Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-12 / 42. szám
4 Budapest, 1921. október 12. lesz majd semmiféle kibúvó, mindazt, amit^ a bizottság jónak lát, meg kell valósítani a nyári szünet alatt. A közgyűlés és a zsidó ünnepek. A főváros közgyűlésének szerdán ülést kellett volna tartania, miután azonban szerdán zsidó ünnep van, dr. S i p ö c z Jenő polgármester úgy döntött, hogy a közgyűlést elhalasztják és azt vagy pénteken, vagy szerdához egy hétre tartják meg. Nem állítjuk be ezt az esetet úgy, mintha ez az előretörő liberalizmus egyik jelensége lenne, sem pedig azt a tanulságot nem vonjuk le belőle, hogy ime, a kurzus engedett intranzi- genciájából. Ennek a ténynek egyetlen magyarázata van és ez az, hogy azok a férfiak, akik a maguk vallási meggyőződésük által irányittatják politikájukat, mások vallásos meggyőződését is megbecsülik. Vonatkozik ez úgy Wolff Károlyra, mint dr. S i- p ö c z Jenő polgármesterre, akik ezzel az elhatározásukkal azonban semmiképpen sem jutottak ellentétbe politikai elveikkel. A főváros, a MOVE és a M. L. Sz. AMOVE és a Magyar Labdarugó Szövetség között az utóbbi időben éles küzdelem folyik, amelybe újabban a főváros is beleavatkozott,, hogy a két testület között a jogviszonyt rendezni lehessen. A versengés tulajdonképpen hatalmi kérdés és mint mondják, a M. L. Sz. és MOVE-affér nem olyan egyszerű, mint azt hiszik. Nem arról van ugyanis szó, hogy az egymás mellett való működés alapján a M. L. Sz. és a MOVE kartellszerü megállapodást létesítsenek egymással: hanem arról, hogy a MOVE belekapcsolódva a M. L. Sz. szervezetébe, a maga íootball- sportot űző, nagy taglétszámú egyesületével tényleges irányitója és vezetője legyen a 'magyar labdarugó-sportnak, amivel szemben természetesen a M. L. Sz. minden módjában álló eszközzel védekezik. A MOVE ebben az ügyben legutóbb nyolcnapos ultimátumot intézett a M. L. Sz.-hez, hogy rendezze a közte és a MOVE között fennálló jogviszonyt. Ennek az ultimátumnak a határideje most járt le és igy élénk érdeklődéssel kisérik sportkörökben, hogy mi fog történni? Ugyanekkor a főváros is beleavatkozik a dologba és halasztást nem tűrő felszólítást intézett a M. L. Sz.-hez, hogy az ügyet azonnal intézzék el és az elintézésről haladék nélkül tegyenek jelentést. A Siesía-szanatórium uj orvosi vezetéssel, ideg-, bel- és üdülőbetegek részére, központi fűtéssel téli üzemre berendezve, rendelkezésre áll. Vezető-főorvos: dir. Stockingen János. A belgyógyászati és diétás osztály vezetője: dr. Ka dó Vilmos. Vegyid és RöntgenAlabonaítórium, vizgyógy-, elektromos gyógyosztály és géptorna, valamint Ber- gonie-soványitóikiezeléis bejárók részére is. Napi árak teljes ellátással 500—600 korona. I., Ráth György- ntca 5. Telefon 113-87. Délivasuttól 2 perc. A Vígszínház műsora. Szerda: Hazatérés. Csütörtök: A fialllu rossza. Péntek: Hazatérés. Szombat délután: Taifun; este: A falu rossza. Vasárnap délután: A piros bugyellláris; este: Hazatérés. A Kamara mozgóképszínház, amely a szombati nagysikerű megnyitó díszelőadás után most Sugár k a cimii Loth 11 a, és Angéla öröksége cimii Lenikeffy Ica diairabbal arat újabb diadalokat. már berendezésével és struktúrájává^ is meglepetésként hatott. Novák