Vendéglősök Lapja, 1913 (29. évfolyam, 1-24. szám)
1913-06-20 / 12. szám
4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1913. junius 20. PECZELY ANTAL ásvány viz=nagykereskedo A Szántói savanyuviz főraktára BUDAPEST, II, MARGIT-KÖRUT 50—52. TELEFON 40—97. párisi szakácsokat azzal vádolja, hogy a ché-k mia rabszolgáivá szegődtek, hogy a művészileg készített csemegék helyébe a ché- miailag előállított készítmények léptek és a menü- összeállitásának művészetéből is hiányzik a régi egyéni finom Ízlés. Az ártatlanul csevegő kritikus persze nem gondolta meg, hogy ezzel milyen darázsfészekbe nyúlt, d2 ezt most szomorúan kell tapasztalnia. A párisi szakácsok viharos gyűlésben protestáltak Prévost vádjai ellen és a következő felhívást intézték az akadémikus és a franczia szakácsok rágalmazójához : »Marcel Prévost ur! Ha Párisban az ön által ecsetelt főzőmódszerek csakugyan léteznének, akkor ez ugyanannyi bűnt jelentene. Ön azt állítja, hogy ezeket a bűnöket már gyakran konstatálta, sőt elég vakmerő azt is állítani, hogy ezek a bűnök a franczia konyhákban már szokássá váltak. Mi t2hát, a vendéglők, hotelek, penzionátusok, otthonok és polgári házak franczia szakácsai bizonyítékokat követelünk állításaira, Marcel Prévost ur! Mindannyian az ön által megrágalmazott hivatást műveljük és egyenkint, valamint egyetemlegesen sértve érezzük magunkat; ezért követeljük állításainak bizonyítását, vagy pedig teljes elégtételt.« Ezenkívül még azzal is fenyegetőznek, hogy a mozgalomba' bevonják Francziaország összes szakácsait, hogy azok Marcel Prévostnak az akadémiából való kitaszitása mellett agitáljanak és a sokat zaklatott Írót még életében megfosszák a halhatatlanság dicsőségétől. Marcel Prévost pedig mély hallgatásba burkolózott az egyesült szakácsok büszke kihívásával szemben. A költők sorsa igazán nem irigylendő!... X+- ^ X*- X*- X*- X* X* X* X* X* X* X*- X*- X* X* X* X* 5zálloda és vendéglői főiskola Németországban. A közismert német »gründlichkeit« nem tagadja meg magát s a hires »Schulmeister«- természet érvényesül az egész vonalon, nemcsak a tudomány, de a kereskedelmi és ipari élet tágas mezején is. Ismeretes, mi is megemlékeztünk róla annak idején, hogy a szállodások és vendéglősök (a zöm természetesen Németországból és Austriából verődött össze) múlt évi bécsi nemzetközi kongresszusán vetették föl azt az eszmét, hogy ennek az iparágnak művelésére egy főiskolát kellene alapítani, amit a kongresz- szus alapos vita után el is határozott, főleg annak alapján, hogy a már régebbi keletű enemü ouchy-i, párisi és bécsi szakiskolák kitünően prosperálnak. A birodalmi németek érzékenységét érthetően bántotta, hogy ők e téren hátra vannak maradva s -a bécsi kongresszus után, hazatérve, •széleskörű agitácziót indítottak meg egy nagyobb szabású német szálloda és vendéglői főiskola alapítása tárgyában. Düsseldorf német városé a dicsőség, hogy elsőnek értette meg a kor intő szavát, — s a város képviselőtestülete hozzájárult ahhoz a tervhez, hogy Düsseldorf városában az első német szálloda- és vendéglős ipari főiskola létesittessék, még pedig a már létező franczia és osztrák iskoláknál sokkal na- gyobbszabásu keretben. Ebben az iskolában fognak tahát a jövőben gyakorlati és elméleti kiképzést nyerni a szállodai és vendéglői tisztviselők, üzemvezetők és egyéb rendű és rangú alkalmazottak s jövőben sí ■) i i iitt képzett okleveles urak fogják a német hotelekben és restaurantokban az igazgatói, titkári, üzletvezetői, osztályfőnöki és fő- pincéri szolgálatot ellátni. Czélja továbbá e főiskolának az is, hogy szakképzettséget nyújtson azoknak az uraknak is, akik érettebb korban s a szokottnál magasabb iskolai képzettséggel lépnek e pályára. A főiskola négy féléves semesteren fog oktatást nyújtani s a kétéves szorgalmi időszak alatt tüzetesen tanítani fogják a szállodai üzemtant, a szállodaügy internaczionális szerepét, az áru és élelmiszer ismét, a vendéglői üzemtant, idegenforgalmat s ennek eszközeit, a szállodai- és vendég-jogot, a szálloda- és vendéglő-ipar történetét, szállodai épitészettant, könyvvezetést, idegen nyelveket, különös tekintettel a szállodai és vendéglői alkalmazottak szükségleteire. A főiskola alapítás céljaira máris mintegy 150.000 márka gyiilt össze s adományok egyre folynak, úgy hogy a város hozzájárulásával a terv biztosítva van s a város legközelebb már hozzá is lát a munkához, felépitteti az iskolát s kötelezi magát annak állandó fentartására, mégis azzal a kikötéssel,' hogy a német szálló- és vendéglőtulajdonosok országos egyesülete évi tízezer márkával járul hozzá az iskolafentartartás költségeihez. P. H. Afrikából. Fordította : Dautlich Gyula. Beira, East Afrika, nov. »Fel a délafrikai arany- és gyémántmezőkre«! Ha végigmegyünk az északamerikai