Folia Historica 34. (Budapest, 2019)

II. KÖZLEMÉNYEK - Serfőző Szabolcs: Johann Nepomuk Geiger vázlata a budai királyi palota dísztermének tervezett mennyezetképéhez 1855-ből: a Vitam et saiiguinem-jelenet egy eddig ismeretlen ábrázolása

díjért, összesen 20.500 Ft-ért vállalta a munkát.1 A választás bizonyára nemcsak magasabb rangja miatt esett a professzorra, hanem azért is, mert jól ismerte a magyar történeti témákat: 1842-44 között Magyar- és Erdélyország története rajzolatokban címmel egy litográfiasorozat jelent meg Geigertől, melynek 17 lapja a honfoglalástól az Árpád-kor végéig mutatta be Magyarország történetét.Ih Ezzel a nagy sikert aratott „17 Geiger-féle képpel" illusztrálva jelent meg 1860-ban Jókai Mór A magyar nemzet története regényes rajzokban című művének második kiadása is. A megbízásban minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy Geiger korábban az ifjú Ferenc József rajztanára volt, valamint az is, hogy Geiger már 1852-ben is kapott egy hasonló udvari megbízást, amikor A rómaiak kivonulása Vicenzából 1848-ban címmel egy olajképet festett, amelyet a Hofburg császári lakosztályában helyeztek el.1 ’ A tervezett mennyezetképek végül nem valósultak meg, amiben pénzügyi és szerve­zési szempontok egyaránt szerepet játszottak. 1855. augusztus 4-én az uralkodó újabb 700.000 Ft-ot engedélyezett a palota helyreállítási munkáinak befejezésére, ugyanakkor kikötötte, hogy a munkálatok 2,27 millió Ft-os - a pénzügyminiszter által ellenőrzött - össz­költsége semmiképp sem léphető túl. A pénzügyminiszter 1855. szeptember 2-án a fő­udvarmesternek címzett levelében kifogásolta, hogy a kultuszminiszter indoklás nélkül mellőzte Swoboda ajánlatát, ugyanakkor az általa megbízott Geiger a mennyezetképekre előirányzott 15.000 Ft-os költségkeretnél lényegesen drágábban vállalta a munkát, ezért javasolta, hogy gyorsított eljárásban más festőktől is kérjenek vázlatokat és árajánlatokat. Egyúttal azt is jelezte, hogy a freskók kivitelezésének további késedelme immár akadá­lyozná a díszterem felújítási munkáinak befejezését.17 18 19 20 21 Mindez döntő szerepet játszhatott abban, hogy a terv végül meghiúsult. 1856. május 28-án átadták a palota déli tömbjében 17 HHStA, OMeA Karton 669, 79/B/3, föl. 307v: „In der angeschlossenen über wiederholten Ersuch-schreiben erfolgten Antwort vom 30. August 1. J. Z. 982 hat der k.k. Unterrichtsministeri­um für die erwähnten Gemälde nur die von dem akadem. Professor Peter Geiger entworfenen Skizzen mitgetheilt. Professor Geiger fordert für die Herstellung der drei Deckengemälde (die Nebenauslager von 2500 fl ungerechnet) 18.000 fl." 18 Az eredeti koncepció szerint a sorozat 48 lapból állt volna, s Mária Terézia koráig mutatta vol­na be Magyarország és Erdély történelmét, az 1848-as forradalom miatt azonban a terv végül csak részben valósult meg. Vö. Wiesbocck, Cari L.\ Peter J. N. Geiger's Werke oder Verzeichniss saemmtlicher Radirungen, lithographischen Feder- und Kreidezeichnungen. Leipzig, 1867. 132. A vitam et sanguineni-jelenet ábrázolása nem szerepel Geiger sokszorosított grafikai mű­veinek jegyzékében. 19 Die Wiener Hofburg i. m. 271. 20 Ybl £. i. m. 319. 21 HHStA, OMeA Karton 669, 79/B/3, tol. 308v: „Im Hinblicke auf diesen Umstand, und da über- dieß der von Professor Geiger geforderte Preis die für die Deckengemälde mit Allerhöchsten Entschließung vom 14. November 1853 Allerhöchst gewilligte Dotation von 15000 fl um 3000 fl (beziehungsweise um 5500 fl) übersteigt, stelle ich es dem erleuchteten Ermessen Euerer Durchlaucht anheim, ob Hochdieselben es nicht für imgemessen halten, vorläufig nach an­dere Künstler, deren mehrere geeignete Euerer Durchlaucht aus Ihrem umfangreiche Wirken für die Ausstattung der k.k. Residenzen bekannt sein dürften, zur Anfertigung von Skizzen und Angabe ihrer Honorar-Ansprüche auszufordem. [...] die [...] verzögerte Herstellung der Deckengemälde auch die Vollendung der übrigen Restaurationsarbeiten in dem Zeremonien­saale der k.k. Schlosses zu Ofen gehemmt wird." 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom