Fővárosi Hírlap, 1935 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1935-10-30 / 44. szám
2 Hasas Budapest, 1935 október 80. érzi azt, hogy ezt a méltatlan helyzetet meg kell szüntetni és ha van erre alkalmas férfiú, akkor elsősorban ő az. Zsitvay Tibor a maga személyében és vele együtt a NÉP fővárosi szervezete, amely épp oly közel áll a kormányzathoz, mint a fővároshoz. Zsitvay Tibor pénteki beszéde után Budapest polgárságának nincs oka kételkedni abban, hogy komoly eredményeket lehet elérni, hiszen maga Zsitvay mondta: — Biztató jelenségnek tartom a miniszter- elnök úrnak azt a többízben megtett, előttem és a nyilvánosság előtt hangoztatott kijelentését, hogy a legmelegebb érdeklődéssel viseltetik a főváros problémái iránt és teljes készségét ' Közel egy éve annak, hogy a főváros és az állam között megindultak a tárgyalások a pest- környéki földgázkutatás vitás szempontjainak végleges rendezésére. A főváros megbízásából a Földtani Intézet végezte a kutatást, amelynek olyan meglepően biztatóak voltak az eredményei, hogy a város garanciát kért a kormánytól arra nézve, hogy eredményes kutatás esetén koncessziót kap a kitermelt földgáz felhasználására. Annak idején a minisztérium elutasító álláspontra helyezkedett, arra való hivatkozással, hogy a földgázkutatást nem tekinti fővárosi feladatnak. Közben azonban megváltozott az álláspont, különösen azóta, amióta, amióta a kérdés a pénzügyminisztériumból az ipar- ügyi minisztérium hatáskörébe ment át. Bornemisza Géza miniszter, akivel a főváros ebben az ügyben több alkalommal tárgyalt, igen nagy érdeklődést, megértést és készséget tanúsított a főváros szempontjainak honorálására, úgyhogy ma odáig jutott a dolog, hogy egészen rövid időn, esetleg néhány napon belül eldől, hogy a főváros folytatja-e a pest- környéki földgázkutatást, A meglepően érdekes fordulatról beavatott helyen a következőket közölték a Fővárosi Hírlap munkatársával :-— A főváros vezetősége a közelmúlt hetekben újabb felterjesztéssel kereste meg a kormányt és megsürgette a földgázprobléma végleges rendezését, amelytől függ a főváros további állásfoglalása ebben a kétségkívül óriási jelentőségű és a főváros gazdasági életére beláthatatlan perspek- tívájú kérdésben. — A főváros, mint ismeretes, hajlandó három éven át 150.000 pengőt, vagyis összesen közel félmillió pengőt földgázkutatásra fordítani, esetleg ezt az összeget az állam rendelkezésére bocsátani, ha a kívánt rendelkezés létrejön. A pénzügyA belügyminiszter a múlt hónap végén leiratban közölte a fővárossal Pestmegye alispánjának a Sashalom községhez tartozó állami lakótelep további sorsáról szóló előterjesztését, amelyben a vármegye Sashalom községnek azt a fővárossal közvetlenül szomszédos területét, 59 holdat, amelyen az állami lakótelep fekszik, Budapesthez javasolja átcsatolt, atni. A vármegyének ez a javaslata koránt sem valami altruista gesztus és nem is Nagy- Budapest megvalósulását akarta szolgálni, hanem indító oka egyszerűen az volt, hogy mind a vármegye, mind a község meg akart szabadulni a baraktelep Ínséges lakóinak segélyezésétől és ezt a tekintélyes terhet a fővárosra akarta áthárítani. A nyomortelepnek 3.050 lakója van, akiknek legnagyobb része munkanélküli, vagy keresetképtelen. Munkája mindössze 201 családfőnek van. A lakók 60%-a lerongyolódott, a legtöbb család alkalmi TEISZLER GYULA íróöépkellékek, irodai szerek, papír- és grafikai cikkek készítési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna-út 140. Telefon: 920-78. nyilvánította aziránt, hogy az eddig fájó és elmérgesedő problémák megoldásában segítségünkre fog jönni. A bizakodás, a megnyugvás és a reménység érzéseinek