletesen jó ember nem is tudna élni”, annyira fájna neki a bánat, mindenki bánata. A történet magvát az elbeszélő az első bekezdésben összefoglalja: az 1905-ös évben járunk, amikor Szép Ernő diákként Pestre érkezik, s elhatározza, hogy költő lesz. Kimarad az iskolából, mindenféle lapoknak „firkálgat", amíg nem szerződtetik mint a Budapesti Napló munkatársát. Úgy meséli el emlékeit, ahogyan az öregúr egy gyermek kalandjait: mosollyal a szája szögletében figyeli a kis poétát, a fiút, aki ismerkedik a lányokkal és a világgal, leginkább a költészet világával. Mégis megmarad az őszinte, a világra rácsodálkozó hang is: egyszerre kívülről és belülről látja és láttatja önmagát. Nem lehet eldönteni, hogy a visszaemlékező, beérkezett költő vagy az ifjú költőpalánta szavait, gondolatait olvassuk-e, mert a nézőpontok összeolvadnak. Ez az emlékező hangja, melyet mindannyian ismerünk, szeretünk már. Az emlékekből felépülő világot átjárják a költészet, a versírás, a vers, a szavak, a nyelv, a megfogalmazhatóság, a nyelvi megragadás, a nyelv által születő világ, s ezekkel párhuzamosan a nők, a nőiség, a szerelem kérdései. Az iskolaévek az első versek megírásának s az első nőkkel való tapasztalatok (na és az algebrához fűződő viszony) szempontjából lényegesek. Debrecenben tíz fillér egy Szép Emő-füzet ára, melyből meg is jelennek versek a Debreceni Ellenőrben. Mezőtúron halljuk az első udvarlási kísérleteknek tekinthető huncut bókokat a barátok szájából („Nézd, milyen szép a bal lábal"), s látjuk, amint a fiúk Fadgyas Idácska lábikráját lesik lélegzetvisszafojtva (a hintóba lépés szent pillanatában majdnem térdig látni mindkét lábát). A mosoly szélesebbre húzódik arcán, amikor büszkén s kellő öniróniával megemlíti, hogy hatodikban a magyartanár felkérésére a legtakarosabb lányok gyűjtenek előfizetőket verses füzetére („Mezőtúron világhírű voltam "); s azt is megtudjuk, hogy az utolsó évben három pályadíjat nyer műveivel. (Átesik első nemi betegségén is - erről azonban később emlékezik meg, amikor a pesti kéjnők statisztikailag magas arányú fertőzöttségéről szól.) S jön Pest: az első albérlet, ahol a szomszéd péksegéd idősebb élettársa megkömyékezi - „féltem volna a nővel elkezdeni, mellettem lakik, sose hagy majd békét", írja erről gyakorlatiasan. Tizenegy éves tanítványa a nyakába veti magát, s csókot követel - Juciban „ilyen erőszakosan jelentkezett a nő". Nehezen, de meggyőzi Jucit a románc lehetetlenségéről. Egy vak úr mellé kerül mint felolvasó, ám kötelességei közé tartozik a közös séta is - amelynek célja, hogy a vak az ő szemével lásson, mégpedig nőket. Szép nőket. Ám túl sok csúnya nőt lát - ami nem tetszik az úrnak, s így szépítenie kell, 103
