Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 9. szám - Urbán Ernő: Csete István igazsága
— Még: azt is megmondom, hogy ez is- tentelenség, ahogy beszélnek. Nem. a szö vetkezetben van az istentelemség. Nem kell itt senkinek se, hogy úgy legyen, mint akkor, hogy a pincében lakjunk, hogy nem tudjuk, mikor szakad ránk a ház. Elég vót abból. Meg azt se akarom, hogy Emö az apja után menjen. Én tudom azt, hogy mi fáj. Ha má’ nem is élek soká,, de a fiam még él. Ö még jóformán nem is élt meg semmi jót. Azért is tettem neki kedvére mindig, hogy ha az apja nem él, hát neki legyen jó. Úgyis csináltam, ahogy mondta mindig. Most is, ahogy írja, hogy édesanyám má’ elég beteges, nem bírja azt a fődet, adjuk be a szövetkezet be, hogy édesanyám is talál munkát a szövetkezetben, amivel nem öli magát, mert ha ő leszerel, őneki nem kell főd, megél a szakmájából... Kitágult orrcimpákkal beszélt. Ügy érezte, kiöntötte a lelkét, s megmondta, ami régóta nyomja, hogy háború óta mi lyen vót az élete, hogy sokszor úgy érez te, a becsületességéért nagy árat fizetett, a sok kínlódásban, a gyerekeiért folyta tott harcban valósággal elfogyott a teste s úgy érezte, hogy sokkal rosszabb volt neki, mint más anyáknak. S annyit ért el a becsületességével, hogy ilyen Vas Lojzi- ék azt tudták róla, hogy egyedül ment a határba egy hamvassal lucernáért, hogy ő, Vilma néni, aki sokat dolgozik. —... Csinálja meg édesanyám a belé pést. így irta. Régen is beszélt már erről. Én most már nem is bánom. Az én gyere Urbán Ernő Csete István ügyes ember, takaros em ber, a haja se hullik, a bajiszát se hin tette még be hamuval, az idő, még;.s min denki az öreg Csetéuek hívja. Pedig vál tig tiltakozik ellene, különösen akkor, ha az öregezést jókiállású aszonyoktől hall ja. ilyenkor páslant egy laposat s bár a valóságban tényleg elhagyta már az ötö dik ikszet és az asszonyt is idestova tíz esztendeje, hogy eltemiatte, meghuzigáLja a bajsza végét és azt mondja: — Hallod-e, nem öreg, — idősb Ose- te István vagyok én, mivel, hogy a fiaim az ifjabb. Ügy ám, a „fiam*”’, az elsöszülött Pista gyerek, aki mostanában jött meg a bese nyői szövetkezeti elnökképzö iskoláról. Nagy öröm az ilyesmi, hej, de nagy öröm! Mintha a saját fiatalságát látná megújul ni az ember. A megújulás azonban csak a testi állapotra értendő. A fejtartásra, a kemény szépenáépö járásra, a szomszéd faluba is elhallatszó hangra, az éber, félszemmel való aluvásra, mert ami az kemnek biztosan jobbra fordul majd a sora. Nem kiválnom se a lányomnak, se a menyemnek, hogy úgy törjék magukat a tallón, mint én Töröknél, hogy hajnaltól estig szakadt rólam a víz a marokszedés ben, hogy egy selyemruhába mehessek az uram elé, aki még legény vót akkor ... oszt ő is odalett... Mintha hirtelen, megakadt volna benne a hang. Inkább érezni lehetett, mint hal lani azt a belülről jövő zokogást, ami az asszonyt rázta. Nem tudott szólni senki, még a pap % hallgatott, akinek pedig még temetéskor is volt egy-két vigasztaló - szava. Olyan erővel tört fel a letaposott- ság, hogy jobb volt hallgatni. Rekedten szólalt meg Fekete Koesó. — Hát 'iszen mindenkinek van baja. Kinek ilyen, kinek olyan. — No, de el is megyek — igazgatta magán a ruhát az asszony — nagyon el ültem az időt. A zsákot is elfelejtette, úgy ment ki a maga bajával a sötét előszobán. Ahogy az utat takargató fülledten me. redező eperfák alatt, meg a kerítések mö gött hallgató sötét orgonabokrok mellett lépegetett, mintha az urát látta volna maga előtt, ahogy a kápanyélre támasz kodva mondja; — Olyan ez a főd, mint a cserép, a keserves... egészen kiszedi az ember erejét... Nahát, Ernőnek már nem lesz. Csinál ő szerződést. Még ma belép, oszt igazi lesz az, nem olyan, mint amit a rádió mondott. egyebeket, új szóval mondva a lényegét állleti, hagy {is lehetne ösözehadanhteni idősb Csete István fiatalságát az ifjabb Csete Istvánéval ? Ki volt, mi volt idősb Csiete István huszonnégy éves korában? Senki. Vagy még a senkinél is senkitob, Legutóbb, hogy a t)él derekán egy szokatlan szép, csak nem három-mázsás ártányt sikerült ne ki vágni, igy példálódzóit Karinak, a ki sebbik fiiának a cüsznótoaji llakmáírotzá- son: — Tudjátok is ti, micsoda jő sorotok van márna. Az én anyámnak szegénynek gyufára se tellett. A szomszédba futott parázsért, ha azt a kis krumplilevest ösz- saskészítette. Annyi zsír volt csak ben ne, amennyi a szalionnavégből kiolvadt. M*. irt azt lógatott! bele, szalonnavéget, hogy a szánk szélét elkenje kicsit. Mi kor meg anyáitokkal összekerültünk, sza kajtószám kellett a pékhez hordanom a tojást, hogy egy kis kenyerünk legyen. Ezzel szemben milyen a Pista fiú fia.