kell Budapest lakosságában kelnie ezután a beszéd után. Nem lehet kétség aziránt, Bogy meg kell indulnia a közgyűlés békés és a\kotó munkájának, meg kell indulnia azoknak a tárgyalásoknak, amelyek tisztázzák az állam és a főváros viszonyát és meg kell indulnia az élet lehetőségei tekintetében megnyugtatott fővárosi tisztviselők között az alkotómunkának, amelyet betetőz a polgárság nyugodt atmoszférában folyó tevékenysége. minisztérium korábbi elzárkózottságával szemben az iparügyi minisztérium más álláspontra helyezkedett és hajlandó a kutatást a fővárosnak átengedni. A főváros érdekében is azonban tisztázandőnak tartja, hogy várható-e a főváros környékén komoly eredmény és a kísérletek megérik-e az áldozatot. Eddig ugyanis mindössze egyetlen 600 méteres fúrás történt, holott legalább 15—20 fúrásra van szükség, hogy tiszta képet lehessen látni. Az iparügyi minisztériummal folytatott tárgyalások alapján most •rövidesen összeül az a legkiválóbb tekintélyekből alakított szakbizottság, amely meg fogja vizsgálni a budapesti földgáz- kutatás kilátásait és ennek a szakvéleményétől függ részben a minisztérium döntése, másrészt a város állásfoglalása. — A főváros vezetősége ugyanis most már a felajánlott 450.000 pengőt, illetve a kutatások folytatásának financirozását feltételekhez kötötte. Ezek közül az első az, hogy érdemlegesen nyilatkozni csak a szakértő bizottság végleg-es véleményének birtokában fog. Másik kikötés az, hogy az pddigi áldozatokat és a további hozzájárulások értékét a feltárandó földgáz árába a kincstár betudja és a fővárossal elszámolja. Harmadik feltétel pedig az, hogy a főváros eredményes kutatás esetén a kitermelt földgáz köbmétere után 0.5 fillérnél nagyobb kincstári részesedést nem fog fizetni. Mindezeknek a kérdéseknek tisztázására a legközelebbi jövőben, valószínűleg nyomban a költség- vetés letárgyalása után kerül a sor, úgyhogy megegyezés esetén az örszentmiklósi földgázfúrásokat még ebben az évben újból, az eddiginél sokkal nagyobb felkészültséggel elkezdik. munkából, kéregetésből, segélyekből és, vagy — mint <aj vármegyei előterjesztés mondja — „lopásból tengeti életét”. Allamköltségen csupán száz gyermek kap ebédet és uzsonnát. A vármegye attól fél, hogy a barakok túlzsúfoltsága és a nyomor járványhoz vezet, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Az állami lakótelep Ínségeseinek ellátásáról a község nem gondoskodik, a közsegélyre beállított összeg pedig nem elég. Arra hivatkoznak, hogy a lakótelepen élőket kivétel nélkül Budapestről telepítették ki és ezért azt kérik, hogy az állami lakótelepet csatolják át a főváros közigazgatásához, amely esetben a fővárosra hárulnának a nyomortelepen lakó szerencsétlen emberek ellátásának gondjai és költségei is. A főváros ezt a kétesértékü ajándékot azonban nem fogadta el. Arra hivatkozott, hogy a baraktelep lakóit valóban nagyobbrészt Budapestről lakoltatták ki, de ezek nem voltak sohasem helybeliek, hanem Budapestre beözönlött vidékiek, akik csak rövidebb ideig húzódtak meg a székesfővárosban és budapesti illetőségüket megállapítani nem lehet. A lakótelep átvétele pedig nemcsak az ottélő ínségesek gondozásának terhét jelentené, hanem az új terület átépítését és közmüvekkel való ellátását is. Ez pedig élesen ellentétben áll a főváros városfejlesztési programjával. Kétségtelen — mondották illetékes helyen a Fővárosi Hírlap muuKatarsanak, — hogy a székesfővárosból a. sasnalmi baraktáborba került és a szociális nyomor iegmeiyére sodródott családok ma mar úgy az állami, mint a megyei és községi szegénygondozás szamára) nagyfokú megterhelést jelenjenek, de tény az is, hogy a főváros, a budapesti ínségesek