Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-28 / 39. szám
1 IU BUDAPEST 1929 szeptember 28. HÍREK Rupp elöljárót nyugdíjazza a közgyűlés. A legutóbbi tanácsülés az elnöki ügyosztály előterjesztésére nyugdíjazta Rupp Lászlót, a VI. kér. érdemes elöljáróját, aki 35-ik szolgálati évét betöltötte és 60 esztendős is már elmúlt. Az érdemes és kitűnő elöljáró teljes fizetéssel megy nyugdíjba és a törvényhatósági bizottság első őszi közgyűlése meleghangú köszönetét fog neki szavazni a köz szolgálatában eltöltött több évtizedes munkásságáért. Az előljáx’ók értekezlete, amelynek Rupp László az elnöke, legutóbbi ülésén szeretettel teljes hangon emlékezett meg nyugdijbamenetele alkalmából Rupp László érdemeiről. Mint Gallina Frigyes dr. tanácsnok- főjegyző munkatársunknak kijelentette, az illetékes tényezőknek az az álláspontjuk, hogy Rupp László örökét a lehetőség szerint gyorsan betöltsék. Az uj elöljáró megválasztá- súpa értesülésünk szerint október végén — november elején sor fog kerülni. Ferenc-napok. Október 4-én Assisi szent Ferenc nevenapja, a hires Ferencüiap, amely hagyományos magyar szokás szerint az első őszi vacsorázó névnap. A városházi Fe- rencek névünnepe alkalmából ez- idén is szeretetteljes vacsorákon fogják ünnepelni, akiket ilyen alkalmakkor ünnepelni illik. A főpolgármester szokásos névnapi vacsoráját ez alkalommal a Budai Társas Körben tartják meg a jövő pénteken, október 4-én este. A Budai Társas Körnek a névnapi ' vacsora külön házi ünnepsége is lesz, lévén a főpolgármester a Kör diszelnöke. Lázár Ferenc dr. felsőházi tag fővárosi bizottsági tag névnapját a Külső Lipótvárosi Keresztény Körben fogja ünnepelni október hó l7én a Kör helyiségében tartandó társasvacsora keretében. A harmadik városházi Ferenc, Nagy Ferenc viszont a Debrecen étteremben székelő Kemény Legények Társasága körében fogja nevenapját ünnepelni. Schwartz Ármin meghalt. Schwartz Armin, a szünőfélben lévő Hatósági Zöldségérusitó Üzem vezérigazgiitó- ja, a héten 57 éves korában váratlanul elhunyt. Érdemes szakembert veszített el benne a főváros, különösen a háborús és háború utáni esztendőkben buzgólkodott sokat a főváros burgonyával ellátása körül. Temetése nagy részvét mellett ment végbe. 0. M.T. K. VÉDJEGYŰ PALACKTEJBEN AZ ERŐ FLIEGL BÉL4 BÁDOGOS MESTER BUDAPEST, IX., LILIOM-U. 33. TELEFON : JÓZSEF 435-07. Készít épület-, diszmübódogos munkákat és higie- " nikus fürdőkádakat, légszesz, víz, gőz, csatornázást, szivattyúk, kutak szerelését, angol klozetteket és egészségügyi fürdők berendezését. LENDVAYFERENC szobalestó és m ó z o 1 ó-m e s t e r BUDAPEST. VII., NEFELEJTS-UTCA 50. Telelonhivó; J. 431-82. Emptio Ipari és Kereskedelmi R.-T. Budapest, VI., Eötvös-utca 29. Telefon : 149-34 Fal és padlóburkoló vállalat. Burkold anyag eladása FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó Budapest, VII.. Kolumbus-ii 11/a.T.i.: j.sss-?» Bienensiok József és Fia Írógép, papír, nyomtatvány és irodafelszerelési osztálya, ruggyanta bélyegző-gyár, vésőintézet, zománctábla-gyár Budapest, Vili.; Rákóczi-ut 27. Telefon: József 421—34. Auguszta főhercegnő volt az idén a Hullámfürdő leghűségesebb vendége A szezon eredménye: 87.000 látogató, 263 000 pengő bevétel — Két év alatt építési költségének felét megkereste a Hullámfürdő — Az Uj Budapest tudósitójától — He rezei alpolgármester tanácsnoki működésének legkiemelkedőbb eseménye a Hullámfürdő megépítése volt. Annakidején több hang emelkedett a luxusnak tetsző kiadás ellen, Bérezel azonban változatlanul kitartott azon álláspontja mellett, hogy a Hullámfürdő a fővárosnak nemcsak egyik legszebb, de legjövedelmezőbb alkotása is lesz. Az események kitünően igazolták a jóslatót: a napokban zárult le a Hullámfürdő ezóvi. szezonja, amely a pompásan vezetett fürdő újabb nagy eredményéről számol be. Mint Bánlaky Géza, a Gellértfürdő népszerű igazgatója, munkatársunknak kijelentette, a folyó évbén kerek számban 87.000 ember látogatta a