Imre, a zseniális műépítész, tökéleteset pnodukált. A bejárat a Dohány- utcia és Nyár-utca sarkán, oszlopaival és impozáns marquise-ával kiválóan sikerült. A pénztárcsarnok, buffet, ruhatár, stb., az ovális üvegtetővel biríő, márvánnyal burkolt, piÉétes váróterem köré csoportosulnak. Külön kell felemlítenünk a villamos erőre járó hatalmas tetőt, mely úgy a szellőzés kérdéséit, mint a meleg hónapokban tartandó előadásokat ideálisan oldja meg. amennyiben teljesen széittolható. Ilyen pazar környezetben fognak leperegni a világ legművészibb és leghatásosabb filmjei. Előadások 1ju5, 3/i7 és 9 órakor kezdődnek, jegyek a pénztárnál egész hétre elővételben kaphatók, elővételi dij nélkül. Mozit avat Budapest előkelő világa. Szombaton, október 15-én intim ünnepe lesz Budapest előkelő társadalmának. Közéletii és társadalmi nota- bilitásaink részvételével ezen a napon lavatják föl a Helikont, az Eötvös baronesszek eskü-téri moziját, amely — mint az előjelek mutatják — klubszerű találkozóhellyé lesz a high life-nek. Elsőrangú projektograf-filmefk, művészi zenekiséret, a nézőtéren kényelmes zsöllyék, finom buffet, elegáns várócsarnok áll a közönség rendelkezésére. i Iblrtí fflozgókép-Ofíhon BEK j ■ A SÍÉT ÉJSZAKA, nagy amerikai erkölcsregény 7 felv. n S CIRKUSZ-MCNYASSZ&B4Y 1 felv ! KALAND A E»ENSIO£3AN i feiv. S (Exotikus kalandok ) 5 ANGOL H9RA3Ó ■ ■ Előadások: 5, 7 és9. Pénztár: d. e. V211-től’/2l-ig és d. u. >/24-től. ■ HMBHU ans BIHS anr«OÜ ......... ■■>■■■■■£ TŐ KE • • • Fónagy Aladár, a gyorstalpaló. Amig az öreg Duim Amsterdamban a csiszoló-korongon fényesre vikszol'ta az afrikai gyémántköveket, azaliaitt az ifjú hollandus magához kaparintott néhány brilliáinst és elrobogott vele a szédelgők Eldorádójába, a hajdan szolidságáról világhíres Kaiserstiaidtba. Az ifjú Duim itit gyorsan nevezetessége lett a tivornyázó éjjeli életnek, ahol a szikrákat hányó brilliánsgyíirüknek és a vtaikitó fényt szóró nyakkendőtűknek nagy becsülete van. A fiatal hollandus hamar tudatára ébredt. hogy a démonok világában el ént népszerűségét közgazdasági téren is érvényesítheti. Ahogy elgondolja, meg is cselekedte. Először tőzsdetagságért folyamodott. Felvételire az Unio-Biamk ajánlotta avval a megjegyzéssel, hogy a bécsi tőzsde büszke lehet rá, ha tagjai között ily előkelő férfiú is szerepel. Persze hogy felvették, de hogy büszlk'ék-e rá, azt bajosan hisszük, most, /almikor a milliárdos sikkasztás kiderült. A finom, az előkelő hollandus eiépetlt, de szomorú emlékül visszahagyta ,a kicsallt milliár- dok fedezetlen kontóját. Azt mondják, hogy Ausztriában ez meg se kottyan, majd nyomnak helyébe duplán uj biankókat. Csak egy pénzintézetnek volt szomorú tanulság őrületes hiszékenysége: a Neue Wiener Ban k-nak 100 millióját, az egész alaptőkéjét emelte el egy gnaciózus kézmozdulattal a bécsiek előkelő idegenje. A Duim-csalásnak ez a része azért érdekli közelebbről a magyar pénzpiacot, mert itt magyar eredetű pénzek is elúsztak. Ennek a pénzintézetnek ugyanis nemrég Fónagy Aladár, az emigrált fakirály lett az elnökei és főrészvényese, aki bécsi befektetéseit csakis a magyar közgazdaság vérkeringéséből kivont tőkéjéből eszközölhette. A fiatal Duim tehát Fónagyon