támogatásából anyagi erejenek megieszítésevel olyan mérten oen veszi ki a részét, hogy a határain kívül letelepült munKanélkuiiek segélyezésére nem vállainozliatik. A sashalmi állami lakótelep szükséglakásaiba történt kiteiepiteseKben a fővárosnak semmi részé nem volt és azok következmenyeíert a székesfőváros közönségét felelősség nem terhelheti. A sashalmi 59 hóiddal szemben a főváros törvényhatósága sokkal inkább szeretné látni az új fővárosi törvény szerint Budapesthez csatolt csepeli és budakeszi területek elintézését. A törvény Csepel-sziget északi csúcsát, az állami kikötő területét és budakeszi határából a főváros birtokában levő tekintélyes erdőseget csatolta át a szekesjováros határához, de az átcsatolás csak papíron történt meg, tényleg még nem esett semmi változás, holott valóban komoiy közigazgatási es egyeb érdekek kívánnak, hogy ezek a területek szervesen Budapest na- taraan beiül legyenek. A fovaros vezetósege már több alkalommal tett sürgető lépéseket, de eredmény nélkül, most azonban a torvenynatósági bizottság részéről megnyilvánuló kívánság natása aiact újból eljárnak es felkérik a belügyminisztériumot a kérdés vegleges elintézésére. Az átcsatolás kesedelmenek okairól és a várható kibontakozás iránt érdeklődött a Fővárosi Hírlap munkatársa és a következő felvilágosítást kapta: —• A csepeli és budakeszi területek átvételének városszabáiyozási akadalyai egyáltalán nincsenek es közigazgatási szempontból is minden simán menne, sot a csepeli akarni kikötő számára fokozott monyokét jelentene, ha ügyei a székesfővárosi közigazgatás hatásaorébe tartoznának. Az átvétel egyetlen akadaiya az érdekeit községek túlzott és kielégíthetetlen követelése. Gsepel és Budakeszi községek ugyanis a területekért anyagi kártalanítást kérnék, elsősorban azt akarják, hogy a főváros váltsa meg és kárpótolja őket azokért az adójövedel- mekért, amelyektől az átcsatolás révén elesik. A főváros nem is zárkózott el ilyen kérések elöl, de az említett községek igénye olyan horribilis, amit a fővárosnak reads számítások mellett vállalnia nem ledet és nem szabad. A tárgyalások az érdekelt közületek makacs álláspontján akadtak meg. A főváros most a belügyi kormánytól várja a vitás kérdés méltányos és igazságos eldöntését. Ez a reménye annál indokoltabb, mert az új repülőtér létesítéséhez szükséges budaörsi területek átcsatolásával kapcsolatban a kormány egyik közelmúltban küldött átiratában kijelentette, hogy ennek a területnek az átcsatolását az illetékek és egyéb költségek elengedésével, díjmentesen fogja eszközölni. Miután a csepeli állami kikötő ugyanolyan fontos tényezője a gazdasági életnek, mint a repülőtér, a főváros számít arra, hogy hasonló méltányosságot fog gyakorolni a kormány a csepeli terület átcsatolásának tényleges végrehajtásánál is. ERMÉNYI ANTAL Daaogos és szerelő mes.er BUDAPEST IX» TŰZOLTÓ—U» ll/B Telefonszám: 31—2—38 RÉVÉSZ és HUSZÁR autótechnika cikkek és láncok. Durex-dugattyá vezérképvise et Budapest, VL, Jókaí-tér 7. Tel.: 18-9-54 KiRCHEE CRN ER kertépítő Budapest, It., Jutia-utca 2. (Undakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám ÜVEGCENTKUM TAKÁCS IMRE TÁBEAÜVEG-SZAKÜZEET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SÜRGÖNyCIM: ÜVEGCENTRUM. TEEEFON: óoó-oo. „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIIL Gyulay Pál u. 7. Tel: 35-5-63,52-8 52 Héltány napon belül eldől: folyfatia-ea főváros a pestkörnyéki földgázkutatást? A munkálatok finanszírozásának fettételei Budapest nem fogadja el Sashalom kétesértékű ajándékát 59 holdat és 3000 munkanélkülit akarnak átadni a fővárosnak Sürgősebb Csepel és Budakeszi törvényileg biztosítóit átcsatolása