Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 11. szám - Urbán Ernő: Hintón-járó szerelem
Készül a film, a legújabb magyar filmvígjáték, melynek története a mai falu világát oly nagy szakértelemmel és szeretettel ábrázoló Urbán Ernő alant kö zölt elbeszéléséből térébélyesedik ki szemet és lelket gyönyörködtető víg játékká. N A ' em, elvtársak, a szerelem az nem tréfa dolog, még a járás legjobb, leghí resebb tsz-ében sem az. Bizonyságul áll jon itt a „Felszabadulás** kocsisának, Majsa" Bercinek tanulságot kínáló esete. Ez a Majsa Berci lóértő, katonaviselt legény, nem csodálnám, ha jövőre meg tennék brigádvezetőnek. Különben mit dicsérem, úgyis ismerik. Tavaly, a fel- szabadulási parádén, amikor a huszárok először öltöztek be a negyvennyolcas díszruhába, ő volt a sorelső, az a mo- kány, pedrettbajszú, kis fekete, aki a zászlót vitte. Megmutatta a színes hír adó, fénykép is készült róla, csak az a kár, hogy a bajuszcsinálás, az nem volt megörökítve se a fényképen, se a hír adóban. Nem mintha hamis, vagy ra gasztott lett volna az a bajusz. Dehogy. Igazi volt annak minden szála, csak épp a színe, az a szép hollófekete, az nem volt valódi, úgy lett, hogy Majsa elv társ gyufaszál kormával kente be az or ra tövét, jobban mondva az ott kiser kent legénytollat. Baj ez? Nem baj, mert úgy szép a huszár, ha a bajsza is szép, valamit azon ban mégis csak elárul. Azt, hogy Majsa Berci minden derekassága mellett is többnek szeret látszani, mint ami. En nélfogva a tekintélyt is csak tessék-lás- sék tiszteli, jobbadán a maga feje után megy és akaratosságával nem egyszer a brigádvezetője életét is megkeseríti. Aki pedig nem más, mint idősebb Majsa, vagyis a saját apja. Hiába mondja az, ha valamit elrendel, hogy ő csak tudja, őrmester volt ő a soproni huszároknál, az ő szavát ne másítsa el egy tizedes, mit felel rá Berci? Azt feleli, hogy nem ér az az őrmesterség, mert az csak amo lyan Ferenc József alatt szerzett sarzsi. Mit tanult akkor a huszár? Almozni, csutakolni, káromkodni, meg a szépet tenni. Ellenben ifjabb Majsa, aki a múlt esztendőben a tizedességig vitte, mi min dent össze nem tanult? Stratégia, takti ka, ideológia, hogy csak a nagyját mond ja, a közönséges katonai tudományokról nem is szólva. Ez pedig mit jelent? Azt jelenti, hogy egy mai tizedes nemhogy egy őrmesterrel, de egy minden hájjal megkent császári és királyi tiszthelyet tessel is fölér. — Mondd csak mondd, dörmög ilyenkor idősebb Majsa. — Abrakkal él a ló, nem ideológiával. Az abrakot meg én osztom be, én vagyok itt a brigádvezető. Az abrak pedig azért kerül szóba, mert ifjabb Majsa egy idő óta nagyon is bő kezűen bánik vele. Különösen a Villám nevű heréltet, azt dédelgeti, annak jut tat belőle fölösen. Ez már magában is hiba, nyomós ok idősebb Majsának a dörmögésre, ha nem a fogcsikorgatásra. Mert idősebb Majsa a fogát is csikordítja néha, ha arra gondol, hogy mit szólna a tagság, ha a pazarlás a fülébe jutna. Ugyanis a ló, a Villám nevű heréit, más fél esztendeje még Majsáék lova volt. Mint ahogy az volt a párja, a táncos lábú, fejerázós Fecske is, amelyik szintén a szövetkezetben szolgál. Elég lenne egy rossz szó, egy alkalom-szülte haragos (borzong belé még a gondolatba is idő sebb Majsa) és máris lobbot vetne a gyanú, hogy Berci a „saját“ lovát dédel geti, a .Jcözös“ állományt károsítja, ami kor a Villámnak kedvez. Pedig a,csudát! Csak a vére hajtja Ber cit, annak a hóbortos Peczöli Sándornak a lánya, Vilma miatt kap külön kosztol, dugott abrakot a Villám. Mert az nem is ló, —■ táltos, igazi „vakart paripa“. Suhan mint a nyíl, a lába se éri a föl det, ha Berci estelente a hátára pattan. Akkor aztán gyű te! Irány a szőlő, Pe- czöliék szőleje, hogy rágná le a tövét a filokszéra! Minek is volt fagy a tavasszal, minek is?! Csaknem egy héten át a hegyekben éjtszakázott a tsz, rozsé ropogott, geze- rrnoe sírt a parázson, hogy kifogjanak az időn, füsttel óvják a zsenge, didergő haj tásokat. Ki tehet róla, hogy a tsz szőleje épp a hóbortos Peczöli szőlejével hatá ros? Hogy a tűz mellé előbb csak mele-* gedni, aztán nótázni gyűlt a fiatalság? Hogy Berci, az a betyár, egyszer csak hátravetette a fejét és félig mondva, félig dalolva rákezdte, ahogy az öreg- anyjától tanulta: Megrakják a tüzet Mégis elaluszik, Nincs az a szerelem, Aki el nem múlik. Szép egy dal, szó se róla, bizonyára pásztorok, vagy bujdosó szegénylegé nyek sípján született, de ki hitte volna, hogy a folytatást éppen Peczöli Sándor lánya, a sudár, csillag-tekintetű Vilmus- ka tudja? Belenézett Berci szemébe, bó-