Hullámfürdőt, amely május végétől szeptember végéig volt nyitva. A Hullámfürdő bevétele ezen idő adatt 26:1.000 pengő volt, szemben a tavalyi 310.000 pengős bevétellel. Az idén azért volt a bevétel valamivel kisebb, mert julius első fele meglehetősen hűvös volt. Azonban julius második felében beköszöntött a kánikula, ami a fürdő látogatottságát azonnal a maximumra emelte. A legerősebb napja a fürdőnek julius 25-ike volt, amikor 2618 jegyet bocsátottak ki. Nagyon érdekes számadatokat kapunk, ha a Hullámfürdő építési költségeit és bevételeit nézzük. A fürdő épitése két évvel ezelőtt tudvalévőén 720.000 pengőbe került. Tavaly 310.000 pengőre rúgott a bevétel, az idén 263.000 pengőre. A fürdő összes kiadásai évente 90.000 pengőre rúgnak, amiből 60.000 pengőt amortizációra kell fizetni, a többi személyzeti és üzemi kiadás. A fürdő az «1- mult évben 220.000 pengőt, ezidén 170.000 pengőt jövedelmezett tisztán, vagyis két esztendő alatt a befektetett összegnek felét tisztán megkereste. Olyan respektábiüs eredmény ez, amely előtt le kell emelni a kalapot! A Hullámfürdő legelőkelőbb látogatója ezidén Auguszta főhercegasz- szony volt, aki, ha Budapesten tartózkodott, még bűvösebb időben is naponta felkereste kedvenc fürdőhelyét. A nyári hónapokban gróf Klebelsberg kultuszminiszter is naponként látogatója volt a Gellért hullámainak, a városatyák közül Scheuer Róbert, D i - n i e h Vidor, Magyar Miklós és bi- bithi Horváth János voltak a naponkénti fürdőzők. Egy meleg nyári dél- előttön Wolff Károly dr. is megjelent a Gellértfürdőben és elismerését nyilvánította a kiváló alkotás fölött. Mondani sem kell. hogy az arisztokrácia és a művészvilág legkitűnőbb képviselői nyaraltak a Hullámfürdőben, amelynek páratlan kvalitásairól dicsérőleg nyilatkoztak a Budapesten tartózkodó külföldiek is. Kétségtelen, hogy a Hullámfürdő egyik legszebb és legügyesebb alkotása a városnak, amely nagy mértékben járul hozzá, hogy Budapest világhírű legyen! Egy titokzatos szoba és annak uj gazdája... Habent sua fata libelli, mondja a klasszikus közmondás és ez az örök igazság vonatkozik nemcsak a könyvekre, hanem a szobákra is. Vannak szobák, amelyek csak úgy magukon viselik sorsuk bélyegét, mint Terentius Maurus hires mondása szerint a könyvek: nem a várkastélyok lovagszobáira, vagy kisértet járta termeire gondolunk, hanem hivatali szobákra, ahol proféciás titokzatossággal kapcsolódik az íróasztal, a szoba sorsa annak a sorsához, aki éppen azon az Íróasztalon, éppen abban a dolgozó- szobában indul neki a karriérnek. A városházán is van egy ilyen furcsa szoba, ahova kerülni egyet jelent a karriér kezdetével, egy dol- gpzóasztal, amely mágikus erővel lendíti gazdáját magasabb és magasabb polcok felé. A városházán ez a szoba a tiszti ügyészségen van, túl a főügyészi termeken, az ügyészi folyosó végén, ahol bizony ügyvédeken kívül alig fordul meg idegen. Ezen a folyosón dolgoznak a főváros ügyészei; tiszti ügyészek, al- ügyészek és ügyészségi fogalmazók, az ő világuk az akták rengetege, nyilvánosságuk a bírósági fórum A folyosó végén balra van az a sarokszoba, amelyről szó van e néhány emlékező sorban. Ebből < szobából indult cl néhai való jc Szabó Imre ezelőtt 21 évvel, iti „GUWY“ az egyetlen kézi tűzoltó káezülék, amely minden emberi beavatkozás nélkül 00® C hőmérsékletnél automatikusan működik és a tüzet keletkezése pillanatában azonnal eloltja, emellett kézi használatra is alkalmas. Kizárólagos eladási hely: YériessJársa Budapest, IV, Apponyi-lűr i Telefon: 834-59 kezdte karrierjét Sipőcz Jenő dr. tiszti ügyész, aki ebből a szobából került egyetlen merész lendülettel az uj városháza kormánybiztosi székébe, ebből a szobából választották meg egyszerre főügyésszé Szemethy Károly tiszti ügyész urat. A szobának Szemethy elörukkolása révén most tij gazdája van, Feigler Károly dr. tiszti ügyész személyében, aki nemcsak a tiszti ügyészi karnak egyik legkiválóbb dugja, de annyira elsőrendű jogász, hogy