Fővárosi Hírlap, 1927 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-26 / 4. szám
Budapest, 1927 január 26. 9 Komoly lépés Butínpest- [Qrdöváros mosualósítősához Megalakult a részvénytársaság, amely tündérkertet varázsol a Gellérthegyre Talán sokan voltak még a közelmúltban, akik hitetlenül csóválták fejüket, amikor nagyszabású idegenforgalmi tervekről hallottak. Budapesten az idegenforgalomnak hosszú évtizedeken át nagyon mostoha sorsa volt. Szép szónoklatok hangzottak el az idegenforgalom érdekében, de gyakorlatilag nem történt semmi. Amikor Ripka Ferenc elfoglalta Budapest kormánybiztosi székét, első dolga volt, hogy a drágaság leküzdése mellett propagandát csináljon Budapest idegenforgalmának. Az ö kezdeményezésére nagyon sok minden történt ezen a téren, de a legfontosabb az, hogy az ő lelkesítése és az ő gyakorlati érzéke a főváros lakosságának széles rétegeiben keltette fel a hitet,' hogy igenis lehet Budapesten idegen- forgalmat csinálni. Jöttek, .akik komoly terveket hoztak, de ma már eljöttek azok is, akik anyagi áldozatokat hajlandók hozni Budapest idegenforgalmáért,, amely egyszersmind Budapest gazdasági fellendülésének kezdetét is jelenti. így alakult meg a héten a Budapest Fürdőváros r.-t., amely a Gellérthegy kiépítését, a Citadella átalakítását vette tervbe, hogy a magyar fővárosnak ezt a grandiózus, természeti szépségét a technika és a művészet csodáival telepítse be. A társaság úgy tervezi, hogy a gellérthegyi citadella történelmi falai megmaradjanak, egyben azonban a Cietadella belsejében pompás kiállítási és kongresszusi termet, valamint éttermet létesítsenek, míg a Citadella környékén ugyancsak kiállítási célokra művészi ízléses pavillonokat építenek. A tervezési munkálatokat — mint arról a Fővárosi Hírlap már többször megemlékezett — Alpáir Ignác, a nagynevű műépítész végzi, aki a Citadella belsejében egy bástyatoronnyal egybekötött várudvart tervez, a külső területeket pedig parkírozni akarja. A már kialakult és megállapított tervek szerint a Citadellába vezető utakat a főváros költségén építik ki, a sikló megépítésének költségei azonban a Budapest Fürdőváros r.-t.-ot terhelik. A társaság máris gondoskodott arról, hogy az 1928. évi nemzetközi balneologiai és turisztikai kiállításnak és kongresz- szusnak már az átalakított Citadella legyen a színhelye. A Budapest Fürdőváros r.-t. megalakulásáról különben a következő' kommünikét adták ki: József Ferenc főherceg elnöklete alatt szombaton meg is tartotta alakuló közgyűlését a Budapest Fürdőváros Részvénytársaság. A társaság célja azon Programm megvalósítása, amelyet a Budapest Fürdőváros Egyesület kezdeményezett, nevezetesen — az 1928-iki nemzetközi fürdőügyi kiállítás rendezésén kívül — a fővárostól 40 esztendőre bérelt Citadellának idegenforgalmi szempontból történő hasznosítása. Az új vállalat a folyó esztendőben kiállítási célokra átalakítja a Citadellát és megépíti a Gellérthegyre vezető siklót. Megemlítjük még, hogy az alakuló közgyűlésen elnökké József Ferenc kir. herceget