Vendéglősök Lapja, 1897 (13. évfolyam, 1-24. szám)
1897-09-20 / 18. szám
6 Vendéglősök Lapja. képii szigetre érve, gyönyörködhettünk Kisfaludy Károly, a nagy költő igazán művészi kivitelű szobrában. . ^ , ,. Sietve haladtunk végig a sziget utczain, hogy Brózer János barátunknál par perezre megpihenhessünk. . Kitörő örömmel fogadott kedves nejével a saját házában levő, jól berendezett vendégében. . , . , Kérdést kérdés ért, így rohantak a perczek, mig újra neki váltottunk a váios- naK ho^y az ö szives s fáradhatatlan ka- lauzolása mellett fölkeressük győri kartársainkat. , Mintha csodát miveit volna Brozer barátunk, egyszerre csak azon vettük észre magunkat, hogy együtt van majd minden vendéglős, a kik vidám, feledhet lenül kedves kört alkottak, minden erejükből azon iparkodva, hogy a körükben töltendő időt mentői gyönyörteljesebbé tegyék. Mojzer Antal, Meixner Mihály, Her- czeg Ferencz, Murlasits Pál, Posch Nándor, Küster Géza, Heiter Imre, Lukács Gábor és Tover urak helyiségeiben megfor- fordulva, nemcsak arról győződtünk meg, hogy magyarság és vendégszeretet dolgában Győr szive a Dunántúlnak, hanem arról is, hogy a testületi érzés, az ügy iránti szeretet kívánatos módon ki van fejlődve. Meggyőződ tünk arról is, hogy győri szaktársaink mindenben a haladás emberei, úgy, hogy iparunk ottani színvonala bármely európai városnak büszkeségére válhatnék. Ebből az okból különös fontosságot tulajdonítunk annak, hogy a győriek is kijelentették mozgalmunkhoz s a szombathelyi kongresszushoz való csatlakozásukat. Délutánra kelve, kartársainktól kisérve indultunk az állomás felé, a hol ismét Dreisz- ker ur megtisztelő vendégszeretetét élvezve, a viszontlátás reményében érzékeny bucsnt vettünk a derék győriektől. Késő éjszaka volt, midőn a rómaiak Sabariájába, a viruló, ifjúi frisseséggel haladó Szombathely városába érkeztünk. Az állomáson szombathelyi kartársaink nevében Varga Sándor barátunk várakozott ránk, ki ezen az estén nem rostéit háromszor elénk biciklizni. A villámmal világított utczákon, csilingelő villamos vasúttól röpítve, érkeztünk a városba, ahol akkor is elevenség uralkodott. Itt Hainczmann János üdvözlésére siettünk, aki páratlan előzékenységgel fogadott. Nem győztünk eléggé bámulni üzletének előkelőségén, a minden zugot betöltő elegáns közönségen, majd a szálloda kényelmes, szolid, minden kívánalmat kielégítő berendezésén. Tőle búcsút véve, Varga Sándor barátunkhoz siettünk, akinél kedves családja körében költöttük el az estelit. Még az éj folyamán bekopogtattunk Va- rasdy barátunk jól berendezett kávéházába, ahol a régi, jó időkről beszélve töltöttünk el egy órát, majd Czifrák elegánsan épített szállodájába mentünk, ahol a gazda ismert, kedves modorában fogadott. A szálloda belső helyiségei is oly szépek, hogy Budapesten is számot tennének. Megtekintettük a szálloda szép vendéglőjét is, melyet Nagy Béla szaktársunk vezet kellő avatottsággal. Innen nyugodni tértünk Hainczmann urnák a „Sabaria“ átellenében levő uj szállodájába, melynek a földszintjén Kovács pompás kávéháza van, melylyel nagyságra és fényes berendezésre kevés kávéház veteked- hetik. A szobák, ahol meghaltunk, oly kényelmesek és úri as féi^nyel voltak berendezve, hogy bárkit meglephettek volna. Hatalmas tükrök, villamos csillárok, bársonyplüss divánok és művészileg faragott bútorok, süppedő szőnyegek. A bútorokról megjegyzendő, hogy azoknak a fája Hainczmann saját erdejéből került ki s maga készíttette jeles kézművesekkel. A reggelt Posch Gyula főpinezér, 1 lapunk buzgó tudósítója, a pinezérek és | vendéglősök ügyének lelkes támogatója, jelentette, majd Varga Sándor barátunk jött, a ki meghál ál háti au igyekezettel tettvett, jött-ment velünk egész nap. A reggelinél megtisztelő szívességgel várt ránk kedves házigazdánk, Hainczmann János, a ki bokros teendői mellett is szakított magának időt arra, hogy az ő eleven, tapasztalt eszével megvilágítsa előttünk a szombathelyi viszonyokat. Majd Varga barátunk hajlékába men- tüuk, a hol nem győrtünk eleget gyönyörködni a ritka szépségű, hatalmas kerti helyiségen, melynek konfettitől behintett, porondos utjai örömünkre arról győztek meg, hogy a szombathelyi közönség gyakran látogatja ezt a páratlan helyiséget. Végre a városba mentünk s megszemlélve a művészi belsejü, kathedrális templomot s a nem rég épült, protestáns templomot. Mindenütt örömmel láttuk Szombathely városias jellegét, gyors fejlődésének bizonyítékait. Az utcza