Fáklya, 1954 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1954 / 5. szám - Egri Viktor: Jókai Mór a legnagyobb magyar mesemondó (1825-1904)
A CSEMADOK KULTÚRPOLITIKAI FOLYÓIRATA 1954 a legnagyobb magyar mesemondó Minden nép mély tisztelettel tekint fel azokra a fiaira, akik alkotó munká jukkal nemcsak kortársaik megbecsülé sét és szeretetét érdemelték ki, hanem életművükkel haláluk után is termé kenyítőén és tettekre lelkesítőén hat nak. így vagyunk Jókai Mórral, a ma gyar írás halhatatlan mesemondójával is, aki el nem apadó mesélőkedvével apáink és nagyapáink fiatalságát lelke sítette, aki a negyvennyolcas szabad ságharcot követő nyomasztó, sivár élet ben írásainak mélységes optimizmusá val, a jobb jövő reményébe vetett hi tével és meleg derűjével, humorával vigaszt tudott adni. Ma, ötven évvel ha lála után elmondhatjuk, hogy e nagy vigasztalónak életműve megállotta az idő próbáját, mert szárnyaló képzeleté nek hősei bennünket is lebilincselnek és lelkesítenek. Regényeiben a ma ol vasója nem csupán szórakoztató olvas mányt talál, hanem jóval többet: az élménynek azt a mélységét, amely tar tós és felejthetetlen. A múlt rendszer hivatalos magyar irodalomtörténete a mi Komáromunk, a tengerjáró pompás hajókat építő Ko márom legnagyobb szülöttjének mun kásságát magasra értékelte; megbecsü léssel elmondotta róla, hogy egész élet műve a XIX. század legnagyobb érté kei, kincsei közé tartozik, de úgy em lékezik meg a magyarságnak e legnép szerűbb, legolvasottabb és legismertebb írójáról, hogy egyenesen az idősebb Dumas, a „Három testőr”, a „Gróf Monté Christo” írója mellé állítható. Dumas és Jókai: két teljesen idegen vi lág. Az egyik az arisztokrata modorban szenvelgő, irodalmi szalonokban ottho nos, gazdagodó polgárság dédelgetett kedvence — a másik egy letargiába süllyedt, álomba dermedt nép meleg- szavú ébresztője. Az egyik — Dumas — kozmopolita szellemű szórakoztató, a másik — a mi Jókaink — a nép érzé seinek és vágyainak hűséges tolmá csoló ja, hazafias öntudatának ébresztő je és csiszolója. Dumas, a regénygyá ros, fiatal tehetségeket fog munkába, úgynevezett „négerekkel” íratja meg műveinek jelentős részét és adja ki őket a saját neve alatt, Jókai hangyaszor galmú, kimeríthetetlen munkás, eleven tárháza a tudásnak, egy egész könyvtá rat kitevő művek egyedüli szerzője. A múlt irodalomtörténetéből mindez kima rad, és Jókai hazafiságáról, olthatatlan népszeretetéről is elterelődik a hang súly. Itt, ebből a talajból, a nép ismereté nek talajából, a költő népszelleméből fakad Jókai mesemondó ereje, ebben gyökeredzik az életművéből áradó költői igazság. A magyar irodalom egyik legmé lyebb és igaz gondolatokban gazdag írója, Eötvös József, Jókai kortársa ír ta: „Van egy feltétel, amely nélkül a köl tő az ő magas hivatásának megfelelni nem fog: ez a nemzetiesség, a népsze rűség. Mint a fa, mely zöld ágaival fel az égbe emelkedik, s messze köréje hinti el virágait — csak akkor fejlőd hetik, ha az anyai földet, melyből szár mazik, erős gyökerekkel fogá körül: ilyen a költészet is; termékei fel az ég re mutatnak, de a földből, melyen ter (1825-1904) írta: Egri Viktor május IV. évfolyam 5. szám mm
