Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)
1938-04-06 / 14. szám
■"äSiiäat*'célja az Eucharisztikus Kongresszusnak. De nemcsak a magyar főváros vezetősége, hanem a nagyközönség is óriási nagy lelki átalakuláson ment keresztül. Mindenki étem az idő nagy fontosságát: ki tudja, mikor kerülünk mégegyszer hasonló szituációba? Időst,’ amikor annyi zavar ós fel fordulás yan a lelkekben, a lelki dolgok felé való fordulás nagy hasznára volt nemosak a fővárosnak, hanem az egész országnak és az egész magyar nemzetnek. A főváros vezetősége gondolt arra is, hogy csak az a tisztviselő lekét, hű sáfárja azoknak a nagy erkölcsi es anyagi értákgknek, amelyeket rábízlak, aki rátielyezkedik az erkölcsi alapra. Nagy fontossága van annak is, hogy mindennek ellenéi’-.* fenntartották a teljes lelki szabadságot, vagyis senkivel szemben nem mutatkozott meg a leg- kaLványabb kényszer sem. Senkit sem tereltek be a templomokba, nem kényszeri tettek egyetlen embert sem, hogy résztvegyen a különböző vallási akciókban, mindenki csak a saját lelkiism.ereto szerint cselekedett. A főváros alkalmazottai közül öt-hatezer ember vett részt a lelkigyakorlatokon, melyek három napon át tartottak és a lelkigyakorlatok után mindenki meggyónt és szent áldozásban részesült. — Néhány ifizem ünnepélyes külsőségek között tett tanúságot katolikus vallásos érzéséről. Talán elég hivatkoznom a Beszkárt mozgal- , mára. flsetty jBela társelnök és Perezel György j vezérigazgató vezetésével a Beszkárt katolikus j alkalmazottai zeneszó mellett vonultak fel az \ utcákon és a Bazilikában resztvettek a lelkigyakorlatokon. Nagyon imponáló volt az Elektromos-, Gáz- és Vízmüvek, valamint a többi kisebb üzem részvétele is. A közigazgatási tisztviselők számára maga a hercegprímás osztotta ki az áldást. — Külön kelj megemlékeznem a katolikus törvényhatósági bizottsági tagok részvételéről. A törvényhatósági bizottsági tagok részt vettek a háromnapos lelkigyakorlatokon és nagy részük meggyónt és áldozott. Majdnem valamennyi katolikus törvényhatósági bizottsági tag követte a fővárosi vezető tisztviselők példáját és háromnapos elmélkedésre a Manrézába vonult vissza. — Az első csoport két héttel ezelőtt, a második csoport a múlt hét péntekjén vonult be a Manrézába és három napig csak lelki dolgokkal foglalkozott. Mihalovics Zsignaond kanonok elgondolkozva nézett maga olé, azután szinte átszel lemü lien folytatta: — Én, mint lelkipásztor is tanúságot tudok tenni arról, hogy az Eucharisztikus Kongresszus nem múlik el nyomtalanul. nek hatása alól, amelyen legutóbb résztvettem. Székesfehérváron voltunk és történelmi levegő csapott meg bennünket. Szent István királyunk sírja s a magyar királyok temetkezési helyén férfigyűlést tartottunk. Ilyen megértő és felemelkedett társaság régen volt együtt. A magyar élet tisztultablb és nemesebb lett. Ugyanilyen atmoszférát találtam mindazokon az ösz- szejöveteleken, amelyeken a főváros önkormányzatának képviselői és tisztviselőkara vett részt. Valahogyan az az érzésem, hogy ha az Eucharisztikus Kongresszusnak nem lenne más A tavaszi napfény új életet, varázsolt az ifjúsági sportpályákra és a parkok játszótereire. Bizonyára a tavasz,! nap hatása alatt hangzott el a közgyűlésben az az interpelláció, amelyet a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium játszótere érdekében intéztek a polgármesterhez, felróva a főváros vezetőségének azt, hogy a játszótér még nincs berendezve. Szendy Károly polgármester válaszolt az interpellációra és megadta a felvilágosítást, hogy a játszótér, amely az iskola udvarának egy szomszédos telekkel való kiegészítése útján történik, még ebben az évben készen lesz, de eddig a telken lévő épület bontási munkái, valamint a területen álló benzin-kút bérleti ügyének elintézése megakadályozták a játszótér berendezését. Mint megállapítható volt, a polgármester meglehetősen hevesen utasította vissza azt a feltevést, hogy ennek a játszótérnek a dolgát valaki is elhanyagolta volna, aminek az a magyarázata, hogy Szendy Károly polgármester tanügyi tanácsnoki idejétől kezdve a leglelkesebb előmozdítója annak, hogy