Vendéglősök Lapja, 1899 (15. évfolyam, 2-24. szám)
1899-09-20 / 18. szám
6 nevet és ritka népszerűséget szerzett magának. És ő letette a hivatalos pálya dekórumát s hogy megmutassa, hogy észszel, szorgalommal, nemes szívvel minden foglalkozásban lehet érdemeket és tiszteletet szerezni, hogy a munka nem szégyen, hanem tisztesség, beállt iparosnak, főjegyzőből a váradi „Fekete sas“ bérlője. A mint erre a térre lépett, rögtön a legkomolyabban és a legnemesebben igyekezett betölteni hivatását s minthogy az ő éles esze. jóságos szive azonnal felfogta, hogy a vendéglösipar testén melyik legveszedelmesebb seb, rögtön egész leikével annak gyógy- itásához látott. Ez a seb az ő szemeiben a pinezérek helyzete volt, azért lett mindjárt a pinezér- egyesiilet patrónusává. Hogy ki volt ez a férfin, mily nemesen érzett gondolkodott és cselekedett, arra Sarkadi munkájából idézzük az alábbi czik- kelyt, a melyet Rácz Mihály, Nagyvárad mostani főjegyzője irt a „Nagyvárad“-ba Mezey, halála alkalmával. A megindító hangú méltatás imitt következik : MEZEY MIHÁLY. 1819—1875. A ki e nevet viselte, megszűnt élni . . . Néhány hónappal ezelőtt még találkoztam vele, amint roskatag léptekkel járt föl s alá az utczán, barátságos arczczal köszöntve ismerőseit, az egész várost, mert hiszen ismerőse volt mindenki a gyermektől a meglett emberig. S ma már ott fekszik az egy évvel ezelőtt daliás férfi hideg-mozdulatlannl a téritőn ; letörölte arczárói a halál keze a mosolyt, a barátságot, a szivjóság ama vonzó kifejezését, mely bizalmat kellett hogy keltsen mindenkiben, a ki valaha egyszer állott vele szemközt. A nemes szív tegnap reggel 8 órabor dobbant utolsót. Nem lesz e városban ember, ki az ő halálhírét mély megilletődéssel és részvéttel ne fogadja. Mint kitűnő családapa, mint a város polgára, mint áldozatkész barát és nemes emberbarát — egyaránt érdemet tett reá, hogy elvesztése fölött a fájdalom könyeit hullassuk ravatala mellett. Ember volt tetó'től-talpig, a ki azt a kört, melybe végzete állította, becsülettel töltötte be mindaddig, inig a betegség ágyához nem szögezte. Ti, kik ismertétek őt, ismeritek tényeit, azon tényeket, melyek megszerezték számára a köz- becsülést. Több éven keresztül volt Nagyvárad-város főjegyzője, szolgálván híven, odaadással s kötelesség egész tudatával e nemes város közönségének ügyeit. 0 volt megteremtője a nagyváradi pinczersegélyező és petegápoló egyletnek, az önkéntes tűzoltó egyletnek. Én tudom, mennyit küzdött kedvencz eszméiért szóval, írással, tettel, hogy innen-onnan fölhangzó kicsinykedést, előítéletet legyőzze. Ez a munka neki sikerülhetett csupán ; neki, aki mint mindenki tadja, csaknem feltétlenül rendelkezett e város polgárainak bizalmával. Mig ő tudott mozogni, addig e derék intézményeknek volt éltető lelke ; volt, aki öszetartsa a széthúzódó érdekeket, aki a bántalmazások ellen paizst emeljen, hogy „szeretett fiait“ — igy hívta a tűzoltókat — megóvja. Betegségével indul ez intézmény — melyet az ő felebaráti szeretete hozott létre — bomlásnak. 0 volt az, aki midőn a politikai élet magasabb htllá mókát kezdett verni s a város polgárai közül már-inár elköltözni akart az egyetértés lelke, aki nyelvünkön, azzal a jóizü beszéddel- meVendéglősöh Lapja lyet mindenki megértett, szólt hozzánk s azon mederbe segített terelni a kitörni készülő szenvedélyeket, melyben kell, hogy folyanak, a czél veszélyeztetése nélkül. Mint egy országnak, úgy egy városnak is meg vannak emberei, kiknek halála űrt hagy, kiket elveszíteni oly nehezen esik. Mezey Mihály ilyen embere volt Nagyvárad városának. Ha voltak hibái — ki közöttünk hiba nélküli ? — azokat takarja el a nyugalomadó sir ; erényeit vegye kiki mintaképül. A hitünő családapának, e város hü polgárának, a jó hazafinak, az áldozatkész barátnak és nemes emberbarátnak adjon a sir csöndes, örök álmot. Hátramaradt családja sajgó sebére legyen balzsam a tudat: hogy a veszteséget érzi e város egyetemes közönsége