Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-21 / 3. szám
jfűmpmuttwMP Budapest, 1931 január 21. — A Kelenföldi Társaskör alakuló közgyűlése. A XI. kerület legszámottevőbb polgárainak részvéteiével alakult meg az elmúlt napokban Buda égjük legjelentékenyebb szervezete: a Kelenföldi Társaskör. A közgyűlésen nagy ováció köszöntötte a kerület népszerű vezérét, Becsei) Antalt, akit egyhangú lelkesedéssel elnöknek választottak meg. Becsei) Antal megköszönte az egyhangú választást, azután sor került a választásra, amelynek egyhangúlag hozott eredménye a következő: Díszelnök: Ripka Ferenc. Elnök: flecsey Antal. Társelnökök: Barla-Szabó József, Sümeg hi László, Dorner Gyula, Szántó Jenő. Ügyvezető- elnök: Kovács József' ny. tábornok. Aleinökök: Ulmer Ágoston, Göm-öri Győző, März Károly, Zsiross Károly, Pécsi Albert, vitéz Zatkóczi Dezső. Igazgató: Szilárd Bertalan; helyettes igazgató: Rignáth Béla; főtitkár: Füvessy László; titkár: Radzó Tihamér; pénztáros: Vetter Gusztáv; ellenőr: Klobulszky Károly; könyvtáros: Ujj Gyula; háznagy: Berinkey Gyula; gazdák: Margittal Gyula és Tóth István. Számvizsgáló bizottság: Sínké Pál, Megreisz Béla, Goldberger Sándor, Hahn Arthur. Tiszteletbeli tagoknak jelölték: Szigethy Lajost, Kozma Jenő dr.-t, Hermann Miksát, Ereky Károlyt, Pompéry Elemért, Dicsöffy Kálmánt,, Simanelc Emilt, Ferenczy Józsefet, Rock Bélát, Köllö Ignácot. Kovács József tábornok ügyvezető elnök úgy a maga, mint a tisztikar nevében mondott őszinte szívből jövő köszönetét a megválasztásért. Becsei) Antal felhatalmazást kért, hogy a hatóságok kívánságai szerinti módosításokat megtehessék. Jelenti, hogy már többen mint alapító tagok lépnek be és kéri a jelenvoltakat, hogy minél több tagot toborozzanak. Zajos és lelkes éljenzés rekesztette be az alakuló-közgyűlést. •— Az Egységes Községi Polgári Párt- X. kerületi pártszervezete szombaton este 8 órakor a X. kér., Pongrácz úti állami lakótelepen lévő sport klub helyiségében népes gyűlést tartott. A gyűlést Gáspár Béla református hitoktató nyitotta meg, lelkes beszédben köszöntötte a párt X. kerületi új törvényhatósági bizottsági tagjait, majd Payr Hugó törvényhatósági bizottsági tag válaszolt az üdvözlésre. Beszédében beszámolt részletesen a választások lefolyásáról és eredményéről. Nagy tetszéssel fogadták a beszámolás során azt a megállapítást, hogy a X. kerületben csaknem 100 százalékig laszavaztak a párt listájára, minek folytán a, nyílt ajánlás és a titkos szavazás között szokásos, — úgynevezett, — „becstelenség! coeffi- eiens” néni is jelentkezett a párt X. kerületi választásánál. Igen mély benyomást keltett az a bejelentés is, hogy a párt pihenés nélkül folytatja felvilágosító munkáját és szervezkedését mihamar az egész vonalon új alapokra helyezi. A gyűlés, amelyen még Hatolkay Kázmér törvényhatósági bizottsági tag, Vákár P. Arthur m. kir. kormányfőtanácsos és Borbély Gyula, tanár szólaltak fel, lelkes hangulatban fejeződött be. — A Belvárosi Polgári Kör helyiségeiben népes tagértekezlet volt... amelyen a klub vezetőségének küszöbön lévő újból való megválasztásáról tárgyaltak. Az egybegyűlt tagok egyhangúan azt határozták] hogy a rövid időn belül egybehívandó közgyűlésen díszelnökökké Székely Ferenc udvari tanácsost és Gaár Vilmos dr. nyug. kúriai bíró, felsőházi tagot, elnökké Kállay Miklós kereskedelmi államtitkárt fogják jelölni. A díszelnököket és az elnökjelöltet a napokban nagyobb küldöttség keresi fel. — Élet a Józsefvárosi Polgárok Egységes Bdirikor ében. A Kör az új évben is minden csütörtökön értekezletet és társasvacsorát, minden szombaton pedig nívós hangversennyel egybekötött táncest lesz. A jan. 17-iki hangversenyen Kánitz Gézáné tanárnő énekes1 iskolájában végzett fiatal művészek működtek közre. Újból megalakul a jövő csütörtökön a kör