Folia archeologica 52.
Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon
188 VÖRÖS IST V Á N nyozás elsődlegesen már csak a temetési menetben vezetett „gyász lovakra" korlátozódott-e ? A korai időszakban az egyháznak juttatott lovak/ménesek az egyházi birtokok, gazdaságok ellátását, az egyházi személyek közlekedését, szállítását volt hivatva biztosítani. Később az Európa szerte divatossá vált „temetési menetben vezetett" lónak, vagy annak pénzbeli értékének esetleges átadására került sor. A halott sírhelyhez kisérése a temetés szenes része volt. Nagyon ritkán ezen kíséretben vezették a gazdagobb családok, vagy az uralkodóház elhunyt tagjának saját nyerges lovát is. A „temetési ló" - „gyász ló" ezekben az esetekben természetesen nem az elhunyt túlvilági kísérője, a volt pogány isten(ek)nek való feláldozást jelzi. Sokkal profánabb jelentésű, egyrészt jelentheti az elhunyt „árván maradt" legkedvesebb hátas/harci lovát, társát; pompásan felszerszámozva annak értékét, az elhunyt gazdagságát. A napjainkig fennmaradt szokásban a „gyász ló" már csak a legmagasabb állami méltóságoknak kijáró ceremónia egyik kelléke lett. Csikótized Az általános lótartás tizedmentes. Egyházak, kolostorok királyi alapításakor lovakat, méneseket kaptak, ezen kívül egyesek a királyi ménes szaporulatának, csikóinak 10%-át az un. „csikótizedet" is megkapták. I. István (1019.) és I. András (1055.) a Csepel-szigeti királvt ménesből adományozott csikótizedeket apátságoknak (lásd előbb). Nem tartozik szorosan a tizedadáshoz, mégis meg kell említeni, hogy III. Béla (1173-1196) idejében a királyné és a királyfiak a 72 ispántól évente nagy adományokat kaptak ezüstben, selyemben és lovakban (BÉKEFI 1900, 141; KRISTÓ-MAKK 1981, 82.). 1190. III. Béla megerősíti a pécsi püspökség jogait, amely szerint többek között a megyéjében levő (királyi) mén-, vagy kancaménesek „de armentis equorum seu equaeia" után tizedet szedhet (WENZEI. 1887, 215. lábj. 5.). 1222. II. András az Aranybulla 21. cikkejében de jure visszavonja az egyházaknak adott csikótizedet: „a serviensek birtokain tartott lovaink (királyi méneseink) után a püspököknek csikótizedet nem adunk" (JUHÁSZ 1958, 100-101.). A rendelkezés nem lépett hatályba, az Aranybulla 123l-es megújításából a cikkelyt törölték. 1222. (Nagy)Váty (Baranya vra.) szabadjai harmadévenként (?) 2-2 ló után 6 (mantuai dénár) pensa-t kötelesek adni az ispánnak (Gy. I. 404.). 1222. Árpás (Sopron vra.) besenyő lakosai minden 2 ló után háromévenként (?) 6 pensa adót fizetnek (Molnár 1949, 19, 26.). 1271. Lampert egri püspök kérésére V. István átírja és megerősíti IV. Béla oklevelét. A 25. pont: a királyfi neveltetési helyét az egri püspök tartja fenn. A 29. pont: csikók után teljes tized (de poledris décima intégra), amely csikótized 2/3-át a megszületett, vagy ezután születendő magyar királyfi számára kell megőrizni.f...], hog)' amikor a királyfi eléri a törvényes életkorát, mint az egri egyház kegyura, elegendő lova legyen. A csikó tized 1/3-át az egri püspök tarthatja meg. A rendelkezés 1271 előtt csak a negyedik királyfira vonatkozott. 1261. szept. 9-én IV. Béla oklevélbe foglalja az egri egyház (püspökség) birtokait, kiváltságait és tizedszedési jogait. Az 51. pontban szerepel, hogy a „magyar király negyedik fiát az egri püspök felügyeli", gondoskodik a neveléséről (SUGÁR 1984, 78; HmLt. 1997. 29., 36-37.).
