Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 8-9. szám - Rýl Ernő: A nagy Pavlov tanai az emberiség szolgálatában
A nagy Pavlov tanai az emberiség szolgálatában Nincs életünknek úgyszólván egyetlen területe sem, ahol ne találkoznánk lép- ten-nyomon a nevével. Akár nevelésről van szó, akár gyógyításról vagy bármi lyen más vonatkozásban az emberről mint egyénről és mint közösségi lényről, az ő tanainak döntő fontosságú szerep jut. S ez nem is csoda, hiszen az em berre, az egyén és társadalom életére vonatkozó ismereteink alapja az élettan /fiziológia — az a tudomány, amely a szervezet életműködését, az élettel kap csolatos változásait ismerteti), az élet tan tudományának pedig világviszony latban elismert „klasszikusa", atyja, ve zére: Iván Petrovics Pavlov. MILYEN VOLT I. P. PAVLOV, AZ EMBER? Az emberi tudomány haladásának tör ténetében az ő rendkívüli egyénisége páTját ritkítja még a legnagyobbak so rában is. Fiatalsága azokra az évekre esik, ami kor a cári elnyomás sötétjébe fények villannak és merész újító egyéniségek, mint Szecsenov, Csernisevszkij, Pisza- rev forradalmasítják a tudományos gon dolkozást. (A múlt század hatvanas évei.) Iván Petrovics, mint szegény lelkész család legidősebb gyermeke (1849-ben született), maga is papi iskolába került, de már kezdettől a természettudomá nyok vonzották az új eszméktől ihletett igazságkeresés páratlan szenvedélyével. A pétervári természettudományi karon tanult élettant s már a küzdelmes és pélkülözésekkel teljes egyetemi évek alatt elhangzott egész életművével meg pecsételt fogadalma: „A tudományért minden áldozatra kész vagyok." Mint a pétervári orvosi akadémia hallgatója, majd fiatal tanársegédje és külföldi tanul- mányútjáról visszatérve tanára, s mint a Kísérleti Orvostudományi Intézet élet tani osztályának vezetője már első kí sérleteivel bámulatba ejtette a tudomá nyos világot. Egyre-másra kapta kor szakalkot ó felfedezéseiért a kitüntetése ket (1904-ben a Nobel-díjat) s egyúttal a tudomány forradalmárjának kijáró reakciós támadásokat is. Élettani tudományos kísérleteit a vér keringés tanulmányozásával kezdte, de csakhamar az emésztés élettanának nagyszabású kutatásával folytatta s ezen keresztül jutott el a feltételes reflexek ről és magasabb idegtevékenységről szó ló tanához, amely a természettudomány ban új korszakot nyitott meg. Teljes odaadással, végtelen türelemmel dolgo zott, százszor ismételve ugyanazt a kí sérletet és aprólékos körültekintéssel, szigorú önkritikával küszöbölve ki min den esetleges hibaforrást. A világ csodálata sohasem érdekelte a túlzottan szerény és igénytelen tudóst. Lelkes orosz hazafi volt s mikor egy külföldi útja alkalmával arról akarták meggyőzni, hogy „a tudománynak nincs hazája", erélyesen felelte: „A tudomány nak talán nincs, de a tudósnak legyen." Gyakran hangoztatta: „Bármit teszek, csak arra gondolok, hogy elsősorban szü lőföldemet szolgálom." MIT ADOTT PAVLOVNAK A SZOVJETRENDSZER? A szovjet korszakot olyan magas élet korban érte meg Pavlov, amikor már mögötte volt egy termékeny tudományos életpálya és más embernél a pihenés következett volna „az élet alkonyán". Nála azonban szó sem volt „alkonyról", a nagy embereknek az a ritka példánya volt, akinél nincs határ ifjú- és öreg kor között. Teljes lendülettel használta ki azokat a soha nem ismert nagy le hetőségeket, amelyek a szovjet rend szerrel tárultak a tudományos kutatás elé. Maga Lenin már az intervenciós há ború nehéz idején elrendelte, hogy „megteremtsék Pavlov akadémikus és munkatársai tudományos munkálatai számára a legkedvezőbb feltételeket". Sorra valósultak meg a nagy tudós leg szebb álmai nagyszerűen kiépített mun kahelyén és az új kísérleti telepen Kol- tusiban (Leningrád mellett), amely ma Pavlovo néven a szovjet fiziológia vi rágzó központja. „Nincs még egy kormányzat, amely ilyen bőkezű á tudománnyal" — mon dotta Pavlov, akinek munkaszeretete és bámulatos teljesítőképessége utolsó nap jaiig nem ismert határt. S mikor életé nek 87-ik évében meghalt (1936-ban), hátrahagyta tanítványait, akiknek nagy szerű képzésében szintén olyan egyedül álló példát mutatott s akik ma is sike resen folytatják az ő nagy életművét
