Folia Historica 32. (Budapest, 2017)
I. TANULMÁNYOK - Kollár Csilla: Középkori miseruhák kutatás- és gyűjtéstörténetéről a Magyar Nemzeti Múzeum Textilgyűjteményének néhány kiemelkedő darabja kapcsán
hiányzott, hogy Pompadur asszony báli öltönyévé ne váljék. Követendő példaként a krefeldi Casaretto gyárat említette, mellyel Bock is közvetlen munkakapcsolatban volt. A bécsi Carl Giani termékeit is megfelelőnek ítélte. írásában szinte a Gesamtkunstwerk ideája elevenedett meg: „A középkori szent öltözetek többnyire többszínű szövetei a növény- és állatvilágból vett alakokkal voltak díszítve, sőt állandó szabály volt, a miseruha keresztjét, a díszpalást és a dalmatika szalagját alakokkal és virágdísszel ékesíteni. Ezek mustrái mind stylszerüek voltak s a templom épületével teljesen megegyeztek. Valamint a templomépület tervezetében s alakzatában, úgy az önállóságra jutott nyugati selyemgyártásban is minden szigorú, komoly és értelemdús volt, de egyszersmind odamutatott a természetfölöttire, melynek szolgált. Miért is a szövetben, hímzésben az állat- és növény-symbolika ugyanaz volt, mint a templomokban; e szenteknek képleges [... ] jelezésénél ugyanazon hagyományt követték, mely a kőépítmény képes jeleneteiben mérvadó volt; az öltözetek alakja, színe, kelméje egyaránt komoly volt, és a ruha rendeltetését kifejezte."6 7 8 Németh Gyula a Religio című egyházi lap 1905-ben, 6 egymást követő számában megjelent miseruhákról szóló értekezésében, melyet még ebben az évben különlenyomatként is kiadtak, a kazulák anyagával, színével, díszítésével, hímzésével és használatával is kimerítően foglalkozik, jól láthatóan Bock említett könyvére támaszkodva. O is úgy látta, hogy a „középkori szövetek kimeríthetetlen kincsesbányái stilszerü mintázatoknak"/ Fontos látnunk, hogy textiliparunk fejletlensége miatt a hazánk területén fennmaradt tárgyak felkutatásának fő motivációja nem lehetett az ipar előremozdításának igénye. Sokkal inkább nemzetünk középkori művészetének felértékelődése vezethetett a Magyarország területén fennmaradt gazdag középkori textilemlékek felkutatásához és megismertetéséhez, melyben a magyar művészettörténet és muzeológia nagyjai mindvégig meghatározó szerepet játszottak. Franz Bock kortársa, Römer Flóris szintén hosszú és kimerítő utazásokat tett, melyek során összegyűjtötte és ismertette a fellelt műkincseket. A középkori egyházi öltözetek meglepően nagy számban őrződtek meg a történeti Magyarország területén, elsősorban a Felvidéken és Erdélyben. A tárgyak legtöbbje a felfedezésük idején is az elsődleges felhasználók birtokában volt. A helyi, közösségi vizualitásnak szerves részeként lézett, hiszen legtöbbjük a 19. században és akár a 20. század elején is használatban volt. Rómer Flóris egyik máig ismert becses „szerzeménye" az úgynevezett tököli omátus volt. A vecsemyepalástból, kazulából és stólából álló együttest 1864 májusában látta először Rómer, amikor is a csepeli lelkésszel Tökölre utazott, hogy a templomot és az egyházi ruhákat megtekintse. Az öltözetekről 1880-ban jelent meg beszámolója III. Frigyes császárnak a „békésnek" egyházi ruházata címen/ Bár a tárgyak igen rossz állapotban voltak Rómer felismerte jelentőségüket. Nem csak kvalitásos anyaguk, igényes hímzésük érdemelt figyelmet, de készítésük évszámai és az egykori adományozóra való utalások is jól kivehetőek voltak rajtuk. A pluviálén 6 Uo. 95-96. 7 Németh Gyula dr:. A miseruha anyaga. Religio 64. (1905) 18. sz. május 4.138-139.139. 8 Rómer Flóris Ferencz: III. Frigyes császárnak a „békésnek" egyházi ruházata. Archaeologiai Értesítő 14. (1880) 123-129. 7
