Rákos Vidéke, 1912 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-25 / 34. szám
6. oldal RÁKOS VIDÉKE 24. szám. egy volt tagja most azt panaszolja nálunk, hogy a har- moniumot elszállították az Ehmcinn-ieleyve. Nem értjük a dolgot, de akárhogy áll is, annyi bizonyos, hogy az egyesület szabályszerű feloszlása nélkül vagyonának főrészét a község területéről elvinni nem lehet. Ä dalkör volt vezetősége felelős érette. A Rákosszentmihályi Kaszinó nyári tánczmulatsága. Szombaton, aug. hő 17-én rendezte a Rákosszentmihályi Kaszinó az .Otthon“ helyiségében fényesen sikerült kabaré-estélyét. A műsor egyes számait a már eddigi fényes szereplésekből ismert műkedvelők és részben budapesti művészek szolgáltatták. Bekezdésül p. Polner Brnő zenetanár és szalonzenekara adta elő igazi művészi tudással a Puccini: .Pillangókisasszony“ operájának nyitányát. Alig hangzott el az utolsó gyönyörű akkord, a függöny szétnyílt s Gabányi László jónevü budapesti színművész, Harlekin jelmezben jelentette, hogy a kabaré estélyen ő a vezető, a bejelentő. Humoros bevezetése, s végtelen kedves egyénisége az első pillanatban lebilincselte hallgatóságát. Majd Kugler Ede adta elő gordonkán Lotti XVI. századbeli Pergoles áriáját oly szépen, hogy ráadásul Grieg lirai darabját is elő kellett adnia. Szép játékát Polner zenetanár kisérte zongorán kitünően. Negyedik számnak Schauer Viktor humoros előadása következett Meyer Ferenczné zongorakisérete mellett. Gyakorlott műkedvelő, de műsorát máskép kellett volna megválogatnia. így nem számíthatott ilyen közönség előtt hatásra. Ezután Bárány Irma adta elő Kubelik szerenádját, majd Roden 8. con- certjét hegedűn, nagy precizitással és technikai készséggel. A lelkes tapsok elhangzása után Lónyay Ferike, budapesti színésznő énekelt egy szép dalt, a „Hull a hó“ czimüt, s a tetszészaj lecsíllapultával ráadásul két humoros nótát. A kedves megjelenésű művésznő a közönségnek azonnal kedvencze lett, s utolsó tréfás dalát, melyet kitűnő mimikával kisért, a közönség is vele együtt énekelte. Hetedik számnak Nemeskéri Kiss .lenőné művészi czimbalomjátéka következett. Lehet-e az ábrándos, édes bus magyar nótát czimbalom hangja nélkül elképzelni? A divatos áramlatok sok szép igazi magyar jellegzetességet úgyszólván végleg eltöröltek, igy a czimbalomjáték nagyobb kultiválását is. Mily jól esett visszaemlékezni a czimbalom fülbemászó édes melódiái mellett a szép magyar nótákra, a magyar világra. Igaz, hogy csak oly kiváló előadásban érvényesülhet minden szépsége a játéknak, mint amilyet Nemeskéri Kiss Jenőné produkált. Hálás is volt hallgatósága. Megértették igaz magyaros, művészi játékát, — a tapsvihar alig akart szűnni utána. A rendező a műsor ügyes összeállításával remekelt. Szebbnél szebb számok halmozódtak. Igazi fénypontja volt az estélynek Mayer Ferenczné opera énekesnő szereplése. Hogy mily kedvelt, dédelgetett tagja községünknek Mayerné, azt megtudta az is, aki eddig nem tudta, abból a lelkes fogadtatásból, amelyben a színpadra lépésekor részesült a közönség részéről. Elhalmozták virággal. A „Parasztbecsület“ operából adta elő S'antuzza hires dalát és a Jani czimü müdalt szívhez szóló, tisztán csengő szárnyaló hangon, mélységes érzéssel, ragyogó énektudással. Mondanunk sem kell, milyen lelkesedéssel, szinte extázissal ünnepelte a közönség a művésznőt. Schauer Viktor tetszés mellett adott elő újabb modern kuplékat, majd pedig befejezésül Gabányi László, aki vidám elmésséggel teljesített konferálásávsl az estély lelke volt, adott elő három pompás dalt. Nagy színjátszó képessége és ügyesen kihasznált szép hangja, valamint előadásának ritka közvetlensége megnyerte a hallgatóságot. Nagy elismerés illeti az estélyért dr. Halász Ferenczet, az egész estély főrendezőjét. Nagy odaadással és sokszor bizonyított