Folia archeologica 11.

Mihalik Sándor: Küzdelem a körmöcbányai kőedénygyártásért

Küzdelem a körmöcbányai kőedény gyártásért 239 alapítását engedélyezte. Hozzájárult ahhoz is, hogy az agyagot a város területén kutassa és megfelelő áron birtokbavegye. Engedélyezi, hogy Grafit Besztercebánya polgárai közé felvegyék a közteherben való osztozásával együtt. Kiutal egyúttal 400 öl 3 lábas fenyő tűzifát is a város raktárából az alapítandó gyár szükségletére. Amíg a besztercebányai tanács Gräfl kérésével ilyen kedvezően és eredményesen foglalkozik, addig a következő nap (július 7) a körmöcbányai tanács előtt is fut még az ügye. A helytartótanácshoz intézett beadványukban újra csak azt kérik, hogy Grafit körmöcbányai szándékaitól térítsék el. Az ügy végleges nyugvópontra állítása érdekében végre is 1840 augusztus 4-én 25.116. sz. alatt királyi beadvány szövegezésére határozták el magukat. Regényszerűen egybefoglalják az összes addigi beadványokat. Gräfl gyáralapítási kérésére az elején máris megállapítják, hogy 1838-ban a kőedénygyár eladási szerződésétől önként állt el és ezért a Körmöc környékén található agyagos föld a kebelbeli gyárat megvevő Trangous József számára különleges erejű szerződéssel, kizárólagos joggal lett biztosítva. Az azóta kiadott felsőbb rendelet azonban azt mondja: ugyanazon a helyen ugyanazon kategóriába tartozó több gyár alapítását, amely általában a nemzeti ipar elve — tekintve az országos kereskedelem szállító eszközeit s azoknak kétséges mivoltát — annál kevésbé lehet megakadályozni, mert a gyárak általában, de főképpen a kőedénygyárak, nemcsak egyik, vagy másik város vagy járás fogyasztóit, hanem az egész ország, sőt külső tartományok szükségleteit és szokásait szolgálják. Ezért ennek alapján Gräfl ajánlatában semmi kivetnivaló nincs. Ami a fát illeti, azt a város erdeiből szerezné és a kamarai pénztár hasznára ezért magasabb árat szándékozik fizetni. Trangous magának vindikálja az agyagásás jogát és azt állítja, hogy az neki nem elégséges. Gräfl másfelé akar ásatni és a gyárát oda óhajtja helyezni, változatlanul azt állítván, hogy a város területe bővelkedik agyagban és az így egy gyár szükségletét messze felülmúlja. A városi tanács határozata — annak ellenére, hogy a kérvényező nem lebecsülendő összeget ajánlott fel a város ispotályának, mégis bizonyos megfontolásokat tesz szükségessé. Amikor a 10.000 forintot ajánló Gräfl a túlzott követelései miatt elvesztette a gyár megvásárlásának a lehetőségét, az ásatás és fa-használás kizárólagos jogával a 12.000 forintért vásárló Trangous azokat a jogokat kapta, amelyekkel előzőleg az akkori részvényesek társasága bírt. A gyári készítményekhez szükséges agyag kizárólagos joggal adatott át és így azt más nem használhatja, hacsak a szerződés szentségét és a hit nyilvános méltóságát kétségbe nem vonjuk. Ez annál kevésbé lehetséges, mert a jelen tulajdonos kijelentette, hogy a szerződéstől nem áll el és a 15.000 forintra rúgó summát, amit a gyárba invesztált, veszni nem hagyja. A fának a hiánya, nem pedig a bősége áll fenn, annyira, hogy a fennálló gyár tulajdonosa saját szükségletére a fának a szomszédos szentkereszti püspöki uradalomból való beszerzésére kényszerült. A tényeket nem változtatja az sem, hogy a kérvényező Gräfl 100 forintot ajánlott fel a bányász ispotálynak. A tanács értesítette Gräflt, hogy a tervezett gyár alapítása a közkereskedelem és a nemzeti gyáripar előmozdítása szempontjából dicséretesnek mondható és általában még mindazokról, ahogy a felsőbb rendelkezések azokat ki-