Fáklya, 1952 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1952 / 12. szám - Nagy Irén: Éjjeli váltás
ófáeli aáltái — öregapám, öregapám! — kiáltja a kapuajtóban a gyereik. — Gyüjjék csak ki gyorsan. — Nyughass mán, tie Lajcsi, — riad fel ebédu'iámü. szunyókálásáöól az öreg. Kétszer, háromszor megszívja a foga kö zött tartott pápát, die mivel nem akar szortyogni, gyújtót vesz elő a konyha. Icredsncből, komótosan rágyújt és kilép a tornácra. — Mi 'kell már megint? —- Gyüjjék csak gyorsan, — mondja a hatéves kisfiú, izgatottan topogva a tor nác előtt, — oszt hozza a nagy furkós. botját is. Itt van az a fránya ember, akit a héten agyon akart csapnú Kovács Vendel elmosolyodik, de csak módjával, hogy a gyerek észrse ne vegye. Azt az agyonosapáiSit ugyanis nem gon. dolta ilyen komolyan, mint a Lajcsi, bár szó, ami szó, csütörtökön nagyon miegdü- hödöiJt arra a firkászra. Hogy az előzményeiket elmeséljem, ott kell kezdenem, amikor a szövetkezet, — amelynek elnöki tisztét Kovács Vendel viseli, — megkötötte a gépállomással a szerződést. Előzőleg összehívták a tag gyűlést, hogy bemutassák a szerződés tervezetét a tagoknak. A tervezetben benne volt, hogy hány traktort, meg vető gépét, önikötözőt, meg cséplőgépet igé nyelnék erre a gazdasági évre. Meg az is benne volt, hogy egy kombájnt kérnék az aratáshoz. Erre aztán felkelt a helyéről az a mindm lében kanál Sülő Péter és megszólalt: — Emberek, ne próbálkozzunk a kom. bajomi. Magas tarlót hágy, meg össze töri a szalmáit. Megfagynak aiz állatok, ha neon lesz alom az istállóban. — Igaza van! Jól mondja! — kiáltották többen és borzasztó 'lárma kerekedett, mert mindenki egyszerre akarta elmon dani, hogy mit hallott a kombájnról. Miikor kissé elült a zaj, felállt Kovács Vendel és elmagyarázta a kombájn elő nyeit, die a végén, amikor azt taOáDta mon dani, hagy a kombájn 'meggyorsítja az aratás és cséplós munkáját, Sülé Péter újlból k'nyütotta a száját és egy rági köz. mondással fel elit: — Lassan járj, tóváíbb érsz! Ez aztán annyira megtetszett az embe reknek, hogy a kombájnt leszavazták. Az a botondias Csibe Ferkó meg azt is mondta, hogy legjobb várni addig, amíg ki nem báláinak egy olyan gépet, amelyik elől arat, hátul meg a íoszilcsbélü kalács potyog ki belőle. Volt is nagy nevetés akkor, de bezzeg most már nem nevet senki. Időközben ugyanis a szomszédos kar. csaá szövetkezet versenyre hívta őket, hogy melyikük adja be előbb a gabonát. A fe hívásit elfogadták és megindult a küzdelem. Elérkezett az aratás ideje. Az ömkötö- zők gyönyörűen dolgoztak, gyűlt a sok kiereszt utánuk. De ahogy meghozták a hírt hogy Korcsán kombájnnal aratnak, Kovács Vendel azon nyomban átka Fiká zott hogy megnézze és ugyancsak vakar, gáttá a fejét, amikor hazajött. Hogy né- mikép könnyítsen a lelkén, elment Sülé Péterhez és ráolvasta. — Az elsőségből semmi se lesz a te hibádból! Sülé Péter szerette volna ráfeMná, hegy hát Vendel bácsi, maga az elnök, minek hagyta magát leszavazná, de nem szólt semmit, hanem amint beesteledett, ő is elindult kombájnt nézni. Ezen az éjszakán Kovács Vendel nem sokat aludt. Csak forgolódott ide-oda az ágyban és egyre azon törte a fejét, ho gyan lehetne mégis megszerezni az első. séget. Éjféltájban látta, hogy az asszony se alszik még, odaszólt: — J utasa, tudocLe még a Miatyánkrat ? Az asszony ijedten ült fel az ágyban, hogy tán csak nem halálára készülődik embere, hogy imádságon jár az esze. De mikor látta, hogy rnámcs semmi baja, vála szolt: — Miket kérdez! Hát persze, hogy tu dom. — Hát akkor mondd el az én szándé komra. Mit tagadjam, ez a szándék — enyhén szólva — tisztességtelen volt. Azért imád. koztaitta meg az asszonyt, hogy az a nagy úristen rontaná, el a karcsaiak kombájn, ját egy hétre, vagy ha máskép nem megy, csak egyetlen napocskára, hiszen a tisz telendő úr úgy tanátótta az iskolában, hogy ő mindent lát, mindent hall (és min dent tud. Talán egy kombájnt elrántani nem. is olyan nagy munka neki. Utóbb, úgy hajnal félé. r.tagyon eiszégyelte ma gát és felkötötte az asszonyt, — Mi az má megint? Még aludni se hagyod az embert? — Csak azt akarom mondtam, te Julcsa, hogy az a Miatyánk nem érvényes. Az asszony félálómban mondott vala mit, de az ember odá se figyelt, csak folytatta. — Látod.e, itt van ez a Bredjuk-mód. szer, kétoldaliról etetjük a cséplőgépet, de még így se győzzük. Hanem te asszony, — kiáltott fel izgatottan — mi lenne, ha éjszaka ás csépelnénk ? — Ezt ugyan jól kitalált a. _ - Aztán ki fog éjszaka dolgozni? írta Nagy Irén