hozzáértésével biztosította az estély sikerét, a miben kedves buzgósággal támogatta a szalon zenekar s különösen Polner Ernő zenetanár, ki különböző hangszeren kisérte valamennyi szereplő előadását ismert kiváló képességeit érvényesítve. Az erkölcsileg és anyagilag szépen sikerült kabaré estélyt reggelig tartó táncz követte. Az első négyest 48 pár tánczolta. Ilona napja Czinkotán. E hónap 18-án volt a nemes lelkű Batthyány Ilona grófnő czinkotai nagybirtokos névünnepe, mely alkalommal a grófi kastély valóságos bucsujárás színhelye volt. Megjelent a czinkotai önkéntes tűzoltó testület teljes szambán, ünnepi díszben, elnöke Pillér György köszöntötte fel. Megjelent a községi elöljáróság, a község nevében Huszka Gyula főjegyző üdvözölte, úgyis mint a czinkolai tűzoltóság védnökét, ezenkívül a község intelligencziája teljes számmal, úgyszintén több szomszédos községből is számosán jelentek meg. Huszka Gyula főjeg-ző szép üdvözlése után 100 koronát adományozott a czinkolai tűzoltóság javára. A sok jókívánsághoz a magunk részéről is hozzájárulunk. A czinkotai körorvos lakásbére. A czinkotai körorvos lakbérének megállapítására a vármegye közigazgatási bizottsága véghatározatot hozott, amely szerint a lakbérből Czinkota község 500 koronát, Nagy Larcsa község 70 koronát és Rákosszentmihály község 420 koronát fizet. Rákosszentmihály községnek az orvosi körből való kiválása esetén pedig Czinkota községet 8til koéona 82 fillér, Nagytarcsa községet pedig 138 korona 18 fillér terheli az állami adók arányában. Ez utóbbi eset most elkövetkezik, mert f. hó 31-én önálló községi orvost választ Rákosszentmihály községe. Tűzoltó mulatság. Múlt vasárnap tartották a rákosszentmihályi önkéntes tűzoltó testület mulatságát a Solti vendéglőben. A közönség a várakozáshoz méltóan megtette a magáét és igen szépen felkarolta a sikerült mulatságot Egykoronás belépő dij mellett körülbelül 4C0 korona tiszta hasznot hozott a mulatság tűzoltóságunk felszerelésének újabb költségeire. Igen ügyes gondolat volt, hogy a mulatságot már kora délután kezdték, mert igy kényelmesen elfért a többször változó publikum a tágas helyiségben. A rendezés nem hagyott fenn semmi kívánni valót, az ügyes tűzoltók igen figyelmesek voltak és díszruhájukban kedvesen élénkítették a tömeg tarka képét. Volt műsor is, melynek lelke ezúttal is Polner Ernő és a szalonzenekar volt. Működésűket felesleges újból is méltányolni. Tóbiás Annuska két Ízben is fellépett; szépen előadott dalait zajos tetszéssel fogadta a közönség. Az est főszáma Kornai Berta szereplése volt. A kedves művésznőt, ki szívességből működött közre, viharos taps köszöntötte a dobogón. Tréfás dalokat, kuplékat énekelt, a megszokott művészettel, kedvvel és odaadással. A közönség elragadtatással hallgatta és különösen az ismert Fedák-utánzatával alig tudott betelni. Mindamellett nem hallgatjuk el, hogy a közönség egy kisebb része nem kisérte a megvárható figyelemmel az előadást, aminek bizonyára a korán kezdődött mulatság szülte nyugtalanság volt az oka. De még igy is teljes mértékben elitélendő. A mulatság késó reggelig tartott, még pedig rendkívüli módon vidám hangulatban, amit a teljesen kifogástalan kiszolgálás és a vendéglő jó italai és ételei is nagyban előmozdítottak. Ez örvendetes jelenség külön feljegyzést érdemel. Nagy kelete volt a mulatságon a tréfás levelezőlapoknak Legtöbbet adott el Barabás Ellyke (900 darabon felül, ami valóságos rekord ezen a téren!); legtöbbet kapott (?agy 700 at) Dibusz Gita. Mindketten hatalmas, szép csokrot kaptak emlékül. Egy üveg pezsgő jutalmazta Hegedűs Margit buzgólkodását, ki körülbelül 700 levelezőlap eladásával, az árusitásban a második legszebb eredmény t érte el. A tűzoltó mulatságra kedvesen emlékezhetik minden résztvevő és örömmel maga, a derék tüzolto- testület.