s érzem én is, ki szerencsés valék két éven keresztül a jó család körében élni, ki a megboldogult emlékének hálaadósa leszek síromig. Nagyvárad 1875. nov. 25. Rácz Mihály. E nemes férfiú emlékét országszerte kegyeletesen őrizze a vendéglősök és pinezérek hálája. Példája buzdítson, hogy hivatásunkat nagyrabecsülve, iparunk tisztességére, hazánk hasznára éljünk. CSAJOKJKú véházhan. i. Nem kell a trébev énnekem, A konyakot tisztán szeretem. A jó konyaknak párja nincs, Az étel hozzá drága kincs. Hej! a főpinezér mindenit, Hogyha nem lesz mindig kredit. Akkor konyakot nem iszom, Bánatom rummal gyógyítom. II. Kaszirnő nem putszos dáma, Nem is jar a zálogházba. Mindég bájos az orczája, Pedig sohsines kipingálva. Isten úgy megteremtette, Hogy turnürre nincs szüksége. A kire ő rá tekint get. . . . Annak inni kell friss vizet. III. Ifjú, vén udvarol neki. A bókot nagyon szereti. Elfogad ékszert, bokrétát, ígérget csókot . . . reményt ád. Záróráig jól mulatnak, ív ást, evést abba hagynak. Hadnagy jön . . . s megy lakására. Többi bambán néz egymásra. IV. Otthon sir anya és kis gyermek, Mert nincs amit egyenek. Szidják a kávést, s a kasszást, Jobban a bent ülő fraj lát. De a férj mindennap el jár. Kaszirnőre hűséggel vár. . . . Gólya hoz végül kriszkindlit, A káplánra hasonlít . . . quitt. Kiss Mihály a „Népszínház1‘ tagja. 1899. szeptember 20. Öszszel. Alszik a táj, csak a. szellő didereg, Hogy ne fázzék, öleli a levelet. És a levél, szegény levél elsárgul, Bus csörögve leválik a faágról. Megöleltél, megcsókoltál angyalom, Belényilalt szivembe a fájdalom, És azóta mint a levél úgy jártam. Nyugodalmat de sehol sem találtam, Én istenem, meddig kell még bujdosnom? Forró könnyel párnám hányszor megmosom ? De nem bánom, mosom is, bujdosom. Csak az ördög vigye el az anyósom. Akkor rózsám, magunk leszünk, de magunk, Csók lesz öröm, csók lesz a mi harangunk . . Fent az égből az angyalok lejárnak, Ennél külömb boldogságot nem látnak. Muczus. A nagyváradi pinczér-egylet ünnepe. A „Nagyváradi Pinczér-egylet“ augusztus 30-án ünnepelte meg fennállásának 25-ik évfordulóját díszes zászlajának fölavatásával. Az ünnepélyen megjelentek az országos kongresszus tagjai, a hatóságok képviselői és több egyesület zászlaik alatt. A zászlóanya Kemáts Jánosné volt, a kit ifj. Rimler Károly, a kongresszusi rendezőbizottság elnöke karöltve vezetett az ékes emelvényre. . Az első szeget a zászlóba dr. Beöthy László főispán verte a következő jelmondattal : „A becsülettel, kitartással folytatott munka, ha néha lassabban is, de elvezet a biztos czélhoz.“ G-undel János: „Összetartásra és egyetértésre a pinezérek és vendéglősök között.“ Dr. Benedek János: „Szeresd hazád, magyar pinezér, el ne hagyd azt semmi kincsért.“ Nagy Lajos aradi vendéglős: „Dreyfuss kiszabadulásáért.“ Hogy mi köze a nagyváradi pinezérek zászlajának egy idegen ország hazaárulójához, azt megérteni nem f ml jii k. Szeget vertek még a zászlóba: Glück Frigyes, a Ferencz József-rend lovagja, Fehér Dezső, Pálffy Béla, Láng József lapszerkesztők. Réz Mihály, Reiner Adolf, dr. Bodor Károly, Rees Emil. Kiss Elek, dr. Solti Ödön, Bokros Károly, Kommer Ferencz, Prindl Nándor, Poppel Miklós, ifj. Kommer Antal Sárosi Árpád. Friedmann Bernát. Löbbé Henrik, Ringhoffer József, Chovantsek János. Milibók József, Seifert Antal, Papp Miklós kir. p. ü. igazgató, Czeglédy Sándor nagyváradi ipartárs. elnök, Sávor Kálmán, Kernáts János s még sokan. A nagy és előkelő közönség jelenlétében lefolyt ünnepélyt délután 2 órakor disz- ebéd követte a lövölde udvarán emelt sátorban. A rögtönzött terem hosszában egy asztal nyúlt el, mely mellett derékszög alatt még tizenhat asztal állott. Az asztalok mindegyike számozva volt, épen úgy, mint a kiszolgáló pinezérek. kik mellükön számokat viseltek. Minden terítéken rajta volt egy-egy meghívott vendég neve. Az asztalokat gyönyörű virágcsoportokon, eleven pálmákon kivül borok, ásványvizek egész garmadája fedte.