az ifjúság minél több sportpályához és játszótérhez jusson és ezúttal is az ő eszméje volt. hogy a szép, új iskola számára szomszédos telek igénybevételével játszóteret teremtsenek. Az ifjúságról való gondoskodást ezen a téren nagy szeretettel karolja fel de. TdUaij, Tmnc tanácsnok, a közoktatási ügyosztály vezetője, aki a fővárosnak erről az elsőrangúvá emelt kérdéséről a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondta: — A főváros gyermekjátszótereket tart fenn, hogy ezzel az ifjúság testi fejlődését és egészségét szolgálja. Különös fontosságuk van a játszótereknek a serdülő korban lévő mindkét nembeli ifjúságnál, amelynek eredménye, mint ez, úgy ezzel is elértük célunkat. Mihalovics Zsigmond kanonok még megmutatta az Eucharisztikus Kongresszus szervezőmunkáját, amely valóban példaszerű. A bosszú beszélgetés alatt az előszobában már gyülekeztek azok, akikre egyes feladatok elvégzését bizták rá. Mihalovics Zsigmond megértő figyelemmel hallgatta a jelentéseket és kedves szelídséggel adta ki utasításait. A budapesti Eucharisztikus Kongresszus valóban olyan nagy eseménye lesz a magyar fővárosnak, amilyen után a múltban hiába kutatunk. Ezek sorában átvételre kerül a Zita-telepen lévő állami óvoda, amelyből a legközelebbi időben teljesen modern, mintasszerűen átépített és berendezett óvoda lesz. A főváros a lakótelepeken átvett óvodákat maga is átépíti és tatarozza, a Zita-telep óvodája azonban ezen a téren kivételes helyzetbe került, amennyiben Széli Józsefnének, a belügyminiszter feleségének közbenjárására Szmrecsányi Lajos egri érsek nagyöszsegű adománnyal tette lehetővé az óvoda modern átépítését. Átvette a főváros a Mária Valéria-telep és a Pon- grác-úti lakótelep állami óvodáit is, amelyek most majd teljesen kitatarozva, higiénikusan berendezve várják a gyermekeket. Valamennyi nemcsak az óvoda, hanem a napközi otthon hivatását is betölti. Közös adminisztráció, Külön egyéni propaganda: az Elektromos Művek és a Gázgyár jövő működésének irányelvei Az üzempolitikai bizottság egyik legutóbbi ülésén Harrer Ferenc terjesztett elő javaslatot arra vonatkozóan, miképpen szabályozzák az Elektromos Művek és a Gázművek versenyét. A bizottság tagjai és szakértői által is helyeselt előterjesztésben megállapította, hogy mivel világszerte rendkívüli mértékben előre tört az elektromos energia felhasználása, a Gázmüveknek meg kell elégedni azzal, hogy a hőszolgáltatás terén fejtsék ki tevékenységüket. 4s *yi&dpáltyáktéi is g&itdö&kadHak && új. A/ácoswtode&ísduiél Szmcecsántyi écs&U údbmátityá&él ífriii a íitu-tdepeh. Budapest városának kétségen kívül haszna kanabból, ho.g;y az egész világ turisztikája figyelemre méltatta. Az is eredmény, bogy a város megtisztult, megujhodott, de talán annak örülhetünk legjobban, hogy a mostani nehéz viszonyok között a lelki emelkedettségnek olyan magas fokára hágtunk, amilyenre eddig még alig volt példa. Ai.suhant valami a lelkeken, valami felemelte a tömegeket az Istenhez, minden alkalommal éreztük a lelkek puhaságát, amikor az emberi szívekhez szóltunk. Az igazság szavai valóban bevésődtek a. magyar telkekbe. Nem maradt senki sem közömbös. — Nerp tudok szabadulni annak a gyülésSCHUITZ KAROLY bádogos és szerelő Épület és díszmübüdo°:os. Gáz és vízvezeték berendezési vá’lapt. Modern fém be tűk készítése. Budapest, VII., V.örösmarly-utoa 4. Telefonszám : 115 —340. IIranda Káról a és fia old. gép ész mér n$'c BUDAPEST, VI., Forgách-u. 20. Tolofon : *298 990. Fűtési, szellőztetési es egészségügyi berendezési vállalata. Najfyij. Síndoh festék, pipere és festőművészed cikkek üzlete Budapest, Vili., József-körút 77. • Telefon: 136-368. Schütz Testvérek, BUDAPEST, II.. KÁPLÁR-U. 9. .Optalít" könnyüfinHögaftyá I i'sSé m fehér-esapAgyfém I GYÁRTMÁNYÁT KIVAi.