választották, ügyvezető Krausz Simon lett, alenök pedig Simon- tsits Elemér. A társaság igazgatósági tagjai: Alpáir Ignác, Bánlaliy Géza, Bánó Dezső, Báirczy István, Bársony Oszkár, Bódy Tivadar, Gratz Gusztáv, Jekkelfalussy Zoltán, Kordely Kovács Béla, Krausz György, Németh Károly dr., Pártos Zsigmond, Rad- vánszky Béla báró, Saxlehner Kálmán, Sós Ármin, Szilágyi Artur Károly dr., Szviezsényi Zoltán dr. és Tasnády Szüts András. ^ 1 BEVÁLT IZZÓLÁMPA Ünnepi vacsora a Polgári Egység Klubjának felsőházi taggá kinevezett tagjai tiszteletére, A Polgári Egység Klubjának tagjai közül a Felsőházi tagjai lettek: Belatinyi Arthur, Bódy Tivadar, Chorin Ferenc, Egry Aurél, Fellner Henrik, Gaáír Vilmos, Harkányi János báró, Lukács László, Németh Károly, Papp József, Ripka Ferenc, Végh Károly, Vida Jenő és Weiss Fíilöp. A Polgári Egység Klubiának tagjai örömüknek, szeretetüknek és bizalmuknak kívánnak kifejezést adni közéletünk e kitűnőségei iránt és a Felsőházi tagok tiszteletére január 27-én csütörtökön este 8 órakor ünnepi vacsorát rendeznek a Klub Akadémia-utca 3. szám alatti dísztermében. Alapíttatott 1849 BetOiT jiätÖ Telefon: J. 128-25 UrhaR«$©fe Jéiísef Jánost! pala-, cseráp-, lemez-, ti’.cemantépltési | ós tatőzet jók»rOantartási vállalata | Iroda, műteiep és raktár: Budapest, VII., Amerikai-út 20 ! j 27.406 pengő a vízmüvek fölös bevétele. A világítási és vízvezetéki ügyosztály most lett készen a vízművek ezidei kölltségvetés tervezetével. A költségelőirányzat 9,120.698 pengő bevételt és 9,093.352 pengő kiadást tüntet fel. Feleslegként mutatkozik 27.406 pengő. A vízműveknél ezidén nagyobb beruházás nem lesz, csupán a szükséges cső- fektetési munkálatokat fogják elvégezni. § RIFFEL játéküzlete a legrégibb Budapesten ft Deák Ferenc ucca 12 § Megmentik a Normafát az enyészettől. A sokszáz éves, legendás emlékű Normafa, melynek lombjai alatt egykor Hollós Mátyás dőlt pihenőre a vadászat fáradalmai után, végre mégis csak megfelelő, monumentális és kegyeletes keretet fog kapni. A főváros erdészeti és kültelki bizottságának terve szerint a fából megmaradt csonkot minden valószínűség szerint galvánozási eljárással konzerválni fogják s a klasszikus egyszerűségű, görög stílű kis kápolna-épületet emelnek köréje, melynek a falain domborművék fogják hirdetni ennek az idillikus szépségű helynek a -mondái vonatkozásait. A terv még ebben az évben kivitelre fog kerülni. BÖT6EKÍ GUIDO j fatelítő ős faburkolati vállalat 2 BUDAPEST, VIL, ERZSÉBET-KÖRÚT 39 • Telefon: József ItO—51 f Hüiiútor lapide; Alap.: 1885. irodnlrerentíezés Rózsa u. 72 Állandó bútorkiállítás egyszerű lakberendezésekből is. MAtKOVSKY FERENC í'íí”: Fülöp Szász-Coburg Góthai herceg Ő kir. Fensége uradalmi építésze Budapest, VII., Abonyi ucca 4. sz. Braden Ferenc aéGésztnernök gépaSiieife Gőzgépek, benzin-, nyersolaj- és gázmotorok, valamint automobilok, traktorok és szántógépek javítása. Gép- alkatrészek készítése minta vagy rajz szerint. Dugattyúk, dugattyugyürük, szeleporsók, fogas-, kúp-, csavar- és