Folia archeologica 28.

Tibor Kemenczei: Hallstatt kori leletek a Dunakanyar térségéből

HALLSTATT KORI LELETEK 89 különbséget jelölhet, hanem koreltérésre is utalhat. A későbronzkori urnamezős kultúra népének temetőleleteit a Dunántúl keleti részéről, Délnyugat-Szlovákiából még abból a korszakból is ismerjük, mikor a Nyugat-Dunántúl területén már a kalenderbergi kultúrára jellemző tárgyak készitése terjedt el (Budapest-Békásmegyer, Chotin-Hetény, Hurbanovo-Ógyalla, Mala nad Hronom - Kisgaram). A Dunakönyök térségébe nyilvánvalóan a legfontosabb természetes útvonal, a Duna mentén jutottak el a kalenderbergi kultúra elemei. Először, a Hallstatt С korszak folyamán, ezeket a nagy halomsírokba temetkező vezetőréteg vette át (Süttő), majd fokozatosan átalakult a köznép anyagi kultúrája is. A temetkezési rítusban is változás következett be, a régi temetőket felhagyták és újakat nyitottak. Leletanyagukból a hallstatti kultúra kezdetére jellemző formák hiányoznak, annál gyakrabban találhatók meg viszont köztük a Hallstatt D korszakban is használatos kerámiatipusok. A középrépáspusztai csoport legfiatalabb fázisának kezdetét pedig az alföldi szkíta típusú leletek megjelenése jelzi. Ebből a korszakból származnak a pomázi és szigetszentmártoni leletek. A pomázi leleteket két különböző eredetű csoportra választhatjuk szét. Egyik részük a kalenderbergi kultúra tárgytípusai közé tartozik (2. ábra 6; 4. ábra 4), míg többségük az alföldi szkíta kultúrára jellemző (2. ábra 4, 5 ; 3. ábra 5-8 ; 4. ábra 1-8). A Szigetszentmártonról származó leletanyag többsége a kalenderbergi kultúrába sorolható (5. ábra 12, 6-9), de egyrésze árul el keleti kapcsolatokat (5. ábra 3-5). A pomázi és szigetszentmártoni leletekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Dunakanyar vidékén, a mai Budapest körzetében, a Duna jobb partján a nyugati kalenderbergi és a keleti alföldi kultúra elemeiből sajátos csoport alakult ki. Ennek létrejöttében a leglényegesebb tényező a keleti népcsoportok terjeszkedése lehetett. Az alföldi szkíta kultúra népének egyik legfontosabb települési központja a Duna-Tisza közének északi részén feküdt. Innen indulhattak ki az északra és nyugatra vonuló népcsoportok. A Dunakönyöktől északra az Ipoly völgye lehetett a terjeszkedés fő útvonala. Délnyugat-Szlovákiában a kalenderbergi kultúra területét szállta meg az Alföldről származó lakosság. Kisebb népcsoportok a Csepel szigetnél levő fontos dunai átkelőhely biztosítására a Duna jobb partjára is átkelhettek. Hagyatékukba tartoznak a pomázi leletek. A szkíta kultúra északi és nyugati terjeszkedésének időpontjára a délnyugatszlovákiai és lengyelországi leletekből következtethetünk. A hetényi (Chotin) szkíta temető legidősebb sírjai az i. е. VI. század második felére keltezhetők, s erre az időpontra teszik a lengyel kutatók is az első szkíta támadásokat, betöréseket Közép-Európa északi területein. A Duna jobb partjáról származó szkíta típusú leletek tanúsága szerint ebben az időszakban kísérelhették meg a keleti törzsek a Dunántúlra való benyomulást is. A kalenderbergi kultúra népe azonban sikerrel verhette vissza támadásukat, s csak a mai Budapestnél levő dunai átkelőhely körzetét vonhatták az alföldi népcsoportok ellenőrzésük alá. A korai vaskor ismertetett leletanyaga arról tanúskodik, hogy a Dunakanyar vidéke két nagy kultúrkörhöz tartozó népesség határterülete volt. A nyugatKárpát-medencei urnamezős kultúra népe az i. е. IX. század végén - VIII. században a Tisza vonalától a keleti, prészkíta törzsek előrenyomulása következtében visszaszorult a Dunáig. A hatalmi egyensúly ezután egészen az i. е. VI. század