Rákos Vidéke, 1902 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1902-11-23 / 46. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 46. szám. szed ösmert formáira. Az ő hallgatósága sír vagy lelkesedik azért, mert Hock János szivükhöz beszél egyszerűen, tisztán sallang nélkül. A példák, a miket felhoz, megdöbbentőek, any- nyira az életbe vágnak és annyira odaillők a keretbe, a melyekbe a szónok azokat helyezte. Képei, hasonlatai kápráztatóak és sűrűén ismétlődnek a nélkül, hogy a gondolatmenetet meglassítanák, nehézzé tennék. Mert azok a hasonlatok fölvilágosítják a hallgatóságot és figyelmét lekötik, a megérthetést megkönnyítik. Hogy beszédei mennyire szívhez szólóak, bizonysága az, hogy a templom előtt álldogáló koldusoknak mindig jócskán jut a hallgatóság filléreiből. Első beszédei — melyeket a ferencrendiek templomában tartott vagy nyolc esztendeje böjtidé) alatt az egész budapesti közönséget lázba hozták új gondolataikkal az előadás közvetetlenségével, a szónoki művészetnek a templomban addig nem alkalmazott eszközeivel. És a közönség törte magát, hogy hallhassa ezeket a beszédeket és ugyancsak jókor kellett hogy jöjjön, a ki a templomba be akart jutni. Ez az érdeklődés, a közönségnek - nemcsak a katholikus közönségnek — ez az érdeklődése nem volt időleges, nem volt divatos fellobbanás. A Hock János böjti beszédeinek — tartsa bár azokat a Mátyás-templomban vagy Kőbányán — megvan az ő nagy közönségük, a mely eljön, hogy meghallgassa szeretett szónokát isteni félelemmel a szivében. Most ő megy el a szentmihályiákhoz. Megkeresi őket és megvigasztalja őket az isten igéivel. Hogy ünnepelni kivágják őt a szentmihályiak, az nagyon természetes. Hiszen a hír a mely megelőzi, a szives előzékenység, a melylyel meghívásukat elfogadta, már maga is érdemessé teszi a szeretett vendéget az ünneplésre. Ue ennek az ünnepnek a legszebb része mégis csak az lesz, a mikor Hock János az alig fölépült hajlékában az Úrnak hirdetni fogja az 0 igéit és az ő meghallgatására öszsze fognak gyűlni a szentmihályiak és a környék hívei, gazdagok és szegények, műveltebb és egyszerűbb emberek egyaránt és az ő beszédének hallgatásába elmerülve erősödni fognak hitükben és jó szándékaikban. Hogy erre az ünneplésre mindnyájan összefognak jönni, bízunk benne. SZÍNHÁZ. Nemzeti Színház. A Nemzeti Színház ezen a héten felújította Bartók Lajosnak régen nem adott, szép magyar történelmi színmüvét, Thurán Annát. A szépen látogatott ház élvezettel hallgatta a szép darabot és a jó előadást és tetszésnyilvánításai elárulták, hogy íme, jó magyar darab jó előadásban mégis csak kedves a magyar közönségnek. Pénteken Jakab Ödöntől ad a színház új darabot, „A jövevények“ címen. Az érdemes írónak ez az első színpadi müve élénk érdeklődésre tarthat számot, valamint az előkészületre kitűzött másik két újdonság, a Bródy Sándor „Király-idilljei“ és mindenek fölött Gárdonyi Gézának, a kitűnő írónak „Annuska“ című színmüve is. Operaház. Dahnüszínházunk a múlt héten Csajkovszky „ Onegin “-jét újította fel, a címszerepben az újonnan szerződtetett tenoristával, Bohnicsekkel, a ki — bár csak most került hozzánk Csehországból — szerepét mégis magyarul énekelte^ a mit Broulik, Vasquez-Molina és mások, a kik annyi éve tagjai dalmüszínházunknak, olyan ritkán cselekesznek meg. Bohnicsek lágy tenorjának a szerep lírai természete jól megfelelt és a darab vele együtt szép sikert aratott. Vígszínház. A lipótvárosi múzsahajlékban Loutet és a Csókonszerzett vőlegényt adják fölváltva még mindig a közönség nagy érdeklődése mellett. TÁRCA.-----------A mezálliánsz. Irta: Aczél Iái jós. Az úrbereki kastélyban nagy volt az öröm: a vidék legszebb és leggazdagabb asszonya vonult be oda ünnepséggel, mint a kastély urának, Úrbereki Bereky Ernőnek második hitvese. Ez a házasság azért volt annyira kedves a kastély házi népének, sőt az egész környéknek is, mert a két hatalmas domíniumnak összekapcsolása lehetővé tette a régi nagy megyei dáridók felújulását, a mire a többi, apró tagokra osztott domíniumokon nem igen lehetett re- mény, holott az urberek-köriili birtokosság nehezen tudott letenni a hagyományos nagy dáridókról. Már Berekynek három év előtt kötött első házasságakor úgy volt mindenki meggyőződve, hogy teljes lehetetlenség mással, mint nagyványai Ványay Kornéliával házasodnia s mikor egy szép napon arról értesülünk, hogy Bereky valami nyugat-magyar- országi íaltiban megházasodott s onnan Ausztriába húzódott s tisztjeire bízta egész gazdaságát, rosszat sejtettek, elszörnyűködtek a dolog titokzatosságán s töprenkedni kezdtek azon, vájjon érdemes-e még Berekyt annak a szigorúan őszinte, nyílt magyar jellemnek tartani, a minek eddig hitték ; de végül is megnyugodtak abban a gondolatban, hogy valami főbenjáró malőr érte Berekyt, a miből bajos lesz még az ő eleven eszének is kibontakozást találni. De mégis csak fog találni! — mondták Berekynek konok hívei — s nem vetek neki egy esztendőt, egész férfiasságával, szeretetreméltóságával itt lesz közöttünk s meg fog mondani mindent, a mire csak kiváncsiak vagyunk. Hát nem egy, hanem két esztendő múlott el a találgatásban, hogy mi a csoda lelte Berekyt, a nélkül, hogy csak neszeitek volna is valamit a valóból. Két esztendő után végre megjött, nem sokat beszélt és beszéltetett magáról, hanem nekidurálta magát az udvarlásnak s addig hajszolta Nagyványai Ványay Kornélia kisasszonynak a nyomát, míg az meg nem unta s kezével, szivével az oltárhoz nem kísérte. Ez az esküvő azután véget vetett a hosszadalmas rejtvény-fejtegetésnek s mosolygó szemmel a nép is boldog jövőbe tekintve, némi önzéssel is azt kérdezte a tisztelők és a jóakarók végtelen sora, hogy:
