Nagy Béla: FTC napló 1934-1937

1934 meleg hangú baráti szavak kíséretében átnyújtotta Szarnék Zsigmondnak, az FTC al- elnökének azt a fehér márványlapra helyezett művészi plakettet, amelyet az FTC turistái készítettek neki.” július 14. A Császár-uszodában este fél kilenckor, reflektorok fényében rendezték az úszó­bajnokságot. A Fradi sikerszáma a női 4x100 m-es gyorsváltó volt. A Csányi, Bárány, Bábel, Mailász összeállítású váltó 5;36.8 mp-es idővel végzett az élen. Székely a 200 m-es gyorsúszásban indult, de 120 méter után hirtelen leállt — fel­adta a versenyt. Mint később kiderült, vizet nyelt és heves köhögési roham fogta el... Amikor ez történt, még versenyben volt az elsőségért! július IS. Ferencváros—Bologna 1:1 Az 1:1 nagy csalódást okozott az Üllői úti pályát zsúfolásig megtöltő közönségnek. A csapatot így értékelték: „Régen láttuk a Ferencvárost ilyen gyengén játszani. Főleg az első félidőre illik ez a megállapítás. A második félidőben nagyon rákapcsolt a Fradi. Időnként nyomasztó fölénybe is került, de amint már ilyenkor szokott lenni, a második félidő nagy lendü­letébe belekontárkodott a balszerencse is. Toldi néhány hatalmas lövését inkább a szerencse, mint az olasz kapus hárította. A csatársorban az egyetlen Toldi játszott úgy, ahogy kell, a többiek puhák, passzaik rosszak. Mintha elfelejtett volna futballozni a Fradi.” * * * Ezen a napon azonban siker is született: Szabó Gyula az egypárevezős számban bajnokságot nyert! A versenyt a csepeli Duna-ágban rendezték. Az FTC első evezősbajnoka a leg­nagyobb nehézségek árán tudott a célba érni, a célvonalnál tartózkodó vadevezősök miatt. * * * Két ferencvárosi atléta Bécsben, a WAC versenyén kitűnően szerepelt. Kertész a 400 m-es gátfutásban 57.2 mp-es idővel győzött. Somló a távolugrást 6,87 m-rel, a hármasugrást 14,10 m-rel nyerte. július 19. Az országos folyamúszó bajnokságon közel százan indultak. A női mezőnyben Csányi Borbála érdekes körülmények között nyert bajnokságot. A célba ugyan Szíly Ilona, az UTE ifjúsági versenyzője ért elsőnek, de egyesülete csak a csapatbajnokságra nevezte, így elesett a bajnoki címtől. Utána érkezett be Csányi Borbála, így a ferenc­városi lány lett a bajnok! Csapatban a Csányi, Bábel, Strausz összetételű női gárda a 3. helyen végzett. július 21. Bologna—Ferencváros 5:1 A pokoli, 40 fokos hőségben a Fradi az első félidőben még tartotta magát. A kapott gólra gyorsan válaszolt, egyenlített. A II. félidőre fokozatosan visszaesett és a végére teljesen összeroppant a csapat. Pozzo, az olasz szövetségi kapitány az 5:1 ellenére így nyilatkozott: 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom