Rákos Vidéke, 1930 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-23 / 12. szám
12. szám. RÁKOS VIDÉKÉ 9. oldal. Olcsó házhelyek $a5halmon hosszú lejáratú részletre. A Kossuth-téri és sashalmi megállóhoz 5 percre, '(Margit-utca folytatása.) Érdeklődni lehet a tulajdonosnál: Ehmann Béla Hagy itce vendéglő. SASHALMI HÍREK. Rovatvezető: Zagyva József. Sziics István dr. Sashalmon. A kerület példátlanul népszerű országgyűlési képviselője, Szűcs István dr. megjelent a m. kir. postaaltisztek csoportjának március 16-án rendezett ünnepélyén. A három helyiség zsúfolásig megtelt postás és polgári hallgatósággal, melyben iparosaink, elemi iskolai tanítóink is szép számban megjelentek. A magyar Hiszekegy után Zimre József elnök lendületes beszédben üdvözölte Szűcs István dr. képviselőt és a postás kör ragaszkodását és támogatását domborította ki. Hazafias szavalatot tartott Márkus Sándor, Götz Ilonka és Kovács Vali, az elsőszámú iskola jeles tanulói. Az ünnepi beszédet Ginál János igazgató mondotta. Erős hazafias érzéssel ismertette a múlt értékes eseményeit. Zagyva József méltatta dr. Szűcs Istvánnak Sashalom község javára tett kulturális jótéteményeit, kiemelve a róm. kath. polgári iskola hajlékának biztosítását, mely lehetővé tette, hogy a község leány tanulói a mételyező baraki környezetből kikerültek. De köteteket lehetne írni képviselőnk áldásos cselekedeteiről. Somogyi Jenő az iparosság hazafiasán érző táborának támogatásáról biztosította a szeretett képviselőt. Szűcs István dr. beszédében rámutatott harmincötévi közéleti tevékenységére és kiemelte, hogy sohasem a háláért dolgozott, hanem emberbaráti érzésének parancsára. Sashalomra mindig szívesen jött és szívesen jön, mert jólesően látja azt a ragaszkodást és bizalmat, mellyel az itteni lakosság vele szemben viseltetik. Forduljanak hozzá bizalommal s amit tehet polgárainak érdekében, szívesen megteszi. A zajos tapssal és éljenzéssel fogadott beszéd után Zimre József elnök, a Hymnus eléneklése után berekesztette a szép ünnepélyt. Az énekszámokat harmoniumon Deszkás Gusztáv áll. isk. igazgató kísérte. Evangélizációs böjti délután Sashalmon. Az Orsz. Luther Szövetség rákosszentmihályi és sashalmi szervezete márc. 23-án, vasárnap délután 4 órakor a Kossuth- téri elemi iskolában vallásos délutánt rendez. Előad Obetkó Kálmán egyházfelügyelő „Krisztus programmja“ címen. Szerepel a Luther-énekkar régi egyházi énekekkel; szavalatok, zeneszámok egészítik ki a vallásos hangulatok felkeltésére alkalmas változatos műsort. Belépődíj nincsen. Minden érdeklődőt szívesen lát a rendezőség. Választmányi ülés. Az önkéntes mentő és tűzoltó testület választmánya március 14* én ülést tartott. Sajnos, a közgyűlésen letompitott támadás ismét felujult, de Bartl Tivadar elnök pártatlansága és erős keze bizonyára útját vágja az oknélküli személyes hajszának. A tűzoltóság mindnyájunké s azt szeretettel kell támogatni és sorsát figyelemmel kisérni mindenkinek. Képviselőtestületi közgyűlés. Sashalom község képviselőtestülete március 21-én délután 5 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek érdekes tárgysorozata lesz. A Polgári társaskör fejlődése. A Polgári társaskör, melybe Sashalom község hazafias polgársága tömörül, nagy lendülettel fejlődik. Legutóbb a gróf Batthyány Lajos asztaltársaság tagjai léptek be tömegesen. Márciusi ünnepély. Az állami lakótelep újonnan létesített kulturházában szorongásig telt ünneplő közönség jelenlétében, márc. 15 én avatta fel és adta át rendeltetésének a népjóléti miniszter nevében az ízlésesen feldiszitett kultúrtermet Hegyi István dr., kir. ügyész, ki beszédében kiemelte a telep hazafiasán gondolkodó lakosainak azt a nagy részét, mely eddigi munkájával és törekvéseivel érdemelte ki ez újabb intézmény megszületését akkor, midőn a gazdasági szempontok minden vonalon a kiadások csökkentését parancsolják. Ugyanakkor a márciusi eseményeket magábafoglaló ünnepi beszédjét mondotta Riha Gyula igazgató, ki a telepnek kulturális ügyeit évek óta sikeresen vezeti. Az ünnepi program többi számai: Közös cél felé, agyagfalvi dr. Hegyi Istvántól, szavalta: Nagy Sándor. Üzenet Erdélyből, Kárpáty Piroskától, szavalta: Kerber Lajos cserkész. „Petőfi“ 1 felvonásos színdarabját előadta a Piricky-gárda. Hogy el fog veszni a magyar, Szász Károlytól, szavalta: Lakatos Béla cserkész. Az énekszámokat a helybeli cserkészcsapat énekelte. Négyszeres családi ünnep. A népszerű Schorm családnak négy Ede és Sándor nevű tagja van. Négyszeres ünnepet ültek a héten és sashalmi barátai tömegesen üdvözölték őket, a meglepetésképen megjelent „turáni vadászok“ küldöttségével egyetemben. Díszközgyűlés arcképleleplezéssel. Március 15-én este 8 órakor Zilahy Imre vendéglőjének külön termében a gróf Batthyány Lajos asztaltársaság hazafias ünnepélyének fényét Rethey Ferenc dr. ny. főispán megjelenése emelte. Mák Géza elnök keresetlen és őszinte tisztelettel és szeretettel telitett beszédében üdvözölte, asztaltársasága nevében a közszeretetben álló főispánt. A szólásra emelkedő főispánt két oldalról pöttömnyi kis magyar ruhás tündérkék vették körül: Nagy Ferenc két bájos leánykája, kezükben apró nemzeti zászlócskákkal és hazafias üdvözlő versekkel köszöntötték. Réthey dr. gróf Batthyány Lajosnak, az első felelős magyar miniszterelnöknek ragyogó lelkét, az abból merített fényt, mint örökké világitó fényözönt és a törhetetlen hazaf t állította mindenkor követendő eszményképül. A vértanúi mentéjéről lefejtett 4 gombot örök klenódium gyanánt őrzi ő is. A lelkes és mély gondolatokkal telt beszéd során hullott le a lepel a nagy hazafi, eredeti fénykép nyomán készült arcképéről. A márciusi magasztos ünnep fényét, értékét, a II. körzeti elemi iskola nagyban emelte, midőn növendékeinek szereplése lelkesen illeszkedett bele az ünneplésbe. Deutsch Frigyes titkár lelkes felszólalásával zárult az emlékezetes szép ünnepély. MP»21' ^a MUHIIllfMllirWI-építtetők figyelmébe! Sashalom és környékén tehermentes telkére építünk családi házat csekély hozzájárulássál vagy anélkül 10 éves részletfizetésre készpénz árban, Felvilágosítással, tervrajzzal költségmentesen szolgálunk. Érdeklődni lehet reggel 8 órától este 8 óráig a _ ...................... ........... » ................... .. / Sa shalom, Thököly-ut 20. (Volt postaépület.) Mészáros József t?Ízte?t Rákosi-uiÄtT'