Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-10-13 / 41. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE. 41. szám. lerakták ékszereiket, hogy ágyút öntsenek értékükből, fegyvert ragadtak urak és pórok, ifjak és aggastyánok, és megvívták a dicsőséges harezot és övék lett a diadal. Klapka indulója, Kossuth Lajos nótája nem zendült hiába és a Rákóczi világot-kiforgató harsonája diadalittasan zúgott végig a magyarok szabad hazáján, független országán. De úgy volt megírva, hogy az idők teljessége még ne érkezzék el. Sok bűne volt a magyarnak; ezer éven át veszte és végzete, a testvérharcz, melyet még le nem vezekelt. Valahányszor dicsőségének teljességére feljutott, mindannyiszor visszavetette ismét régi, örökletes bűne, hogy nem tudja megbecsülni öntestvérét és pártoskodóvá lesz. A királyválasztásoktól fogva, a vallásháborúkig é3 török küzdelmekig mindig ez volt végzete a magyarnak, hogy pártokra szakadt és önmagát gyengítette és buktatta meg. Idegen túlerő avatkozott ügyünkbe és eltiporta a hős magyar nemzetet. Szörnyű idők szakadtak reánk, porba sújtva, elnyomva és szétszórva nemzetünk és jobbjaink. A vitézek vitézeit, a hősök hőseit pedig tömlöczbe vetették és aljasul kivégezték. Soká haboztak vele, de még formákat se találhattak, hogy a rút gyilkolást legalább látszólagosan igazolják. Egyszerű vérengzés, öldöklés volt az s amellett oktalan, botor. A nemtelen ellenfelet elvakitotta a düh; bosszút akart állani, vérbe akarta fojtani a szabadságharczot, rettentő példát akart mutatni, hogy utolsó pislogó lángját is kioltsa a függetlenségre törekvő magyarok hősi virtusának; ezért hurczoltatta bitóra azokat a tisztalelkü, lángoló szivü hősöket, akiknek nagyságát még az idegen ellenség is megtanulta tisztelni és becsülni. Ök nem érték fel se észszel, se szívvel : ma hatvanhárom éve, esős, hűvös napon, könnyező szemmel, remegő kézzel végezte a bakó az aradi vár tövében rettenetes munkáját. Elbukott az egyén, — oltárra került a fenséges áldozat, — de a nemzet ügye mégis megdicsőült, felmagasztaltatott. A szabadság harcza, melyben egykor elbukott, megsemmisült az erős Lengyelország, elvesztette önállóságát anagymultu Csehkirályság, Magyarország újjászületésének szülője lett. Megtörte a hagyományos osztrák bekebelező politika erejét, romba dőlt a Gesammtmonarchie beteges osztrák álma. Magyarország függetlensége, alkotmánya újra törvényes biztosítékokat nyert. A rendi alkotmány ' ’megdőlt, a szabadságeszmék győzedelmeskedtek, a jobbágyság felszabadult és a magyar nemzeti parlamentben a nemzet széles rétegei képviseletet nyervén, bejutottak az alkotmány sánczaiba. A magyar kultúra szabad fejlődésének tág tere nyílt. A deák-müveltség és latin nyelv helyébe nem sikerült becsempészni a német kultúrát és nyelvet, a sikertelen kísérletek helyett erős, nagy magyar kultúra zsendült s a magyar nyelv megkapta jogos helyét. A dicső szabadságharczot hiába verték le és hiába fojtották vérbe, győzedelmeskedett és jelen állapotunk eltörülhetetlen alapja lett. A vesztőhely pedig oltára a magyar szabadságnak és október hatodika dicső és megtörhetetlen ünnepnapja a magyar nemzetnek. Sok hőst, sok nagy férfiút adott már a teremtő kegye a magyar nemzetnek, sok nemzeti ünnepet is ült tíz évszázadon át, — de idővel mind sorra feledésbe • merül. A természet rendje, hogy az uj generácziók az - uj viszonyok között lassanként megfeledkeznek a múltakról. A legkedvesebb rokon emléke is lassanként elhomályosul s a dédunokák fájdalma már csak enyhe kegyeletté szelídül. A történelem lapjai megőrzik a ragyogó eseményeket és hősök emlékét, de a köztudatban élénken csak addig maradnak meg, mig hatásuk, működésűk eredménye el nem homályosul. Hős Hunyady János vitézségének emlékét ülte és ünnepelte