csigakerekek készítése. Budapest, VIII., Gólya-otea 8. sz. — Telefon: József 88-82. WföSEÜ KAROLY, BUDAPEST V, Mária Valeria utca IS Telefón: Teréz 7-59 Központi fűtés, vízvezeték és gázb r endezési vállalata 9 &B&MÓ LAJOS ácsmester * késsíi mindennemű ácsmunkákat BUDAPEST, GÄKAS~OTC& 44. SZÁM Telefon: Józsei 48—99. E-rsméirnyi Mnía.1 VIII.. Üllői-út 70. és IX., Viola-u. 47. Épület- és diszmübádögös, egészségügyi berendezési vállalat. Telefon: József 2-52. ÍBeZáK 6VŐR0V ÉS FIflj • HszTflíiOsmunKáK svörh ; BUDHPGST, VII., BEiTMt. 11. (saját ház) f | TELEFON: JÓZSEF 72—19. SZ. \ ti n i Jf| f y I fii elektrotechnikai és műszaki vállalat LH&&LU BUDAPEST, Vili., BÉKÉS-UTCA TSZ. (OmniaMoxgóvalszemben)----- Telefon: Jázset 1—64. Ele ktromos világítás, motorikus és gyengeáramú berendezések szerelése. Szerelési anyagok és égok raktáron. ’CMESSíT aszta>°8niunicák üzeme I Budapest, VII., Utász ucca 6. Telefon: J. 39-30 MARGITTAI GYULA EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK, = BÁDOGOS ÉS SZERELŐ = BUDAPEST, I., VGRPGhÉTI-ÚT 5. TELEFON: JÓZSEF 65-32 SZ. ^ VARJAS GYULA J ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER Budapest, Vili., Óriás ucca 42. sz. TELEFON: JÓZSEF 46-57. LANDOR JÓZSEF épület és mübűtor asztalos Budapest, Vili., Orczy-út 16. sz. __________TELEFON: József 41—31. KURCZ Villamossági Vállalat VIII., Práter-utca 76. Épületek, villanytelepek építése, és karban tartása. Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás, bádogos-munkák SPIEGLER SAMU Budapest, VII., Damjanlch-ufca 47. szám. Telefon: József 49-37. STENN És ROSENTHAL BUDAPEST, »„ BÁTHORY UCCA 19. • TELEFONHIVÓ 30-57. KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK, CSATORNÁZÁS ÉS BÁDOGOS MUNKÁK VÁLLALATA. AUTOGÉN - HEGESZTÉS. Ibudapesti kőg yar ' (ÍÜmherle) X Tel.: L 906-37. Budapest, V., Visegrádi-u. 65. i Ncé Speciálisan műkövei foglalkozó üzem ucé I Hasonló céggel össze nem tévesztendő!! HELLENBRAMU JANOS ÁCSMESTER Budapest, Egressy-út 27. sz. Telefon József 92-70. i LEISEN ADOLF ? szobafestő és mázoló Í VII., Alsöeráösor-u. 36. Telefon: József 21—28. f Teiihner Műm épOlet-műluKctos fítsi PORTÁLGYÁR J’TSi Budapest, VII. kér., Siövetséj utca 10. sz. Alapíttatott 1886 Telefon: J. 105-46 Sebők ciános hatóságilag engedélyezett villamossági vállalat Budapest, VIL kér,, Akácfa ucca 24 MELOCCO PÉTER Központi iroda. Telefon: Lipót 966—52 VI., Nagymcző-u. Bt Elvállal mindennemű betonmunkát, valamint terazzó-, műkő- és lapburkolatot BERKES mű- és épületlakatos Budapest, IV, Piarista-u. 8, Telefon: 71—34. JUSTUS SÁNDOR ÉS FIA Cördütő faredőnyöite, acéiismezradönyök, bolt- ponyvák, vászon-, szövött- és faredőnyök gyára Budapest, VI., Yörösmarthy-utca 24 B. Alapiííatotí 1886-ban. Telefon-lnferurban 25-06. Klauber és Vajda I Bányakavics- éa kőszállítások, üt- és csafornaépítkezésekj Csak eredeti „KRISTÁLY“ VIZET 3GYÜ« Szent LiíkácsfOrdö Bt, „Kristály“ KútváSleiata ill., Zsigmond-istca 25—27. Telefon 43-SO. CzípdíFISdT építési vállalkozó nlSUHu Budapest«, ,S u I