Folia archeologica 24.
Dienes István: Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről
HONFOGLALÁS KORI TARSOLY 213 magyarázatára: a fejedelmi háznak Erdély több pontján katonai kíséretéhez tartozó megbízottait kellett elhelyeznie ott élő szolgálónépei ellenőrzésére, az erdélyi sóbányák birtoklása, illetve a sószállítás biztosítása érdekében. 10 7 Függelék Ond törzsfő kíséretének tagja ( ?) Szerencs határában A szerencsi honfoglalás kori lelet lelőhelyéről, előkerülési körülményeiről sem a síregyüttest bemutató Fettich Nándor könyvében, 10 8 sem leletkataszterünkben, 10 9 sem a megye honfoglalás- és Árpád-kori anyagát összegező újabb dolgozatban 11 0 közelebbi adatot nem találunk. Az alábbiakban közlöm, amit az utóbbi években a szerencsi leletről megtudtam. A 60-as években, amikor a szerencsiek múzeumukat szervezték, dr. Petrikovits László szerencsi fogorvos (Rákóczi út 91.), buzgó gyűjtő, a Nemzeti Múzeumon kereste a szerencsi övveretsort, amelyet Fettich Nándor hozott el tőle 1938 körül, emlékezete szerint másolatkészítés céljából. A leleteket nem találtuk gyűjteményünkben, de egyébként is minden arra mutatott, hogy az anyag nem a Nemzeti Múzeumba jutott, hiszen Fettich a leleteket úgy közli, 111 mint amelyeket már akkoriban a nyíregyházi múzeum őrzött. A Jósa András Múzeum tulajdonaként említi a veretsort a szakirodalom mindenütt, bár lehetséges, hogy csak Fettich határozott utalása alapján. Mindenesetre Németh Péternek kérésemre nem sikerült ott sem nyomára akadnia. Dr. Petrikovits László jelentkezésével fény derült a leletek egykori átadójára, és ez alkalmat kínált nekem, hogy tőle a leletről előbb 1967 tavaszán váltott levélben (1. MNM. - Adattára 1. 34/1970.), majd Pesten történt személyes találkozásunk során bővebb adatokat tudjak meg. A farkasréti leletek feldolgozásával párhuzamosan pedig megejtettem a lelőhely helyszíni szemléjét is 1972. május 24-én, s így a leletkörülményekről összefoglalóan a következőket mondhatom: A lelet még 1928-ban bukkant fel, amikor Vruchovszky József a Szerencs határába eső kőbányájához vezető utat szélesíttette. Egy sírt előbb már feldúltak - ennek anyaga eltűnt - amikor a gazdag felszerelésű férfisírra ráakadtak. Vruchovszky József ebből szedte ki „rozsdás vasak és csontok" közül a mutatós övveretsort {14. ábra; a képen egy nyílcsúcs tüskéje is látható: 19. sz.). Petrikovits László a bányatulajdonostól, mint betegétől, csak évek múltán kapta meg a leleteket, de találásuk körülményeiről ekkor már nem sokat tudott meg. Vruchovszky mindenesetre lókoponyáról is említést tett, sőt „madárcsontokról" is, tehát lovassír volt, s talán valamiféle ételmelléklet is volt mellette. A vastárgyakat és a csontokat azonban nem tették félre, egyedül a férfi koponyáját emelték ki, amit Vruchovszky ugyancsak Petrikovitsnak ajándékozott. Petrikovits a lelet átadása után járt kinn a helyszínen, de a felleléstől ekkor már hosszabb idő telt el, semmi olyan nyomot nem talált, ami miatt érdemes lett volna az ásatást megkísérelni. Az övveretsort felkasírozta, szobája falán őrizte, ezt kérte el tőle Fettich ottjártában. Az emberi koponya a háború végén, amikor Petrikovits otthonát átmenetileg elhagyta, elkallódott. A lelőhely azonosítására a ma már (1972-ben) 71 éves, beteges dr. Petrikovits Lászlón kívül a régen elhalálozott bányatulajdonos ugyancsak éltes nevelt leányát, Trináczky Bálintné Széplaki Annát (Szerencs, Jókai u. 26.) is magammal vittem, aki szintén emlékezett a gazdag mellékletű sírra. A helyszínen való eligazodásban segítségünkre volt Édes István (Szerencs, Hunyadi u. 27.), akinek a bánya mellett van jelenleg földje. A lelőhely (vö. 13. ábra) a község tömbjétől északra esik, az ún. Kácsa dűlőbe (1. a község 1909. évi kataszteri birtokvázlatának 8. sz. dűlőjét), a szerencsi vártól ÉÉNY-ra, légvonalban 10 7 A só jelentőségéről és megszerzésének a honfoglalás utáni nehézségeiről, ill. Etelközzel szemben a sószerzés új módozatairól 1. Györffy Gy., A honfoglalás és megtelepedés c. fejezet a készülő tízkötetes magyar történetben (kézirat). 10 8 L. 65. j. 10 9 Fehér G.-Éry K.-Kratováns Zky A., i. m. 75., 1038. sz. lelőhely. 11 0 K. Végh K., HOMÉ 9 (1970) 88. 11 1 Fettich N., Die altungarische Kunst 22. t. aláírása.