keresztüli, bizonyára szándéka ellenére, a magyar pénzpiacot is miegtrövi- clitieltte. Duplán károsította meg, mert nemcsak a 100 milliót emelte el, de Fónagyék kijelentették, hogy a bánik kárát a sajátjukból megtérítették. A Neue Wiener Bank alaptőkéjét tehát Fónagy Aladár kétszer fizette be — magyar eredetű pénzből. Fónagy azonban rossz üzletember volna, ha bécsi kudarcait és veszteségeit nem igyekeznék minél előbb pótolni, természetesen isméit magyar pénzen. Hir szerint most nagyszabású építkezési akciót akar Budapesten megindítani. Valami uj rendszerű építőanyaggal néhány hét alatt több ezer lakást akar felépíteni. „Patent Fónagy“ a neve az uj építkezésnek, amely hasonlatos a gyorstalpaláshoz, egy-kettőre elkészültnek a házak építésével. -Csak — tekintette! Fónagy ismert szerencséjére — össze ne dűljenek a beköltözés előtt. Nemzeti ajándék a szalámigyárosoknak. A szalámigyárosok, akik úgy tudnak sírni, mint a méhecskék, addig deputációztak és mernorandumoztak, mig újra sikerült nekik az illetékes fórumok szivét meg- lágyitaniok. Keresztülvitték, hogy a külföldre e hó végéig illetékmentesen szállíthatják a téli szalámit. Ezt az óriási kedvezményt a pénzügyminiszter épp akkor engedélyezte nekik, amikor financiális érdekből a liszt kiviteli diját pont a duplájára emelte föl. Igazán nem értjük, hogy milyen érdekből volt szükséges a szalámit a kiviteli illeték fizetése alól feloldani, amikor a szalámi luxuscikk, amelyért a külföldi vásárlók kilogrammonként 600—700 koronákat fizetnek, amely árhoz a 24 korona kiviteli dijat a szalámigyárosok játszi könnyedséggel belekalkulálhatnák. Ez a 24 korona természetesen csak a szalámigyárosok profitját szaporítja és hozzájárul a sertéshús- és zsirárak emeléséhez, mert az élő-sertések vásárlásánál a szalámigyárosok mindenkinél magasabb árakon vásárolhatnak, hisz árujukat illetékmentesen szállíthatják a külföldre. Igazán nem közgazdasági érdek, hogy a -sízalámigyárosok továbbra is élvezzék ezt a nemzeti ajándékot és a pénzügyminiszter november l-étől a szalámi kiviteli diját bizonyára ismét életbe lépteti. A Fabank tranzakciója. A Fabank Részvénytár- saság igazgatósága az okt. 11-én megtartott rendkívüli közgyűlésnek bejelentette, hogy az 1921. márc. 14-iki közgyűlés felhatalmazása alapján eddig még ki nem bocsátott részvények Krausz és Bettelheim cég utján elhelyezést nyertek és igy az intézet alaptőkéjének 60 millióról 200 millió koronára való felemelése teljes sikerrel hefejeztetett. Bejelentette továbbá az igazgatóság, hogy az intézet további fejlődésének érdekében az Angol-Magyar hónkkal szorosabb kapcsolatba lépett és ennek folyományaképpen a közgyűlés az Angol-Magyar Bank ügyvivő- igazgatóját, Kaiméin Henriket az igazgatóságba, aligazgatóját, Déri Vilmost pedig a felügyelő-bizottságba beválasztotta A Salgótarjáni Kőszénbánya tőkeemelése. A Salgótarjáni Kőszénbánya Részvény- társulat igazgatósága e hónap 18-ának délelőtti 11 órájára rendkívüli közgyűlést hivott egybe, hogy a társulat ez év május hó 12-ikén és junius lió 23-án megtartott rendkívüli közgyűlései által elhatározott alaptőkefelemelések kapcsán szükségesnek mutatkozó alapszabálymódositáso- kat és határozatokat meghozza. Az Unió Bányászati és Ipari R.