tiszták, aszfaltozottak, az utczák élénkek s mindenütt az intelligen- cziának annyi félreismerhetlen vonása, hogy Szombathely méltán büszke arra, a mire büszke, hogy a nyugati műveltségnek magyarrá assimiláló empóriuma. Gyors egymásutánban tisztelegtünk Gábriel György urnái, a kongresszust előkészítő bizottság derék elnökénél, Matics Imrénél, ennél a lelkes barátomnál, aztán Eberhard Mihály, Köhler György és Heigli István uraknál. Nem találunk szót arra, hogy külön- külön leírjuk azt a vendégszeretetet, melylyel mim le üt fogadtak. Fogadják tehát együttesen köszönetünket aztazígéretünket hogy a szombathelyi kedves órákat el nem feledjük soha. Bármerre jártunk, nagy megelégedéssel töltött el bennünket az, hogy Szombathelyt a vendéglős ipar az intelligentia és virágzás ama kiváló fokán van, a melyen az egész város. Ezt a jól eső tapasztalatot még teljesebben éreztük másnap, a mikor oly szerencsések voltunk, hogy megjelenhettünk szaktársaink értekezletén, melyen megismerkedhettünk többi, szombathelyi kartársunkkal is. Jólesett hallanunk, hogy mennyi értel- mességgel és lelkes ragaszkodással szólották a kongresszus ügyéhez. Ilyen szellemileg magas fokú testületnek lehet oly kiváló tudományi!, igazságtól és ügyszeretettől áthatott jogtanácsosa, mint dr. Szabó László, a ki ezzel az alkalommal is fényes bizonyságát adta annak, hogy mily odaadással szolgálja a vendéglősök érdekeit. Az érdekes gyűlésen egyhangúlag jutott kifejezésre az a nézet, hogy a kongresszus mielőbb megtartassák s igy láthattuk, hogy a végrehajtó bizottság a kongresszus visszautasításával mennyire igaztalanul sértette ineg a szombathelyieket, a magyar vendéglősök e legemelkedettebb szellemű gárdáját. Alig-alig búcsúzhattunk el barátainktól, alig tehettünk eleget Varga barátunk 1897. szeptember 20. j szives meghívásának, hogy ebédre vendégei legyünk, siettünk a vasútra, hogy mielőbb ! hiriil adhassuk olvasóinknak : Szombathelyi j szaktársaink rendületlenül és lelkesedve | állanak ügyünk mellett! Siettünk, pedig mennyi szives meghívás várt még, mennyi érdekes látni és tanulmányozni való. Vasvárott Wehoffer Imre várva várt bennünket, de, fájdalom, csak a távolból üdvözölhetjük őt, köszönve lelkes meghívását. Bocsáson meg a kénytelen mulasztásért, de a kötesség parancsolt velünk. Ott van az első miniszterelnök emlékétől borongó Ikervár, a hol az Európa- szerte hires vízművek, melyek Szombathelyt és környékét ellátják villamossággal, oly érdemesek a tanulmányozásra. Ennek a meglátogatását is jobb időkre kellett halasz- tanunk. Hálával vettünk búcsút Szombathelytől s a katonai vonatoktól föltartóztatva, haza felé dübörgött velünk a masina. Csak az élénk Kis-Czellben ugortunk ki egy perezre, hogy pár szóval köszöntsük Szabó József bátyánkat, a „Magyar Király“ szálló tulajdonosát. Egy órai késedelemmel, a Tatáról jövőmenő katonaság kurjongása között érkeztünk meg a zajos Budapestre s visszagondolva 260 kilométernyi utunk tapasztalataira, jó lélekkel mondhatjuk el olvasóinknak, hogy érdemei] lesz elmenni Szombathelyre, mert ott magas értelmiséggel s számtalan megismerésre méltó dologgal fognak találkozni, akár iparunkat, akár a haladás bármely terét tekintjük. Egy pezsgő, müveit magyar várost fognak megismerni s olyan nemesen érző kartársakat, a minőkkel ilyen számban az ország kevés városa dicsekedhetik. Menjünk Szombathelyre ! A vendéglői poharak és palaczkok mértéke. (A kereskedelmi miniszter rendelete.) Budapest, szept. 7. A hivatalos lap mai száma a kereskedelmi miniszter következő rendeletét közli: A korcsmákban és vendéglőkben kimérésre és mérték gyanánt használt poharak és palaczkok helytelen űrtartalma miatt számos panasz merülvén fői, ezzel elrendelem, hogy a vendéglőkben, korcsmákban és egyéb nyilvános helyeken kimérésre és mértékként használt palaczkok és poharak kizárólag elődömnek 1891. év január 6-án 80.357—1890. sz. alatt kiadott rendeletében foglalt kellékek alapján, mértékhelyetesitési korona^bélyeggel hitelesítve használtathatnak, mely utóbbi rendeletben felemlített felülmérték szabatosabb értelmezése érdekében pótlásképen rendelem, hogy ennek 4-ik és 6-ik bekezdésében minimumként megállapított 3 cm., illetve 15 cm. távolság a mértékjelzés vonása és a palaczk, illetve a pohár szája közt maximumként legfeljebb oly nagv legyen, hogy a jelzés és az edény szája közt levő térségben 0.07 l.-nél több ne férhessen el. Kivételt képeznek a szabály alól a termelők részéről bedugaszolt, lepecsételt,.