a nemzet, mig a török innen ki nem takarodott. Ma már azonban hideg, távoli emlékké vált. De az aradi vértanuk emlékét nem borítja fátyolba sem a hatvanhárom esztendő távolsága, sem pedig az, hogy uj generáczió gyűlik ma már kegyeletes ünnepre megdicsőülésük évforduló napján. Mert hős életük és vértanú haláluk gyümölcsét ma is élvezzük, érezzük, tanító példájukra -ma is szükségünk van, — küzdelmüket ma is folytatjuk, viszonyaink főbb vonalakban ma is azonosak, — törekvésük ma is törekvésünk, bár sokban módosult eszközökkel és az idők szerint változott körülmények közt, ma is eszméik lelkesítenek és vezérelnek. Nemzeti és függetlenségi törekvéseink ma is ön- feláldozást és odaadást követelnek és éppen most ismét harczokat vívunk a népszabadság, a népjogok kiterjesztése és fokozott érvényesítése érdekében. Megint viharok szántanak végig országunkon, csak modernebb formában és roppant megkicsinyitett mértékben. És — mint mindig, ezeréves múltúnkban — ma is testvér- harczban, egymás gyengítésében és kicsinyítésében pazarlódik el sok drága erőnk és hevünk. Az istenfélő embernek forgatnia kell a szentirást és tanítják, hogy foglalkozzék Istennel, mindennapi imádságában. A haza hü fia meg olvassa történelmünk ragyogó lapjait és lelkesedjék dicsőséges múltúnk emlékein, okuljon tanításain. A vértanuk emlékét azon a napon ülik meg, amikor a dicső vértanú halált elszenvedték, amikor megszülettek az örök életre. A magyar nemzet vértanúinak dicsőségét az aradi gyásznapon ünnepeljük, a modern, független, szabad és nemzeti Magyarország fogantatásának napján. Bárcsak igazi, nagy ünnepe lenne a magyarnak ma, október hatodikán. Bárcsak a nemzet fiai, kiknek vezérlete alatt ma ismét sok sebből vérzik — ha másként is, mint akkor, a szomorú nagy napon, — megértenék e seb beszédét és jó testvérekké egyesülvén a vértanuk oltáránál, testvér háború helyett egyekké válnának a nemzeti küzdelemben! Ha valaha, úgy ma van tartalma nekünk október hatodikának. Ha valaha, úgy ma, lelkesülnünk kell a szabadságharcz hőskölteményhez hasonló történetén. Ha valaha, akkor ma kellene vállvetve fogni a nagy nemzeti munkához, amely nincs befejezve s nem is lesz tán soha! Ismét népszabadság eszmék döngetik korunk kapuját. Dörgő hangjuk elől nem dughatjuk be füleinket, de most vészes czafrangok fedik tiszta lényegét. Megint a nemzet legjobbjainak esze és ereje kell hozzá, hogy a megújhodásban, a demokratikus Magyarország kiépítésében, a népjogok szabad kiterjesztésében — a nemzeti szempontokat megvédelmezzük és biztositsuk. Mert az aradi oltár arra tanít, hogy nem kell a szabadság sem, ha nem „magyar,“ független és nemzeti; ha ez nem lehet, inkább semmi, vagy a halál! A szabadságeszmék fokozatos és demokratikus kiterjesztésén kívül, ott van még ma is politikai és gazdasági küzdelmünk mostoha házastársunkkal, az osztrák örökös tartományokkal. Ma is éléskamrájának, fejős tehenének tart minket hatalmas gyomra, mely falánkul elszívja java erőnket. Az erős, független, demokratikus magyar állam kiépítésének egyik főalapja a gazdasági erők összegyűjtése, keresetforrások nyitásával és gyeüge iparunk és kereskedelmünk megerősítésével. Annak a nagy, erős magyar államnak kiépítésében egyik legszebb feladat a magyar iparosságra vár, mely az önálló vámterület kivívása és a szükséges kormányhatósági fejlesztő és támogató intézkedések megtétele és a régen nélkülözött uj ipari törvények meghozatala után erőssége, vára, sziklaszilárd alapja lesz az uj Magyarországnak. Boldog és büszke lehet az az öntudatos, törekvő és felvilágosult magyar iparosság, ha át tudja érezni e kor szellemét, megérti a feladatot, mely reá vár és önfeláldozással, lelkes becsvágygyal vállalja azt. Dolgozzunk és ne emészszük egymást hiú vitával,
