Nagy Béla: FTC napló 1921-1925
amatőr szellemű atlétái elértek. Majd Misángyi Ottó érdemeit méltatta, szűnni nem akaró ovációk között, miközben átnyújtotta neki a klub emlékplakettjét. Az év számszerű adatai élénk fényt vetnek a klub nagyszerű munkájára. 60 atlétája ért el helyezést, ebből 22 ifjúsági. Nyertek 130 első helyet, 109 másodikat és 86 harmadikat. Egyénileg legeredményesebben Némethy szerepelt 10 győzelmével és egy sereg rekordjával, melyekért a klub díszes plakettjét kapta, míg Stolmár és Szabiár egy-egy rekordjavítási plakettet kapott. A munka statisztikában 89 ponttal a harmadik helyet érték el. Az ülést mulatság zárta be. A klub rendszeresíti az atléta estéket és matinékat, mely utóbbiak keretében küiönös érdeklődésre tarthat számot Misángyi Ottó jövő vasárnapi előadása az antik olimpiászrói és az antik atlétikáról." Még egy atiétahír: a hivatása miatt évek óta távolmaradó Toldi Sándort, Tatabányára helyezték hitoktató lelkésznek, így ismét atlétizálhatott. Kégi klubját nem hagyta el, sőt levelében ezt írta: „Jövő évben az FTC színeiben nagy eredményeket óhajtok elérni!'' november 29. Glatter Gyula az FTC vízilabda játékosa — aki magánéletében zongora- művész volt — kivándorolt Amerikába. Az FTC eddigi szerepléseiért plakettel ajándékozta meg a kitűnő úszót, s ugyancsak plakettet küldött a már régebben Amerikában tartózkodó másik FTC úszónak Szőke Bélának. A nehéz anyagi körülmények miatt ezekben az években egyre növekedett a kivándorló magyarok száma . . . december 2. A karácsonyi ünnepekre a játékkészítők is igyekeztek újdonsággal szolgálni, és sportjátékot terveztek! „FTC—MTK — ez a neve annak az ügyes gyermekjátéknak, amely most piacra került. A régi lóversenyjátékhoz hasonló, eredeti magyar játék kirakatunkban megtekinthető és 140 koronáért meg is vehető. Vidékre utánvétellel küldjük.” (Nemzeti Sport) december 9. Az FTC úszószakosztálya megválasztotta az új vezetőséget: Elnök Járitz, Gyula, intéző Speisegger Ernő lett. Az intézőbizottság tagjainak választották: Wenk Jánost, Fazekas Dezsőt és Serény Istvánt. Az úszószakosztály az összetett évvégi statisztika alapján az NSC és a III. kerület mögött a 3. helyen végzett. december 11. FTC—VÁC 1:0 „A IX. kerületben boldogan hajtják álomra fejüket a franzstadtiak: legyőzték az MTK-t verő VÁC csapatát. Az FTC jobb volt, de el kell ismerni, hoqy a VÁC is igen jó futballt játszik. A meccset a védelme nyerte meg az FTC-nek, mely az eléggé gyenge csatársor ellenére frontban tudta tartani a csapatot. A védelem legjobb embere Takács I. volt, akit a kis VÁC csatárok igen respektáltak. A qól a II. félidő 15. percében esett. Szép csatárjáték után Wiener II. Patakihoz passzol, aki nyugodtan, helyezve lő — a labda a kapufáról a há1921. 18