takarék- önsegélyző csoportja. Bohn József és botfai Hűvös Iván, a kör elnökei egyik biztosító intézettel megegyezést létesítettek, amely szerint a kör minden tagját a rendes tagdíj ellenében baleset esetére kétezer pengőre biztosítják. •— A Külső Váciúti Polgári Kaszinó megalakulása. A XIII. kerület polgárságának legújabb alakulata, a Külső Váciúti Polgári Kaszinó szombat este tartotta alakuló közgyűlését a kerület lakosságának szokatlanul nagy érdeklődése mellett. A megejtett választás «órán Diniek Vidort, a kerület törvényhatósági bizottsági tagját választották meg egyhangú lelkesedéssel a kaszinó elnökévé, ügyvezető elnök pedig Mézes János Jett. Az ünnepi avató vacsora szombaton, január 24. este lesz a Váci út 165. szám alatti helyiségben, melyen az Egységes Községi Polgári Párthoz tartozó képviselők és törvényhatósági bizottsági tagok közül is többen résztvesznek és képviselteti magát a központi pártvezeftőség is. •— A Lipótvárosi Polgári Kaszinó helyiségében január 23-án,, pénteken este 9 érakor felolvasó ülést tortának, amelyen Nagy falusi Jenő tanár (Jlemenceau •ímen tart előadást. Hajlékot kap a Károlyi palotában az első magyar filmmúzeum Az érdeklődők bemutató helyiségben láthatják Magyar- ország közelmúlt történelmi eseményeit — Megörökítik a főpolgármester- és polgármester-választást Fémáru- és szerelvénygyár Még a háború előtti években történt, hogy a fő- jj város közgyűlésén életrevaló indítvány hangzott el a j! budapesti filmmúzeum felállítása érdekében. Pia ezt a í gondolatot a főváros annak idején valóságra váltja, á akkor ma egy páratlanul értékes olyan intézménnyel jl volnánk gazdagabbak, amely iránt a külföldről is a | legélénkebb érdeklődés nyilvánulna meg. Figyelembe g kell ugyanis venni, hogy a közelmúlt évtizedekben Magyarország egy olyan korszakot élt át, ami a történelemben századokon keresztül sem fordult elő. Gondolni kell például az első háborús katonavonat kigördülésére, a háború különböző fázisaira, a ferenc- józsefi időkre, Károly király koronázására, a forradalomra, a kommun vörös májusi felvonulására, a nemzeti újjáéledésre, a trianoni békeszerződés következtében megnyilvánuló szomorú állapotokra, a va- gónlakókra és egyéb lesújtó jelenségekre. Horthy Miklós kormányzó nemzeti hadseregének mentő munkája és mindaz a sok jelentőségteljes szenzáció, ami az elmúlt évtizedek folyamán a magyar közéletet foglalkoztatta, már együtt lehetne a múzeum gyűjteményében. Az indítványt annak idején Magyar Miklós törvényhatósági bizottsági tag- terjesztette be és azt örömmel elfogadták a fővárosi parlament akkori tagjai, mert jól tudták, hogy egy hatalmas filmanyag felsorakoztatása felbecsülhetetlen történelmi értékkel bír. Sajnos, a háború szele már éreztette hatását és így az a nagyszerű elgondolás nem tudott testet ölteni. Tizennyolc esztendő múlt el azóta míg most megtörtént az első eredményes lépés, az egyetlen magyar- országi filmmúzeum megvalósítására azzal, hogy a főváros a Károlyi palotában két hatalmas termet engedett át erre a célra. A nagyjelentőségű kezdeményezésről, az akció megindítója: Máklés a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Magyarország legújabb történelmének minden mozzanata lepereghetne szemünk előtt, ha a tizennyolc cv előtti indítvány nyomán megvalósul a. budapesti filmmúzeum. Természetesen igyekszünk mindent pótolni, ami nem semmisült meg, hogy' ezt a nagy- értékű anyagot tökéletessé és teljessé tegyük. Lelkes gárda fáradozik a múzeum felépítésén, tekintettel arra, hogy a fővárostól most nem lehet kívánni, hogy e kulturális célnák pénzt adjon, most amikor a szociális nyomor enyhítése is súlyos gondokat okoz. Ezek a terhek nem teszik lehetővé, hogy a főváros befektetéseket eszközöljön és így csak dicsérettel adózhatunk a főváros vezetőségének, hogy a Károlyi