ügyvédi és bírói körökben is a legjobb hire vem. Van abban valami fátumszerü, hagy g, fiatal Feigler Károly került a bűvös szobába és városházi haru- sp-’ksek bizonyosra veszik, hogy a titokzatos szoba birtoka Feigler Károly számára éppen annyira a rnarsallbotot fogja jelenteni, amint annakidején Szabó Imre, Sipőcz Jenő vagy Szemethy Károly részére jelentették. A szoba azonban, melynek dolgozóasztalánál oly kiváló elődök ültek, kötelezettségeket is ró uj birtokosára és mi kétségtelennek tartjuk, hogy ezeknek az örökség jellegével biró erkölcsi kötelezettségeknek az uj gazda száz százalékig meg is fog felelni. Bizton hisszük, hogy a szoba fátuma, párosulva az uj gazda képzettségével és szeretetreméltó modorával, Feigler Károly karrierjében is be fog teljesedni. Amit tiszta szívből kívánunk is neki. Szentgyörgyi és Társa Fűtés. Viz. Gáz. VIII., Baross-U. 88. Tel.: J. 308-97. Asztalos munkák gyára Hencz Kálmán Budapest, IX., Erkel-utca 17 Telefon: Aut. 860-02. AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖMESTEREK 0b. csatorna- és betonépitéai vállalkozók. Földmunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya, VUL FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 30J-8S WIHARTFERENC ÉPÍTÉSZ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST. VII.. COLUMBUS-U. 5/b. Telefon. József 350-97. STABIL « építő rt. « Budapest, V., Deák Ferenc-n. 16-18. Telefon: T. 140-17, 239-01. A Budapesti Helyiérdekű Vasutak Részvénytársaság igazgatósága, tiszt- viselői kara és alkalmazottai mély megilletődéssel és szomorúságéra! jelentik, hogy Hi. lulu íaiis Ugyvezeiű igazgató úr e hó 2*2-én, életének G5. évében rövid szenvedés után elhunyt. Megboldogult ügyvezető igazgatónk négy évtizedet meghaladó időt töltött vasutvállalatunk szolgálatában, ahol értékes munkásságával, gazdag tapasztalataival, nagy jogászi képzettségével a vasiBdntézet fejlesztése körül hervadhatatlan érdemeket szerzett. Kartársai iránt tanúsított em- berszeretetével pedig mindnyájunk háláját és elismerését érdemelte ki. Emlékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni! Budapest, 1929 szeptember hó 23-án. Vitái András mű- és épületlakatos Telelőn: Jőzset 394-60. Budapest, VII., Angol-utce 3/b. Munkácsy Ernő épület- és mölakatosmester, takar ék (őzhely. és kályhakészltő ♦ BUDAPEST. VII., Rózsa ncca 39 Tel.; J. 312-80. KAIN RATH ANTAL Villamosvilágitási, erőátviteli és villamosjelző berendezési vállalata — Csillárok raktáron. Budapest, VIII., Kissalétroin-u. 2 — Tel: J. 301- 64 Fischer és Hartmann mázolómesterek Budapest, IV., Képíró-utca 3 Telefon: Aut. 847—73 Városházi putpuri (Hirek egy mondatban) Itipka főpolgármester Balatonfiireden üdülő feleségének meglátogatására a hét elején néhány napra távol volt a fővárostól. ' Joanovies Pál dr., az országgyűlés felsőházának és a főváros törvényhatósági bizottságának közszeretetben álló tagja, teljesen meggyógyulva hagyta el a János-kórliázat. Polknsházy Lajos nyug. alpolgármester, a Beszkárt vezérigazgatója, a héten meghűlés következtében néhány napig kénytelen volt az ágyat őrizni, de hétfőn már újra elfoglalja hivatalát. Fridrieh István betegen fekszik svábhegyi villájában. Liber Endre tanácsnok a római lakásügyi kongresszusról hazaérkezett és hétfőn átveszi a szociálpolitikai ügyosztály vezetését. Lobmayer Jenő dr. tanácsnok, aki két hetet íj-Semmeringen és az Adria mellett töltött, egészségesen érkezett haza is átveszi hivatala vezetését. Ágoston Géza dr. árvaszéki elnök, aki a kalocsai érsek zarándoklatával a Szentföldre utazott, útban van hazafelé és október első hetében Budapestre írkezik. Szemethy Károly dr. tiszti főügyész szabadságáról hazaérkezett és átvette hivatalát. Solty Lajos tanácsnok, aki két hetet csengődi birtokán töltött, október elsején érkezik vissza Budapestre. Felkai Ferenc dr. tanácsjegyző, az '1 uöki ügyosztály vezetőhelyettese, szabadságon van, távollétében Kosta János Ír. tanácsjegyző helyettesíti.