ÖAK! NAGY JANOS TÜZELŐANYAG NAGYKERESKEDŐ XIV., Nagy Lajos király-ttja 187. sz. $ T e 1 e f o n : 297—544. ASZTALOS ÉPÜLETFA, ÉPÍTÉSI ANYAG TELEP XIV., Bzngló utca 87—89. sz. • T e 1 e f o n 8 z á m ; 297—089. MINDENNEMŰ FUVAROZÁST VÁLLAL biológiai és lelki átalakulása veszéllyel járhat abban az esetben, hogy ha nem történik gondoskodás arról, hogy levezessék azokat a kedélyhullámzásokat, amelyek a serdülő korban nagyobb erővel jelentkeznek, s amelyek nem egyszer diáktragédiákban nyilvánulnak meg. Nagyon fontos, hogy ebben a korban a gyermek minél többet mozogjon a szabad levegőn és hogy ezáltal eltérüljön a figyelme olyan jelenségektől, amelyek úrrá lennének a lelkén és ezáltal elháruljon az a veszedelem, amely a serdülő ifjúságot fenyegeti. i — Ezért a főváros vezetősége különös gondot I fordít arra, hogy általában az ifjúság, de főképen a serdülő ifjúság részére megfelelő számú játszóterek. álljanak rendelkezésre. Ilyen játszótér van a Marcibányi-téren, amely egyúttal sportpálya is, továbbá az óbudai Hunor-utcábayi. Ezt a célt szolgálja a városmajori lenniszpályu is, amelyet a főváros nemrégen létesített. A pesti oldalon nagy gyermektömegek befogadására alkalmas a Millenáris sportpálya, amelyet a főváros a Budapesti Sportegyesülettől vett át, továbbá a népligeti új diákstadion. Ezeken kívül a város számos részén a parkokban létesültek játszóterek, ahol arra hivatott pedagógusok foglalkoznak a gyermekekkel. Itt töltik a szép napokon a szabadban az időt a napközi otthonok gyermekei is, akiknek szülei napi munkájuk miatt nem foglalkoz-hatnak gyermekeikkel. — A főváros élénken foglalkozik azzal, hogy a játszótereket szaporítsa és ez a törekvése összefügg a városrendezés problémájával, úgy, bőgj* a városrendezési ügyosztállyal ogyet- értőleg történik meg azoknak a helyeknek kijelölése, amelyeket a jövőben játszótér céljaira fel lehet használni. A modern városrendezési tervekben éppen úgy szerepet játszik ezután a játszóterek és sportpályák kijelölése, mint akár a közlekedési útvonalak megállapítása. A gyermekekről való gondoskodásnak, amelyet annyi áldozatkészséggel lát el a főváros, egy másik területe: az óvoda és a napközi otthon, amelynek télen ugyanaz a szerepe a kis gyermekek számára, mint nyáron a játszótérnek, Ezen a téren az új fejlődésről a következőket mondta dr. Felkap Ferenc tanácsnok: — A székesfőváros, amely tudvalevőleg átvette az állami lakótelepeket, ezekkel együtt gondjaiba fogadta a lakótelepeken lévő állami óvodákat is. Ennek az elvnek megfelelően azt a javaslatot tette, hogy a Gázművek teljes energiával folytassák tovább hőszolgáltatási területek meghódítására vonatkozó propagandájukat, sőt felvetette azt az eszmét is, hogy amennyiben ez a propaganda az elmúlt évekhez hasonlóan további eredményekkel járna, fontolják meg: nem lenne-e kívánatos újabb gázgyár létesítése. Főként a háztartási melegszükségiet biztosítása jelenti a Gázmüvek számára a termékek nagyarányú értékesítését, emellett azonban a gázgyártás melléktermékeinek kereskedelmi értékesítése is olyan szempont, amelyet a legszélesebb keretek között érvényre kell juttatni. Kívánatosnak tartotta Harrer Ferenc a műszaki vezetés, a kereskedelmi és adminisztrációs ügyvitel és anyagbeszerzés központosítását. A propagandának egységesítését feleslegesnek tartja, sőt megengedhetetlennek is, tekintve, hogy mind az Elektromos Művek, mind a Gázművek más és más működési területen mozognak, tehát teljesen megokolt, lia mindkét, önálló kereskedelmi vállalkozást jelentő üzem e téren megtartja függetlenségét. Kiterjeszkedett Harrer Ferenc javaslata a tari- fális vonatkozású kérdésekre is és ennél a tételnél az a meggyőződés alakult ki, hogy a Gázműveknél is rá kell térni a növekvő fogyasztással arányosan csökkenő tarifa-rendszerre. Elvileg elhatározta az üzempolitikai bizottság a Harrer-féle javaslat figyelembevételével azt is, hogy a két nagyüzem igazgatását mielőbb közös épületben helyezik el. Morvay Endre dr. tanácsnok, az üzempolitikai bizottság főelőadója, most már az általános helyeslést aratott Harrer-féle előterjesztés feldolgozása alapján fogja összeállítani azt a végleges javaslatot, amelyet a bizottság, amelynek, mint ismeretes, csak tanácsadó szerepe van, az autonómia állandó szervei elé kíván terjeszteni. agresszív, szulfAtos talajvíznek ellenálló „S. 54”-es nagyszilárdságú porllandcement SALGÚ-TARJÁNI K6SZÉNBÜN9A R.-T. Budapest, V., Sas-utca 25. 0 Telefon: 125-284.