palotában két termet bocsátott a filmmúzeum rendelkezésére, amelynek belső berendezéséről most fogunk gondoskodni. Az egyik teremben bemutató helyiségeket tervezünk, hogy a külföldiek és az érdeklődők részeseivé válhassanak egy olyan attrakciónak, ami az ország és Budapest minden történelmi mozzanatát eléjük tárja. Semmi sem tud olyan hűséges képet adni az életről, mint a film, mert az írás vagy kép csak impressziókat nyújt, míg a film a meghamisítatlan eseményt adja vissza. A film a történés pillanatábanv örökíti meg az eseményeket és ezért lesz még évtizedek, sőt századok után is igazán elfogadható történelmi dokumentum. Az ifjúság nevelése szempontjából is jelentőségteljes, a történelmi filmmúzeum, mert ez a szemléltető tanítás könnyebb és gyorsabb megértést nyújt. Legközelebb helyet akarunk adni a múzeumban a fővárosi reformtörvény alapján először összeülő törvényhatóság megalakulás! aktusának és a közeli napokban filmen fogjuk megörökíteni a /őpolgármester- és a polgármester-választást, ami mindenkor kimagasló eseménye szokott lenni Budapest életének. Arra fogunk törekedni, hogy a régi anyag mellé mindenkor a legújabb események is besorozhatok legyenek és csak a legnagyobb örömmel regisztrálhatom az összes tényezőknek azt a hajlandóságát, hogy a filmmúzeum támogatása érdekében a legmesz- szebbmenő készségüket fejezték ki. A filmmúzeumot ünnepélyes keretek között a közeljövőben felavatjuk és átadjuk rendeltetésének. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy számos nyugateurópai kultúrországban már van filmmúzeum, amelynek anyaga a legnagyobb érdeklődés középpontjában áll. Minden kilátás megvan arra, hogy a budapesti filmmúzeum a maga jól összeválogatott filmanyagával egy új kultúrintézményt juttat a fővárosnak. K^äi;äiö&äSSäi2ffiBÖ23EläESiffi8IS!S!S®IIEä£l!ffi!3i2iSBS3 Verseny tárgy aiási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székes- főváros gazdasági hivatala, mint a sétányszéküzem vezetősége részére szükséges új séíáiryssékek elkészítésére és szállítására nyilvános írásbeli verseny- tárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővái'osi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat 1981. évi február hő 5-én (csütörtökön) d. e. 11 óráig a székesfőváros polgármesteri XI. ügyosztályában (IV., Központi városháza, II. em. 235. ajtószámú szobájában) közvetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a. fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező vagy az előírt kellékelvnek nem megfelelő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli út 3/b. szám alatt) köznaponként d. e. 9—1 órák között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros polgármestere fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, -vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. N Budapest, 1931. évi január hó 12-én. A székesfőváros polgármestere. Kénig, Román és Stem mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kor., Mária Terézia tér 16. szám. Telefon: József 424—69. MÜLLER ANDOR I BUDAPEST, VIII., JÓZSEF KÖKÉT 35. TELEFON: 3. 373—TI ■ *m TÜZELÉSTECHNIKA! ■ ML és építési r.t. GYÁRKÉMÉNYEK, KAZÁN BE FA LA- Pf ZÁSOK,IPARS KEMENCÉK,TÉGI ÉS MÉSZÉGETŐ KEMENCÉK BUDAPEST VII. ARÉIMA-ÚT 80. TEL. JÓZSEF 329-O‘t. A PÉNZVILÁG a legrégibb közgazdasági újság. Riportjai mindig frissek és érdekesek. Kritikai cikkei eredetiek és szókimondók Előfizetési ára egész évre 20 pengő . Példányonként 40 fillérért kapható minden újságárusnál Szerkesztőség és k adóhivatal; lózs f körút 3S, Telefon J. 321-95 Saját érdekében tekintse meg HI IKES réz-, vasbutorpér készítményeit. Ágybetétek, gyermekkocsik, ágynemüek, paplanok és legújabb kivitelű kerti bútorok gyári árban, feimflairakíár: VII, Dohány ucca 22. (Árkád bazár). bUmtarakíár: VI!. ©vár: VII , Holló ucca 5. Kacnmcw.vi