-T. e hónáip 5-éu megtartott rendes közgyűlésén elhatározta, hogy afi. 1920. üzletévre részvényeseinek 10 százalékot, azaz darabonként 20 korona osztalékot fizet. A társaság részvényeinek 1920. évre szóló első számú szelvényei f. hó 6-tól kezdv-e a Magyar-Olasz Bánkt R.-T. értéikpapirpénztáránál (V„ Nádor-utca 16. sz. alatt) válthatók be. A Neuschloss-Lichtíg tőkeemelése. A Ne us c h 1 o s s-L ichtig .repülőgépgyár és faipar r.-t. tervbevette üzemeinek uj gyártási ágakkal való kibővítését és ez okból e hónap 10-iki rendkívüli közgyűlésében az alaptőkéinek 57,500.000 koronáról 85,000.000 koronára való felemelését határozta el. A régi részvényesek 3:1 arányban gyakorolhatják elővételi jogukat, darabonként 638 korona lefizetése melllett, amely összegből 38 korona költségek, illetékek és kaimat fejében fizetendő. Az. elővételi jog e hónap 14-től 22-ig gyakorolható a Magyar-Olasz Biaink R.-T. főpénztáránál. Az Első Pesti Spódiutn- és Enyvgyár R.-T. tőkeemelése alkalmából az uj részvények 5:1 arányban darabonként 800 K árban október 12-ltől 22-ig bezáróan vehetők át az Angol-Magyar Bank főpénztáránál. , A Hitelbank fiókja — cseh intézet. Szlovák általános hitelbank cég alatt 50 millió cseh korona alaptőkével a Magyar Általános Hitelbank több cseh pénzintézettel és magán- érdekeltséggel együtt Pozsonyban uj pénzintézetet .alapított. Az uj bank átveszi a Magyar Általános Hitelbank pozsonyi és kassai fiókjait, valamint: ezek affiliációs érdekeltségeit. A Vármegyei Mezőgazdasági és Iparfejlesztő Részvénytársaság e 'hónap 5-én tartott rendkívüli közgyűlése az alaptőkének 60.000 darab 1921. évre osztalékjogosulit, egyenkint 400 koronás névértékű részvény kibocsátása utján 30,000.000 koronáira' valló felemelését határozta el. Ezen uj részvények átvétele a Magyar Város- és Községfejlesztési Részvénytársaság pénztáránál (V., Zrinyi-utca 7.) e hónap 7-től 17-ig gyakorolható. Tőkét emel a Wiener Bankverein. A Wielnfcr Bankverein legközelebb 150 millió korona névértékű uj részvényt bocsájt ki. A itőkeszaporiíás részben belga tőke közreműködésével történik. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest. V. kér., Ügynök-utca 8. sz. SHB3BBEBBBB > BEÜSS! . BRBHBBBBBBBBSBE APOLLQ-SZiNPAD (APOLLO KABARÉ) Elaha Lujza tér 2. Telefon: József 13—26. ■BBBEaBBHBaZHEBBBIBlBaBRIIBBaaEBCBailBBCBGIIB Szeptemberi megnyitó műsor A utóikon vígjáték. Irta : Liptai Imre. operett. Irta: Harmath Imre. _ B Lilin Zenéjét szerzetté: Losonczi Dezső. gj £ Szőllösi Rózsi, Boross Géza, Kondor Ibolya és Áldori Sándor gj E uj magánszámokkal. jg( ÍJ3 gn ■gj Kezdete 8 órakor. Pénztárnyitás: 11-től 1-ig. d u. 4-től 6-ig. jgj BÉRAUTÓK IAPPAL BENZIN, JÓ2SEF 124-01 , 124-02, 124-03 É FÉLNAPPAL ©LßJ, FftSEUtf ATIK, SZERSZÁMOK-------' ____ TERÉZ 15 7-00, 106-03 CSAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG nappal KrÁLy-AUTOMOBIL LUKACS VILMOS ÉS FIA TÓZSD ÜGYNÖKI ÉS BIZOMÁNYI IRODA BUDAPEST, V., F&L& MEKSA-UTCA3. Bai tőzsde! megbízások: értékpapírok, valuták és devizák vétele és Te efon eladása legelőnyötOl—©4. sefab feltételek mellett. AMBMÄ .. tt * f EGYESÜLT UKOSCYAQAIC .. .. É5 , , OYUMOLCSLEPAttOLO Q.T. BUDAPEST VIJ. ILKA-UTCA2S-2T. ■, telefon: J OZ S £ i- Z2.-44.