városokon, feltűnnek nekünk a vérvörös plakátok ezzel a felírássá!: A délafrikai arany- és gyémántmezőkre! Milyen képet varázsol képzeletünk elénk, ha ezt olvassuk! Egy hideg, nedves őszi napon állt egy fiatalember a Touristen office Messis Thos Champies & Sons előtt New-Yorkban és tanulmányozta ezeket a plakátokat, kezében tartván egy kis csomagot, egy frakkal és egy ,spanserrel. Rövid meggondolás után belépett az irodába s kért egy harmadosztályú jegyet Johannesburgba, Délafrikába. Három nap múlva ezt a fiatal embert már a »Teutonic« fedélzetén lehetett látni. — Miért megyek én Afrikába? kérdé önmagától. Mit csinálok ott? Aranyat keresek! !Az a fiatal ember, kinek gondolatait itt leirom, én voltam. Az ut nem volt igen érdekes, dacára, hogy Liverpool, London, Sout- Hampton, Madeira és Cap-Stadton keresztül vezetett. Midőn a Taffelberg előtt, Cap-Stadt- ban, kikötöttünk, azt a hirt hallottuk, hogy Johannesburgban ezelőtt két nappal forradalom tört ki és mindenkit elővigyázatra figyelmeztettek. A forradalom hire hallatára óriási izgalom vett rajtam erőt! Háború! Kaland! és pálcámat toledói tőrként forgattam. A kikötőből lélekszakadva szaladtam a vasúthoz: — Mikor indul az első vonat Johannesburgba? — Este kilenckor, — válaszolt a pénztáros a rács mögül. — Van-e útlevele? — Nekem? Nincsen. — Oda útlevél szükséges. — Hol kapom azt? — A rendőrségnél. Másfélnapi utánjárással, pénzzel és szép szóval kieszközöltem az útlevelet. Harmadnapra Johannesburgba érkeztem, ahol elvadult külsejű emberek ácsorogtak. Egyhez odaléptem s megmondtam neki, hogy Amerikából jövök és szállást keresek. — A George Washington Corps-hoz. Tud-e lovagolni? — Igen. — Káplár, vezesse ezt az embert lóőrző szolgálatra a kapitány úrhoz. Lovagolni csak tudtam egy kicsit, de fegyvert még fogni sem. Szerencsémre barátom — ki e lakás miatt útba igazított s kivel megismerkedtem — megtanít egy kicsit a fegyver fogásokra. Ottan t. i. a forradalom idejében megfogtak és besoroztak. Kaptam egy lovat, egy Martini Hen- ry-féle fegyvert és néhány patront. De most jött a szolgálat, hatan lóhátra ültünk és mint czirkáló őrjáratot küldtek a városba el kellett minden perczben készülve lennünk, hogy a boe- rek, ellen harczba kell mennünk. Meg vagyok győződve, hogy az utilandiaktól gyönyörű verést kaptunk volna, de szerencsére nem jutott any- nyira, mert hat nap múlva megjelent a pretoriai békekötés. Ezen rövid szolgálat közben számtalan boeri honleányt láttam lóháton, hogy hazájukat védjék. Meg akartam ismerkedni egygyel —Mary volt a neve — igy szólították. Figyelmeztetett a kisasszony a közeli veszélyre: menjen a mama van közelben ! mire én és barátom ijedve távoztunk. A katonaságtól hál istennek megszabadultam, de mit csinálajk most? én is akartam aranyat a sokat hirdetett mezőkön, de tapasztaltam, hogy ez igen keserves kenyér. Egyik étterem előtt elhaladva hallottam a tányér és a villa rokonszenves zörejét, egy pillanat és már a főpinczér- nél voltam alkalmazva Johannesbourgban pin- czérek minden pillanatban alkalmazva lesznek. De micsoda csalódáson esünk keresztül, ha »kezdünk dolgozni«! A Rand Club-ba, melynek tagjai a leggazdagabb emberek, mint a nálunk is ismert Barnato anyakirály Philipps, Hamond, Rhodes, Eckstein stb. stb. Ottan fennállása óta nem volt tanult piuczér! Az ide bevándorolt ácsok, Írnokok, kereskedők, üvegesek, és czipészek — itten mind pinczérek. Az étel és a Servise egyenrangú volt a személyzettel. Havi fizetés 125 frt és még sincs itten pinczér, az oka ennek az, hogy ha igazán egy tanult pinczér ebbe a társaságba keveredik minél előbb otthagya a Rand Club-bot, e miatt négy nap múlva ott hagytam és mindjárt beléptem Johannesbourg első szállodájába a North Western Hotelba, a főpinczér ott egy tanult magyar pinczér Horváth Miklós, a harmincz legény közül tiz félig-meddig képesített pinczér. De itt a konyhában volt a baj, a szakácsok azt tettek, amit akartak, és valóságos halotti tor ételeket készítettek. Ezt az üzletet is hamar otthagytam. Végül még valami anekdotaszerü, de megtörtént dolog. Midőn ez év február havában Johannesbourgban nagy vízhiány volt, egy ottani szállodában a főzéshez szükséges vizet a fürdő szobában egy fürdőkádban tartották, akkoriban a víz ott aranyat ért. Egy nap történt, hogy a szakács elfelejtette a fürdő szoba kulcsát lehúzni, midőn egy ott lakó hölgy eltévedt Végre mondja magában itt egy fürdő és hopp — már bent volt a kádban. Midőn a szakács észrevette, lóhalálba sietett a fürdőszoba felé — de már késő. Távolról már hallotta a viz locsogását. «Elkeseredésében mi telhetett tőle» Elhalványult arczczal, remegő hanggal besúgta: Pardon! Ne tessék kérem szappant használni, mivel a vízre a leves főzéshez szükségem lesz. Igazán afrikaias! Berger R. József.
