Rákos Vidéke, 1920 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1920-10-03 / 40. szám
Rákosszentmihály, 1920. vasárnap, október 3. XX. évfolyam. ÁKOS VIDÉKÉ |48$HD.1LMI, KŐ£lGA£tiÍIÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RiSOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. SZÁMOS RÁKOSSZENTMIHÁLYI ÉS RÁKOSVIDÉKI EGYESÜLET ÉS TESTÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadéhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÄZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 80.— K. Fél évre: . . 40.— „ Negyedévre: 20.— „ Egyes szám ára 2 korona. Hirdetéseket telve«/, a kiadóhivatal. Október 6. Izzó, lángoló hazaszeretetei hagyott nemzete szent örökségéül a tizenhárom honvédtábornok, a tizenhárom aradi vértanú, kik 1849. év október 6-án szenvedtek vértanúhalált. Nagyok voltak ők, mint emberek, mint hazafiak. Nagyok voltak polgári és katonai erényeik. Nagyok voltak, mint családatyák és hadvezérek. Méltók arra, hogy a nemzet gyermekei imáikba foglalják neveiket, az ifjúságnak örök eszményei legyenek s szent kegyelettel tekintsen reájuk mindenki. Halálukban is meg akarta őket gyalázni a gyenge gyávaság, hiszen kilenczen közülök a bitófán múltak ki, de az a bitó haláluk által a nemzet ereklyéje, a hazaszeretet szószéke lett. Haláluk megdicsőülés, emlékük áldott, lelkűk, szellemük tüzfény, mely a sötétség éjszakájában világit a nemzetnek. El akarták temetni az igazságot, meg akarták gyalázni az erényt. De az igazságot eltemetni nem lehet, a sírból is kitör az és életet követel; az erényt meggyalázni nem lehet, mert az eget követel. Győzelemről győzelemre vezették ők a honvédeket. Nincs a hazában olyan vidék, hol hősiességük ne iündökölt volna, amidőn a nemzet ellenségei reá küldték a csatlósokat, vérebeket és halálkeselyüket. Feláldoztak ők mindent hazájukért. Tehetségüket, családi boldogságukat, nyugalmukat és végre meghozták a legnagyobb áldozatot, amit csak ember hozhat hazájáért — feláldozták életüket! Feláldozták életüket annak legszebb szakában, amidőn tele volt szivük lelkesedéssel, erővel, törekvéssel, amidőn a családi élet legszebb boldogságát élvezhették volna. Meg kellett halniok, mert, mint mondák, megszegték esküjüket, ők, akik legszentebb kötelességükért haltak meg. Meghaltak nyugodtan, félelem nélkül, mint a kereszténység szent vértanúi. Láttukra elsápadt a halál, halálukon pedig elsápadt a nemzet. A minorita-atyák, mintha szenteket kisértek volna a halálra, a dicsfény ott ragyogott fejük körül, szenvedésük ugyan az égig ért fel, de csak azért, hogy ott fenn az angyalok megkoszorúzzák. _ Így csak az igazak halhatnak meg, kiknek szivüket Istenben élő hit és lángoló hazaszeretet tölti be. Örök fényű csillagként ragyognak ők a nemzet felett szenvedéseinkben vigasztalólag, csüggedésíink- ben bátorítólag, minden bajok közt felemelőleg. Ha valamikor, úgy most kell ragyogni példájuknak lelkűnkben, midőn reá borult a nemzetre a szenvedés sötét éjszakája. A közeli katasztrofális események élményei véres barázdákat hasítottak szivünkben. Megcsonkított hazánk feletti fájdalmunk nyilt, vérző sebet tart sajgó fájdalomban s tartana még akkor is, ha mindenünk volna. Az árvák köny- nyei még nem száradtak fel, az özvegyek sóhajai még nem apadtak ki. A szükség és nyomor ijjesztő képe mindenütt. Nehéz, válságos időben mutatja ki a nemzet igazi erejét. A Gondviselés jósága a szenvedések mélységében fakasztja az erényt, az igaz hazafias erényt, amely el nem csügged, de a szellem és lélek, erő és test megfeszített munkájában arra törekszik, hogy felemelje ezt a szegény magyar hazát, a hazának gyermekeit, kik elmondhatjuk, hogy „le nem győzetve is elbukánk.“ Izzó, lángoló hazafiságot hagytak nekünk örökségül az aradi vértanuk. Izzó, lángoló hazaszeretetre kell gyuladni a mi szivünknek; készeknek kell lennünk minden munkára, szenvedésre, minden áldozatra. Félre a gyülölséggel, félre az irigységgel, félre a kufár, kapzsi nyomorult lélekkel! Igaz testvéri szeretetben kell egyesülni a magyar nemzet minden igaz gyermekének, seperje bár az utczák kövezetét, vagy beszéljen a tudósok katedráján. Le kell hajolni az árva gyermekhez, kinek szülőatyja a hazáért áldozta életét; meg kell köny- nyiteni életét a gondok alatt roskadozó özvegynek. Keresztény erkölcsi alapra kell helyezni a nemzet életét. Egyesülni kell a sziveknek a közérzet megnemesiíésében, egyesülni kell a lelkeknek a közszellem felemelésében. Őseink sírjai üzenik, elszakadt testvéreink könyei mondják, az ősök sírján bujdosó esti szél hozza az üzenetet: Hazádnak rendületlenül Légy hive, oh, magyar! Sz. L & oldal.
